Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

2006-08-15 / 188. szám, kedd

8 Kultúra UJSZO 2006. AUGUSZTUS 15. www.ujszo.com Ma 70 éves Kubická Kucsera Klára művészettörténész Családias országos ünnepély - csúcsrendezvény! Kimerülhetetlen energiák TALLÓSl BÉLA A pozsonyi Szlovák Nemzeti Ga­léria munkatársa volt, amikor elő­ször találkoztunk, egy építészeti ki­állítás megnyitását megelőző sajtó- tájékoztatón. Aztán egy nagy erő­vel és elánnal sugárzó pozsonyi összejövetelen: a (Cseh)szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasá­gának alapító gyűlésén. Később sok-sok tárlatnyitón, köztük az ál­tala rendezett Más realitás című kortárs festészeti kiállításon, amely egyebek között azt is megmutatta, hogy a festészet (tovább)él. Csupa olyan eseményen, rendezvényen jöttünk össze, amelyekkel ő (to­vább) éltette, vitte, feljebb emelte vizuális művészetünket. Nyitottságával, korrektségével, szakmai jártasságával, klasszikus tudással felvértezett emberségé­vel, kikezdhetetlen tekintélyével nyűgözött és nyűgöz le a mai na­pig. Ámulatban tart kimerülhetet­len energiáival, amelyeket mások „megmutatására” fordít azzal, hogy ír róluk, vagy éppen kiállítást rendez munkáikból, netán nem­zetközi építészeti konferenciát szervez. Ám ennek a sokfelé osz­tott energiának nyoma van a mű­emlékvédelemben, a Szlovák Nemzeti Galéria építészeti gyűjte­ményének megalapításában, a két háború közti építészet kutatásá­ban, a modem várostervezésben és a regionális építészetben is. „Energiáit” tavaly a legmaga­(Somogyi Tibor felvétele) sabb hazai szakmai elismeréssel vi­szonozták: a Martin Kusýról elne­vezett építészeti díjjal tüntették ki az építészettörténet területén kifej­tett kutatómunkája, szakírói és publikációs tevékenysége elismeré­seként. Idén magyar részről is szép gesztussal hajoltak meg előtte: ne­ki ítélték a Posonium Művészeti Díj életműdíját több évtizedes alkotói és szervezőmunkájáért. Azt csak kevesen, a valóban hoz­zá közel állók tudják, hogy a mö­gött a „fitt szépség” és finom tartás­ról árulkodó elegancia mögött, amellyel megjelenik egy-egy ren­dezvényen, kemény és nem gond­talan élet van, sok személyes szo­morúság, fájdalom. Ám példamu­tató méltósággal viseli azt is. Hogy nekünk derűs lényéből jusson több. Ismét nyüzsögnek a politikusok a rendezvényen Kinőtte magát a Sziget JUHÁSZ KATALIN Budapest. A jelenlegi helyszí­nen nem dagadhat tovább a feszti­vál, új helyszínt pedig azért nem akarnak keresni a szervezők, mert annak idején kifejezetten a Hajó­gyári szigetre találták ki a rendez­vényt. Ha tovább akaiják növelni a bevételeket, ezt a jövőben elsősor­ban a jegybevételekből tehetik, mert amíg a fesztivál befogadóké­pessége korlátozott, addig a szpon­zorok sem fognak többet fizetni, mivel ugyanannyi embert érnek el az egy hét alatt. A fesztivál össz­költségvetése 2,25 milliárd forint, a két évvel ezelőtti büdzséhez ké­pest ez 800 milliós emelkedés. Az állami támogatás mértéke ehhez képest csupán 100 millió forint, a szponzori bevételek 600-650 mii­hó forint között alakulnak. Talán ebből is kitűnik, müyen nehéz a szervezők feladata, ha fejleszteni kívánják a fesztivált, a mostaninál is nagyobb sztárokat akarnak meg­hívni, vagy további programhely- színekben gondolkodnak. „A pá­lyázati rendszerek nem tudják ke­zelni a Szigetet. Egy húszmilliós pályázaton például száz rendez­vény kap kétszáz-kétszázezer fo­rintot. Elég érdekes lenne, ha oda- állnánk, hogy szükségünk van öt­venmillió forintra. Annyi látható, hogy a bevételeink egyre inkább a jegyek irányába tolódnak el” - ál­lítja Gerendái Károly főszervező. A fokozott igények fokozott költ­ségekkel járnak, csak a technikára mintegy hatszázmilliót költenek a szervezők, a hazai reklámköltség százmillió körül mozog, a külföldi reklámra 80 ezer forintot költöttek idén, aminek egyébként meg is lett a haszna, hiszen gyors közvéle­mény-kutatásunk szerint minden hatodik résztvevő külföldi. Geren­dái Károlytól azt is megtudtuk, hogy a Sziget Fesztivál szervezői a napokban szerződést írtak alá az Álom Sziget nevű céggel, amely lu­xuslakásokat akar építeni a hely­szín déli részén. A megállapodás értelmében a beruházás után is biztosított a fesztivál jövője, azaz nem kell hinni a pánikkeltőknek, akik máris temetik a rendezvényt. Nem tudtuk nem észrevenni, hogy a politikusok idén sem szé- gyellték betenni lábukat a feszti­válra. Ha lett volna kilincs, egy­másnak adták volna, ahogy min­den évben. A legérdekesebbet ez­zel kapcsolatban Göncz Kinga kül­ügyminiszter nyilatkozta, hogy tudniillik a külpolitika a közéletről is szól, és a közös gondolkodás ab­szolút belefér a Sziget programjá­ba, különösen azért, mert a felmé­rések szerint a jövő vezető értelmi­sége itt van. Nem tudom, hogyan állapították meg mindezt a felmé­rést végző munkaerők, a külügy­miniszter asszony mindenesetre fotósok kíséretében tett egy kört a fesztiválon, és bekerült a másnapi lapokba. Rajta kívül több európai parlamenti képviselő, miniszter és országgyűlési képviselő is ellátoga­tott a rendezvényre, ami önmagá­ért beszél. Csak emlékeztetőül áll­jon itt, hogy a szervezők annak idején abszolút politikamentessé­get ígértek, mostanában viszont inkább azt nyilatkozzák, hogy mindkét oldalnak egyforma mér­tékben kínálnak megjelenési lehe­tőséget. A Hír-TV megmozdulásait volt szerencsém figyelemmel kí­sérni, és bizony nem sok jót mond­hatok róla. A csatorna sátrának programszervezői úgy gondolták, rendkívül vicces lesz, ha félrészeg vagy teljesen részeg fiatalok pró­bálják ki magukat a hírolvasói székben, szemtől szemben a súgó­géppel. Ezeket a felvételeket állító­lag le is fogják adni. No comment. A másik no comment megmozdu­lásuk Sebeők János hivatásos tévé­bohóc szerepeltetése, aki sajnos nem veszi észre, hogy már min­denki rajta röhög, függetlenül at­tól, mit mond. Igen tanulságos len­ne követni, hogyan alázta szénné magát egy író a tévé képernyőjén, szépen, fokozatosan. Irodalmi programokból a tavalyinál keve­sebb van, a színházi kínálat viszont minden eddiginél változatosabb és haladóbb. Erről azonban majd leg­közelebb... Gombaszög miért nem kelendő? A megnyitó közönsége (Szekeres Éva felvételei) Senkit nem lehet arra kény­szeríteni, hogy kulturális rendezvényen vegyen részt. Legföljebb oda lehet csábí­tani, édesgetni, lehet súgni, hogy emberek, van ilyen, menjenek el, miénk, meg a Csemad-okosoké, meg szlo­vákiai magyar, meg a csúcs­rendezvény is ez, meg a mindenit neki, hát már ez se elég jó? SZÁSZl ZOLTÁN Előhang egy szomorújátékhoz Csábítónak elég csábító volt a program. Jól összerakott, kisúlyo­zott, minden ízlés felé nyitni próbá­ló, műiden korosztálynak valamit kínáló. Konkoly László műit műsor­rendező, tisztességgel elvégezte a munkáját. A baj nem is itt van. Az anyaországból, Magyarországról meg a honi, itthoni zenészektől is bejött a zene, meg a tánc, meg a bu­li, megasztár, csak a közönség az meg nem jött be. Vonogattuk is a vállunkat sűrűn a szervezőkkel és rendezőkkel, egy-egy műsorblokk kezdetekor kinézve a siralmasan sok üres helyet kínáló nézőtérre. Egy nap után már a vállvonogatás lett a gombaszögi köszönésforma. Metakomminukárió. Az ember fel­vonja a vállát, csóválja a fejét, és nem érti. Nem érti, hogy miért nincs közönség. Egyes vélemények szerint mindenhonnan, még a csapból is Gombaszög folyt. Mások azt se tudták, mi mikor lesz, az ős­kövületnek számító nagy G betűs, fáklyás, ötvenes évek „forradalmi” hangulatát idéző plakátok nem iga­zán vonzották a szemet, így aztán lehetett arra akármi kiírva, ha nem olvasták el úgysem. Ismét mások szerint, ha van állami támogatás egy országos kulturális rendez­vényre, akkor ne legyenek már olyan magas árak, mert jobb a sűrű fillér, mint a ritka euro. (Jegyárak­ról annyit: pénteken kétszáz pénz Kistehén tánczenekar koncertjéért, szombaton másfélszáz pénz nép­művészed gáláért meg esd István, a királyért, vasárnap napijegyként eredetileg félezer pénz az esd Megasztár 3 miatt. A vasárnapi je­gyet az időjárásra való tekintettel szombaton este levitték három­százötven pénzre, ezt el is mondták annak a maroknyi ázott fizető né­zőnek, aki egyáltalán vette a fá­radtságot és kiballagott a felüljáró­nál leállíttatott autójából a jó két ki­lométernyire lévő színpadhoz a fi­noman permetező esőben. Aki meg nem volt ott, nem tudhatott az ár- csökkentésről.) A szomorújáték, ami vigadalom is lehetett volna Amelynek szereplői a kellemet­len érdektelenség ellenére, egy­másnak örülve, megtisztelve a ma­roknyi, lelkes és kitartó közönsé­get, szinte mindannyian tudásuk legjavát nyújtva énekeltek, táncol­tak, húzták szívből. Pénteken este a Kistehén tánczenekar kiváló kama­rakoncertet adott. Máshol állítólag nyolc-tízezres csápoló tömeg várja őket. Gombaszögön miért nem? Nem tudni. A szombati napon a Vi­déki Nők Egyesületének ízelítő programja érdekes lehetett volna városi gyerekeknek A gólyalábas Abrakadobra csapat minden trük­köt és dobot meg tüzes eszközt be­vetett nézőcsalogatásra. Lakatos Róbert és a RÉV koncertje világ- fesztiválon is megállja a helyét. Tiszta, tömény élményt nyújtottak. A Felvidéki Rockszínház István, a király előadása viszont mércén alu­li volt. Bányabéka mércén mérve is! Tiszta playback, mellétátogás- sal, kínai sportcipőben, karórával a karjukon táncoló „ősmagyarok­kal”, elnagyolt, menjmárodébb gesztusokkal és kiszólásokkal a színpadon. Elrettentőén statikus, ízetlen előadásszerűséget produ­káltak az eső által tönkrevert kö­zönség előtt, be sem fejezve a dara­bot. Még a tűzijáték is elázott, így lett oda István király dicsősége. Re­mélhetőleg csak a gombaszögi színpadon. A táncház működött, szerencsére Legnár Péter, az étkez­tetést nyújtó vállalkozó hozott egy akkora sátrat, ami alatt elfértünk. Tágasan! (De miért neki kellett ezt bebiztosítani, az már más kérdés.) Az ezüst eső pedig mintha a tavalyi Omega-koncertre emlékezne, hul­lott átláthatatlanul, dagonyává vál­toztatva az egész völgyet. Vasárnap egy óra hosszáig reménykedtünk, ennyi ideig sütött a nap. Utána mé­la eső. Folyamatosan. Ä Gomaszögi Meseudvar fényesen szép két órát ajándékozott kicsinek és nagynak. A nóta bánt nem igazán volt ko­moly érdeklődés, pedig az előadók, Anyalai Pepes Sándor és zenekara úgy húzták, hogy az megállja a he­lyét bárhol. A gyermektánccsopor- tok műsora is rendben volt, a gyér nézőközönség pedig lelkes. Az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes Tánc­iskola II. című előadására beült a többi szereplő is. Lehetett tanulni! A kora esti néptáncgáláért sem szé­gyenkeznének még a budai várban sem. Az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, a Palóc Táncmű­hely, a Szőttes Kamara Néptánc­együttes csakazértis megmutatjuk elv alapján fergeteges szép produk­ciót tett színpadra. Meg a Me­gasztár 3 is. Korrekt, szép, hangu­latos este lett. Amire végül is csak kiért a gombaszögi völgybe vagy hat-hétszáz fizető néző is, így aztán szereplőkkel, árusokkal, szerve­zőkkel együtt végre túllépte az or­szágos kulturális ünnepélyen részt­vevők létszáma az ezret. Kérdések, válaszra várva Ha a Csemadoknak, állítása sze­rint, van ötvenezer tagja, akkor hol voltak a hétvégén? Csak minden századik jött volna fizető nézőnek, már ötszázan lettünk volna. Ha a rendezvény kapott a szlovák kultu­rális tárcától kilencszázezer koro­nát, a magyarországi kormánytól hárommillió forintot, akkor mi a csudának egetverő árakat elkérni? Ha meg altatjuk mutatni a szlováki­ai folklórban legjobbakat, nem lett volna ajánlatosabb jelképes össze­gért jegyet árulni legalább a szom­bati napon, a hazaiak bemutatko­zásának napján? Csáky Pál azt mondta a megnyitón, van küldeté­se Gombaszögnek és kell ez a ren­dezvény. Ez igaz! Felteszem viszont a kérdéseket: kinek kell, hogyan kell, mire kell? Mert hogy máskép­pen kell valamit csinálni Gomba­szög „mega-maradásáén”, az biz­tos. (Alig nyolc éve az Eurozug mást akart. Akkor hiányzott a poli­tikai akarat. Pedig elég lett volna Csáky Pál azt mondta a megnyitón, kell ez a ren­dezvény. Ez igaz! Kérdés azonban: kinek kell, ho­gyan kell, mire kell? három és fél millió korona arra, amire most a nyolc és fél is kevés lesz, műit infrastrukturális befekte­tés. Hogy az elmúlt nyolc év egyéb, kihagyott pályázati lehetőségeit ne is számoljam.) Kell-e a szlovákiai magyaroknak Gombaszög, s ha kell, hogyan kell? Súlyos kérdés, amire választ kell adnia a Csema- dok vezetésének. Igaz, annak fris­sen megválasztott elnöke, Hrubík Béla, aki nem tudom, hányszor járt itt (jegyzem, tizenöt éve stabilan kijárok Gombaszögre, csak most láttam őt itt először), nagy mellé­nyei állt ki a mikrofon elé. Retori­kailag kisúlyozott beszédében arról szónokolt, hogy Mikszáth szelídsé­gével, Madách bölcsességével és a Krúdy család konokságával vállalta el a feladatát. Nagyon magas lécek, maga az elnök úr rakta fel őket, úgyhogy most már meg is kell, hogy ugoija! Kéije rajta számon szervezetének tagsága meg a nyil­vánosság. Kívánom, ugoija meg lé­ceit! De hogyan fogja így megugor- ni, mikor sárba tapad a cipőnk, mi­kor, érdektelenség kíséri az ügyet, ügyeket, mikor az őskövület plaká­tot nem olvassa senki, mikor nem hozzák be a közönséget kedvez­ménnyel, mikor olyan jegyárakat szabnak, amelyeket egy négytagú család nem képes bevállalni? Mi le­gyen hát Gombaszöggel? Mert a fellépő csapatok túlnyomó többsé­ge szakmailag, magyarságban, kre­ativitásban rendben van. Utánpót­lásuk is fejlődik. Gombaszögön be­jött a tánc, a zene meg minden lát­ványosság, de a közönség, az nem jött be. Kár, hogy sokan nem látták azt a programot, amit sokaknak kellett volna látniuk! Szétázik a haj is az esőben

Next

/
Thumbnails
Contents