Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
2006-08-08 / 182. szám, kedd
BP-6-13374 2006. augusztus 8., kedd Ára 10 Sk (előfizetőknek 9 Sk) 59. évfolyam, 182. szám wvrw.ujszo.com 2. oldal Kaliáák új rendortriája: Packa, Képeik, Jankovič Kulich miniszteri tanácsadó, Nociar főosztályvezető, Spišiak pedig civil lesz ezután Priskin Tamás a Premier League kapujában A komáromi származású támadó ma délelőtt ül tárgyalóasztalhoz a Watford vezetőivel 15. oldal November 1 -je után lehet kérni a rokkantsági nyugdíj átértékelését Lassan jön majd a járadék, másfél esztendő is eltelhet Pozsony. Visszamenőleg is megkapják járadékukat azok a rokkantnyugdíjasok, akiknek csökkent a járadékuk a 2004-ben életbe lépett nyugdíjtörvény miatt. Viszont a kérvény intézése másfél évig is eltarthat. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Az alkotmánybíróság júniusi döntése az alaptörvénnyel ellentétesnek találta a jogszabálynak azt a rendelkezését, melynek alapján a Szociális Biztosító felülvizsgálta az egészségi állapotát azoknak a nyugdíjasoknak is, akiknek esetében 2003 decemberéig az akkor érvényes szabályok szerint már véglegesen megszabta a járadékot. „Előkészítettük a törvénymódosítási javaslatot, mely várhatóan november 1-jén léphet életbe” - tájékoztatott tegnap Viera Tomanová munka-, szociális és családügyi miniszter. A javaslat szerint újra átértékelnék az egyszer már felülbírált nyugdíjakat, a járadékot és a jogosultságot a 2003 decemberéig érvényes szabályozás alapján állapítanák meg. A minisztérium a nyugdíjasok szempontjából a legelőnyösebb megoldást támogatja: csak azok esetében alkalmazzák a korábbi szabályokat, akiknek ez a járadék emelését jelenti. „Több mint 4 ezer esetben előnyös volt a változás, az ő nyugdíjuk nem változik” - jelentette ki Tomanová. Visszamenőleg is kifizetik az elmaradt járadékot vagy a különbözetet azoknak, akiknek csökkentették a rokkantság mértékét vagy a járadék összegét. A kiegészítés a 2004 januárja és 2006 júliusa közti időszakra 900 miihó koronájába kerül az államnak, a költségeket ugyanis a központi költségvetés állja, mivel a Szociális Biztosító már így is veszteséges. A magasabb járadékok a későbbiekben havonta 40 millió koronával terhelik meg a büdzsét. A rokkantsági nyugdíj átértékelését kérvényezni kell a módosítás életbelépése, vagyis várhatóan november 1-je után. A kérvényt a jogszabály életbelépését követő 3 éven belül lehet benyújtani a Szociális Biztosítóhoz; neki 18 hónap áh rendelkezésére a döntés meghozásához. Rövidebb határidőt az intézmény nem mert vállalni, mert jelenleg folyik egyes öregségi nyugdíjak átértékelése is a nyugdíjtörvény tavasszal elfogadott módosítása nyomán. A rokkantsági nyugdíj átértékelését kérhetik az időközben elhunyt nyugdíjas azon hozzátartozói is, akiknek járadékát - például özvegyi nyugdíj vagy árvaellátás - a csökkentett rokkantsági nyugdíj alapján határozták meg. A Szociális Biztosító 2004. január 1-jén, az akkor életbe lépett jogszabály alapján kezdte meg a korábban megszabott rokkantsági járadékok átértékelését, az új törvény ugyanis szigorította a megítélés feltételeit. Nem érintette az átértékelés azokat, akik elérték a nyugdíjkorhatárt, esetükben a rokkantsági járadékot átminősítették öregségi nyugdíjjá. Őket leszámítva a törvény életbelépésekor mintegy 180 ezren kaptak rokkantsági járadékot, a biztosító időközben több mint 135 ezer ember egészségi állapotát vizsgálta meg. Az alkotmánybíróság döntése azt jelenti, hogy a rokkantnyugdíjasokat továbbra is két csoportra osztják: a 2004. január 1-je előttiek és utániakra. Ezért lesznek olyan esetek, hogy ugyanazon betegség, egészségkárosodás alapján 2004. január 1-je után nem jár nyugdíj, viszont az egy nappal korábban jogosulttá vált személy kap járadékot, (lpj) Hogyan folyt az átértékelés? A tervezett felülvizsgálatok száma 180 250 A megvalósult felülvizsgálatok száma 135 474 Ebből: ♦ csökkent a rokkantság mértéke 12 907 eset (9,5%) ♦ nőtt a rokkantság mértéke 4283 eset (3,16%) ♦ megszüntették a rokkantsági nyugdíjat 10 282 eset (7,59%) ♦ nem változott a nyugdíjas állapota és besorolása 108 002 eset (79,75%) Forrás: Szociális Biztosító Egy éven belül másodszor okozott balesetet ittas állapotban Vladimír Kvetko Bíróverő lincshangulat Rimaszombatban SZÁSZl ZOLTÁN NAHÁT! Farhoz ragadt veceuloke Omaha. Amerikában sem minden fenékig tejfel: vécéülőke ejtett rabul egy 53 éves asz- szonyt egy bevásárlóközpontban az Egyesült Államokban. A hölgy ráragadt a peremre, illetve a perem az ülepére. Mentőkre volt szükség fara felszabadításához, a művelethez körömlakkoldót használtak. Bár óvatosan tették, mégis utólagos kórházi ellátásra is rászorult a hölgy bőrsérülései miatt. A bevásárlóközpont vizsgálatot indított a vécéülőkét összeragasztózó ismeretlen - valószínűleg - hölgy ügyében; feltételezések szerint valaki viccből bekenhette pilldhatragasztóval az ülőkét. A hölgy élete eddigi legkínosabb eseteként értékeli vécéfogságát. (PAN) Rimaszombat. Szemtanúk szerint erősen ittas állapotban ismét balesetet okozott Vladimír Kvetko, a Rimaszombati Járásbíróság munkatársa. Vasárnap este a Nyugat-lakótelepen jogosítvány nélkül közlekedve áthajtott az úttest menetirány szerinti bal oldalára, s autójával összeütközött egy szabályosan közlekedő gépjárművel, tetemes anyagi kárt okozva. A balesetet okozó autó légzsákjai azonnal működésbe léptek. Ennek ellenére a bíró el akart hajtani a helyszínről, ebben csupán alkoholos befolyásoltsága és az akadályozta meg, hogy gépkocsija az ütközés következtében üzemképtelenné vált. A helyszínre hívott rendőrök tizenöt percen belül megérkeztek, ám csaknem egy órán át semmi nem történt azon kívül, hogy a szabályosan közlekedő hölgyet igazoltatták és megszondáztatták. Ezt látva a jelen lévők hangosan tiltakozni kezdtek. Informátorunk szerint Kvetko mentelmi jogára hivatkozva a szondáztatást és a vérvizsgálatot is elutasította. Az összeverődött mintegy száz ember hangos megjegyzéseket tett a rendőrség tehetetlenségére; a sértett hölgy helyszínre érkező édesapját - aki ingerülten nekiugrott a bírónak - csak nehezen tudták megfékezni. Mivel a helyszínelők nem álltak a helyzet magaslatán, erősítést kértek. A lincshangulatot csak nehezen sikerült lecsillapítani. A szemtanúk felbőszült emberekről számoltak be, sokan szidták a törvényeket és a jogrend kiskapuit kihasználó bírót. Kvetko tavaly Bakti községben okozott balesetet, de nem vonták felelősségre. Vas Vilmos rimaszombati önkormányzati képviselő szerint a bíró provokálta a szemtanúkat, és csak a szerencsének köszönheti, hogy nem került sor tettlegességre. Tényleg levetik már róla a talárt? Az esetről azonnal tájékoztatták Štefan Harabint. Az igazságügyi miniszter szerint a fegyelmi tanácsnak az ilyenkor kiszabható legsúlyosabb büntetést, a bíró felmentését fogja javasolni. A tárcavezető a rendőrséget is felszólította, hogy objektiven vizsgálja ki az esetet. Kvetkótól már az előző miniszter, Daniel Lipšic is meg akarta vonni a bírói talár viselésének jogát a bakti karambol miatt, de esetét a fegyelmi bizottság azóta sem tárgyalta. A rima- szombatiak szerint ha a mostani ügyből is sikerül büntetés nélkül kimásznia Kvetkónak, akkor alaposan meginoghat az igazságszolgáltatásba vetett bizalmuk, (szász) Mi van a tarsolyában? Vladimír Mečiar műanyag táskával a kormányhivatalban. A Koalíciós Tanács tegnap délutáni üléséről a 2. oldalon számolunk be. (Pavol Funtál felvétele) MEGKÉRDEZTÜK Fidel Castro halála esetén megdőlhet a kubai rezsim? A. Nagy László, a parlamenti emberjogi bizottság elnöke: Fidel Castro az elmúlt 50 év alatt egy percig nem adta át senkinek a hatalmat, tehát az biztos, rendkívüli dolog történt vele, hogyha a hatalmat még csak átmenetileg is az öccsére bízta. Akár visszatér, akár nem, a helyzet megváltozott Kubában, és Castro már nem lesz képes olyan szerepet betölteni mint korábban. Erre utal az is, hogy kollektív vezetést javasol. Kuba totalitárius és diktátori rezsim, ahol az információk nem áramolhatnak szabadon, a hivatalos és az ellenzéki forrásból származó hírek egyaránt csak találgatások lehetnek. Napokon belül világosabban fogunk látni. Tény, a kubai emigránsok nem titkolták örömüket, utcai fesztiválokat szerveztek, de ez az ország belső viszonyaira nincs hatással. Az ellenzéki forrásokból alig jutott ki hír, ami arról tanúskodik, hogy a rezsim még mindig erős. Az elkövetkező hetekben csak a hatalomgyakorlás új formáját ismerjük meg. Castro esetleges halála vagy gyengülése nem adhat valamilyen löketet az ellenzékieknek, hogy végre egyesüljenek, s kitoljon a forradalom? Amikor ott jártam, megtapasztaltam a hatalom szilárdságát, s úgy vélem, a rezsim nem fog ösz- szeomlani. Az ellenzék az elmúlt években erősödött, de hiányzik az erőteljes koordináció. A sikeres hatalomátvételhez a hazai és a külföldi kubai demokratikus ellenzékieknek kellene együttműködniük, ami egyelőre megoldatlan feladat. A helyzet azonban a remény irányában fog elmozdulni, (sza) lllllllllllllllllliw 32 111 AKTUA USD ▼ LIS JEG1 EUR T TBANKI GBP T ARFOL CZK T YAMOK 100 HUF PLN ▲ ▲ IDŐJÁRÁS Felhős ég, néhol csapadék d£2> NÉVNAP Ma a Lászlók 771335 705021" 29,319 37,678 55,907 1,332 13,937 9,730 A hőmérséklet 18 és 23 fok között várható. és Oszvaldok ünnepelnek. ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS Telefon: 02/59 23 34 11