Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-29 / 174. szám, szombat
12 Családikor ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 29. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK Szentföld? HALKO JÓZSEF 2003 tavaszán, az iraki háború idején három Domonkos-rendi nővér (egy 68, egy 66 és egy 55 éves) behatolt a Colorado állambeli rakétakilövő állomásra, s kalapácsaikkal megpróbáltak megsemmisíteni egy Minute- man III. típusú rakétát, melyről úgy tudták, hogy Irakra céloz. A bíróság bűnösnek mondta ki s elítélte őket. A domonkosok közben az USA egész területén háborúellenes kampányba fogtak, egyebek közt kijelölve tizenöt olyan helyet, ahová közös imára gyűlhettek össze az emberek. Carol Gilbert nővér, az eh'télt apácák egyike e szavakkal indokolta különös tettét: „Az iraki gyermekekre gondoltam, s arra, hogy valamit tennem kell. Tudtam, hogy a kalapáccsal nem sokra megyek, de nem maradhattam tétlen.” A nővérek nekibuzdulásának ésszerűségéről nyilván lehetne vitatkozni, de egyben alighanem mindannyian egyetérthetünk: mennyire szívesen feltartóztatnánk azokat a rakétákat, melyek Izrael és Palesztina fölött röpködnek, s polgári meg katonai célpontokra zuhannak. Mennyire szeretnénk habozás nélkül Szentföldnek nevezni ezt a területet, mely ma sok mindent eszünkbe juttathat, csak azt nem, hogy szent. Hiszen ma ott véres háború folyik. Rakéta- támadásoktól kell tartani, s a L’Osservatore című vatikáni na- püap szerint „a háborútól leginkább a gyerekek szenvednek (...) némely támadás halottjainak és sebesültjeinek a fele gyermek.” Ám a szembenálló felek egyre csak fogadkoznak, hogy nem hátrálnak meg, vagyis mindegyik a másiktól követeli ezt. A mintegy hatvanezer külföldi rövidesen elhagyja a térséget. Ott tehát, ahonnan a béke üzenete szerte a vüágban elterjedt, ahol Jézus nyugalomra és az egymás iránti tiszteletre szólított fel, ott most háború tombol. Több jótékony szervezet „humanitárius katasztrófád’ emleget, s „humanitárius folyosók” létrehozását sürgeti, melyeken az éhező áldozatoknak alapélelmiszert lehetne biztosítani. Kétezer évvel ezelőtt maga Jézus is „humanitárius akció” főszervezője lett, amikor is öt kenyérrel jóllakatott egy több ezres tömeget. Csakhogy a Jézus által jóllakatottak annak idején az ő tanítása miatt maradtak éhen, míg napjaink humanitárius válságát el lehetett volna kerülni, ha kirobbantásának felelősei megszívlelték volna Jézus szavait a szeretetről és a kölcsönös tiszteletről, a felelősségtudatról és az erőszak-nélküliségről. Bizony, milyen jó is volna, ha megismétlődne az e vasárnapi evangélium jelenete: amikor Jézus, ismét a Genázáreti-tó partján ülve láthatná, hogy nagy embertömeg közeledik felé. Mert minél többen járulnának Jézushoz, annál kevésbé veszélyeztetnének minket összecsapások, háborúk, öldöklések. A jelenlegi válságban is elengedhetetlen, hogy elegendő élelmiszer jusson'az arra rászorulóknak. De miként létezhet egyáltalán az ember folytonos feszültségben és bizonytalanságban, amikor a támadások elől szüntelen föld alatti óvóhelyre kényszerül? Jézus az őt megkísértő ördögnek ezt válaszolta: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából származik.” (Mt, 4, 4) E nélkül az Isten szájából származó szellemi táplálék nélkül a valódi kenyérrel sem megy sokra. Ezért Jézus, mikor a tömegek jóllakván a királyuknak akarták megválasztani, elmenekült tőlük, s visszavonult. Visszautasítotfa a politikai megváltó szerepét, nem akart földi problémák (például olcsó élelmiszerek) megoldója lenni. A lélek legmélyebb éhségét jött csillapítani, a szeretetre, összhangra, megértésre vágyást. A kenyér csodás megszaporítása a dolgok mennyisége fölötti hatalmáról vallott, hogy aztán megmutatkozzon a minőség fölötti hatalma is: a szellemi kenyér által, melyet ezen a véres vidéken Jézus tört meg először a jeruzsálemi búcsúvacsorán. Az egység és béke kenyerével, amint Pál apostol a korinthusiaknak írt levelében nevezi: „Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, hiszen mindnyájan egy kenyérből részesülünk.” (1 Kor, 10,17) A pápa imádkozásra szólított fel a konfliktus befejezéséért. Hogy a családok asztalára ismét kerüljön kenyér. S hogy új esélyt kapjanak felfedezni, hogy van itt valaki, aki más kenyeret is ad. Az élet kenyerét. A szerző római katolikus pap A maradék időben pedig én, a csalódott anya, buzgón sajnálgatom saját magamat is, na, te szegény... Hüppögő Mehemed Az okos szülő nem címkézi gyerekét ostobának, gyávának vagy ügyet lennek. Bölcsen, előrelátóan, biztatva kivár (A szerző felvételei Tanév vége, óvodai ballagás. A kiscsoport búcsúztatja az iskolába indulókat. Az udvaron rögtönzött színpadon pityereg a lányom. Fején színes papírturbán, ő a török. Körülötte a többiek mint fehér, fekete, tarka tehenek. BENKŐ TÍMEA Enikő rendületlenül zokog, hirtelen nem tudom, kit sajnáljak. Lányomat a vüágmegváltó deszkákon, amint szemlátomást legyőzhetetlen lámpalázzal küszködik, vagy az őt vigasztaló fiatal óvó nénit, aki most látja csak, nem mérte fel kellőképpen növendéke képességeit, hiba volt erre a bőgőmasinára osztani a főszerepet, mert ez ugyan meg nem mukkan közönség előtt, ennek csak az osztályban nagy a szája, lám a döntő pillanatban cserbenhagyja, oda a produkció. Mehemed nem csodálkozik a tehenek láttán, nem húzza meg a farkukat, nem számol, nem moccan, továbbra is csak a könnyeivel küszködik. Fohászkodom, rúgják már fel, legyen vége, a holtában megcsúfolt, síijában forgolódó Móriczra sűrű bocsánatkéréssel gondolok. A maradék időben pedig én, a csalódott anya, buzgón sajnálgatom saját magamat is, na, te szegény, ezért vettél ki szabadnapot... Mehemed lebotorkál a színpadról.- Miért sírtál, kicsim? - kérdezem aggódva.- Én már nem akartam, tényleg nem, de muszáj volt... - hüppögi. Megcirógatom nedves arcocskáját, ez a síró-rívó török ugyanis én vagyok harminc évvel ezelőtt. Anyám szokta mesélni, ő egy idő után már el sem járt az óvodai ünnepségekre, annyira szégyeUte, hogy az ő lánya egyből bömbölve hozzászalad, nyaka köré fonja karját, s az öléből nézi a többiek műsorát, de ő maga soha egy sort sem szaval. Bezzeg a nővérem bátor volt, talpraesett, vele ilyen gond soha egy szál sem, én meg... S csorognak a könnyei velem együtt, mi lesz ebből a mafla Iánkéból? Amikor már ballagtam, mégse húzhatta ki magát a tanévzáró ünnepély alól. Osztályunk a három kismalacról szóló mesét adta elő. A tanító nénik ki-kit helyére állítottak, a házikókat, malacokat, a gonosz farkast, s anyám szeméből újra ömleni kezdtek a könnyek, mert már megint csak az ő lánya álldogált oldalt. Ilyen nincs, nem igaz, hogy neki még egy nyomorult szalmakunyhót sem lehet a kezébe nyomni! Mi lesz ezzel az iskolában, istenem, segíts! És akkor ott, a régi óvoda udvarán az egyik óvó néni mégiscsak kézen fogja az ő lányát is, hogy aztán középpontba állítsa, s ekkor már a meghatódástól kell sírni, mert az ő gyereke, ez a kis mafla, aki mindig az anyja szoknyája mellett bőgött, most egyszeriben főszereplő lesz. Akkor még nem tudhatja, hogy ez a kis mesélő majd azzal keresi a kenyerét, hogy nap mint nap tanárként szerepel a katedrán... A világ tele van üyen hüpöggő Mehemedekkel, nem tudni, miből lesz a cserebogár. Erre gondoltam keresztlányunk diplomaosztó ünnepélyén is a minap. Erika, akárcsak korábban én, az okos, bátor, idősebb nővér árnyékában növekedett, s anyja csak legyintett, ha képességeiről volt szó. Szidta, mert amikor bölcsődébe került, óvodás akart lenni, az oviban aztán mégis felváltva fájt a hasa és a feje, amikor pedig iskolaköteles lett, rendre elaludt a tanítási órákon, s állandóan hívatták miatta az iskolába a szülőket. Középiskolás évei alatt már úgy fogalmazott osztályfőnöke, hogy gazdag a leány fantáziája, mert reggelente hol a liftbe ragadt be, hol a nem létező villamos késett a kisvárosban, egyszóval mindig valami megakadályozta abban, hogy nyolcra beéljen a suliba. Elsőéves egyetemistaként kijelentette, pályát tévesztett, őt az adott szakirány nem érdekli, bár megvolt minden vizsgája, a nyári szünetben rendületlenül magoit, hogy ősszel egy másik egyetemen folytathassa tanulmányait. Mi lesz ebből a gyerekből? - sopánkodott az anyja. Bezzeg az idősebb, azzal lehet dicsekedni, de erről a kisebbről ki hiszi el, hogy nem buta, csak nyugtalan? Még a friss közgazdász diplomának sem tud felhődenül örülni, neki megint más kell, az első nap után kilép munkahelyéről, mer úgy látja, ez nem az a hely, ahol < igazán kibontakozhatna. Inkáb állásinteijúkra fog járni ki tudjc meddig, de nem vállal olyan mtui kát, ahol nem díjazzák örömmel é azonnal képességeit... Az okos szülő nem címkézi gye rekét ostobának, gyávának vág ügyetlennek. Bölcsen, előrelátó an, biztatva kivárja, míg a bátoi tálán hernyóból előbújik a tehei séges kis pillangó.- Jövőre már nem fogok sírn mert nagycsoportos leszek - igéi a lányom. S lám, nem is kell eg évet várni, a műsor zárószám; ban, amikor közösen táncolna] már nyoma sincs a könnyeknél Az imént még bömbölő török h( lyén egy vidám pancsoló kislán forog önfeledten a színpadon, al jaj, úgy élvezi a képzelt strando ahol annyira szép és jó... Mehemed meg kit érdekel? Az imént még bömbölő török helyén egy vidám pancsoló kislány forog önfeledten a színpadon ÖTLETTÁR (A szerző felvételei) Szobanövény ebben, abban - harmadszor... TIPPEK A fikusz, a pálma s a további kedvencek nemcsak díszes virágcserépben díszítik a lakást. Az igaz, hogy szebbnél szebb cserepek kínálják magukat, de pénzért a bolond is tud - tartja a mondás. Mi is ehhez tartottuk magunkat, s virágainknak továbbra sem a boltban kerestünk új ruhát, hanem a szekrények, pincék mélyén. Cukortartóban A finom kis cukortartót mindenki megcsodálja. Csillog-villog, bár nem ezüst, csak kínezüst. Cukrot nem tartottunk benne, csak apróságokat, aztán gondoltunk egyet - és beleállítottunk egy pici virágot. Levesestálban Minden háziasszony tapasztalatból tudja, hogy a nászajándékba kapott lapos, mély és kistányér eltörik, de a levesestál örökké él. Mert nem használjuk. De miért kerülgessük, ha mutatós virágcserépként élhet tovább? Hibája, hogy a szája kicsi, csak kisméretű virágcserép fér bele. Ezen úgy segítettünk, hogy a tál aljára kavicsot szórtunk, arra a földet, hogy a fölösleges víz lecsurogjon. Rézedényben Hogy mire szolgált egykor ez a szép rézedény, nem tudtuk meg. De a fikusz jól érzi magát benne. Rézibrikben Ajándékba kaptuk ezt a kecses füles rézibriket. Most kivettük a vitrinből, és virágot tettünk bele. Szatyorban Mi van a táskában? Virág. Ciklámen, de tehetünk bele bármi mást. Papírskatulyát bevonunk maradék műszőrmével, fület varrunk rá, és vihetjük az ajándékot... (köp)
