Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-27 / 172. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 27. www.ujszo.com Elvitte a rendőrség a DVD-nket! Pozsony. Mégis foglalkozik a rendőrség azzal a videofelvétellel, amelyet közvetlen a Pápay-klán lemészárlása után készítettek a dunaszerdahelyi Fontána bárban, és amelyet DVD-re másolva több ezer koronáért árulnak a feketepiacon. Tegnap felkereste szerkesztőségünket a rendőrség, és elkérték a DVD-t, melynek kapcsán pár nappal ezelőtt azt nyilatkozták: érdektelen filmről van szó, ezért nem indítanak eljárást az ügyben, (-dem) 800 ezres büntetés három halottért Pozsony. Összesen 800 ezer korona büntetést szabott ki az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (UDZS) a Pozsonyi Egyetemi Kórházra, és két esetben büntetőfeljelentést is tett, tájékoztatta lapunkat Radka Miklášová, a hivatal szóvivője. Az intézmény 300 ezer koronát fizet, mert az egyik szülészeti klinikáján szülés közben meghalt egy csecsemő. A hivatal egy másik haláleset miatt is a kórházat hibáztatja: egy sebészetről távozó beteg az elbocsátást követő napon elhunyt. Ezért ugyancsak 300 ezer koronás bírságot szabott ki az UDZS. Százezer koronás büntetést kell fizetnie az intézménynek a központi felvételi osztályon elkövetett hiba miatt: egy terhes kismama esetében hibás diagnózist állapítottak meg, és nem az állapotának megfelelően kezelték. Ugyancsak 100 ezer koronát fizet a kórház egy neurotikus beteg halála miatt: a hivatal szerint a páciens halálát a helytelen diagnózis okozta, (lpj) Gombázni fog a volt titkosszolgálati igazgató Leváltották Pittnert ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Ivan Gašparovič államfő az új kormány javaslatára tegnap leváltotta Ladislav Pittnert, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatóját. A titkos- szolgálat új főnöke Jozef Magala lesz, akit az államfő vélhetőleg még ezen a héten ki fog nevezni. Fico szerint jelöltje megfelel a szakmai elvárásoknak - annak ellenére, hogy csak műszaki végzettsége van. Az államfő megköszönte Pittner tevékenységét a SIS élén. „Mindig az ország érdekeit képviselte, a polgárok biztonságáért harcolt. Kettőnk együttműködését csak pozitívan lehet értékelni” - tette hozzá Gašparovič. Pittner emlékezteit, a SIS azok közé az európai posztkommunista ügynökségek közé tartozik, ahol már nem dolgoznak a valamikori ŠtB emberei. Pittner - saját bevallása szerint - nem ismeri utódját, így nem tudja megítélni, jó vezető lesz-e. „Az idő majd bebizonyítja, de a kormányfő bizonyára tudja, mit csinál, ha őt választotta ki” - jegyezte meg a leváltott igazgató. Egyes információk szerint az igazgatóhelyettesi posztra a HZDS jelöltje, Igor Urban kerül. Ő volt a titkosszolgálatot ellenőrző parlamenti bizottság elnöke 1994 és 1998 között, azaz abban az időszakban, amikor a SIS-t Ivan Lexa vezette. „Ez kizárólag a kormányon és a titkosszolgálat igazgatóján múlik, a vonatkozó törvény szerint nincs szükség helyettesre. Urban korábbi tevékenysége rendkívül elszomorít” - tette hozzá Pittner, akit még Rudolf Ladislav Pittner (SITA-felvétel) Schuster előző államfő nevezett ki 2003. április 4-én. A tisztségben akkor Vladimír Mitrot váltotta fel, aki lemondott. Arra a kérdésre, a SIS élén töltött időszakban melyik botrány kavarta fel a legjobban, azt felelte: „Az, amelyikről még az újságírók sem tudnak.” Elárulta: egy ideig nem akar politikával foglalkozni, inkább megvárja az esőt, és elmegy gombázni. A hivatalos dokumentumok helyett ezentúl könyveket fog olvasni, arra viszont egyelőre nem gondolt, hogy maga is íijon egyet. „Még köt a titoktartás. Ezenkívül 1989 novemberétől rengeteg hektikus eseménynek lehettünk tanúi, melyeket csak bizonyos távlatból lehet majd megítélni” - zárta le Pittner. (dem) Fico állítólag már szívesen lecserélné az SNS-t, de lehet, hogy csak riogatja Sárga lapot kapott Slota Pozsony. Tanácstalan a Smer, mihez kezdjen Ján Slotával, akit - úgy tűnik - mégsem képes Robert Fico pórázon tartani. A Pravda értesülései szerint már bánják, hogy az SNS-szel szövetkeztek, s a Smeren belül erősödik az a szárny, amelyik eredetileg az MKP felé hajlott. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Fico egyelőre nyilatkozási stoppal büntette Slotát, úgymond sárga lapot adott neki, de nem kizárt, az SNS-t lecseréli valamelyik ellenzéki pártra. Legalábbis megpróbálja. Monika Beňová, a Smer alelnö- ke ismételten bírálta főnökét a szocialista értékrenddel összeegyeztethetetlen koalíciós partnere miatt, s úgy véli, Ján Slota múlt szombati kijelentéseire hivatalosan is reagálnia kellene a Smernek, éspedig el kellene határolnia magát. Lapértesülések szerint nem hivatalosan már megszidták az SNS elnökét, s Robert Fico megtiltotta, hogy a nyilvánosság előtt mutatkozzon. A nemzeti vezér egyelőre szót fogadott, visszahúzódott, telefonját nem veszi, a külvilággal csak Rafael Rafaj szóvivő kommunikál. Ollós László politológus szerint azonban hosz- szú távon nehéz lesz lakatot tenni Slota szájára, noha ebben Vladimír Mečiar is segédkezni fog Ficónak. A HZDS elnöke perben áll az SNS-vezérrel, aki a közelmúltban még így nyilatkozott róla: „Jól ismerem, és nem bízom benne. Ha a koporsóban feküdne, a biztonság kedvéért tükröt tartanék az orra alá.” Öllős szerint Slota ideiglenes kiiktatásával az alapprobléma nem oldódott meg, hiszen az SNS továbbra is tagja a koalíciónak, az viszont, hogy a kormány hivatalosan nem akar reagálni a nemzeti vezér botrányos kijelentéseire, jelzi: Slotával nem akarnak szakítani. Valószínűleg csak ijesztgetik és fenyegetik őt, hogy ha nem fogja vissza magát, lecserélhetik például az MKP-ra. „Slota viszont mindent el fog követni, hogy maradhasson, ezért csendben marad. Az ugyanis nagy csapás lenne számára, a párton belüli pozíciója is megrendülhetne, ha kirúgnák a koalícióból. Kérdéses, meddig bír hallgatni” - mondta lapunknak Öllős. „Nehéz megmondani, mi lenne a helyes megoldás abban az esetRafael Rafaj. Ő kommunikál a szájkosarat kapott vezér helyett. (SITA-felvétel) ben, ha az MKP hirtelen ismét képbe kerülne. Kérdéses, az előző tárgyalások tapasztalatai alapján az ellenzékbe szorult pártok egyáltalán szóba állnának-e a Smerrel” - jegyezte meg a politológus. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője nem tartja reálisnak, hogy a magyarokat a Smer a kormányba invitálja. „Az a pillanat már elszállt” - reagált a felvetésre Bárdos, (sza, p) Enyhül vagy fokozódik a kánikula? - ahány meteorológus, annyi előrejelzés Senki se tiidja, milyen idő várható ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ahány meteorológus, annyiféle előrejelzés, s ember legyen a talpán, aki az ellentmondásos jóslatokból képes kikövetkeztetni, az elkövetkező napokban milyen idő várható. Egyesek szerint továbbra is az eddigihez hasonló kánikula lesz, mások szerint ellenkezőleg: enyhülni fog a tikkasztó meleg, sőt akadnak olyanok is, akik a jelenleginél is nagyobb forrósággal ijesztgetnek. „A hét végére tovább fokozódik a már eddig is rekordokat döntő forróság, a következő napokban egyre szárazabb levegő érkezik” - tájékoztatott tegnap az ICI Interaktív Meteorológia honlap. Információik szerint a jövő hét elején akár a 38 fokot is elérheti a hőmérő higanyszála - így nemhogy vége lesz a nagy melegnek, hanem a legfrissebb számítások szerint szinte elviselhetetlenné válik a hőség. Németh Lajos meteorológusnak teljesen ellentétes véleménye van. Érdeklődésünkre elmondta: a mostani kánikula már nem fokozódik, az időjárás a hét hátralevő részében változadan marad. „Jövő héten ismét nagy melegre van kilátás, csütörtökön viszont egy hidegfront véget vet ennek a 30 fok fölötti kánikulának, és a hőmérséklet 25-26 fokra esik vissza” - pontosított Németh. Hozzátette: jövő hét végétől gyakrabban előfordulhatnak délutáni, frissítő zivatarok is. Paulína Valová, a Szlovák Meteorológiai Intézet munkatársa már a hétvégére 3-4 fokos hőmérséklet-csökkenést jósol, hétfőtől pedig a keletről érkező hidegfront hatására 25 fokra enyhül a meleg, az éjszakai csúcsértékek pedig húsz fok körül alakulnak. Az interaktív meteorológiai weboldal tájékoztatása szerint fokozatosan kell készülni a hőhullámra, (dem) Nem tudják megmondani a meteorológusok, marad-e a strandidő (TASR-felvétel) Döntött a kormány: legkésőbb 2012-ben országszerte megszűnik a tévéprogramok jelenlegi, analóg rendszerű sugárzása Sokba fog kerülni az átállás a digitális műsorszórásra ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Legkésőbb 2012-ben országszerte megszűnik a tévéprogramok jelenlegi, analóg rendszerű sugárzása, helyére a digitális műsorszórás lép. A kormány tegnap elfogadta az analóg sugárzásról a digitális sugárzásra való átállás stratégiáját, 2007-től már kötelező lesz a digitális sugárzás biztosítása legalább az ország területének egy részén. A Távközlési Hivatal még nem választotta ki az ingyenesen hozzáférhető digitális földfelszíni televíziós műsorszóráshoz szükséges hálózatot kiépítő céget. „Egy éven belül pályázat útján , kiválasztjuk a szolgáltatókat” - jelentette ki Roman Vavro, a hivatal szóvivője. A digitális sugárzás előnye a jobb kép- és hangminőség, valamint az, hogy sokkal több sugározható csatornát biztosít. Az adás ingyenesen fogható, de vételéhez szükség lesz egy kiegészítő berendezésre, az úgynevezett set-top- boxra, dekóderre. Kivételt képeznek azok a legmodernebb készülékek, melyekbe már beépítették ezt a berendezést. A digitális sugárzásra való átállás tehát nem lesz ingyenes, a dekódert meg kell vásárolniuk azoknak is, akik nem akarnak új, modem tévékészüléket beszerezni. A közlekedési minisztérium elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a dekóderekhez a kormány ártámogatást nyújtana, hogy mindenki számára elérhető legyen a digitális televíziózás. Jelenleg a legolcsóbb set-top-box mintegy 3 ezer koronába kerül. Kaphatóak olyan berendezések is, melyek a műholdas és Analóg vagy digitális televízió? Analóg sugárzás - a hangot és a képet egy elektromos jellé alakítják, az adott terület lefedésére nagy teljesítményű tévéadókra van szükség, az adás minősége, főleg a színes televíziók esetében, hullámzó. Digitális sugárzás - az előbb ismertetett analóg jelet digitalizálják, melynek köszönhetően az adás sokkal jobb minőségű lesz, ha elég erős az adás, egy tízcentis botantenna is elegendő lehet, sőt mozgó járművekben is hiba nélkül lehet fogni az adást. (1-p-j) földi teijesztésű digitális adások vételét is lehetővé teszik, ezek ára 5-6 ezer koronánál kezdődik. Szlovákiában csak egy év múlva lesz kötelező digitális műsorszórókat üzemeltetni, de az ország területének 40 százaléka már ma is le van fedve digitális jellel. Az első kísérleti adásra 1999-ben, Pozsonyban és a környékén került sor, 2004-ben már Kassa, Epeijes, Besztercebánya és Zólyom környékén is lehetett fogni a digitálisan sugárzott tévéműsorokat, 2005- ben Pozsonyban két műsorszórót helyeztek üzembe, 2006 elejétől pedig Malackában kezdett működni egy ilyen berendezés, (lpj, h, o) Jön a tandíj? Fizetni fognak a távutasok Pozsony. Sokan húznak hasznot abból, hogy a hazai felsőoktatás úgymond „ingyenes”. A mintegy 60 ezer levelező tagozatos egyetemista évente együttvéve csaknem egy- milliárd korona hallgatói hozzájárulást fizet, állítja Martin Frone volt oktatási miniszter. A pénz különféle - az egyetemekkel szorosan együttműködő - alapítványok, kft.-k, polgári társulások számlájára vándorol. Noha a kormányprogram egyelőre nem ismert, így nem tudni, bevezetik-e például az egyetemeken a tandíjrendszert, Ján Miko- laj, a nemzetiek delegálta oktatási tárcavezető határozott fellépést ígér a jogtalan tandíjszedés gyakorlata ellen. Lapértesülések szerint a megoldást a levelező tagozatos képzés fizetőssé alakításában látja. Dušan Čaplovič tudásalapú társadalomért, kisebbségi és emberi jogokért felelős kormányfőhelyettes szintén úgy véli, megengedhetetlen, hogy a diákok által befizetett összegek különféle alapítványok bevételeit növeljék, és ne az egyetemekét. A jelenlegi hármas kormánykoalíció két tagja, az előző kormányzati ciklusban ellenzéki szerepet betöltő HZDS, és a parlamenten kívül rekedt SNS nem is olyan régen még eleve ellene volt bármiféle tandíj bevezetésének. A Smer két koalíciós partnerével ellentétben már korábban is jelezte, egyetért a költségtérítéses levelező tagozat gondolatával, (h, -cz-e) Leváltott hivatalnokok Már hullanak a fejek Pozsony. Megkezdődhetnek a nagyobb mértékű személycserék az egyes minisztériumokban, a kormány tegnap hat tárca hivatalvezetőjét váltotta le. A főosztályvezetők leváltása ugyanis a hivatalvezetők hatáskörében van, az ő aláírásuk is szükséges a főhivatalnokok cseréjéhez, melyet a miniszter kezdeményezhet. Az alacsonyabb beosztású alkalmazottakat a közveden főnök nevezeti ki vagy válthatja le. A kabinet tegnap az oktatási, a pénzügyi, a régiófejlesztési, a környezetvédelmi, a szociális ügyi és a honvédelmi tárcák hivatalvezetőit cserélte le. Leváltották Szögedy Annát, a besztercebányai kerületi iskolaügyi hivatal elöljáróját is, aki az MKP listáján bejutott a parlamentbe, (lpj) Hiányzó koordináció Pénz nélkül a civilek Pozsony. Mintegy félszáz nem kormányzati szervezet tiltakozó levélben fordult a mindenkori kormányhoz, valamint az illetékes szaktárcákhoz, hogy panaszt tegyen az európai szociális alapok által nyújtott támogatások lehívását bonyolító minisztériumi mechanizmusok, és a kifizetések késését okozó túlzott bürokrácia ellen. A levél aláírói felszólították a kabinetet, helyezze partneri alapokra együttműködését a civü szervezetekkel, ne terhelje őket felesleges adminisztrációs kötelezettségekkel! A panaszosok mindenekelőtt a sürgősségre hívják fel a figyelmet, mivel a civil társulások támogatás nélkül életképtelenek. Gyakran előfordul, hogy csak ismételt számlázást követően, jóval a projekt lezárása után jutnak a szükséges ösz- szegekhez. Miközben a kapcsolatos hatáskörök megoszlanak az egyes tárcák között, a hatékony koordináció hiányzik, (-cz-e)