Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)

2006-07-26 / 171. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 26. Pihenő 19 MIT FŐZZÜNK MA? Ropogós csirke Hozzávalók a polentához: 20 dkg kukoricadara, 1 csipetnyi só, 2 evőkanál olívaolaj, kevés da­rált feketebors. A csirkéhez: 2 db egész bőrös csirkemell, 1 doboz koktélparadicsom, 2 szál rozma­ring, 4 gerezd fokhagyma, só, da­rált feketebors, 2 evőkanál olíva­olaj, 3 evőkanál reszelt parmezán sajt. Elkészítése: Vágjuk négyfelé a csirkemelle­ket, hagyjuk rajta bőrüket is. Szüljünk bele a késsel, majd ezekbe a vágásokba nyomjunk egy-egy gerezd fokhagymát, majd szóljuk meg sóval és darált feketeborssal. Csorgassuk meg olívaolajjal és tegyük a hűtőbe pár órára, hogy az ízek jól átjár­ják a húst. Forraljunk fel egy lábasban egy liter vizet, ízesítsük sóval, csorgassuk bele az olívaolajat. Lassan, állandóan kevergetve fo­kozatosan öntsük bele a kukori­cadarát, majd kis lángon főzzük legalább tíz percig. Ha elkészült, kevéske darált feketeborssal íze­sítsük. Kenjünk ki olajjal egy ki­sebb méretű tepsit, vagy hőálló üvegedényt és töltsük bele a megfőzött puliszkát, és hagyjuk kihűlni. Forrósítsunk fel egy nagy serpenyőt, tegyük bele a befűszerezett csirkehús darabo­kat, majd mindkét oldalát süssük elő pirosra. Ha már kihűlt a polenta, vágjuk nagyjából két centis dara­bokra. Öntsük egy olíva­olajjal kikent tepsibe, szór­juk meg parmezán sajttal, tépkedjük rá a rozmaring leveleket, majd helyezzük a tetejére az elősütött csirke- darabokat. Előmelegített sütőben 170 fokon süssük 20 percig, (o) A népszerű DJ, Paul Oakenfold vendégeskedik Madonna Európa-tur- néjának hét állomásán. A Confessions nevezetű koncertkörút többek között olyan nagyvárosokat érint, mint Cardiff, Róma, Düsseldorf és Amsterdam. Az énekesnő jelenleg a tengerentúlon turnézik, az euró­pai koncertkörút július 30-án kezdődik. (Képarchívum)-' .: > mozi POZSONY MLADOSŤ: The Libertine (am.) 18,20.30 AUPARK- PALACE: Halá­los iramban: Tokiói hajsza (am.) 13.40,14.40,15.50,16.50.18,19, 20.10, 21.10 Match Point (angol-am.) 12.40, 15, 17.50, 20.30 Las Bandidas (fŕancia-mexikói-am.) 13,15.10,17.20 Mennyország most (franda-német-holland) 14.50, 17 Mezítlábas szerelem (német) 12.10.19.10.21.30 Poseidon (am.) 11.50,14.10,16.20,18.30,19.30, 20.40.21.40 Túl a sövényen (am.) 14,16,18 The Libertine (am.) 20 Vadkaland (am.) 15.20,17.30 A köd (kanadai-am.) 19.20, 21.50 A da Vinci-kód (am.) 15.20,18.20,21.20 Anyám nyakán (am.) 14.20, 16.30,18.40, 20.50 Horrorra akadva 4. (am.) 15.40,17.40,19.50, 21.50 Doo Wop (francia) 14.50 Bátorság a szerelemhez (francia) 18.50, 21 Jégkorszak 2. - Az olvadás (am.) 16.40 PÓLUS - ISTROPOLIS CINEMA CENTER: Halálos iramban: Tokiói hajsza (am.) 13.10,15.10,17.10,19.10, 21.10 Poseidon (am.) 14.40,16.40, 18.40 20.40 The Libertine (am.) 18.10, 21.40 Bátorság a szerelem­hez (francia) 13.20,15.40 A köd (kanadai-am.) 19.30,21.2016 utca (am.) 13.30,15.30,17.30 A da Vinci-kód (am.) 18,21 Las Bandidas (franda-mexikói-am.) 17.50,19.50,21.50 Horrorra akadva 4. (am.) 14, 15.50, 17.40, 19.40, 21.30 Anyám nyakán (am.) 14.30, 16.20, 20.30 Vadkaland (am.) 14.10, 16 Túl a sövényen (am.) 13, 14.50, 16.30,18.20,20 KASSA DRUŽBA: A köd (kanadai-am.) 18, 20 CAPITOL: Halálos iramban: Tokiói hajsza (am.) 16,18,20 ÚSMEV: Hulla kerestetik (am.) 16,18, 20 IMPULZ: Dermesztő sötétség (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁK1A SZENC - MIER: Fegyvernepper (am.) 21.15 ÉRSEKÚJVÁR - AMFI­TEÁTRUM: Csajózós film (am.) 21.30 VÁGSELLYE - VMK: Fű (né- met-am.) 21.30 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Túl a sövényen (am.) 18 Tűzfal (am.) 20 Fűrész 2. (am.) 22 LÉVA - JUNIOR: A halott meny­asszony (angol) 18.30 GYŐR PLAZA: Anyám nyakán (am.) 16.30, 18.30, 20.30 A da Vinci-kód (am.) 14.20,17.15, 20.15 Ismereden hívás (am.) 14.15,18.30, 20.30 Jégkorszak2.-Az olvadás (am.) 13,15 AKarib-tengerkalózai 2. - Holtak kincse (am.) 13, 14.30, 16, 17.30,19, 20.30 Poseidon (am.) 19.30 Superman visszatér (ausztrál-am.) 14,17, 20 Szakíts, ha bírsz (am.) 12.45,15,17.15,19.30 Túl a sövényen (am.) 12,14,16,18,20 Vadkaland (am.) 14.30 Verdák (am.) 13.15,15.30,17.45,20 X-Men - Az ellenállás vége (am.) 1716 utca (am.) 12.45,15.15,17.30,19.45 ÁTFEDÉSEK Az ábra minden sorába két szó kerül, melyek közül az első szó utolsó kettő, ill. három betűje megegyezik a második szó első kettő, ül. három betűjével. A szá­mozott kockák a számok sor­rendjében egy épületet adnak megfejtésül. 1: Disznótoros készítmény - A hadsereg tagja 2: Keres - Térképek gyűjtemé­nye 3: Török típusú támládan heve­rő - Diafilmet megjelenít 4: Garázdálkodó fegyveres cso­port - Tengerszint szabályo­san isméüődő emelkedése 5: Pléd, pokróc - A virágok ki­rálynője, ált. piros szirmok­kal 6: Keresés - Szatyor 7: ízlel - Szorong, tülekedik 8: A három testőr egyike - Vi­zek pépes, tapadós üledéke 9: Tar - Sebészkés ■ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Tegnapi feladványunk megfejtése: „munkás kedvét”. GONDOLKODÓ - HETENTE ÚJ VERSENYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzet­háló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kije­lölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepel­nie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 7 2 8 1 3 6 9 5 4 3 4 1 9 8 5 2 7 6 9 6 5 4 2 7 8 3 1 8 3 7 2 5 1 4 6 9 4 5 2 7 6 9 3 1 8 6 1 9 3 4 8 7 2 5 2 9 3 6 1 4 5 8 7 5 7 6 8 9 2 1 4 3 1 8 4 5 7 3 6 9 2 9 4 7 4 5 8 8 6 4 6 2 9 9 7 2 3 2 8 5 7 5 3 6 4 5 8 1 9 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Kos: Munkahelyi körülményeit tekintve pozitív változásra számíthat, de valamiféle természetbeli juttatásra mindenkép­pen. Erre nagyon sok példát találunk az emberiség történetében. Hát mos­tanra ez van! Bika: Menekül a problémás em­berek elől. Aki panaszko­dik, attól szimte nuüa perc alatt elköszön. Valaki lelki válságá­ban fordul önhöz. Ne féljen, nem a gondját kell megoldania, csak haü- gassamegőt. Ikrek: Fertőzéses betegséget kap­hat, ha magába fojtja ag­resszív, ellenséges érzülete­it. Ha egy problémát nem lehet azonnal megoldani, akkor is jobb, ha elébe megy és tiszta vizet önt a pohárba. Rák: Erre a napra nem lehet föl­készülni, minden meglepe­tésszerűen éri. Nincs hoz­zászokva, hogy a véletlenre, a sors­ra bízza az életét, általában tudja, hogy mikor, miért és mi fog bekö­vetkezni. Oroszlán: A szerelem többnyire kiszá­míthatatlanul robban be az életünkbe, ezért sem eről­tetni, sem elfojtani nem érdemes. In­kább engedje el magát, és hagyja, hogy az történjen, aminek történnie kell. Szűz: Vidáman kezdi a napot, tele van lelkesedéssel, és ez mun­káján is meglátszik. Mielőtt kölcsönt adna valakinek, győződjön meg róla, nem lesz-e szüksége a na­pokban erre a pénzre, mert nem biz­tos, hogy hamar vissza is kapja. Mérleg: Átmenetileg elromlott vala­mi a kapcsolatában, mert nem tud szót érteni kedve­sével. Ha visszautasítást vagy unal­mat mutat partnere jelenlétében, az nagyon bosszanthatja őt, s könnyen felkaphatja a vizet. Skorpió: Kora reggel összetűzésbe kerülhet valakivel, és ez az egész napjára rányomja bé­lyegét. Rossz passzban van, nem tud munkájára összpontosítani. Ma ko­rán pihenjen le, igyekezzen minél jobban kikapcsolni. Nyilas: Képtelen elviselni a kudar­cot, ha valami nem sikerül, azt hiszi, hogy az egész világ ön ellen fordult, pedig lehet, hogy csak ügyeden, vagy nem gondolta át megfelelően a tennivalóit. Gondol­kozzon el a dolgon! Bak: Próbálja meg minél hama­rabb felismerni, hogy hol van a helye, és hogyan talál­ja meg a számítását. Ha tanácstalan, akkor a legőszintébb barátjához for­duljon. Ne kergessen Ulúziókat! Ha realista, nem tévesztheti el a jó utat. Vízöntő: Ön kiváló gondolkodó, most tényleg csak gondolkodjon, ne álmodozva tervezze a jö­vőt. Kiszemel magának egy „hegy­csúcsot”, hogy megrohamozza. Lé­pésről lépésre küzdi le az akadályo­kat. Körültekintésből kitűnőt kaphat. Halak: Azt hiszi, hogy most már fel- hődenül boldog, de emiatt kudarcba fulladhat egy iga­zi cél, amelyről régóta álmodik. Hogy ez ne történjen meg, inkább próbáljon a földön maradni, az ál­mokat hagyja éjszakára!

Next

/
Thumbnails
Contents