Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)

2006-07-17 / 163. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 17. www.ujszo.com Nem mindenhol lesz keresztellenőrzés Államtitkári jelölések Mindkét kormányfő felhőtlennek és problémamentesnek tartja a cseh-szlovák kapcsolatokat Paroubek Fico támasza Fico nagyon örült Paroubeknek. Más kormányfő egyelőre nem na­gyon fogja ölelgetni. (SITA-felvétel) TASR-HÍR Pozsony. Egyes minisztériu­moknál nem a klasszikus koalíci­ós leosztás szerint jelölnek majd államtitkárokat, tehát nem ellen­őrzi adott esetben a Smer minisz­terét egy SNS-es és egy HZDS-es államtitkár. A tisztségek elosztá­sáról ma tárgyalnak a pártok ve­zető testületéi, holnap pedig a Koalíciós Tanács hozza meg a végső döntést. Ekkor teszik közzé a konkrét neveket is. Az államtit­kári tisztségek elosztásáról szóló megállapodás függelékként a jú­lius 2-án elfogadott kormánykoa­líciós szerződésnek is része lesz. Az SNS irányítása alatt álló ok­tatási tárcánál a Smernek valószí­TASR-HÍR Pozsony. Elszámoltak a kam­pányra fordított pénzzel a parla­menti pártok, és az erről szóló ki­mutatásokat az SNS kivételével már mind el is küldték a pénz­ügyminisztériumnak; Ján Slo- táék ma tesznek eleget ennek a kötelességüknek. Ugyanígy kell eljárnia minden olyan pártnak, amely indult a választáson. A szavazatok legalább három szá­TASR-HÍR Besztercebánya. Bár két éj­szakát is az erdőben töltött, élet­ben maradt a Magas-Tátrában csütörtökön eltűnt és szombaton reggel megtalált 10 éves fiú. Ugyanakkor nem kizárt, hogy el­szenvedett sérüléseinek tartós következményei is lesznek. A brit állampolgárságú, de Eperjesen élő Thomas Jánt kopo- nyacsonttörés és agysérülés mi­att meg kellett műteni, állapota mostanra stabilizálódott. A fiú egy nyári tábor lakója volt, és egy túra során elkalandozott a nűleg két államtitkára lesz, a HZDS-nek egy sem. Hasonlóan „kétpólusú” lesz a pénzügymi­nisztérium, ahol a smeres tárca­vezető mellé nemzeti párti állam­titkár kerül. Ján Slota pártja ezen kívül a közlekedés-, az egészség-, a földművelés-, az igazság- és a belügyi, valamint a kulturális tár­cánál jelölhet államtitkárt. A HZDS-nek a külügyminisztérium­ban, az egészségügyi tárcánál, to­vábbá a gazdasági, a régiófejlesz­tési meg a környezetvédelmi mi­nisztériumban jut egy-egy ilyen poszt a hírügynökségi értesülések szerint. Mečiaréknak összesen hat hely jár, az SNS-nek 7. A Smer 13 minisztériumban lesz jelen ál­lamtitkári szinten (is). zalékát megszerző pártok évente voksonként 172,74 koronára jo­gosultak az államkasszából. Az SDKÚ-DS leadta a kimutatást, de Martin Maťko pártszóvivő a saj­tóval nem kívánta közölni az ösz- szeget, mondván, erre a pénz­ügyi tárca hivatott. A pártok bevallott kampányki­adásai több szakértő szerint sok esetben nem fedik a valóságot, és ennél lényegesen többet köl­töttek. többiektől. Százak keresték a ne­hezen megközelíthető terepen, a rendőrséget, a hegyi mentőket és önkénteseket is bevontak. A belügyminisztérium helikopter­ről termokamerákkal is átvizs­gálták a környéket, ahol - eső­nek, szélnek, hidegnek és vi­szontagságoknak kitéve - 43 órán át bolyongott. Az erdőben zergéket, vaddisz­nókat és kígyókat is látott. Étien, szomjan, megfelelő ruházat nél­kül vészelte át mindezt, s bár kommunikált az őt megtaláló hegyimentőkkel, nagyon kime­rült volt. Prága Robert Fico szomba­ton a cseh fővárosban meg­erősítette, hogy kormánya nem kíván változtatni a szlovákiai nemzeti kisebb­ségekhez fűződő viszonyon. KOKES JÁNOS „Azt akarjuk, és ennek érdeké­ben mindent meg is teszünk, hogy fenntartsuk a jelenlegi állapotot a nemzeti kisebbségekhez fűződő kapcsolatokban” - jelentette ki új­ságírók előtt a szlovák kormányfő azt követően, hogy megbeszélést folytatott Jin' Paroubek cseh mi­niszterelnökkel. „Mindenkit meg szeretnék kérni, hogy a kormányt nem valamiféle múltbeli nyüatko- zatok, hanem jövőbeni működése és cselekedetei alapján ítélje meg” - tette hozzá a politikus, aki egy­napos hivatalos látogatást tett Csehországban. Fico, akinek ez volt az első, jel­képes értékű külföldi látogatása, a sajtóértekezleten leszögezte: a LAJOS P. JÁNOS Pozsony. A szabadság hosszát nem szabhatja meg a munkaadó, abba azonban beleszólása van, hogy mikor merítheti ki a megsza­bott időt az alkalmazott. A munka­adó az alkalmazottakkal való egyezség alapján • tömeges vagy üzemi szabadságot is elrendelhet, ha erre üzemeltetési okokból szük­ség van, és nem sérti az alkalma­zottak érdekeit. Az üzemi szabad­ság nem lehet két hétnél hosz- szabb, kivételt képeznek profi mű­vészeti csoportok - számukra leg­feljebb 4 hét lehet -, és a színházak, a színészek esetében a teljes sza­badság idejét is elérheti az üzemi szabadság hossza. Ezzel a lehető­séggel főleg a nagyobb vállalatok, vagy azok a cégek élnek, ahol fo­lyamatos a gyártás. Ilyen például a pozsonyi Volks­wagen vagy a kassai U.S. STEEL, ezekben az üzemekben elképzelhe- teden, hogy csak egyes részlegeken folyjon munka. A munkatörvény­könyv szerint a szabadság hossza a ledolgozott évektől függően 20 vagy 25 munkanap, de ez a kollek­tív szerződésben meghosszabbít­ható. Jár a szabadság arányos része akkor, ha az alkalmazott legalább 60 napot ledolgozott. A hatvan nap ledolgozása előtt is megegyezhet az alkalmazott a munkaadóval, ha az úgy látja, hogy ezt a feltételt az év végéig teljesíti. szlovák kormány minden tekin­tetben európai politikát fog foly­tatni, és egyik célja, hogy 2009. január elsején Szlovákia bevezes­se az eurót. Leszögezte, a két ki­sebb koalíciós partner, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Demok­ratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) kormánybeli mozgástere „pontosan ki van jelölve” és a kor­Az alkalmazottnak joga van ah­hoz, hogy legalább két hetet folya­matosan pihenhessen. Erre a pszi­chológusok szerint is szükség van, legalább ennyi idő kell ahhoz, hogy rendesen ki tudjunk kapcso­lódni. Vigyázni kell arra is, hogy a szabadság tényleg szabadság le­gyen, ne második munkahely. „Nem szabad munkát vinni ma­gunkkal, hogy ténylegesen pihen­ni tudjunk” - mondta lapunknak Irena Pálffyová pszichológus. - A legjobb elutazni valahová, hogy változzon a környezet is, de van­nak, akik a ház körüli dolgozgatás- ban tudnak a legjobban kikapcso­lódni.” Nincs egységes recept arra, hová utazzunk: vannak, akiknek aktív pihenésre, sportolásra, vá­rosnézésre van szükségük, máso­kat a napfürdőzés pihentet legin­kább. „A pihenés idején szakít­sunk időt gyerekeinkre is, hiszen a munkanapokon nincs idő a hosz- szabb beszélgetésekre, melyeket a gyerekek igényelnek” - mondta Pálffyová. A munkatörvénykönyv még egy jelentős jogot ad a mun­kaadónak: sürgős esetben kötelez­heti alkalmazottját szabadságá­nak megszakítására, és berendel­heti őt. Az alkalmazottnak okozott anyagi veszteséget, mely például az előre kifizetett társasutazás, a szállásfoglalás lemondása miatt, vagy az azonnali hazautazás miatt keletkezett, a munkaadónak meg kell térítenie, (lpj) mány általános irányvonalát a szociáldemokrácia fogja megha­tározni. A cseh sajtóban is éles bírálatot váltott ki, hogy Ján Slota pártja a kormány tagja lett. A cseh lapok egybehangzóan arra hívták fel a figyelmet, hogy a SNS szélsősége­sen nacionalista párt, amely a szlovákiai magyarokra, s a általá­ban a magyarokra és Magyaror­szágra, mint gyűlölt ellenségére tekint. Paroubek egy kérdésre vála­szolva kifejtette: természetesnek tartja, hogy a cseh szociáldemok­raták ilyen helyzetben is a szlovák kormány mellé álltak, s úgy véli, ez nem rontja Prága nemzetközi tekintélyét. Ä ČSSD az egyetlen a nemzetközi porondon, amely mentegetni próbálja Ficót koalíci­ós partnerei miatt. A cseh-szlovák kapcsolatokat mindkét politikus problémamen­tesnek és szorosnak nevezte. Fel­hívták a figyelmet, hogy a cseh­szlovák szövetségi állam széthul­lása után a fiatalabb cseh, illetve szlovák generációk egyre kevésbé értik a másik nyelvét, ezen kor­mányzati eszközökkel is változ­tatni szeretnének. Prága és Po­zsony szorosabb együttműködést tervez a nemzetközi piacokon is, s ehhez szeretnék kihasználni az egykori Csehszlovákia tapasztala­tait és jó hírnevét is. Ficót fogadta Václav Klaus államfő is. A munkaadó megszabhatja, mikor meríthetjük szabadságunkat, üzemi pihenőt is elrendelhet Legalább két hétre menjünk szabadságra (Ján Krošlák felvétele) Voksonként évente 172 korona jár a pártnak Bevallott kampánypénzek Párt Smer-SD Kampányköltség 36 Állami támogatás 2006-2010 314,796 SDKÚ-DS nincs adat 202,732 SNS kb. 13 134,816 MKP 17,3 134,430 LS-HZDS kb. 23 101,066 KDH több mint 26 95,160 Számok millió koronában (Forrás: TASR) Koponyacsonttörést szenvedett a 10 éves fiúcska Két éjszakát átvészelt az erdőben, mire megtalálták A HZDS megígérte, megvédi a kisebbségeket az SNS-szel szemben Kaliňák megvizsgálja a tendereket Belohorská már azt állítja, a HZDS sose akart belépni az Európai Néppártba Lipšic sem helyesli a monitorozást ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az ellenzék és a kül­föld félelmei megalapozatlanok, az új kormány folytatja az előző által megkezdett politikát, nem változik az ország nyugati irányultsága, je­lentette ki tegnap Müan Urbáni, a HZDS alelnöke a Szlovák Televízió 5 perc múlva 12 cünű műsorában. Szerinte a külföld túlzott reakcióit az Európai Parlament szlovák kép­viselői provokálták ki. Bárdos Gyu­la szerint szó sincs erről, a nyugati reakciók megalapozottak, logiku­san következnek abból, hogy az SNS tagja a koalíciónak. Az MKP frakcióvezetője szerint más lenne a helyzet, ha a kormányfő elhatáro­lódna Ján Slota kijelentéseitől, me­lyek sértik a nemzeti kisebbsége­ket. A SNS elnökének szavait Müan Urbáni sem ítélte el, csak azt hang­súlyozta, a HZDS mindent megtesz majd, hogy a kisebbségek jogai ne sérüljenek. A műsor másik témája az új bel­ügyminiszter első döntései és a tár­cavezetéssel kapcsolatos elképzelé­sei voltak. Robert Kaliňák (Smer) visszahelyezte korábbi beosztásába Miroslav Litva szakszervezeti veze­tőt, akit elődje, a KDH-s-Vladimír Palkó váltott le. Palkó szerint Litva leváltása jogos volt, Kaliňák ezzel elkövette az első hibát belügymi­niszterként. A szakszervezetnek meg kellett volna akadályoznia an­nak a transzparensnek a felmutatá­sát a tavalyi rendőrtüntetésen, mely szerint „Ha az állam nem fizeti meg a rendőrt, akkor majd megfizeti a maffia”. Az új belügyminiszter bí­rálta elődje közbeszerzési eljárásait, a hiányosságokra korábban a Köz- beszerzési Hivatal is rámutatott. „Száz közbeszerzési eljárásból 68 hibás volt” - állatja Kaliňák a hiva­tal jelentéséire alapozva. Az új tár­cavezető éppen a takarékos pályáz­tatással akar annyi pénzt megspó­rolni, hogy emelni tudja a rendőrök fizetését. Palkó szerint nem hibáz­tak, ő a közbeszerzési hivatalt bírál- ta, mivel szerinte félreértelmezhető útmutatást adott az egyes tenderek­kel kapcsolatban, (lpj) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Kifogásolja a HZDS, hogy az ellenzékbe szorult jobbol­dali pártok kezdeményezésére az Európai Parlament monitorozni fogja Szlovákiát, erősítette meg Irena Belohorská, a HZDS EP kép­viselője a JOJ televízió tegnap déli vitaműsorában. Szerinte a KDH, az SDKÚ és az MKP lojálisabb le­hetne az országgal szemben. Dániel Lipšic, a KDH képviselője sem helyesli az uniós megfigyelő­csoport létrehozását. Hozzátette, szerinte nem az előző kormány gazdasági reformjai, hanem in­kább az igazságügy átalakítása és az emberi jogok kerülhetnek ve­szélybe. Hangsúlyozta: Szlovákia az utóbbi években komoly ered­ményeket ért el a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc te­rén, a speciális ügyészség és bíró­ság megszüntetése viszont nagy lépés lenne visszafelé. Belohorská ezzel nem értett egyet, sőt Lipšic szemére vetette, hogy az elmúlt nyolc évben, amikor az igazságügy a KDH fennhatósága alá tartozott, nem vonták felelős­ségre a Szlovák Gázművek volt el­nökének, Ján Duckýnak a gyilkosa­it, s a bíróságokon még mindig las­sú az ügyintézést. Lipšic ezt vissza­utasította, szerinte a bírósági re­form igenis gyorsította az eljárást, de elismerte, a helyzet még nem ideális. A HZDS képviselője nem akart arról spekulálni, a mozgalom számára előnyösebb-e lett volna a Mikuláš Dzurinda SDKÚ-elnök ál­tal szorgalmazott jobboldali koalí­ció, csak annyit jegyzett meg: a HZDS pozíciója nagyon jó volt, kö­zépen helyezkedett el, ahonnan jobbra és balra egyaránt könnyen fordulhatott. Belohorská cáfolta, hogy a HZDS valaha is be akart vol­na kerülni az Európai Néppártba. Lipšic erre azt válaszolta: a KDH a az MKP-val és az SDKÚ-val blok­kolta a mozgalom felvételét az EPP- be, s a kereszténydemokraták mindaddig nem fognak egyetérteni a HZDS tagságával, amíg Vladimír Meéiar áü az élén. (sza)

Next

/
Thumbnails
Contents