Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)

2006-07-13 / 160. szám, csütörtök

12 Nagyszünet ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 13. www.ujszo.com Ma ért véget a tábor (A szerző felvételei) Kétszázan sajátították el a nevelés alapjait Vezetőképző táborok KARAFFA ATTILA A Szlovákiai Magyar Cserkész- szövetség idén is megrendezte ve­zetőképző táborait az Ipolynyék melletti Csali-völgyben. A július 3- tól 13-ig, tehát máig tartó kiscser- kész-vezetőképző, segédőrsvezető, őrsvezető és segédtiszti táborokban mintegy 200 lelkes fiatal igyekszik elsajátítani a nevelés és vezetés alapjait, hogy azokat majd hazatér­ve a csapatukban kamatoztatni tudják, és becsületes fiatalokat ne­veljenek a szlovákiai magyar társa­dalomnak. A cserkészszövetség ne­velési programját nagyban megha­tározzák az általános és a kereszté­nyi nevelési alapok. Ezek összhang­ban állnak a mai kor követelménye­ivel, ugyanakkor megőrzik az ala­pító, Baden Powel eszméit és a ma­gyar cserkészhagyományokat. Az idei vezetőképző táborokban nemcsak a Felvidékről, hanem Vaj­daságból, Erdélyből és Magyaror­szágról is részt vesznek ajelöltek. A Szövetség legközelebbi rendezvé­nye az ősszel megrendezendő XI. Országos Akadályverseny és IX. Métabajnokság, melynek helyszíne Leléd község mellett lesz. A cserkészszövetség nevelési programját nagyban meghatározzák az általános és a keresztényi nevelési alapok _____ PÁLYÁZÓ __________ Ir odalmi pályázat a nándorfehérvári csatáról AJÁNLÓ A magyar honvédelmi tárca és a Magyar írószövetség pályázatot hirdet a magyar irodalom művelői számára. A pályázatot a szervezők a nándorfehérvári diadal 550. évfordulója és a katonaerények legna­gyobb középkori személyiségeinek tiszteletére (Hunyadi János, Hu­nyadi Mátyás) hirdetik meg. Pályázz te is, és nyerj! Hunyadi János nagyszerű hadvezért tudásával és a magyar kato­nák vitézségével győzedelmeskedett a török túlerővel szemben Nán­dorfehérvárnál. Ez a diadal nemcsak a magyar történelem ragyogó eseménye volt, hanem az európai kereszténység győzelme is a po­gány török felett, melyre az egész keresztény világ a déli harangszó­val emlékezik. A pályázatnak tematikai, műfaji és stílusbeli megkötöttsége nincs. A meghirdetők azonban előnyben részesítik azon pályamunkákat, melyek bemutatják a Hunyadiak életét és korát, a nándorfehérvári diadalt, a honvédelem szerepét a magyar történelemben, a honvéde­lem jelentőségét, a katonai erényeket és erkölcsöt. A pályázatot ki­írók tartalmi és terjedelmi megkötést nem tesznek. A pályázaton kizárólag eddig meg nem jelent alkotásokkal lehet részt venni. A munkákat három példányban számítógépen vagy író­gépen írt formában, jeligésen kell megküldeni a Magyar írószövetség részére. A pályázatok beküldési címe: Magyar írószövetség, 1062 Buda­pest, Bajza u. 18. Beküldési határidő: 2006. augusztus 31. Ajelige be­küldési címe: HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Közhasznú Társaság 1438 Budapest, Pf. 344. A pályázattal kapcsolatban további információért az 00361/273- 4193-as vagy az 00361/273-4192-es számon lehet fordulni. Alkotás­ra fel! (ű) Bram Stoker világhírű rémregényét követően Vlád Tepes havasalföldi vajda Drakula gróf igaz története Péntektől vasárnapig zajlik a falu sportpályáján az l. Stein RockFest számos zenekar részvételével Háromnapos zenei ünnep Légen Ki ne hallott volna a holly­woodi filmek legkedveltebb rémalakjáról, a számtalan módon és stílusban bemu­tatott kétes figuráról, Dra­kula grófról? Ugye, hogy őt mindenki ismeri? És ki hal­lott eredeti személyéről, a középkorban élt, kegyetlen vajdáról, Vlad Dracula Té­pésről, és az ő igaz történe­téről? Ugye, hogy kevesen? BÍRÓ SZABOLCS A helyszín Havasalföld, Romá­nia. Élén évszázadokon át vajdák vagy fejedelmek uralkodtak, és hol a magyar királysághoz, hol az Osz­mán Birodalomhoz tartozott. A XIV. század elején a magyarok kirá­lya Luxemburgi Zsigmond volt. Zsigmond megpróbálta megállíta­ni az Európára leselkedő osz­mán-török veszélyt, de a nikápolyi csatában, 1396-ban vereséget szenvedett tőlük. Az akkor éppen önálló Havasalföld vajdája, Mircea cél Batrin, azaz Öreg Mircea, a ma­gyarok oldalán vett részt a vesztes csatában, így ő maga is a vereség részesévé vált. Ezután lazított Zsig- mondhoz fűződő kapcsolatain, és a törökökhöz közeledett. Bár nyíltan sosem tagadta meg a magyar ki­rályhoz fűződő barátságát, adót a török szultánnak fizetett. 1418-ban bekövetkezett halála után fia, Vlad került Havasalföld trónjára. * Sárkányos Társasága Luxemburgi Zsigmond 1418- ban egy titkos társaságot alapított, amelybe legelőkelőbb embereit vette be. A társaságot Sárkányos Társaságnak nevezték, mivel tag­jai sárkányt és keresztet viseltek a ruhájukon és a pajzsukon. A rend­nek két fokozata volt: az elsőbe csupán huszonnégy kiválasztott tartozott, a másikba pedig min­denki beléphetett, akit a király méltónak talált rá. Az első fokozat huszonnégyébe kapott meghívást Havasalföld vaj­dája, Mircea cél Batrin fejedelem fia, Vlad is. A társaság latin neve Dragonis Societas volt. Csakhogy a latin draco, azaz sárkány, a román­ban ördögöt jelent. így lett Mircea cél Batrin fia, Vlad dracul, akit a nép egyszerűen csak Draculnak, azaz ördögnek hívott. Vladnak három fia született: Mircea, Vlad és Radu. A három satj a török szultán udvarában nevelke­dett, és mindnyájan sokat tanultak: jót és rosszat egyaránt. A török hadsereget rendkívül kemény kéz­zel vezették akkoriban. Mindenna­posak voltak a kivégzések, kínval­latások, embertelen kegyetlenke­dések. A vajdafiak nyitott szemmel járva magukévá tették ezeket a kí­méletlen módszereket. Óriási váltságdíj Havasalföldön eközben nagyot változott a politikai helyzet. A ma­gyarok sikereinek hatására Vlad Dracul búcsút mondott a töröknek, és Hunyadi János oldalára állt. Részt vett az 1444-es várnai csatá­ban, ahol a magyarok súlyos vere­séget szenvedtek, és Ulászló király is életét vesztette. A vajda ekkor, hogy a török szultánt kiengesztelje, tőrbe csalta a magyar hadvezért. Hunyadi János ettől fogva ellensé­gének tekintette Vlad Dracult: 1447-ben elfogatta, és idősebb fiá­val, Mirceával együtt lefejeztette. Helyette II. Vladislavot, a Danesti csoport tagját ültette Havasalföld trónjára. 1448 őszén Hunyadi Já­nos ismét a török ellen indult, II. Vladislawal egyetemben. A sereg Rigómezőnél Brankovics szerb fe­jedelem árulása következtében ve­reséget szenvedett. Brankovics el­fogatta Hunyadi Jánost, és csak óri­ási váltságdíj fejében engedte sza­badon. A kedvező helýzetet kihasz­nálva Vlad Dracul hason nevű fia Vlad Dracula volt hát a történel­mi Drakula: Vlad Tepes havasalföl­di vajda. A tepes jelző egyébként karót jelent, mivel kedvelt elfog­laltsága volt az emberek karóba húzása. Kegyetlenségéről már éle­tében legendák keringtek. A nép az ördöggel azonosította: azt hitték, (Képarchívum) sohasem heil meg, éjfélkor feltá­mad, és friss vérrel táplálkozik. Bram Stoker világhírű rémregé­nyét követően ő vált a vámpírtörté­netek főhősévé: Drakula gróffá. Évek hosszú sora alatt alakját telje­sen eltorzították, és gyökeresen tértek el valós személyétől. A Dra- cula 2000 című mozisikerben pél­dául már magával Iskarióti Júdás- sal azonosították. Csakhogy keve­sen tudják a mozinézők közül, hogy ki is volt valójában az eredeti Drakula. Hát ő: Vlád Dracul Tepes, a karóba húzó, kegyetlen vajda. A karóba húzó, kegyetlen vajda 1449 őszén elfoglalta Havasalföld trónját. Mivel az apja Vlad Dracul volt, fia a Dracula nevet kapta, ami románul ördögfiókát jelent. Karóba húzta az embereket PROGRAMAJÁNLÓ Jelentem, fesztiválokból jól ál­lunk. Aki nyári szabadságát zene mellett, jó társaságban szeretné eltölteni, tud miből választani. Egy újabb lehetőség adódik a fia­talok előtt: a hétvégén, péntektől vasárnapig rendezik meg a Stein RockFestet a légi (Dunaszerdahe- lyi járás) sportpályán. De a szer­vezők nem csak a fiatalok ér­deklődésére számítanak - jogo­san -, hiszen több fellépő az idősebb korosztályt is kicsalogat­hatja. A kínálat gazdag. A társ­A fő fellépő a Karthago lesz szervezővel, a Raf-II zenekar frontemberével, Hervay Lászlóval beszélgettünk. Látom a plakáton, hogy ez nem egyszeri fesztivál lesz. A cím mellett feltüntettük az egyes számot. Ez valóban azt jelen­ti, hogy hagyományt szeretnénk belőle, ha jól sikerül, évente meg­rendezzük majd. Azt mondják a szervezők, hogy a fesztiváloktól túlzsúfolt piacon nehéz újat elindítani. Le­hetséges, de ahhoz meg kell ta­(Képarchívum) lálni azt a csoportot, amelyik még nincs kiszolgálva. Mi erre törekedtünk. Kikre kíváncsi ez a csoport? Áttanulmányoztuk az összes fesztivál programját. Vannak egy­üttesek, amelyek szinte mindegyi­ken képviselik magukat. Mi olya­nokat szerződtettünk, amelyek környékünkön ritkán lépnek fel, vagy még sosem jártak nálunk. Ezek nem kimondottan fesztiválze­nekarok. Készítettünk egy gyors felmérést a fiatalok körében, ltide- rült, van rájuk igény. Mely együttesek jönnek? Fő fellépőnk a Karthago lesz. So­kan várják Tünyogi Péter koncertjét is, aki új bandát alapított. Jön a Ma­chine Mouse és a Fürgerókalábak. Megemlíthetném még a Jeff Porcá­ra Emlékzenekart is, amelyben fan­tasztikus muzsikusok játszanak: az Edda Művek három tagja, Keresz­tes Ildikó és még két zenész. Ezen­kívül számos szlovákiai magyar amatőr zenekarnak adunk teret. A zenei rész péntek este hétkor indul, ez a nap ingyenes. Amolyan nosz­talgianappal készülünk. Szomba­ton tizenegykor lesz kapunyitás, fél egytől éjjeli háromig szól majd a zene. Vasárnap szintén fél egykor indulunk, és előreláthatólag éjfél­kor ér véget a program, miután a Karthago levonul a színpadról. Aki messzebbről érkezik, van lehetősé­ge sátorozásra. Keresztes Ildikó, a Jeff Porcaro Emlékzenekar énekesnője (Képarchívum) Együttesed, a Raf-II is fellép. Mi újság veletek? Minden a legnagyobb rendben. Azt hiszem, ez a legsikeresebb évünk. Most fejeztük be az Edda Művekkel a hétállomásos szlováki­ai turnét. Bizakodva nézünk a jövő elé is, meghívást kaptunk számos fesztiválra. Tavalyi lemezünk, a Vé­resen komoly című pedig a mai na­pig jól fogy. (pj)

Next

/
Thumbnails
Contents