Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-13 / 160. szám, csütörtök
Csak holnapi Textiláruk és bútorok TOTÁLIS NYÁRI KIÁRUSÍTÁSA az OPERATÍVÁBAN, Somorján, a Szenei úton ÜLŐGARNITÚRÁK ÉS BÚTOROK __________BEVEZETŐ ÁRON!__________ A kedvezmény elérheti a 70% -otOperatíva Somorja - a legnagyobb kedvezmények, és a legalacsonyabb árak, s hozzá __________IGAZI BALKÁNI FAGYLALT__________ OP ERATÍVA SOMORJA - OLYAN MINŐSÉG ÉS ÁR, AMELYNEK MEGÉRI UTÁNAJÁRNI - naponta 18-ig, szombaton 13 óráig 2006. július 13., csütörtök Ára 10 Sk (előfizetőknek 9 Sk) 59. évfolyam, 160. szám www.ujszo.com Elcseréltek két újszülöttet Alsékubinban A kórház elismerte felelősségét, nehezen lehet magyarázatot találni az esetre 2. oldal Fapados sztornézás az utolsé pillanatban Milyen kárpótlás illeti meg a hoppon maradt utasokat 3. oldal 17. oldal Hétvégén rajtol a Corgoň-liga Ki ment és ki érkezett - mai számunkban öt csapat háza táján néztünk körül 1,4 millió ember spórolási szerződését módosítanák Fico tolvaj, ellopná a nyugdíjak harmadát Pozsony. Az új kormány a nyugdíjrendszer második pillérének módosítását tervezi, ami azt jelentené, hogy 1,4 millió embernek akár a harmadával is kisebb lesz a nyugdíja. Jelenleg ennyi ügyfele van a nyugdíjpénztáraknak. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Az ellenzék felháborítónak tartja a rendszer tervezett módosításáról kiszivárgó híreket. „Elfogadhatatlannak, hogy változtassanak a második pillér paraméterein, ezzel az új kormány gyakorlatilag államosítaná az ügyfelek vagyonát” - mondta lapunknak Sárközy Klára, az MKP parlamenti képviselője. Megengedhetetlen, hogy utólag módosuljanak azok a feltételek, melyek alapján csaknem 1,4 millióan a második pillér mellett döntöttek. A Szociális Biztosító ezeknek a biztosítottaknak az általuk választott magánnyugdíjpénztárba utalja öregségi nyugdíjjárulékuk felét, a kivetési alap 9 százalékát, emiatt már ebben az évben mintegy 18,5 milliárd korona hiánya keletkezik a biztosítónak. Robert Fico kormányfő ezt túl magasnak tartja, és a rendszer paramétereinek módosítását tervezi. A választások előtt úgy látta, akár harmadával csökkenhetne a magánnyugdíjpénztárakba jutó pénz, vagyis a kivetési alap 12 százaléka maradna a biztosítóban, és 9 helyett 6 százalék vándorolna a nyugdíjpénztárba. Mivel a nyugdíjkorhatár elérése előtt megspórolt pénz alapján határozzák meg a nyugdíjat, a Smer gyakorlatilag a leendő járadék összegét is közel ilyen mértékben, harmadával csökkentené. Az ellenzéki képviselők fontolgatják, hogy alkotmánybírósághoz fordulnak, ha a Fico-kormány ezt megvalósítja. „Elsőként írnék alá egy ilyen beadványt” - jelentette ki Sárközy Klára. Hasonlóan nyilatkozott Július Brocka (KDH) is. Jogilag megalapozottnak tart egy ilyen beadványt Tomáš Kamenec jogász is, szerinte a nyugdíjpénztárak tulajdonosai követelhetnék, hogy a kormány fizesse meg a módosítás miatt elmaradt hasznukat. Iveta Radičová volt szociális ügyi miniszter szerint a paraméterek módosítása nem pótolná a biztosító hiányát. „A reform azért kellett, mert a régi rendszerben még nagyobb hiány alakult volna ki” - mondta a volt tárcavezető. A hiány fedezésére a korábbi kormány félretette privatizációs bevételeinek egy részét, Radičová szerint ez a pénz 2010-ig biztosítaná a nyugodt működést. A választások előtt két szavazat híján elutasították azt az alkotmánytörvényt, mely szerint minden privatizációs bevételt a nyugdíjrendszer hiányának pótlására kellett volna fordítani. Viera Tomanová jelenlegi szociális ügyi miniszter Ficónál óvatosabban fogalmaz, szerinte a rendszer módosításához csak óvatosan szabad hozzáfogni. A hét elején tárgyalt a Szociális Biztosító vezetőivel, s kijelentette, az intézménynek elsősorban nyugalomra van szüksége az elmúlt időszak gyakori törvénymódosításai után. Biztosan nem növelné az új kormány népszerűségét, ha nagyobb mértékben módosítaná a nyugdíj- rendszert, a lakosság túlnyomó többsége ugyanis az előző kormány legsikerültebb reformjának éppen ezt tartja, (lpj, s) Mit jelent a nemzetpolitikai koncepcióváltás? Gyurcsány-Bugár találkozó az új támogatási rendszerről Bordély vagy temető? Nyitra. Dilemma előtt áll a város vezetése,'engedélyezze-e egy külvárosi erotikus szalon megépítését, melynek tőszomszédságában hamarosan temetőt alakítanak ki. A szalon megnyitásának engedélyezését egy belvárosi örömlánytanya üzemeltetője kérte, mert ügyfelei arra panaszkodnak, nem elég diszkrét a környezet. Az önkormányzat és a lakosság egy része határozottan ellenzi az áttelepítést, mert az erotikus szalonból kiszűrődő zajok zavarnák a holtak nyugalmát. Bár azok között, akiket majdan itt helyeznek végső nyugalomra, biztosan akadnának többen is, akik életükben a temető mellé járnának, (ú) MT1-HÍR Budapest. Újabb határon túli magyar vezetőkkel kezdett tárgyalásokat tegnap a Parlamentben Gyurcsány Ferenc, akikkel a nemzetpolitikai koncepcióváltás tartalmi kérdéseit vitatta meg. A magyar kormányfő múlt pénteken Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőjével találkozott. A tegnapi megbeszélésen Bu- gár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, Csáky Pál alelnök, volt szlovák miniszterelnök-helyettes és Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője vett részt. Bugár Béla a tárgyalás végeztével elmondta: mindenekelőtt arról volt szó, hogy a határon túli magyarság szempontjából létkérdésnek tekinthető ügyekben hosszú távú megállapodásokat kellene kötnie a magyar kormánynak. „Ilyen például a Felvidéken az egyetem, az egyetemi képzés kérdése”. Ezenkívül szóba került a támogatási rendszer átláthatósága, illetve aktuális kérdések. Egy, a Magyar Állandó Értekezlet jövőbeni szerepét firtató kérdésre Bugár úgy válaszolt, lesznek olyan témák, amelyekben minden, határon túli magyar szervezet véleményére szükség van, erre példaként a magyar igazolványok esetét említette. Hozzátette ugyanakkor, hogy más kérdésekben külön-kü- lön lehet egyeztetni a határon túli magyar szervezetekkel. Gyurcsány tegnap a vajdasági magyarok képviselőivel is találkozott. Elrabolt két zsidó katonát a Hezbollah, Izrael a bejrúti kormányt teszi felelőssé Golyóra várva. Egy gázai ház lakói a hajnali izraeli légi csapás után (TASR/AP-felvétel) Izraeli háború Libanon ellen Kairó/Brüsszel/Berlin. Az ENSZ, az USA és az Európai Unió is arra szólította fel az izraeli katonák elrablóit, a libanoni síita Hezbollah embereit, hogy haladéktalanul engedjék szabadon foglyaikat. Tegnapra virradóra ugyanis e szélsőséges szervezet fegyveres szárnya egy gerillaakcióban hét izraeli katonát megölt, kettőt pedig elrabolt. Válaszul Izrael szárazföldi és légi offen- zívát indított Libanon ellen, a bejrúti kormányt téve felelőssé az akcióért. Az izraeli hadsereg részleges mozgósítást is elrendelt. A közel- keleti helyzet rendkívül veszélyes eszkalációjának minősítette a történteket az amerikai külügyminisztérium illetékese. David Welch azért érkezett Kairóba, hogy a gázai helyzetet megvitassa Egyiptommal. Szerinte az izraeli-libanoni határon történtek veszélybe sodoiják mindazt, amit a válság rendezése érdekében tettek. Az EU elítéli a katonák elrablását, és azonnali elengedésüket követeli - közölte Emma Udwin, a bizottság szóvivője, hozzátéve: az izraeli-libanoni határt minden félnek tiszteletben kell tartania. A hivatalos német álláspont szerint fennáll a veszélye annak, hogy hosszú időre megszűnik bármilyen megegyezés lehetősége. Bővebben a 6. oldalon, (m, ú) Beavatkozott a jegybank Ismét menteni kellett a koronát Pozsony/Brüsszel. A Szlovák Nemzeti Bank a Smer győzelme óta tegnap harmadszor volt kénytelen beavatkozni a korona árfolyam- gyengülésének megállítása érdekében. Az intervenció 38,720/740 korona/euró szinten történt, a jegybank több mint 1 milliárd koronát áldozott az esés megállítására. A beavatkozás átmenetileg sikeres, az árfolyam 38,440 korona/euró szinten nyugodott meg. Az egyre gyakoribb jegybanki mentőöv azt jelezheti, hogy újra nő az alapkamat emelésének lehetősége, ami drágítja a lakossági kölcsönfelvételt. Michal Mušák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője úgy látja, a nemzeti bank mindaddig védeni fogja a koronát, amíg marad a Dzu- rinda-kormány által 2005-ben vállalt 2009-es euróbevezetési dátum. - Az új kormánynak prioritása az euró 2009-es bevezetése - közölte tegnap Brüsszelben Ján Počiatek. A pénzügyminiszter igyekezett cáfolni, hogy az új kormány nem bánná, ha késne az euró átvétele, (t, shz) MEGKÉRDEZTÜK A monitorozás ronlja az ország imázsát, nem Fico? Miroslav Kusý politológus: Az SDKÚ, a KDH és az MKP által kezdeményezett európai néppárti megfigyelőcsoport létrehozása legitim lépés, a HZDS és a Smer részéről pedig rendkívül rossz döntés ellentámadásba lendülni s a jobboldalt azzal vádolni, hogy a monitorozással rontják Szlovákia imázsát. Meglepő, hogy a HZDS is tiltakozik, Vladimír Meéiar első reakciója az volt, hogy üdvözli a megfigyelőcsoport létrehozását, mert szerinte így kiderül, hogy minden rendben, s fölösleges volt a nagy aggodalom. Szlovákiának is érdeke, hogy mindenki tisztán lásson, s ha a kormánynak nincs rejtegetnivalója, nincs mitől félnie. Csakhogy a kedélyek megnyugtatása helyett a Smer inkább olyan lépéseket tett, melyekkel egyre jobban magára haragítja a külföldet. Maga alatt vágja áfát. Érdekes, Monika Beňová szembefordult saját pártjával most hirtelen mégis aláírta őisa HZDS és a Smer közös álláspontját. Ha a jobboldal külföldön képes egységesen fellépni, itthon miért nem volt képes blokkot alkotni a választások után? Az európai környezet lényegesen különbözik a hazaitól törvényszerűen az EP-képviselők látásmódját és egymáshoz való viszonyát is befolyásolja a brüsszeli légkör. Ezzel magyarázható az is, hogy Meéiar máshogy reagált a csoport létrehozására, mint a HZDS EP-képviselői, akik hiába próbálnak bejutni az EPP-be, a jobboldali pártok blokkolják a felvételüket. (sza) 9 AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD EUR GBP CZK 100 HUF PLN ▲ ▲▲▲▲▲ 30,429 38,708 55,941 1,358 13,940 9,562 IDŐJÁRÁS Ä. NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS Napsütés, helyenként eső Ma a Jenőket Telefon: A hőmérséklet 28 és 32 fok között alakul. ' ' 1 ' köszöntsükl 02/59 23 34 11