Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-22 / 168. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 22. Vélemény és háttér 7 HÉTVÉG(R)E . Kinek mi a legdrágább? FIGYELŐ ..."'" .................... ROMÁN SAJTÓ „A nagy lefejezés”, „Földrengés a titkosszolgálatoknál”, „Hajszám mentette meg, Hajszám temette el őket” - ilyen címekkel ismertették első oldalon a román újságok a három legfontosabb román titkosszolgálat vezetőjének előző napi váradan lemondását. Több lap is megerősítette, hogy Traian Basescu román államfő csütörtökön reggel hívatta magához a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ), a Külügyi Hírszerző Szolgálat, illetve a belügyminisztériumi titkosszolgálat vezetőjét, hogy számoljanak be, milyen információkkal rendelkeznek a három román újságíró tavalyi iraki elrablása miatt terrorizmussal vádolt Omar Hajszámról. A kétes hírnevű, szíriai és román állampolgárságú üzletembernek ugyanis nyoma veszett, ezért a román rendőrök nem tudnak érvényt szerezni a nevére kiállított letartóztatási parancsnak. A Ziua című bukaresti napilap szerint a három intézményvezető indokolatlannak tartotta Basescu számonkérését, hiszen szerintük a titkosszolgálatok elvégezték feladatukat, amikor megfigyelték és adatokat szolgáltattak a nyomozóknak az üzletemberről az ellene indított per elkezdése előtt. A titkosszolgálati vezetők szerint viszont ezután az igazságszolgáltatást terheli a felelősség Hajszám szabadon engedéséért, illetve eltűnéséért. A román bírák ugyanis idén tavasszal, a túszügy után egy évvel döntöttek úgy, hogy a vádlottat egészségi okok miatt szabadlábra helyezik. Radu Timofte, Ghe- orghe Fulga és Virgil Ardelean titkosszolgálati vezetők elégedetlenségét megerősíti az az Adevarul című napilapban megjelent interjú is, amelyben Marius Bercaru, az RHSZ szóvivője elmondja, hogy „nem a hírszerzés feladata a vádlottak őrzése”. A Gandul napilap szerint maga az államfő kérte lemondásukat. Nem tudom, hogy vannak vele, de egyszerűen nem jön a számra az a szókapcsolat, hogy Robert Fico kormányfő. Meg az sem, hogy Kaliňák belügyminiszter, s a mai napig nem sikerült megjegyeznem két-három miniszter nevét De nem akarok én erről többet írni, mert még Gašparovič államfő (ezt is nehéz volt megszoknom) megvádol, hogy nem adok 100 napot a kabinetnek. Dehogynem, tessék. MOLNÁR NORBERT De valamit mégis le kell írnom. Az a buta vehemencia, ahogy Fico nekiment az energiaáraknak, minimum megkérdőjelezi szakmai hozzáértését. Hogy a fészkes fenébe mondhat egy kvázi felelős miniszterelnök olyat, hogy az állam majd belelép egy magáncég árképzési politikájába. Pontosabban, hogy autoritativ módon lép bele az árképzésbe. Penge üzenet ez végül is minden külföldi nagy- vállalatnak: gyertek ide, fektessétek be a pénzeteket, mi meg majd azt csinálunk veletek, amit akarunk. Ők meg lesznek is olyan tökkelütöttek, hogy ide is hozzák, mi!? Szerintem egy óvodásnak sem kell elmagyarázni, miért káros az ilyen magatartás, de Ficó- nak meg Gašparovičnak, ennek a világbajnok tandemnek megteszem: a miniszterelnök nem a saját bizniszét rontja, ami a saját problémája lenne, hanem az országét, vagyis annak népéét, ami már a mi problémánk is. Legrosszabb esetben négy év múlva minden bizonnyal más kormány lesz itt, amelyiknek nem a pénzriasztás lesz a krédója, de mit tehet, ha egy szerencséden előtte már elriasztotta a tőkét. Mert a pénz se hülye, oda megy, ahol szeretik, de oda nem, ahol négy évig szeretik, négy évig meg nem. Tisztelt miniszterelnök úr, kérhetnénk legalább minimális tisztánlátást? Ha Szlovákiában száz embert megkérdeznek, hogy mi számára a legdrágább, tíz azt mondja, a cigaretta meg a sör, kilencven meg azt, hogy az egészsége. Az a tíz - természetesen - ki is adja a sok pénzt a cigire és a szeszre, de a maradék kilencvenből senki sem akar igazán fizetni az egészségéért. Szeretjük azt hallani, hogy az egészségügy ingyenes, pedig nem az. Sőt, az egy nagyon drága mulatság. S ha egyes kórházak - néhány egészségügyi biztosítóhoz hasonlóan - állami kézben maradnak, akkor nyugodtan eladó- sodhatnak, s mi többször fizetünk majd az egészségért, pontosabban egy egészségtelen egészség- ügyi rendszerért, mint versenyhelyzetben. Mert az a húsz korona senkit sem vert földhöz. Nem baj, legalább majd többször nyúlnak a zsebünkbe, mert a pénzkiesést és a drágább rendszert valakinek meg kell fizetnie. És nem Fico vagy Valentovič miniszter fogja megfizetni, az egyszer szent. Egy pozitívum azért mégis történt ezen a héten: Fico és kompániája az előbb leírtak eüenére visszavett a vak lovat idéző szóhasználatából és ígéretfüzér-tervezetéből. Úgy látszik, rádöbbentek, nem Németország költségvetéséből fognak gazdálkodni. Egyre inkább az az érzésem, hogy pontosan azt fogják csinálni, amit elődjük, csak egy kicsit kozmetikázva (mert nem csinálhatnak mást). A választó legalább látja, hogy az egyik azt teszi, amiről beszél, a másik meg azt, amit négy évig kritizált. Minden délben a harangok a keresztény világban csak 1500 nyarától szólnak Nándorfehérvári mutatványok 1456 júliusában S1NKOV1TS PÉTER Történt pedig 1896-ban, hogy az akkori Magyarország területén hét országos emlékművet emeltek, méghozzá olyan jeles történelmi helyeken, amelyeknek a magyar állam rendkívüli szerepet tulajdonított. Nos, a hét hely egyike a Nándorfehérvár (mai Belgrad) melletti Zimony volt, a Hunyadiak egykori lerombolt középkori várának udvara a Duna mellett. A képeslapok révén a köztudat Hunyadi-toronyként tartja számon ezt a 37 méter magas, bárom csúcsban végződő építményt, amely voltaképpen a törökverő Hunyadi János elhalálozásának helyét jelölte, ám a látogatót egyúttal a dicső nándorfehérvári csatára is emlékeztette. E napokban koszorúzások, zarándoklatok színhelye, megemlítendő továbbá, hogy két vajdasági folyóirat is (a Létünk és a Bácsország) külön tematikus számokban vetítik vissza az 550 évvel ezelőtti történéseket. Különösebb párhuzamokra nehezen bukkanhat rá a múltba visszatekintő mai szemlélődő, viszont leszűrheti, hogy e távoli korban még nagyobb értelme és értéke volt az egyéni cselekedetnek, úgyszintén erőteljesebben nyilvánult meg a véletlenek és látomások sorsfordító szerepe. Mert amúgy ki bízhatna abban, hogy Nándorfehérvár- ötezer védője, Hunyadi talán tízezres katonája és a Kapiszt- rán által összeverbuvált bő tízezres keresztes hada ellent tud állni a négyszeres túlerőben lévő török seregnek? Európa ekkor még álmos, nem igazán tart a „hitetlenektől”, a magyar főurak egymás között veszekednek, a király Bécs alatt va- dászgat... n. Mehmed azonban elbízza magát: amikor a már szétlőtt várból végső elkeseredésében, s a szigorú parancsot megszegve egy kisebb keresztes csapat kitör, rájuk küldi lovasságát, védelem nélkül hagyva a tüzérséget. Hunyadi gyorsan felismeri a kínálkozó lehetőséget, rohamra indul, az elfoglalt ágyúkat pedig II. Mehmed ellen fordítja. A török sereg felbomlik, mintegy 30 ezren maradnak holtan a csatatéren, a többi fejvesztve elmenekül. Történik mindez 1456. július 22-én. S ezt követően még hét évtizeden át nem kell tartam a török hódításától... A múlt összemosódik, ehhez kapcsolódik a déli harangszó története is. Az akkor uralkodó III. Ca- lixtus pápa ugyanis pusztán egy harmadik, közbeiktatott (délután három órára tehető) harangozást rendelt el, fohászként a török veszély ellen. A nándorfehérvári döntő csata csak egy hónappal később zajlik le, ám az akkori hírközlés lassúsága folytán a pápai bulla és a győztes ütközet híre szinte egy időben érkezett meg Budára. Minden délben a harangok a keresztény vüágban csak 1500 nyarától szólnak, de ez már egy másik pápa, VI. Sándor rendeletéhez fűződik. Időközben Hunyadi János elfoglalja helyét a szerb hőskölteményekben is, Sibinjanin Janko (Sze- benyi János) néven, a hiedelem ugyanis Stefan Lazarevics szerb de- posta törvénytelen gyermekeként tartja számon. A lófarkas zászlót a vár fokára kitűzni' akaró janicsárt magával rántó Dugovics Titusz pedig vélhetően horvát volt. Bár - tegyük hozzá - nyelv és nemzet akkortájt kevésbé számított, mint a későbbiekben. Az igazán érdekes alak azonban Kapisztrán János, aki egy német zsoldos kapitány és itáliai feleségének gyermekeként 1386. június 24-én látta meg a napvilágot. Kitűnő neveltetésben részesül, a jog iránt érdeklődik, pályája gyors ívű: bíró Nápolyban, majd Perugia kormányzója. Giovanni da Capestrano azonban közvetlenül a házasságkötése előtt belekeveredik egy lázadásba, s börtönbe vetik. Szabadulása után szilárdan elhatározza, hogy ferences szerzetes lesz. Elbúcsúzik menyasszonyától, s minden ellenfelének, ellenségének békejobbot nyújt. Két évre rá más fontos egyházi feladatokkal bízza meg a pápa, püspökké akarják tenni, de ezt visszautasítja. Európa- szerte az egyházjog elismert szakértője, nagyhatású prédikációival tömegeket mozgat, ezért testálják rá - már majdnem hetvenévesen - a keresztes seregek toborzását. A Délvidéken gyülekeznek zászlója alá, elsősorban parasztok, mesteremberek, diákok; nyíllal, kapával, kaszával „felfegyverkezve”. Kapisztrán maga is elcsügged, ám ekkor látomásában a keresztény hadak győzelméről „értesül”, s ő tartja a lelket Hunyadiban is. Magyar- országon (csodatételei révén) már életében szentnek tartották, Itáliában kevésbé voltak erre fogékonyak, csak 1690-ben avatták boldoggá, majd 1724-ben szentté. Kapisztrán azonban - a számmisztika különös jelzéseként - halálának napjával is kötődést mutat a magyarsággal. 1456-ban hunyt el. Október 23-án. KOMMENTÁR Haza a hálón BÁLLÁ D. KÁROLY Egy ízben kissé meghökkentettem főként határon túli magyar írókból álló hallgatóságomat, amikor azt merészeltem állítani, Illyés Gyula nagyszerű utópiája, a haza a magasban már megvalósul, és úgy hívják, hogy internet. A népben és nemzetben gondolkodáshoz, anyanyelvápoláshoz, hagyományőrzéshez, identitáspallérozáshoz, határokon fölöttiséghez és hasonló fogalmakhoz szokott füleket bántotta a hangütésem, holott épp ezekről a dolgokról beszéltem én is: ha valahol, akkor az interneten egymásra találhatunk, összefoghatunk, hiszen a hálóvilágot nem szabdalták fel Trianonban, nincs vízumkényszer, nem panaszkodhatunk semmiféle diszkriminációra, nincs szükségünk sem egyes, sem kettős állampolgárságra, egyenrangú és azonos esélyekkel rendelkező netpolgárok vagyunk mindannyian, miénk a pálya, a cybersztráda, csakis és kizárólag rajtunk múlik, mire használjuk, hová megyünk rajta, mit gyűjtünk be általa, és mit adunk át magunkból. Ha létezik a földrajzi, politikai, gazdasági, társadalmi megosztottságok fölötti virtuális Magyarország, akkor az bizony ott van fenn a nagy vüágvirtuáléban. Azonban a saját jól berendezett identitásukba beleszokott írótársak nagyobb része ezt másként gondolja. A digitális vüágban idegenként mozognak, nincs kedvükre a gyors és intenzív információcsere, nincsenek felkészülve a külső visszajelzésekre, zavarja őket, hogy nem élhetnek begyakorolt gesztusaikkal. Megszokták, hogy hallgatóságuk, olvasóközönségük úgy kezeli őket, mint a sorsavert határon túli magyarság szószólóit, kölcsönösen azt kapják, amit elvárnak egymástól: hitbéli megerősítést, biztatást a hősi kitartásra, a mégis megmaradásra. Magyarnak én itt születtem; a haza nem eladó; ez a táj bölcsőm és szemfedőm; fiainknak e talpalatnyi hazát keservvel, híven megvigyázva; csak őrizz meg bennünket, édes, édes anyanyelv - mondják például a kárpátaljai költők, közönségük pedig bepárásodott szemmel mindezt jóváhagyólag visszaigazolja. Ám az interneten senki sem kíváncsi a kisebbségi nyavalygásra. A hősi pátosz nevetségessé válik ott, ahol műiden ködös eszmény meüé odakerülhet a józan ellenérv, ahol a kitartásra azt felelik: érdemi cselekvés, ahol a jó szándékra így kérdeznek rá: és hol van a teljesítmény. Nem, a vüághálón valóban nem találják kisebbségi kuckójukat azok, akik ódzkodnak az egyenrangú megmérettetéstől. Beszélnek a magyar kultúra egyetemlegességéről, a tizenötmillió magyarról, a hazáról a magasban, de valahogy úgy képzelik, hogy ebben a nagy egészben ők majd mégis megtartják a saját félreeső ficakjukat és legfeljebb csak a hasonsorsúakhoz járnak át szomszédolni. így aztán, amikor itt lenne a lehetőség, óvakodnak attól, hogy a magyarok virtuális hazáját belakják, tágasságát magukévá foglalják. Megszokták csigaházukat, azt, hogy műidig visszahúzódhatnak kisebbségi sérelmeik mögé, megszokták, hogy elzártságukra hivatkozva felmentést kaphatnak bizonyos ismeretek és kihívások alól. Sebeiket felvakarva bármikor bizonyítani tudják a véres küzdelmet, begyakorolták a hagyományos metaforikus kommunikációt - dehogy akarnak ők a nagyvüággal szinkronba kerülni. Dehogy akarnak szörfölni. Az olyan nemzetietlen dolog, nem? .......................t......................................................................................................... A s zerző kárpátaljai író JEGYZET Avaskalap is megolvad TALLÓSl BÉLA Ez van. Ez a téma. Nem lehet elmenni mellette, hiszen elég elviselni. Ezért aztán ezekben a napokban nemcsak a formális be- szédmegnyüvánulás eszköze, hanem halálosan komoly dolog az időjárás. Az afrikai partok felől áramló extrém hőmérsékletet gerjesztő trópusi hőség foglalja le minden percünket, hiszen olyannyira megviseli a szervezetet, hogy az embernek élni sincs kedve, s minden gondolata egy hűs, árnyékos, borzongató gyepes-fás zöldövezet. A gyötrő hőhullám elől rejtő menedékhely, ahol hintaágyban elnyúlva finom, alkoholmentes italokat szürcsölgethet az emberfia, legfeljebb egy pici vörösbort engedhet meg magának, mert e finom nedűről újabban kiderült, hogy a halláskárosodás kialakulását is lassítja. A hőháztartást szinten tartandó elnyalogathat egy-két kékpenészes roqueforttölcsért, a trendi francia fagylaltkülönlegességet, amelyet leöblíthet egy emblémás csokival fogyasztandó kávés long drinkkel, s közben mit sem kell törődnie a fenyegető hőségriadókkal. Azzal, hogy a kevésbé szerencsések a sűrű panelrengeteg mélyén, ahol csupán sci-fi-találmányként ábrándoznak a párafúvó légkondicionálásról, légszomjjal küszködnek a megnövekedett por- és poüenkoncentráció miatt. (A koncentrációnövekedés annak a következménye, hogy locsolással nem hűtik a forró aszfaltot, ahogy azt jobb helyeken teszik.) De mivel csak vágyálom az üyen hőségterror elől elrejtő ideális búvóhely, az emberfia meg- • hunyászkodik, megfogadja a tanácsokat, és fogyasztja rekordmennyiségben az ásványvizet, természetes alapanyagú ruhával védekezik, kiegészítőként el- lenzős sapkát visel, és lehetőleg még így sem megy a tűző napra, különösen nem száü fel légkondicionálóval nem felszerelt városi buszokra, amelyekben akár negyven fok is lehet... Hitetlen- kedve fogadom, de pozitív hoza- déka is van a tartós hőségnek. Hogy még a vaskalapot is megolvasztja. Egyes munkahelyeken ugyanis engedélyezik a „könnyített” munkaruhát, ivóvizet biztosít a munkaadó, van, ahol egy aratógépen két kezelőt alkalmaznak, hogy időnként válthassák egymást, lehetővé teszik a munkaidő módosítását, korábbra tételét, megszakítását, esetleg későbbre tolását... Lehetne akár egész évben nyár.
