Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

2006-08-09 / 183. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 9. Vélemény és háttér 7 ____ FIGYELŐ Man ipulált fotó Bejrútról Visszavonta a Reuters hírügy­nökség egy szabadúszó fotósa csaknem ezer felvételét, mert kettőről, amelyeket a libanoni konfliktusról készített, kide­rült, hogy manipuláltak. A szélhámosságra maga a Reu­ters figyelmeztetem, elnézést kér, s ezután az eddiginél is tüzetesebben vizsgálják át a szerkesztők a libanoni konf­liktusról beérkező fényképe­ket. Az arab fotós az egyik lé­gicsapás után készített felvé­telén a Photoshop számítógé­pes programmal a valóságos­nál sűrűbbre és sötétebbre ár­nyalta a felszálló füstöt. Használja ön Ts az új szlovák kormányt, patyolattisztára mossa múltját! (Gyenes Góbor karikatúrája) Moszkvának nyilván tetszik a körülrajongott dáma szerepköre a nemzetközi porondon Versenyfutás az orosz olajért A szentpétervári G8 tanács­kozás napirendjén kiemelt fejezetként szerepelt a világ energiaellátásának biztonsá­ga, a meglévő energiahordo­zó készletek ésszerű haszno­sítása. Ezt elsősorban az in­dokolta, hogy miközben a fosszilis energiahordozók (kőolaj, földgáz, szén) kész­letei kimerülőben vannak, az energiafogyasztás folyama­tosan emelkedik. MTl-ELEMZÉS Ma a világon naponta 87 millió hordó (1 hordó = 159 liter) kőolajat használnak fel; 2021-ben ez egyötöddel több, napi 105 mil­lió hordó lesz. Elsősorban a feltö­rekvő piacok címszó alá besorolt „erőteljes” fejlődő országok, Kína, India, Brazília, Mexikó esetében kell meredek ütemben növekvő energiaéhséggel számolni. Közü­lük azonban egyelőre csak Brazíli­ában nevezhető említésre méltó­nak az alternatív energiahordo­zók (cukornádból és más növé­nyekből erjesztett etanol) részese­dése a hazai felhasználáson belül. A többiek - miként az ipari orszá­gok - esetében változadanul a szénhidrogének játsszák a fősze­repet a fokozódó energiaszükség­let kielégítésében. Oroszország és a fogyasztók kölcsönös függősége Ez a körülmény is közrejátszott Oroszország jelentőségének és sú­lyának felértékelődésében a szent­pétervári G8 csúcson. A nyugati résztvevők nyilván jól emlékeztek még az orosz állami gázkonszem, a Gazprom januári húzására, amikor az Ukrajnával támadt gázárvitában elővett „végső érv” gyanánt Moszk­va egyszerűen elzárta a gázcsapot. Noha üyen durva zsarolástól a jól fizető nyugati ügyfeleknek nem kell tartaniuk, a januári affér ráirá­nyította a figyelmüket arra, müyen jelentős mértékben függenek ők maguk is Oroszország energiaszál­lításaitól. Igaz, a függőség kölcsönös: a moszkvai államkasszát, amely nyolc évvel ezelőtt kongott az ürességtől, az utóbbi években emelkedő olaj- és földgázárnak köszönhetően rekordméretű bevé­telek duzzasztják. Tavaly a szén- hidrogének kiviteléből az orosz ál­lamkincstárnak nem kevesebb, mint 150 milliárd dollárnyi bevé­tele származott. (1998-ban hor­dónként 24 dollár volt a kőolaj vi­lágpiaci ára; ma ennek a három­szorosába, 70-74 dollárba kerül a „fekete arany”.) Az olajdollárok­nak köszönhető az oroszországi reálbérek látványos (tavaly mint­egy 10 százalékos) emelkedése éppúgy, mint Moszkva és Szentpé­tervár történelmi negyedeinek, épületeinek látványos felújítása, renoválása, illetve a küladósság maradéktalan visszafizetése. (Az orosz kormány júniusban bejelen­tette, hogy augusztusban törleszti utolsó, 20 milliárd dolláros adós­ságrészletét a Párizsi Klubban tömörült hitelező államoknak, s ezzel adósságmentessé válik.) Az orosz olajkivitel 80 százalé­ka európai országokba irányul, a legnagyobb felhasználók Francia, Német- és Spanyolország, vala­mint Hollandia. Némelyik közü­lük olajimportjának a felét Moszkvától szerzi be, míg egyes közép-európai országok esetében az orosz kőolaj- és földgázszállítá­sok a belföldi szükséglet 70-90 százalékát elégítik ki. Innen néz­ve érthető, hogy nemcsak az oro­szok, de európai „ügyfeleik“ is ér­dekeltek a kitermelés növelésé­ben, új lelőhelyek kiaknázásában. Ennek során számos akadályt kell leküzdeni. Nehezedő kitermelés, óriási sarkvidéki készlet A kelet- és nyugat-szibériai olaj­mezők háromnegyedét már mint­egy 50 százalékig kiaknázták, s a kitermelés egyre nehezebb. Az újonnan fölfedezett mezők viszont általában csak ötödannyi kőolajat rejtenek, mint a 30 évvel ezelőtt feltártak. Oroszország északi-sark­vidéki szárazföldi talapzatában - feltételezések szerint - a fosszilis energiahordozók globális tartalé­kának körülbelül egynegyede talál­ható. Különösen gazdag lelőhelye­ket sejtenek szakemberek a Ba- rents-tenger, a Pecsora-öböl és a Kara-tenger mélyén. Eddig azon­ban csak kevés helyen tárták fel a szénhidrogénkincset: az arktikus vidéken talált olajkészletnek hét, a gázvagyonnak pedig mindössze három százalékát aknázták ki. A Barents-tenger külön „mér­kőzés” színhelye Norvégia és Oroszország között. A két ország évek óta vitázik azon, hol húzódik a határ kettejük között. Oslo a 200 tengeri mérföldes gazdasági öve­zethatárt tekinti mérvadónak, s ahol (a Spitzbergáktól, illetve No- vaja Zemljától mérve) ezek átfedik egymást, ott a felezővonalon húz­ná meg a határt a Barents-tenge- ren. Moszkva viszont egy, még a szovjet időkben az ország észak- nyugati csücskétől merőlegesen az Északi-sarkig húzott vonalban látja a közös tengeri határt - ez pedig Oroszországnak juttatná a Barents- tenger mélyén rejlő hatalmas szén­hidrogénkészletet. Norvég becslés szerint 590 milliárd, orosz véle­mény szerint 10 billió köbméter föl­gázt rejt a tengeri talapzat. Még az előző, visszafogottabb szám is 20 százalékkal haladja meg az Északi­tenger teljes földgázvagyonát, amelyet a ‘70-es évek óta aknáz ki Norvégia, Hollandia és Nagy-Bri- tannia. Jurij Trutnyev, az ásványkincse­kért felelős orosz miniszter szerint a sarkvidéki talapzatból akár 13 milliárd tonna (mintegy 210 milli­árd hordó) kőolajat és 20 trillió köbméter földgázt lehetne kinyer­ni. Ennek azonban az a feltétele, hogy az orosz állam a következő tíz évben legalább évi egymilliárd dol­lárt fektessen az ottani szénhidro- génvagyon kiaknázásába. Cserébe Moszkva mintegy 5 milliárd dollár bevételre tehetne szert a kiaknázá- si jogok értékesítése révén. Oroszország egyedül nem volna képes a sarkvidéki föld alatt rejlő ásványkincsek kiaknázására. A készletek feltárása és felszínre ho­zása mindenütt nehézségbe ütkö­zik, drága berendezések használa­tát, különleges szakmai ismerete­ket és tapasztalatokat követel meg. Új infrastruktúrát kell kiépíteni, új csővezetékeket lefektetni. Az arkti­kus vidéken található teljes szén­hidrogénkészlet feltárásának a költségeit 70-110 milliárd dollárra becsülik. Szakemberek szerint az ehhez szükséges beruházásokra csak a legnagyobb nemzetközi konszernek képesek. Ám - mint a Szahalin-II off-shore olajmező fel­tárása mutatja, amelyben főszere­pet vállal a Shell - még ezek is ne­hézségekbe ütköznek, s emiatt ál­landóan fölfelé kell módosítaniuk költségvetési előirányzatukat. Orosz olajkonszemek - köztük a Lukoü, amelyben kisebbségi tulaj­donhányaddal bír egy amerikai cég - nemrég adócsökkentést követel­tek a moszkvai kormánytól, arra hi­vatkozva, hogy e nélkül nem képe­sek a szükséges beruházások finan­szírozására. Érvelésük szerint az nem járja, hogy bruttó bevételük 60 százalékát befizetik az állam­kasszába, miközben az állam elvár­ja tőlük, hogy erőteljes beruházási tevékenységet folytassanak. Külföldi tolongás - orosz fékezés Tetézi a nehézségeket, hogy az orosz állam inkább nehezíti, sem­mint megkönnyíti külföldi cégek hozzáférését a föld mélyében rejlő ásványkincsekhez. A „stratégiai je­lentőségű” készleteket az illetékes minisztérium javaslata értelmében csakis orosz állami kézben lévő cé­gek tárhatják fel és aknázhatják ki. Arról, hogy hol is húzódik a határ, amely fölött egy gáz- vagy olaj­mező „stratégiainak” minősül, hó­napok óta zajlik a vita. A Gazprom gázkonszern, amely tavaly beszállt az olajüzletbe is, amellett kardos­kodik, hogy tegyék alacsonyra a lé­cet. Ez megnehezítené külföldi vál­lalatok részvételét, noha másfelől sürgősen szükség lenne rájuk az olaj- és gázvagyon feltárásában. Áz exportszállítmányok növelé­sének további akadálya a meglévő csővezeték-hálózat, amely már ma kapacitásának felső határán üze­mel. A Transznyeft cég 50 ezer ki­lométeres csőrendszerét tavaly és tavalyelőtt alig tudták bővíteni - itt is szükség volna új beruházá­sokra. Az olajkivitel növeléséhez elengedheteden új csővézetékek építése. Moszkvának mérlegelnie kell, vajon fenn akarja-e tartani a Transznyeft monopóliumát, vagy pedig engedélyezi - bizonyos fel­tételek mellett - külföldi befek­tetők részvételét a csőhálózat bővítésében. Kényes kérdés az is, épüljön-e közveden olajvezeték Japán és Kí­na felé. A szigetország már az orosz szénhidrogének nagyfogyasztói közé tartozik, és Kína is erre törek­szik. Általában véve nem csak ez a két ország, de - már huzamosabb ideje - az amerikaiak, a britek és a franciák azt szeretnék, hogy részt vehessenek az orosz nyersanyag- készletek kiaknázásában. Ennek érdekében megpróbálják a nagy exportőröket (mint a Gazprom) bevonni a fogyasztó országokba irányuló szállítmányok elosztásába és vezetékrendszerek fenntartásá­ba, hogy ezzel is magukhoz kössék az exportcégeket. A Japánba vagy Kínába irányuló közveden csővezetékről folyó vita azt is megmutatta, hogy a külföldi államok és cégek között egyre job­ban éleződik a versenyfutás az orosz nyersanyagokért. Moszkvá­nak nyüván tetszik a körülrajongott dáma szerepköre: mint a G8 talál­kozó is mutatta, Oroszország helyi értékét növelte az a fokozódó je­lentőség, amelyre olaj- és gázex­portőrként tett szert a nemzetközi porondon. Hogy a G8 által elfoga­dott energiapolitikai dokumentum - amely szerint a Nyolcak elkötele­zettek „az ádátható, hatékony és verseny jellemezte globális ener­giapiacok mellett”; pártolják a ke­reslet és kínálat diverzifikálását, a hatékonyabb energiafelhasználást, a létfontosságú energia-infrastruk­túra védelmét - mennyire elégíti ki az energiapiac szereplőit, azt a jövő fogja megmutatni. KOMMENTÁR Vihar előtti csend GRENDEL GÁBOR Robert Fico verheti a fejét a falba. A választások utáni egyik legfon­tosabb taktikai húzása kezdi megbosszulni magát. Amióta eldöntöt­te, hogy Vladimír Mečiar nem kap vezető posztot a törvényhozás­ban, a HZDS elnöke legfeljebb az autóját vezetheti. Ez pedig komo­lyabb veszélyt jelent, mint a kormányfő gondolta. Az Audi ugyanis nagy jószág, nem olyan könnyű leparkolni vele, mint mondjuk egy Corsával. Múlt héten a 110 férőhelyes parlamenti garázs, meg a több négyzetméternyi terület az épület előtt szűknek bizonyult. Ezért Me- äar nem érte el a koalíció eddigi legfontosabb szavazását. Bezzeg, ha ő lenne a (tisztelt) házmester, vagy legalább a parlament alelnö- ke, hivatásos sofőr furikázná. így azonban kénytelen volt elnézést kérni partnereitől a késésért. Robert Fico és Ján Slota pedig megbo­csátott. Nem is volt más választásuk. Néhány héttel azután, hogy te­tő alá hozták a Smer-SNS-HZDS triumvirátust, kockázatos lett vol­na nyíltan vállalni az első komolyabb belső konfliktust. Márpedig vi­ta van. Látszólag arról, ki lesz a titkosszolgálat igazgatóhelyettese. A valódi ok viszont más. Mečiar kezdettől fogva a kényes múltú (Ivan Lexához közel álló) Igor Urbant forszírozza. Elméletileg biztosan akadna elfogadhatóbb jelöltje. Ehelyett tovább geijeszti a viszályt. Mert ez áll érdekében. Mindez egyelőre a kulisszák mögött zajlik. A kormánypárti politikusok hivatalosan hallgatnak. A Smer nem akar­ja hergelni a HZDS-t, mert Mečiar a kormányalakítás előtti utolsó pillanatig jobbra kacsingatott. Márpedig, ha megmakacsolja magát és átrendezi az erőviszonyokat, Fico baloldali programjának annyi. Szokatian csend honol a nemzeti párt székházában is. Slotának ele­getjárt a szája, ráadásul valahányszor megeredt a nyelve, annak mindig rossz visszhangja volt. Az SNS vezére tisztában van vele, ha ez a hármas szövetség felbomlik, más felállásban pártja aligha lehet kormánytényező. A HZDS is hallgat, illetve inkább tagad. Nehogy ki­derüljön, valójában mire megy ki a játék. Mečiamak vissza kell sze­reznie választóit, akik az elmúlt négy év során saját koalíciós partne­reihez vándoroltak. Ellenkező esetben a következő választásokon to­vább gyengül. Ha Fico kordában akaija tartam, csak egy megoldás van: minél előbb meg kell tanítania parkolni. JEGYZET Megint hülyék diktálnak? BARAK LÁSZLÓ Újabb gumicsontszerű játékszer került elő. Ezúttal nem a disznó­ól alól, hanem valami kalózko­dás céljából üzemeltetett inter­netes linktárról - néhány hülye kamasznak köszönhetően. Akik sötétek, mint a fekete lyukak, és közveszélyesen komiszak, műit egy nyálfolyató vicsorgásra tre­nírozott palotapincsi. Azért söté­tek, mert például, nem ismerik a szlovák helyesírást sem. A róluk készült videofelvétel feliratozása legalább is erről tanúskodik. (Is­merjük be csendben, van az effé­le ostoba buzgómócsingoknak hasonmásuk a magyar térfélen is.) A szóban forgó felvételen egyébként zászlót égettek a hü­lye kamaszok, amint az némely muzulmán vallási fundamenta­lista kortársuk esetében is szám­talanszor megfigyelhető. Utób­biak persze, nem a magyar nem­zeti lobogóra vannak specializá­lódva, hanem az amerikaira. A jenkikkel szemben táplált utál- kozás régen divatos, kivált a Kö­zel-Keleten, a nagy közép-euró­pai rendszerváltások óta ráadá­sul e tájakon is. Amely ún. akti­vitástól bizony a szlovákiai, de a magyarországi populáció sem mentes. így megy ez, szoktuk volt ilyenkor konstatálni. Majd elmúlik, vagy nem... Más súllyal esik latba persze, ha az ember saját nemzetének zász­lóját gyújtogatják arrogáns sival- kodás közepette. Felszökik ilyen­kor az ember vércukra, szem le­csukódik, száj kinyitódik, mini­mum a pokolba kívánjuk a delik­venseket. így van ez rendjén, hi­szen önérzet is van a világon, nemde... Korántsem biztos azonban, hogy túl kellene rea­gálni az efféle cselekményeket. Főként pedig nagyon haszonta­lan, kontraproduktiv, sőt a pro­vokátorokat szolgálja, ha üyes- miből kerekedik diplomáciai in­cidens! Olyan közéleti té­nyezőknek köszönhetően is, akikben nyilván állandóan ott motoszkál az ellenségképgyár­tás vezérhangyája. Tévedés ne essék, az istenért sem szabad az extrém ide­gengyűlölet megnyilvánulásait szőnyeg alá söpörni. Csupán ar­ról van szó, hogy bizonyos dol­gokat a helyükön ildomos kezel­ni. Az ominózus, tömény mocs- kolódással aláfestett zászlóége­tési szertartásokat például az új rendőrfőnökre, bizonyos Packa úrra kell bízni. Ha már úgyis be­jelentette a minap, hogy egyik legfőbb céljának az extrémizmus felszámolását tekinti. Rajta hát, tessék ezt a gumicsontot eltün­tetni a bánatba, hiszen látnivaló- an nemzeti veszettségeket, de minimum nyáladzást okozhat... _______ TALLÓZÓ Han delsblatt Sima kubai hatalomváltásban és a gazdasági kapcsolatok fel­lendülésében reménykednek a német üzleti körök. Az utóbbi öt évben Németország Kuba egyik legjelentősebb kereske­delmi partnerévé vált, Venezu­ela, Kína, Spanyolország és az USA előzi meg. A karib-tengeri szigetországban nemcsak a né­met kis- és középvállalkozások vannak jelen, hanem a multik közül is egyre több. Az üzlet­emberek kiemelték az alacsony bűnözést és a kubai munkások magas képzettségét. Fekvésé­nek köszönhetően hosszabb tá­von Kuba akár a karibi térség leggyorsabban fejlődő tigrisál­lamává válhat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents