Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-10 / 157. szám, hétfő
8 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 10. www.ujszo.com PÉNZPIACI TANÁCSADÓ Vihar előtti csend ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Múlt héten a szlovák korona árfolyama 38,25 és 38,46 korona/euró között mozgott. Az elmúlt hetek választási sokkja miatti árfolyamgyengülést követően a szlovák koronával folytatott kereskedés múlt hétfőn 38,4 korona/euró szinten nyitott. A szomszédos országok valutái ugyan erősödtek a nap folyamán, mindez azonban a koronára nem volt nagy hatással. Ugyanakkor az euró erősödött a dollárral szemben, ami a szlovák korona dollárral szembeni árfolyamán is meglátszott. Egy amerikai dollárért így 29,95, egy cseh koronáért pedig 1,35 szlovák koronát adtak. Kedden a szlovák korona 5 fillérrel magasabb szinten nyitott az előző naphoz képest, a napot azonban 38,33 korona/euró szinten zárta. A szerdai állami ünnepet követően a pénzpiac 38,36 korona/euró szinten nyitott, és a nap folyamán viszonylag nyugodt volt a kereskedés. Pénteken a korona árfolyamát elsősorban a régiónk piaci mozgásai határozták meg, de nem érdemlegesen. A pénzpiaci befektetők nagyobb érdeklődést tanúsítottak a közép-európai valuták iránt, így a korona 38,20 és 38,50 korona/euró között mozgott. Egy amerikai dollárért ugyanekkor 30,06 koronát adtak. Pénteken hirtelen nagyot erősödött a forint a bankközi devizapiacon, a magyar fizetőeszköz a londoni piac nyitásakor 280,6-ról 279,5-re erősödött az euróval szemben. Az elkövetkező napokban nem számíthatunk a korona jelentősebb erősödésére, a politikai helyzet miatt ugyanis több pénzügyi beruházó is hátat fordít Szlovákiának. Jelenleg minden attól függ, hogy a Robert Fico vezette kormány milyen intézkedéseket hoz az elkövetkező hetekben, hónapokban. Pozitív jelzésnek számíthat ugyan az új pénzügyminiszter, Ján Počiatek kijelentése, amely szerint mindent megtesznek azért hogy az eurót már 2009- ben bevezethessék, ám mindez egyelőre csak ígéret, amit a pénzpiacok nem vehetnek komolyan. A politikai rizikókat, a tervezett pénzkiáramlást is figyelembe véve a korona árfolyama valószínűleg nem csökken 38 korona/euró alá. Ugyanakkor biztosnak tekinthető a 38,50 korona/euró felső határ is, hiszen a jegybank az elmúlt két hétben már kétszer is beavatkozott ezen a szinten. Ha a korona árfolyama esetleg újra 38,50 korona/euróra csökkenne, akkor a Szlovák Nemzeti Bank várhatóan újra beavatkozik. (mi, t) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam Valuta EMU - euró 38,408 Lenavel zloty 9,532 Anaol font 55,309 Maavar forint (100) 13,658 Cseh korona 1,349 Svéd korona 4,189 Dán korona 5,149 Szlovén tollár (100) 16,027 Japán ien (100) 26,200 Svájci frank 24,481 Kanadai dollár 26,997 USA-dollár 30,054 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 17,41-39,41 29,13-30,79 1,32-1,38 13,03-14,33 OTP Bank 17,41-39,36 29,12-30,74 1,32-1,38 13,16-14,17 Postabank 17,44-39,38 29,28-30,82 1,32-1,38 11,86-15,46 Szí. Takarékpénztár 17,40-39,32 29,10-30,63 1,31-1,38 13,04-14,27 Tatra banka 37,38-39,38 29,16-30,72 1,31-1,39 13,12-14,20 UnlBanka 17,44-39,40 29,20-30,73 1,31-1,38 13,33-14,03 Általános Hitelbank 17,38-39,38 29,14-30,70 1,31-1,39 13,17-14,18 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Ha Robert Fico az összes ígéretét valóra váltaná, akkor az állami költségvetés 91 milliárd koronától esne el 4 Köddé válnak a szociális reformok ; Vajon a baloldali Fico alatt jobb lesz? (TASR-felvétel) Pozsony. Kedvezményes áfakulcs az élelmiszerekre és egyéb termékekre, az egészségügyi illetékek felszámolása, bérlakások a fiataloknak, a magánosítás leállítása - csak néhány pont az új kormány ígéreteiből, amelyek jövőre felboríthatják az eddig ígéretesen alakuló állami költségvetést. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Robert Fico baloldali kormánya egyelőre tartja magát a korábbi bőkezű ígéreteihez, máig sem tudtuk meg azonban, hogy mindezt miből finanszírozzák. A gazdasági elemzők szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az elkövetkező években „utoléljük” Csehországot, ahol a szociáldemokrata kormány pénzszórása súlyos terheket rakott az elkövetkező generációk vállára. Míg Csehországban az állami költség- vetés hiánya 2003-ban 142 milliárd, 2004-ben 118 milliárd, tavaly pedig 73 milliárd korona volt, nálunk ez 56, 70 és 34 milliárd korona volt, és a cseh költségvetés deficitje - a baloldal bőkezű osztogatásai miatt - idén is duplája lesz a szlováknak. Csehországban jövőre eredetileg 88 milliárd koronás deficitre számítottak, egyes elemzések szerint ez azonban elérheti akár a 170 milliárdot is. Csehország mindezt a Jiíí Parou- bek vezette kormánynak köszönheti, ami a Smer számára példaképnek számít. Jövőre így lassan mi is közelíthetünk a nyugati szomszédunkhoz, a Fico-kormány intézkedései ugyanis több tízmilliárd koronás bevételkiesést okozhatnak. A Dzurinda-kabinet elemzései szerint idén 57 milliárd koronás hiánnyal számolhatunk, jövőre ez 55 milliárd koronára csökkent volna. Mindezt azonban keresztülhúzhatják a baloldali intézkedések. Csak az áfakulcs csökkentése 19 százalékról 5 százalékra minimum 17 milliárd koronás kiesést okozhat. Ez is azonban csak arra az esetre érvényes, ha a kedvezményes áfakulcsot csupán az élelmiszerekre és néhány gyógyszerre vezetik be. Ha az 5 százalékos áfát az energiahordozókra és egyéb termékekre is bevezetik, a kiesés elérheti a 33 milliárd koronát. A pénzügyi elemzők szerint az állami költségvetés számára az áfakulcs csökkentése jelentené a legnagyobb kiesést, hiszen a bevételi oldal számára ez jelenti az egyik legjelentősebb adónemet. Ha a kormány valóban segíteni szeretne a kisebb bevételekkel rendelkezőkön, a pénzügyi elemzők szerint a közvetlen támogatások, vagyis a nyugdíjak vagy a családi pótlékok emelése sokkal hatékonyabb lépés lenne. Az alacsonyabb áfakulcsok ugyanis azokon is segítenek, akiknek erre semmi szükségük. Ha a kormány mégis kitart az 5 százalékos áfakulcs mellett, meg kell találnia azokat a forrásokat, amelyekkel ezt kompenzálhatná. Ha erre nem kerül sor, az ország újra veszélyesen eladósodhat, ami az egész gazdaság számára katasztrofális hatásokkal járhat. Fico ugyanakkor egyelőre csak a népszerű döntéseket hozta nyilvánosságra, miközben egyes adóemelésektől már látszólag elállt. Az áfacsökkentés okozta kieséseket korábban részben a bankok nyereségadójának a növelésével kompenzálta volna. A pénzintézetek így a jelenlegi 19 százalékos adókulcs helyett 25 százalékossal számolhattak volna. Fico ettől az elképzelésétől ugyan már úgy látszik letett, ám ha ki is tartott volna mellette, legfeljebb 5 milliárd koronás bevétellel számolhatott volna, ami az .áfakulcs csökkentésével járó kieséseknek csak a töredékét pótolná. Ráadásul a társasági adó az egyik legnehezebben előre jelezhető adónem, így akár lényegesen kisebb összeg folyhatna be belőle, mint azt várnák. Az elmúlt napokban a HZDS-es Viliam Veteška rukkolt elő egy új megoldással, a kamatkülönbözet-adóval, amely a bankok betéti és hitelkamatai közötti különbség nyomán keletkezett nyereséget adóztatja meg. Ez sem hozná meg azonban a várt eredményt, hiszen ilyen formában nem egész 2 milliárd korona folyna be a költségvetésbe. A kedvezményes áfakulccsal párhuzamosan természetesen egyes termékekre bevezethetnének magasabb áfát, csökkentve a kieséseket, ez a lehetőség azonban egyelőre fel sem merült. Ugyanakkor nem az áfakulcsok csökkentése az egyedüli olyan döntés, amely jelentős kieséseket jelenthet az állami költségvetés számára. Az egyik legvitatottabb és egyelőre legbizonytalanabb ígéretnek a fiatal családok lakáshoz jutása számít. Ha Fico komolyan gondolná ezt az ígéretet, és a fiatal családok állami dotációhoz jutnának, ez ugyan szép gesztus lenne, az adófizetők számára azonban 20 milliárd koronás terhet jelentene. Ugyanüyen problémákat okozhat az új kormány privatizációs stopja is. Az új kormányfő az elmúlt 1 napokban többször is megerősítet- | te, hogy nem csak a jelenleg még állami kézben lévő vállalatok magánosítását állítják le, de a már ( privatizált cégekkel kötött szerződések jogosságát is felülvizsgálják. Mindez nagyjából 20 milliárd koronával csökkentheti a bevételeket. Összegzésképpen elmondható, hogy ha Fico az összes ígéretét valóra váltaná, ez az állami költség- vetés számára legalább 91 milliárd koronás kiesést jelenthetne. A bevételi oldalon korábban ugyan 25 százalékos adókulcsú „milliomos adóval” és társasági adóval, valamint az osztalékok megadóztatásával számoltak, ami 6,14 milliárd | koronával gyarapította volna a költségvetést, ez utóbbiakról azon- 1 ban már lemondtak. Mint ahogy lassan lemondanak a hatalmas ( családtámogatási elképzelésekről is, ehelyett a Smertől csak azt hallani: megvizsgálják a lehetőségeket. A csaknem 100 müliárd koronás kiesés így a költségvetési hiányt gyarapítaná, amire az államnak kölcsönt kell felvennie. Az ezekre nyújtott kamatok azonban - tekintettel a Fico vezette kormány nemzetközi megítélésére - az elkövetkező években jelentős mértékben nőhetnek, visszafizetésük így az összes adófizetőre súlyos terhet jelentene, (mi, t, hn) FELKÍNÁLOM * MUNKALEHETŐSÉG * VÁLLALKOZÁS * ÜZLET * INNOVÁCIÓ * FELKÍNÁLOM * MUNKALEHETŐSÉG * VÁLLALKOZÁS * ÜZLET * INNOVÁCIÓ Vállalkozók figyelmébe Üzleti kooperációs ajánlatok 14Ö82 Cseh cég felvenné a kapcsolatot egy építőanyag-értékesítővel. Újra feldolgozott műanyagból kínálja a következő termékeket: füvesítő elemek parkolóhelyek kiépítésére, kerítések, asztalok és padok, raklapok 1200x800, 1200x1000 mm. 14881 Cseh cég (munkavédelmi lábbelik gyártója) keres kapcsolatot értékesítésre vagy kizárólagos képviseletre. 14880 Magyar cég ajánl felülettechnológiai szolgáltatásokat alumínium és cink öntvények felületkezelésére: eloxálás, kromátozás, porszórás, porbevonás, porfestés, TEM-soijátlanítás, viaszolás, olajozás, foszfátozás. 28888 Győrből keresnek műanyag-fröccsöntő céget univerzális füldugó gyártására. 14553001 Tej- és gyümölcs fagylaltporokat, jégkristály port, csokoládé öntetet, forró csokoládé italport kínál egy 1992 óta működő szlovák magánvállalkozás. 14885 Lengyel gyártók kínálják termékeiket: kohászati termékek, lemezek, acélcsövek, hidegen hengerelt profilok; külső és belső fö- démkoszorú-idomok; építészeti profilok és kellékek; keverő-adago- ló gépek poliuretán elasztomerek feldolgozásához, poliuretángyűrűs görgők futószalagokhoz, poliuretán borítások és -köpenyek, ütközésvédő peremek, rugalmas poliuretán padlók és amortizáló elemek; acélszerkezetek, szállítási acélpaletták, acéltárolók és konténerek, ventillátorok, magas nyomású tartályok, rozsdamentes acélszerkezetek, süók; acélhuzal, acélkötél; préselt acélfenekek; kartondobozok, acél tartályok, kartoncsövek, karton zsaluzóforma készlet. 14884 Biotermékeit ajánlja egy magyar cég: alma, köles, tönkölybúza, eper, homoktövis olaj, stb. 14889 Egyedi gyártású lemezalkatrész tárolóra keres gyártót egy magyar cég. Mennyiség 110-130 db. A befoglaló méret 800x800x835 mm. Alapszerkezet 40x40 és 20x30-as zártszelvény. Forgácsolási munka az egymásra rakás mégoldásához pozicionáló tüske (4db). Alsó részen az adagoló asztalon pozicionáláshoz 2db. 190 mm-es csapos megoldás festett kivitel RAL 5015 porszórt. Gyártási műbizonylatot adó cég jelentkezését várják. Szállítási költség megadása Székesfehérvárra vagy a gyártó cég telephelyén. Kérjük megírni a szállítási, ütemezési határidőket és a fizetési feltételeket. 14888 Mélyhűtött marhahúst venne egy lengyel cég. 14895 Török cégek keresnek megvételre poliészter emelőhálót és egyéb sűrű hálót. 14894 Török cégek kínálnak természetes köveket 4 színben. Külső burkolásra, kandallókhoz, nyílászáró keretekhez, oszlopokhoz és szobrokhoz, talapzatokhoz. 14892 Belsőépítészeti tevékenységhez alábbi asztalosipari gépeket keres egy magyar vállalkozás: szalagfűrész, asztalos maró, felsőmaró, gyalugépek, lapszabász gép, szalagcsiszoló, kontaktcsiszoló, faeszterga, por- és forgácselszívó. Munkaadók figyelmébe Céljaiknak mindenben megfelelő vezető, speciális és betanított munkaerő, leendő munkatársak ajánlása azonnal, költségkímélő módon. Munkalehetőségek külföldön Magyarországra keressük a következő szakmák képviselőit: műszerészek vagy egyéb végzettségű szerelők finommechanikai szereidébe; gépbeállító lakatosok; nyomdász, nyomdai gépmester; gyártás- tervező technológus vagy mérnök; fémforgácsoló (marás, esztergálás és köszörülés is); szerszámkészítő (gyakorlattal rendelkező szakember); műszaki előkészítő; művezető CNC programozási gyakorlattal; CNC-marós; CNC-élhajlító gépkezelő; lézerkivágó gépkezelő. Az angol és német nyelvterület ajánlatai: Ciprus - optikus, mező- gazdasági munkások kertészetbe, faiskolába; szobafestők, kőművesek, masszőr, szakácsok, pincérek, felszolgáló, bármixer, jégkrém- gyári munkások, szállodai takarítók, kertész; konyhai kisegítők; sofőr, áruszállító (B vagy C, E); építészmérnök; CNC-operátor; képkeretkészítő. Írország, Anglia - házvezetőnők; fröccsöntő szerszámkészítő, üzemgépész. Befektetés és ingatlan Vállalkozás céljára vagy két család számára is megfelelő kétszintes családi házat kínálnak eladásra Nagymegyeren. 3 szoba, 2 fürdőszoba, konyha, étkező, mosókonyha, pince, 2 erkély, terasz, udvar, 2 garázs, a kertben gyümölcsfákkal. Külön épületben komplett apartman, külön bejárattal üzlethelyiség, irodahelyiség, raktár. Üzleti lehetőségek, tanácsadás A Vállalkozók figyelmébe rovat augusztus végéig szünetel, szeptembertől újra ismertetjük az FMMC kínálatát. Hivatkozással a lapra ingyenes üzleti, ipaijogvédel- mi tanácsadást és kedvezményes szolgáltatást kaphatnak a lap olvasói, a konkrét termékeik értékesítésében, szabad kapacitásuk lekötésében, bérmunka lehetőségeik menedzselésében, befektető és európai uniós partnerkapcsolatok kiépítésében. Szerkesztőségünk a kereskedelmi ajánlatok tartalmáért nem vállal felelősséget és nem áll módjában a bővebb felvüágosítás szolgáltatása, a kapcsolatok létrehozása. Kapcsolatfelvétel: Tel./Fax: 0036/96/413688, 517867, email: fmmc@mail.datanet.hu ; www.ftnmc.hu . A baloldali reformok hatása Bevételkiesés Kedvezményes, 5%-os áfa Magánosítás leállítása Fiatalok lakásprogramja Jövedéki adó csökkentése 13. havi nyugdíj Jelzáloghitelek támogatása Egészségügyi illetékek megszüntetése 33 milliárdig 20 milliárdig 20 milliárdig 5.5 milliárd 8-10 milliárd 200 millióig 2.5 milliárd 140 millió 4-5 milliárd 1 milliárdig (Forrás: hn) Bevételnövekedés Milliomos adó (25%) Társasági adó (25%) Osztalékadó (1%) Az adatok koronában értendők