Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-13 / 160. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 13. Pihenő 15 MIT FŐZZÜNK MA? Diós-brokkolis csigatészta Hozzávalók 4 személyre: 1 fej brokkoli, 25 dkg túró, 1 maréknyi dió, 30 dkg tölteni való csigatészta, őrölt szerecsendió, só, őrölt bors. A sajtszószhoz: 2 evőkanál vaj, 3 evőkanál liszt, 3 dl tej, 15 dkg reszelt sajt, szerecsendió, só, bors. Elkészítése: Szedjük rózsáira a brokkolit; majd forrásban lévő, sós vízben főzzük három percig. Szedjük át egy hideg vízzel teli edénybe, várjuk meg, amíg lehűl, majd szűrőedényben jól csepegtessük le. Ezután vágjuk kis darabokra, tegyük egy tálba, adjuk hozzá a túrót és a száraz serpenyőben megpirított és összeaprított diót. Ízesítsük sóval, kevéske darált borssal és őrölt szerecsendióval. Tehetünk a töltelékbe összevágott friss bazsalikomlevelet is. Keverjük össze, majd töltsük meg a csigatésztákat. Tegyük egy vajjal kikent tűzálló tálba. A sajtszószhoz forrósítsuk fel a vajat egy kis lábasba, szórjuk bele a lisztet, majd állandó keverés mellett öntsük hozzá a forró tejet. Jól forraljuk fel, a mártásnak sűrűbb főzelék állagúnak kell lennie. ízesítsük sóval, őrölt borssal és őrölt szerecsendióval. Kevéske mustár pikánsabbá teheti. Öntsük a megtöltött tészta tetejére, reszeljük rá a sajtot, és előmelegített sütőben 30 perc alatt süssük pirosra. Ha elkészült, tálaljuk nagy tányérra, tetejét reszelt parmezánnal szórjuk meg. Pár levél ropogós salátával is köríthetjük. (o) Ha önnek, kedves olvasó, van olyan receptje, melyet szívesen készít el családja számára, írja meg nekünk az Uj Szó - Pihenő, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 címre vagy a piheno@ujszo.com e- mail címre. A receptet közöljük, és a beküldők között havonta egy kötényt sorsolunk ki. Hatvanéves korában elhunyt a Pink Floyd alapító tagja, Syd Barrett, aki a zenekar The Piper Of The Cates Of Dawn című debütáló lemezét énekelte fel anno. A zenész 1965-től 1968-ig volt a zenekar tagja, majd emberi nézeteltérések miatt szólókarrierbe kezdett (Képarchívum) MOZI POZSONY MLADOSŤ: Túl a sövényen (am.) 17,19 Büszkeség és balítélet (am.) 20.30 AUPARK - PALACE: 16 utca (am.) 20.10 Poseidon (am.) 11.20,12.30,13.30,14.40,15.40,16.50,17.50,19, 20, 21.10 Össze- kutyulva (am.) 15.50 Mezítlábas szerelem (német) 13.10, 18.10, 20.40 Hulla kerestetik (am.) 15 Anyám nyakán (am.) 12.50,17.30, 19.30, 21.40 Vadkaland (am.) 15.10, 17.10 Good Night and Good Luck (am.) 13, 19.10 Ómen (am.) 21.20 Horrorra akadva 4. (am.) 14.10, 15.20, 16.20, 17.20, 19.20, 21.20 Match Point (angol-am.) 15.10, 17.40, 20.20 Túl a sövényen (am.) 14, 16,18 A da Vinci-kód (am.) 15.30, 18.30, 21.30 Jégkorszak 2. - Az olvadás (am.) 14.30, 16.40 Las Bandidas (francia-mexikói-am.) 18.50, 21 The Libertine (am.) 18.20, 20.50 Bátorság a szerelemhez (francia) 17.30 A köd (kanadai-am.) 15.20,19.40, 21.50 PÓLUS - ISTROPOUS CINEMA CENTER: 16 utca (am.) 17.30, 21.20 Poseidon (am.) 13.10, 15.10, 17.20, 19.10, 21.10 The Libertine (am.) 13.50, 16.10, 18.30, 20.50 Bátorság a szerelemhez (francia) 13.20, 15.30,18.10 A köd (kanadai-am.) 19.30 A da Vinci-kód (am.) 18, 21 Las Bandidas (francia- mexikói-am.) 17.50, 19.50, 21.45 Horrorra akadva 4. (am.) 14, 15.50,17.40,19.40, 21.30 Anyám nyakán (am.) 14.30,16.20, 20.15 Vadkaland (am.) 13.40, 15.40 Jégkorszak 2. - Az olvadás (am.) 14.10,16 Tűi a sövényen (am.) 13.30,15.20,17,18.50,20.30 KASSA DRUŽBA: Poseidon (am.) 18,20 CAPITOL: A da Vinci-kód (am.) 16, 19 ÚSMEV: Túl a sövényen (am.) 16,17.45 The Libertine (am.) 19.45 IMPULZ: Demesztő sötétség (am.) 16.15,19.15 PÉL-SZLOVÁK1A SZENC - MIER: Vadkaland (am.) 21.30 ÉRSEKÚJVÁR - AMFITEÁTRUM: Raftingolók (cseh) 21.30 VÁGSELĽYE - VMK: Sziriana (am.) 21.30 PÁRKÁNY - DANUBIUS: PIROSSZka - A jó, a rossz ,a farkas, MEGAnagyi (am.) 18 Raftingolók (cseh) 20 Underworld: Evolúció (am.) 22 LÉVA-JUNIOR: Bizonyítás (am.) 18.30 GYŐR PLAZA: Anyám nyakán (am.) 16.30, 18.30, 20.30 A da Vinci-kód (am.) 14.20,17.15,20.15 Ismereden hívás (am.) 14.15,18.30,20.30 Mission: Impossible ül (am.) 16.15 Összekutyulva (am.) 12.15 Poseidon (am.) 13.45, 16.15, 18.15, 20.15 Superman visszatér (ausztrál-am.) 14, 17, 20 Szakíts, ha bírsz (am.) 13, 15.15, 17.30, 19.45 Túl a sövényen (am.) 12,14,16,18,20 Vadkaland (am.) 12.30, 14.30 Verdák (am.) 13.15,15.30,17.45,20X-Men-Az ellenállás vége (am.) 17,19.30 16 utca (am.) 12.45,15.15,17.30,19.45 PLUSZ EGY POÉN Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A megmaradt szavakból a következő vicc poénját állíthatja össze.- Hány félj kell ahhoz, hogy kinyisson egy sörösüveget?-???- Egy sem. A feleségnek... 2: AD, AL, AN, BA, DÓ, GÓ, ÍM, ZA 3: MÉZ, VÁR, VET, ZOR 4: ADAT, AKOL, AMAZ, ATÓM, AVAR, AVAS, AZÁM, EMAL, EMEL, GIDA, KELL, LAZA, MURA, NEMÓ, NÉZI, OKUK, OLIM, ÖTÖK, RÓNA, TATU, TIZE, ZEKE, ZENE, ZUZA, ZUZÉ 6: ALÁMOS, ALAPOS, ALAPOZ, ALIMAT, BONTVA, ELEDEL, ELEMEL, ÉLELEM, HOZNIA, ILONÁT, KERETE, LADOGA, LAGÚNA, MELEGE, MÉRETE, MULATÓ, NÉZETE, TOBAGO ■ ? D-----------------------m A T ||g: " ■ ■ . ."“ZZ1 ■B Tegnapi feladványunk megfejtése: apró magok. GONDOLKODÓ - HETENTE ÚJ VERSENYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 7 6 3 9 4 1 5 2 8 9 8 2 3 5 7 1 6 4 4 5 1 6 8 2 7 9 3 6 1 4 7 3 8 2 5 9 2 9 5 1 6 4 8 3 7 3 7 8 5 2 9 6 4 1 1 3 6 8 9 5 4 7 2 8 2 9 4 7 6 3 1 5 5 4 7 2 1 3 9 8 6 4 8 2 5 7 3 4 4 9 1 2 1 8 7 1 5 8 7 3 2 9 8 5 3 9 5 7 4 6 4 gondolkodo@ujszo.com www. sudoku. com HOROSZKÓP Kos: Napközben szerelmi ügyek zavarhatják. Vagy előle fut, vagy utána de a találkozás elkerülheteden: utólag azért nem bánja. Ha nem alkalmazkodik sürgősen a kialakult körülményekhez, hosszú távon lehet vesztes. Bika: Sok új tulajdonságot fedezhet fel magában, és sokkal több energiát mozgósíthat mindennapi gondjai megoldására. Egészségügyi tekintetben most gyomrára, s emésztésére kellene jobban odafigyelnie. Ikrek: Mi lenne, ha most az egyszer nem csak a munkára és a bizonyításra összpontosítana. Kicsit eresszen le, figyeljen oda a párjára, mert különben veszélybe kerülhet a kapcsolata. Vigye el színházba, moziba. Rák: Egy döntés előtt áll, de most különösen kell ügyelnie arra, hogy biztos legyen választása helyessége felől! Pláne, hogy valaki nyomást gyakorol önre, aki pedig nem is megbízható. Ne hagyja magát befilyásolni. Oroszlán: Egy kis időre elveszti a fonalat. Egy idősebb valaki segít újra megtalálni. Zenére vágyik. Keresse! Ha lehet, főként szabadtéren. Ez idő tájt nem lesz nehéz jó hangversenyre lelni, csak nyissa ki a szemét és a fülét. Szűz: Ha együtt kell működnie valakivel, akinek az elképzelései teljesen ellentétesek az önéivel, akkor tegye ezt csendben, túl fogja élni. Az új élmények hatására nagyszerű ötletei támadnak. Látja, minden rosszban van valami jó. Mérleg: Rövid üzleti útra kell mennie, és örül, hogy végre egy kis időre elszakadhat a megszokott környezettől. Sokat gondolkodik szerelmi ügyein, lehet, hogy komoly lépésre szánja rá magát. Skorpió: Végre itt a meleg, kellemes nyár, s ha hihet az előrejelzéseknek, olyan szép idő ígérkezik, amit vétek a négy fal között töltenie. Vegyen ki néhány nap szabadságot, igazán rászolgált már egy kis kikapcsolódásra. Nyilas: Soha nem szabad azt mondania, hogy soha! Egy viharos szerelem is előbukkanhat a múltból. Általában a nyugalmat keresi, a virágos csendes otthont, de most robbanni készül, főleg ha valaki segít kirobbantani a vihart. Bak: Figyelme kell, hogy ne hozzon hirtelen döntéseket, hiszen ön is tudja, hányszor előfordult már, hogy másnap másképp döntött volna. Meggondolatlan lehet, és összetűzésbe kerülhet a hatóságokkal. Vízöntő: Szerelmi viharra szomjazik, akár csak egy pásztorórányira is. Egyedül most ne vágjon bele üzleti vállalkozásba, társ kell ön mellé, aki értékek magas szintű kompromisszumkészségét, karakterét, ügyességét. Halak: Most nincs helye a közömbösségnek, mindig tegye le valaki mellett a voksot! A pénztárcájáról mostanság nem mondható el, hogy dagi lenne. A munkahelyén új helyzet állhat elő, ami változtathat ezen.