Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-25 / 170. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 25. Gazdaság és fogyasztók 3 Épülhet a déli autópálya 2008-ban 406 km autósztráda Pozsony. Az új kormány nem változtat az autópályák és gyorsforgalmi utak finanszírozásának a koncepcióján - nyilatkozta Ľubomír Vážny közlekedési miniszter. A sztrádaprogramra fordított pénz 60%-a menne a Pozsonyt Kassával összekötő északi autópályára, míg a déli gyorsforgalmi utakra jutna a pénzösszeg 40%-a. Az RI-es gyors- forgalmi utat (Nagyszombat-Nyit- ra-Besztercebánya) 2010-re fejezik be. Az északi sztráda építését várhatóan 2013-ra fejezik be, amihez 130 milliárd koronára lenne szükség. 2009-ben vezetik be az elektronikus autópályadíj-rendszert a teherautók számára. 2013-tól a személyautók számára is bevezetnék a megtett kilométer alapú autópályadíjat. Egy km 85 fillér lenne. 2008 végén Szlovákiában 406 km autópálya és 172 km gyorsforgalmi út áll a járművek rendelkezésére (most 329 km a sztráda, 125 km gyorsforgalmi út van), (p, t) Világkereskedelem Kifulladt a piac liberalizációja? Genf. A kereskedelmi nagyhatalmak tegnapi tárgyalásai sem vezettek eredményre a világkereskedelem liberalizációjának folytatásáról. A világ befolyásos kereskedelmi hatalmai képtelenek voltak megállapodni a mezőgazdasági termények és iparcikkek kereskedelmi liberalizációjának menetéről, vagyis a genfi tárgyalássorozat kudarcba fulladt. Kamal Nath India kereskedelmi minisztere bejelentette, hogy a tárgyalásokat felfüggesztették, és azokat „hónapok, évek múlva indíthatják be újra”. Az USA nem volt hajlandó mérsékelni az amerikai farmereknek juttatott támogatásokat, illetve ezt csak abban az esetben tette volna meg, ha az Európai Unió mérsékelte volna a mezőgazdasági termények importvámját. (MTI) A korona folyamatosan zuhanó árfolyama és az infláció „meghozta gyümölcsét" Ma nőhet az alapkamat A Szlovák Nemzeti Bank sötéten látja a korona helyzetét. Ezért ma nagy valószínűséggel alapkamat-emeléssel próbálja megszilárdítani a hazai fizetőeszköz pozícióját. (Pavol Funtál felvétele) Pozsony. A pénzügyi elemzők a jegybank monetáris tanácsának mai ülésétől az alapkamat fél százalékpontos emelését várják. A jelenleg 4 százalékos alapkamat az előrejelzések szerint az év végére egy százalékponttal nőhet, a hitelt felvevők így semmi jóra nem számíthatnak. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az elmúlt hetekben a pénzpiac meghatározó játékosai többször is figyelmeztettek, hogy a jegybank mai ülésén már kikerülhetetlen lesz a kamatemelés. Ezt elsősorban a korona folyamatosan zuhanó árfolyama és az infláció teszi szükségessé. Épp ez utóbbi, vagyis a várakozásokat meghaladó áremelések a jegybankot idén már kétszer arra kényszerítette, hogy megemelje az alapkamatot. Az év elején azonban a jegybanknak még besegített az erős korona, ami mára a múlté. A választásokat követő politikai fejlemények bizalmatlanná tették a pénzpiacokat, ami a korona drasztikus gyengüléséhez vezetett. Mára így fizetőeszközünk árfolyama nem hogy nem segít az infláció elleni harcban, hanem az egyik kiváltója az újabb kamatemelésnek. Ha a kormány nem mond le arról, hogy az eurót már 2009-ben bevezetik, a jegybanknak mindent meg kell tennie azért, hogy az inflációt féken tartsa. Mindez problémás lett volna már akkor is, Mekkora az alapkamat? Szlovákia 4,00% Magyarország 6,75% Lengyelország 4,00% Csehország 2,00% Eurózóna 2,75% ha nem került volna sor a kormányváltásra, vagyis egy enyhébb kamatemelést akkor sem kerülhettünk volna ki, ha Dzurinda marad a kormányfő, a Fico-kor- mány által keltett politikai bizonytalanság azonban a várható emelés mértékét megsokszorozta. A piac által várt mai fél százalékos kamatemelés azonban nem biztos, hogy az idei utolsó lesz. Több elemző már most jelzi, hogy az év utolsó negyedében újabb fél százalékpontos emelésre számíthatunk. Ha ez valóra válik, akkor a jelenlegi 4 százalékos alapkamat az év végére 5 százalékra nőhet. Mindezt azzal magyarázzák, hogy az infláció várhatóan az idei év végén és a jövő év elején is meghaladhatja a jegybank előrejelzéseit. Már ősszel sor kerülhet ugyanis az újabb energia-áremelésekre, ami áttételesen a többi áru drágulását hozhatja magával. A mai kamatemelést már csupán az hiúsíthatná meg, ha a jegybank úgy döntene, hogy kivárja a kormányprogram közzétételét, ez ugyanis hozhat olyan elemeket, amelyek lényegesen megmozgathatják a pénzpiacot. Ezt azonban épp a pénzpiac tartaná rossz megoldásnak, hiszen a kamatemelés hatása nem egyik napról a másikra érvényesül. így ha a jegybank azt szeretné, hogy a kamatemelés minél hamarabb meghozza gyümölcsét, nem szabadna késlekednie. (mi, hn, t) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Slovnaft: folynak a tárgyalások Pozsony. A Fico-kormány a múlt héten jelezte, tárgyalást kezdeményez a Slovnafttal az üzemanyagárak csökkentéséről. Hana Šimková, az olajtársaság szóvivője lapunk érdeklődésére közölte: valóban megkezdődött a két fél közötti információcsere, egyelőre konkrét eredményekről nem lehet beszámolni, ám a kormány részéről rövidesen személyes kapcsolatfelvételre is sor kerül, (shz) USA: nekik ez a magas benzinár New York/Pozsony. Az Egyesült államokban 25 éves csúcsra, gallononként 3 dollár fölé nőtt a benzin kiskereskedelmi ára. Egy liter benzinért így 17,6 szlovák koronának megfelelő összeget kémek. Összehasonlításképpen Szlovákiában jelenleg a legkeresettebb, 95-ös oktánszámú benzin ádagos literenkénti ára 42,6 korona, több benzinkútnál meghaladja azonban a 43 koronát is. A két ország közötti hatalmas árkülönbség az adók számlájára írható. Míg az USA-ban csekély mértékű adót vetnek ki a benzinre, nálunk ez a benzinár több mint felét teszi ki. (ČTK) Alacsonyan száll a SkyEurope Becs. A SkyEurope szlovák fapados légitársaság az első félévet 33,6 millió eurós, vagyis mintegy 1,288 milliárd koronás veszteséggel zárta. Saját tőkéje 53 millióról 300 ezer euróra esett. A társaságnak egy 6,66 milliárd koronás hitelt kell visszafizetnie, az idei gazdálkodásukra pedig rányomja bélyegét a repülőgép-üzemanyag 50%-os drágulása is. A társaság társtulajdonosa, Christian Mandl cáfolta a 16 géppel évente 2,25 millió utast szállító SkyEurope végnapjairól szóló híreket. (TASR) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU-euró 38,377 Lengyel zloty 9,740 Anqol font 56,357 Magyar forint (100) 13,918 Cseh korona 1,350 Svéd korona 4,148 Dán korona 5,148 Szlovén tollár (100) 16,026 Japán ien (100) 26,073 Svájci frank 24,391 Kanadai dollár 26,657 USA-dollár 30,387 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,43-39,43 29,62-31,28 1,32-1,38 13,25-14,55 OTP Bank 37,38-39,34 29,53-31,17 1,32-1,38 13,43-14,46 Postabank 37,41-39,35 29,62-31,16 1,32-1,38 12,12-15,72 Szí. Takarékpénztár 0,00-0,00 0,00-0,00 0,00-0,00 0,00-0,00 Tatra banka 37,33-39,33 29,51-31,12 1,31-1,39 13,41-14,51 UnlBanka 37,34-39,30 29,53-31,08 1,31-1,38 13,60-14,31 Általános Hitelbank 37,34-39,34 29,54-31,12 1,31-1,39 13,45-14,48 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2006. júl. 23-tól) Bank Lakossági 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap folyószámla ČS0B 0,20-0,50 1,30-1,90 1,70-2,30 2,05-2,65 2,35-2,85 1,05-1,65 0,20 Privatbanka 0,70 1,80 2,40 2,70-2,90-3,00-3,800,10-0,50 HVB Bank Slovakia 0,30-1,50 0,90-1,80 1,10-1,85 1,75-2,30 1,75-2,80 2,00-3,00 0,10 OTP Bank 0,50 1,90-2,20 2,10-2,40 2,30-2,60 2,75-3,00 2,90-3,15 0,00-0,75 Istrobanka 0,90-1,05 1,50-1,80 2,10-2,40 2,40-2,70 3,000,15 Ľudová banka 0,45 1,70-1,90 2,00-2,20 2,20-2,50 2,55-3,10 2,55-3,10 0,20-0,70 UniBanka 0,80-0,90 0,85-1,00 1,00-1,20 1,70-1,90 1,80-2,00 individuális 0,10 Dexia banka1,20 1,90 2,40 2,80 2,80 0,10 Tatra banka 0,30 1,65-1,85 1,95-2,15 2,75-2,95 3,45-3,650,30 Slovenská sporiteľňa1,80-2,00 2,15-2,35 2,40-2,60 2,60-2,80 2,60-2,80 0,10-1,10 Všeobecná úverová banka1,55-2,20 2,00-2,55 2,35-3,25 3,20-4,100,10-0,75 Poštová banka 1,30 1,50-1,80 1,60-1,90 1,70-2,00 2,10-2,40 2,20-2,50 0,10-0,60 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2006. júl. 23-tól) Bank Felmondási határidő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül HVB Bank Slevakia 0,90 1,001,000,10 Privatbanka 1,15 1,251,351,50 0,20 OTP Bank 1,50 1,70 1,90 1,952,00 0,55 Istrebanka 1,900,50 Ľudová banka 1,25 1,351,501,50 0,50 UniBanka0,801,00 1,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,00 1,10 1,201,30 0,10 Dexia banka 1,00 1,00 1,00 1,001,00 0,40 Tatra banka0,50 Slovenská sporiteľňa 2,15-2,35 2,40-2,602,60-2,802,60-2,80 0,10 Všeobecná úverová banka 1,25 1,351,501,15 0,10 VARHAT0 IDŐJÁRÁS: SOK NAPSÜTÉS. KÁNIKULA; 29 - 33 FOK A Nap kel 05.20-kor - nyugszik 20.36-kor A Hold kel 05.01-kor - nyugszik 21.14-kor A Duna vízállása - Pozsony: 295, árad; Medve: 195, apad; Komárom: 180, apad; Párkány: 100, apad. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA Jobbára derűs idő várható, csak elvétve sűrűsödhet meg a felhőzet, helyenként pedig akár záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A legmagasabb napi hőmérséklet 29 és 33 fok között alakul, azonban az északi országrészben legfeljebb csak 22 fok várható. Gyenge, változékony marad a szél, éjszaka sem hoz felüdülést, 16 és 20 fokra hűlhet le a levegő. Holnap szintén fülledt meleg várható, melyet csak időnként szakíthat meg egy-egy zápor, zivatar. Az időjárás jobbára kedvező hatást gyakorol a szervezetre, főként a vérkeringési zavarok kiúju- lására számíthatunk, de gyakrabban jelentkezik a fáradtság és a levertség is. Szervezetünk nehezebben viseli a terhelést, elvétve alvási zavarok is előfordulhatnak és megnő a balesetveszély. A rekkenő hőség hatására légzési problémák léphetnek fel, érdemes sokat inni, kerülni a napfényt, valamint betartani a diétát. Holnap hasonló hatásokkal számolhatunk.