Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-26 / 171. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 26. Szülőföldünk 27 Kilakoltatás veszélye fenyegette az ifjúsági menedékhely lakóit, de a városi önkormányzat képviselői hamar megtalálták a megoldást Nyár végére az óvoda épületébe költözhetnek Érsekújvár. Augusztus végéig ki kell költözniük ideiglenes szállásukról azoknak a fiataloknak, akik a gyermek- otthonban töltött évek után az utca helyett az ifjúsági menedékhelyen találtak otthonra, amelyet önerőből átépítettek, csinosítgattak. SZÁZ ILDIKÓ A Kapisztóry Ferenc utcán található családi házat a tulajdonos, aki restitúcióban visszakapta vagyonát, átmeneti időre bérbe akarta adni a fiataloknak, ám a Nyitrai Kerületi Önkormányzat az intézmény fenntartójaként nem számolt ezzel a lehetőséggel az idei évi költségvetésben. A menedékhelyen jelenleg tíz fiatalember él, havi lakbérük szeptembertől huszonnégyezer korona lett volna, plusz a dologi jellegű kiadások. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen, ahol a fiatalok sorsáról döntöttek, jelen voltak az intézmény lakói, és Ľudovít Lenčéš, az Idősek Otthona, a Panzió és a Szociális Szolgáltatások Otthonának igazgatója. „Védenceink egy része a város peremén, a Wolker utcai családi házban él, a többi fiatal a körzeti munkaügyi hivatallal szembeni épületben, ahol eddig nem kellett bérletet fizetni. A ház jelenlegi tulajdonosával próbáltunk megállapodni, de nem jártunk sikerrel” - mondta Lenčéš. A képviselők előbb azt vették fontolóra, hogy a Szlovák utcában, a kórházzal szemben nemrég megszűnt az óvoda, így ott hoznának létre szállást a fiataloknak. Ezt a családi házat azonban már korábban kérte egy vállalkozó, aki böl- csődéskorú gyermekek felügyeletével foglalkozik. Jana Garajová képviselő asszony ezért azt javasolta, egy másik, a Nyitra-parti lakótelepen található, nemrég megüresedett épületet, a Kollár utcai óvodát alakítsák át kényelmes lakóhellyé a fiatalok számára. A képviselők végül ezt a megoldást hagyták jóvá. Marian Ardan, az ifjúsági menedékközpontvezetője, a fiatalok támogatására létrehozott Domovák Polgári Társulás egyik alapítója és védencei nagy tapssal üdvözölték a döntést. „Nem hajléktalan fiatalokról van szó, gyermek- otthonban nőttek fel, és a rendelkezésükre álló, államtól kapott kis pénzzel esélyük sem volt lakást venni vagy béreim. Az iijúsági menedékhelyen takarékosságra tanítjuk, rendszeres munkára szoktatjuk őket, hogy később az életben boldoguljanak. Nagyon kétségbe voltak esve, amikor kiderült, hogy biztosnak vélt, bár ideiglenes otthonukból hamarosan menniük kell” - jegyezte meg Ardan. A városi testületben több megyei képviselő foglal helyet, ők ígéretet tettek arra, hogy a jövőben figyelemmel kísérik a támogatásra szoruló fiatalok sorsát. A Kollár utcai óvoda épületét még a nyár folyamán átépítik, hogy a fiatalok augusztus végén beköltözhessenek. A városi képviselők elsősorban emiatt nem halogathatták a döntést. A menedékhelyről augusztus végéig ki kell költözniük a fiataloknak (Csuport István felvétele) A 111. Esterházy-emlékünnepségen a nemrég elhunyt Szénássy Árpád munkásságát is méltatták, a rendezvénynek az általa felújított kastély adott otthont Csúzra látogatott gróf Esterházy Alice pótmamája Prőhle Henrikné Samarjay Éva az Esterházy-család krónikásaként különös beszámolóval lepte meg a hallgatóságát (Csuport István felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Csúz. A nemrég elhunyt Szénássy Árpád volt az ödetadója annak az Esterházy-emlékünnepségnek, amelyet június harmadik szombatján az általa felújíttatott kastélyban rendeztek meg. A vendégeket ezúttal Meszlényi István és özvégy Szénássy Árpádné fogadta. Elsőként Szénássy Zoltán méltatta unokaöccse, Árpád eddigi munkáját, aki életének utolsó évtizedét a csúzi kastély felújításának szentelte a komáromi KT Könyv- és Lapkiadó Kft. igazgatása mellett. „Ötvenkét évesen számos tervet és vágyat vitt magával a másvilágra, a csúzi kastély megújulása mellett a Honismereti Kiskönyvtár 265 kiadványával és a Múltunk emlékei című folyóirattal gazdagított ben. nünket”- mondta Szénássy Zoltán. A III. Esterházy-emlékünnepségre ellátogatott az érsekújvári járásbeli kastélyba Prőhle Henrikné Samarjay Éva, gróf Esterházy Malfatti Alice pótmamája. A különös, családregénybe illő beszámolóval érGróf Esterházy János több mint egy évtizedig volt a politikában, és ugyanennyi időt töltött börtönben is. kező vendég kimentette Alice grófnőt, aki térdműtétje miatt nem tudott részt venni a találkozón. „Nyolcéves kora óta bensőséges kapcsolatunk van Alizkámmal, aki arra kért, ne róla meséljek itt, hanem arról a szeretetteljes légkörről, amely őt gyermekkorában körülvette, és az édesapja önfeláldozó életéről” - mondta el Éva asszony. Az előadó az Esterházy-család krónikásaként lépett a vendégek elé, amikor arról szólt, hogyan telepítették ki a családot a nyitraújlaki kastélyból, miképpen vált a lángok martalékává sok értékes magyar könyv, hogyan menekült megannyi viszontagság közepette a család. Alice pótanyukája visszaemlékezett az utolsó találkozására Esterházy Jánossal, továbbá arra, amikor Alicet Mélykútra, a haláltáborba vitték, Baja közelében a gyapotföldeken dolgoztatták őket, vérhasjárvány ütött ki, ezért a lányt eredeti kitelepítési helyére vitték vissza. Végül az Osztrák-Magyar meccs idején a futballisták autóbuszában elrejtőzve került ki Bécsbe. „Esterházy több mint egy évtizedig volt a politikában, és ugyanennyi időt töltött börtönben is. Az új csehszlovák államot elsőként az arisztokráciától, majd az értelmiségtől tisztították meg. Esterházy nem dörgölődött politikai pártokhoz, a gyökereihez, hagyományaihoz ragaszkodott. Zsidók, csehek, szlovákok életét mentette meg: ha a jóban kitartottam mellettetek, a rosszban is mellettetek kell lennem - tartotta Esterházy” - hangsúlyozta Molnár Imre történész az előadásában. Az emlékünnepségen Molnár Imre párhuzamot vont Esterházy János és Szénássy Árpád között, kiemelve, hogy mindkettejük hagyatékát mélyen meg kell őriznünk a szívünkben. A budapesti Erdélyi Gyülekezet a Felvidéken (is) tartotta 5. szakkonferenciáját - Magyarországról, Kárpátaljáról és Erdélyből is érkeztek résztvevők Vankó Teréziát, a deáki „Teréz anyát” hallgatták GAÁL LÁSZLÓ Deáki. A budapesti Erdélyi Gyülekezet szervezésében 4 ország 27 magyar óvónője látogatott el a deáki óvodába július 15-én szombaton, hogy az itteni óvodai módszerekkel ismerkedjenek. Ezúttal nem a gyakorlatban szemlélték a nevelést, hiszen szombaton nincsenek itt gyerekek, meg ámúgy is nyári szünet van, de Vankó Terézia igazgatónő előadásából így is élvezetes, hasznos tapasztalatokat szerezhettek. A budapesti Reménység szigetén működő Erdélyi Gyülekezet ötödik éve szervez szakmai konferenciát a Kárpát-Medencei magyar óvónők számára. Rendhagyó ez az idei konferencia, mert az eddigieket mindig Budapesten tartották, ott jöttek össze a résztvevők Kárpátaljáról, Erdélyből és a Felvidékről. Ezúttal Dél-Szlovákiában is zajlott a többnapos konferencia, Révkomáromban három óvodát látogattak meg, a Marianum egyházi óvodát, a Ferences óvodát és az Eötvös utcai óvodát. Ezután jöttek Deákiba tapasztalatszerzésre. Az itteni igazgatónő, Vankó Terézia, aki egyben az SZMPSZ Óvópedagógiai Szekciójának elnöke, 37 évi óvónői munka után most július végével vonul nyugdíjba, tehát bőséges tapasztalatokkal rendelkezik. Számtalan konferencia szervezője és előadója volt, de kollégáinak nemcsak szakmai tanácsokat, hanem lelki támaszt is tud nyújtani, ennek is köszönhető, hogy szakmai körökben „Teréz anyának” is becézik. Az igazgatónő most elsősorban arról beszélt, hogyan működik a deáki óvoda, amióta 1990-ben ő egy Soproni szakmai konferenciáról hazatérve bevezette az „Óvodai nevelés játékkal mesével” elnevezésű, akkor még csak kísérleti programként működő nevelési formát. Ebben az anyanyelvi nevelés és a néphagyományőrzés kapott főszerepet. Ákkor több szülő is aggodalmát fejezte ki, mi lesz, ha csak játszanak, és nem tanulnak a gyerekek, hogyan készítik fel így őket az iskolára? Azóta tapasztalhatták, játszva is nagyon sokat megtanulhat a gyerek. Az igazgatónő elmondta azt is, ő nem híve annak, hogy a gyerekeket színpadon szerepeltessék, ez a gyereknek nem természetes. „De erre is kénytelenek vagyunk, mert van a faluban konkurencia, a szlovák óvoda, és nekünk mindig többet kell felmutatnunk - magyarázta - Ezért aztán mi is szerepelünk, de ebben is szempont a hagyományőrzés. Már- ton-napi ludas játékkal, Mihály-na- pi vásárral, Flórián-napi tűzjáték- kal meg Bedehemessel, népi játékokkal meg mesedramatizációval szerepelnek a gyerekeink”. A résztvevők vasárnap visszatértek Budapestre, hogy ott folytassák a konferenciát. „Eddig a gyerekek problémáival és a problémás gyerekekkel foglalkoztunk, most a mi lelki higiéniánkra helyezzük a hangsúlyt” - tájékoztatott Szakái Éva nádszegi óvónő, a konferencia felvidéki részének házigazdája. Sánta Ibolya református lelkész, aki az Erdélyi Gyülekezet részéről volt a rendezvény főszervezője, elárulta, habár a szakmai színvonal most is biztosított, hiszen egyetemi oktatókat is hívnak előadni, szeretnék ezt a konferenciát akkreditáltatni. Természetesen jövőre is terveznek hasonló konferenciát, és aki a Felvidékről szeretne részt venni, az Vajdáné Pálinkás Katalinnál a vajdanepk@gmail.com e-mail címen kérhet bővebb tájékoztatást. Olyan érdeklődőket várnak, akik számára a szakmai szempontok mellett a lelki, vallási szempontok sem közömbösek. A résztvevőket a nádszegi Szakái Éva készítette tetszetős papírvirágokkal üdvözölték Deákiban (Szőcs Hajnalka felvétele) négy ország óvónői KERETBE Katonai laktanyából Reménység szigete A fenti cikkben leírt konferenciát a budapesti Reménység szigetén működő Erdélyi Gyülekezet szervezte. Hogy mit is rejt ez a név, arról Sánta Ibolya református lelkészt kérdeztük, aki hetedik éve dolgozik az Erdélyi Gyülekezetben. „Annak idején, még a nyolcvanas években, amikor a Caucescu-diktatúra elől sok erdélyi Magyarországra menekült, de a magyarországi állami hatóságok tudomást sem akartak venni arról, hogy a szocialista országokból emberek menekülnek, Németh Géza református lelkész kezdte szervezetten segíteni az erdélyieket. Majd jött a rendszerváltás, és 2002-ben sikerült a hatóságoktól megszerezni egy egykori katonai laktanyát, amely azóta - habár még nem teljesen rendezett a tulajdonviszony- a kulturális és karitatív szervezetek bázisa lett. Beszédes nevet kapott: Reménység szigete. Amikor 1986-ban megjelentek Magyarországon az első erdélyi menekültek, a református parókiákon vagy a katolikus plébániákon kerestek menedéket. Idővel az egykori menekültekből ökumenikus egyházi gyülekezet szerveződött, református és katolikus tagokkal. Ennek a gyülekezetnek a karitatív és kulturális központja a Reménység szigete” - tájékoztatott a tiszteletes asszony. A Reménység szigetén tizennégy éve folyik olyan program, amely a határon túli magyarságot segíti: az óvodáskorú gyerekeket az óvónőkön keresztül, a felső tagozatos alapiskolás diákoknak történelmi és anyanyelvi tábort szerveznek. A középiskolásoknak Tanuljunk egymástól egymásról címmel szerveznek tábort, ahol a magyarországi fiatalok Magyarországon élő kisebbség, azaz román vagy szlovák, valamint romániai román és szlovákiai szlovák fiatalokkal vannak együtt, ahol a közös kulturális örökséget dolgozták fel többféleképpen, képzőművészeti csoportban, drámacsoportban, újság vagy előadás formájában. „Itt a nyelvi és nemzeti identitásbeli különbségek ellenére megtanulnak együtt dolgozni és megbecsülni a másik tudását” - mutatott rá a találkozó lényegére Sánta Ibolya.