Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)

2006-07-07 / 155. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 7. Régió 5 A egyik Ipoly-híd alapkőletételének legifjabb résztvevője remélhetőleg már az új hídon kelhet át (Szekeres Éva felvétele) Holnap három, turistákat szolgáló határátlépésre kijelölt helyet nyitnak meg az a Középső-lpoly mentén Szombattól csónakkal is átkelhetünk az Ipolyon lpolynyék. A schengeni hatá­rokról szóló uniós törvé­nyeknek megfelelően idén július 8-án, vagyis holnap három, turistákat szolgáló határátlépésre kijelölt he­lyet nyitnak meg a Középső-lpoly mentén. SZÁSZl ZOLTÁN A turisztikai forgalom megerősí­tését szolgáló átkelők Rárós és Ráróspuszta, Ipolyvarbó és Hu- gyag, valamint Petőháza és Pös- ténypuszta között, az egykori hi­dak helyén nyílnak meg. Szombat­tól tehát azok a túrázók, akiknek eddig sok kilométert kellett kerül­niük a határon való legális átjutás érdekében, már a kijelölt átkelőket is használhatják. Az első átkelést szombaton dél­előtt az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás tagjai teszik meg szervezetten. Az átkelők azonban nem csak a turistákat szolgálják majd: aki csónakon kíván a szom­szédba átmenni, erre az átkelők nyitvatartási rendjének megfelelő­en lehetősége lesz. Információink szerint reggel hét és este kilenc kö­zött teszik majd lehetővé az átke­lést a turistáknak. A most megnyílt turisztikai ha­tárátkelők azonban semmiképpen sem pótolhatják a tervezett Ipoly- hidakat; a hídfelújítási program néhány hónapja kicsit lelassult. A lassulás oka a magyarországi és a szlovákiai kormányváltások vol­tak. A két ország képviselői között egyelőre még nem született meg a nemzetközi szerződés az Ipolyon átívelő hidak megépítéséről. A Dzurinda-kormány az idei költség- vetés terhére negyvenmillió koro­nát irányzott elő az Ipoly-hidak új­jáépítési programjára, továbbá a Besztercebányai Kerületi Önkor­mányzat tavaly év végén további nyolcmilliót hagyott jóvá e célra. A helyiek egy részét aggodalom tölti el, hogy a magyarországi megszo­rító intézkedések miatt nem ha­lasztódik-e későbbre az Ipoly-hi­dak újjáépítése, s azt sem tudják, miként viszonyul majd a kérdés­hez a most hivatalba lépő szlovák kormány. Az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás legutóbbi, Szé- csényben tartott szakmai talál­kozóján a résztvevők olyan nyilat­kozatot fogadtak el, amelyben hangsúlyozzák: mindent megtesz­nek a tervezett Ipoly-hidak újjá­építése érdekében. Jelenleg két híd megépítésére van komolyabb esély: Pöstyénpuszta és Petőháza, valamint Rárós és Ráróspuszta közt. E két esetben már a kivitele­zési tervdokumentáció is rendel­kezésre áll. Negyvenöt határátlépési pont Budapest. Szombaton negyvenöt határátkelő pont nyílik a magyar-szlovák államhatáron; az átkelőket kizárólag turisztikai céllal, gyalogosan és kerékpárral, illetve csónakkal lehet használni, napközben - közölte Kondorosi Ferenc, a magyar igazságügyi és rendészeti tárca államtitkára. A határátlépési pontok turisztikai látványosságok, emlékhelyek vagy vallási kegyhelyek közelében nyílnak. Az újonnan nyíló határátlépési pontokon szúrópróbasze­rűen végeznek ellenőrzést a járőrök, de az úton, a turisztikai he­lyen is bármikor elkérhetik az okmányokat, (mti) A három lefülelt dél-szlovákiai csaló nem jutott tovább a Samsung galántai üzemének kijáratánál Nyolcvannyolc plazmatévét loptak volna el GAÁL LÁSZLÓ Calánta. Három tettes 88 da­rab plazmatévét - mintegy 4,3 millió korona értékű árut - pró­bált meg eltulajdonítani a Sam­sung helyi vállalatából. A Nagyszombati Kerületi Rend­őr-főkapitányság által kedden nyilvánosságra hozott eset még június közepén történt, és a tette­sek inkább nevezhetők csalónak, mint tolvajnak. Az árut ugyanis hamis papírokat használva, legá­lis szállítmányként próbálták ki­vinni az üzemből. A rendőri jelen­tés egy meg nem nevezett, elekt­ronikai cikkeket gyártó galántai vállalatról szól, de nyilvánvaló, hogy a Samsungról van szó. A három, 30-35 év közti, nyitrai, érsekújvári és a komáro­mi járásbeli tettes hamis személyi iratokat és a gépkocsi hamis ira­tait felmutatva egy meg nem ne­vezett szállítmányozó cég nevé­ben érkezett kamionnal a ga­lántai cégbe, hogy onnét külföld­re szállítsa az említett árut. A Samsung alkalmazottai fel is pa­kolták a kocsira a 88 darab plaz­matévét, ám a kamiont - amint elhagyta a vállalat területét - rendőrök állították meg. A három tettes ellen közokirat-hamisítás és csalás miatt indult eljárás, ami­ért akár 15 év börtönbüntetésre is ítélhetik őket. A nagyszombati főkapitányság helyettes szóvivője kérdésünkre csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy a rendőrök már akkor tud­tak a csalókról, amikor azok a galántai cégbe érkeztek, de hogy konkrétan miért buktak le, ho­gyan fogták el őket, arról nem kaptunk információt - nehogy ez­zel is tippeket kapjanak mások. A Samsung több alkalmazottjánál is próbáltunk érdeklődni, de ők nem is tudtak az esetről. Érdekes, hogy éppen a csalásról szóló hír kiadá­sának napján zajlott Galántán a Samsung-nap, a cég nyílt napja, amikor a Samsung és a városi hi­vatal közös rendezésében renge­teg szórakoztató műsor zajlott, és értékes tomboladíjakat sorsoltak ki. A fődíj pedig éppen egy csúcs­minőségű tévékészülék volt. I. ZOBORALJI NEMZETKÖZI KÓRUS- ÉS FOLKLÓRFESZTIVÁI Kolon-Bóros, július 7-9. A két fesztivál keretében öt év­fordulóra emlékeznek. „1110 éve jöttek az őseink Huba vezérrel er­re a vidékre, ők voltak a határvé­dők, a gyepűőrök, 100 éve gyűj­tött először Kodály Zoltán a Zobor-vidék falvaiban, 125 éve született Bartók Béla, aki szlovák népdalokat gyűjtött a Nyitra mel­letti Darázsin, 35 éve alakult a koloni Zobor Hangja Vegyes Kar, 50 éve annak, hogy vérbe fojtották az 1956-os forradalmat” - olvas­ható a meghívóban. A program; Július 7. (péntek) 18.00: előadások a kultúrház- ban: Kodály Zobor-vidéki népdal- gyűjtésének centenáriuma (Ág Ti­bor népzenekutató); Bartók szlo­vák népzenei gyűjtése az életmű­ben (Tamási László, a Debreceni Kölcsey Kórus karnagya). Július 8. (szombat) 13.30: az amfiteátrum ünnepé­lyes átadása szentmise keretében, az énekkarok közreműködésével. A misét Orosch János püspök ce­lebrálja; 15.00-18.00: I. Zobor- alji Nemzetközi Kórusfesztivál (a műsorban megemlékeznek az 1956-os forradalomról); 21.00: rockkoncert: Szekció (Békéscsa­ba), Strings (Kolon), bál. Július 9. (vasárnap) A kórusok a következő szent­miséken, istentiszteleteken szere­pelnek: 10.00: Nagykér, Debreceni Kölcsey Kórus; 10.00: Zsére, Solymári Férfikar; 10.00: Nyitra- geszte, a galántai Kodály Zoltán Daloskor; 8.30: Nyitra - refor­mátus templom, Bánnfyhunyadi Asszonykórus, 10.00: Kolon - szlovák mise az érsekújvári En- thea és az aranyosmaróti Cantus közreműködésével; 13.30- 14.30: Alsócsitár - a Kodály-em- léktábla megkoszorúzása, ünne­pi beszédet mond Ittzés Mihály, a kecskeméti Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Egyetem és a Kodály Inté­zet nyugalmazott tanára; 15.00- 18.30: I. Zoboralji Nemzetközi Folklórfesztivál; 21.00: diszkó, countrybál. (ú) Kinyitják portájukat a finomságokat kínáló helyiek 6. Doborgazi Kemencék Titka ízfesztivál ÚJ SZÓ-HÍR Doborgaz. Még boldogult Czucz József pékmester kezdemé­nyezésére hozzá hasonló vállalko­zó kedvű agilis emberek szervez­ték meg azt az ízfesztivált, mely a kis-csallóközi gasztronómiai szo­kásokat volt hivatott feleleveníteni a Duna elterelésével a világtól is el­zárt Doborgazon. Ez idén július 8- án, szombaton már a 6. Doborgazi Kemencék Titka kerül megrende­zésre, újra kinyitják portájukat a különféle ínyenc falatokat, finom­ságokat kínáló helyiek, ezzel is őrizve az alapító emlékét. Ahogy minden évben ilyenkor, megkós­tolhatják az ide látogatók a kemen­cében sütött lepények több fajtáját is, és különböző helyeken külön­böző étkekkel kedveskedhetnek íz­lelőbimbóiknak. A doborgaziak mindenképpen készülnek idén is a jól bevált pacalpörkölttel, lesz ci­gánypecsenye, halászlé, lesznek cukrásztermékek, jó házi sütemé­nyek. Mostanra már szintén ha­gyománnyá vált, hogy a Dobor- gazra települt szlovák családok is ldnyitnak saját specialitásaikat kí­nálva, melyek közül utánozhatat­lan ízével annyira kiemelkedik a brindzás galuska, hogy még Ma­gyarországról is átjárnak ide érte. Az ízfesztivál mellett szombaton természetesen népművészeti kira­kodóvásár is várja az érdeklődő­ket, a volt iskola épületében pedig a helyi ügyes kezű asszonyok áru­sítással is egybekötött kézimunka­kiállítása. (gy) AJÁNLÓ Július 7-8. (péntek és szombat) Felbár - a Kulturális Nyár cí­mű rendezvény. Péntek - 16.00: kézműves­foglalkozások, sportversenyek; 18.30: Dovitsovits Alexandra énekel; 20.30: a Beteg Dobos, az AntiPeti és a Phoenix koncertje; 22.00: tábortűz. Szombat - 14.00: a nagy­szarvai tánccsoport és a bősi Tő- zike tánccsoport fellépése; 15.00: Vörös Sándor bűvész be­mutatója; 15.30: Varga Mónika hastáncos fellépése; 16.00: a bősi néptánccsoport, a lúcsi éneklőcsoport és a padányi nép­dalkor fellépése; 18.30: kabaré Miskovič Lászlóval; 19.00: nó­taénekesek fellépése (Bielikné Dóka Zsusza, Bősi Szabó László, kísér Banyák István); 21.00: Komár László koncertje. A ren­dezvény szervezője a Felbári Kulturális Szövetség és a Csema- dok helyi alapszervezete. Min­den program helyszíne a futball- pálya. (jóm) Július 8. (szombat) Dunamocs - 9.00: 6. nem­zetközi főzőverseny a Helén ét­teremben a polgármester ván­dorserlegéért; 15.30: ered­ményhirdetés. A belépés ingye­nes. (vkm) Július 9. (vasárnap) Dunaszerdahelyen - 9.00: Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök tart istentisz­teletet a református templom­ban. A szertartást követően a püspök könyveit dedikálja, (ú) Dunaszerdahely - 18.00: a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége nyári egyetemének megnyitója a művelődési köz­pontban. (jóm) Nagykér -11.30: kupatomát rendeznek Berencs, Csehi, Gyar­mat és Nagykér községek polgár- mestereinek vándorserlegéért a nagykéri futballpályán. 11.30: Berencs-Gyarmat mérkőzés; 12.40: megnyitó; 12.50: Csehi- Nagykér; 14.15: Berencs-Csehi; 15.25: Gyarmat-Nagykér; 16.50: Csehi-Gyarmat; 18.00: Nagykér-Berencs; 19.10: érté­kelés; 19.45: a íutball-vüágbaj- nokság döntőjének közvetítése. A torna rendezői várnak minden futballrajongót, (száz) Július 8. (szombat) Vágsellye - 15.00: Kuckó ját­szóház a Feketeházy János Ma­gyar Házban. Program: ugribug- ri légvár, arcfestés, Ricsi Bohóc, óriásjátékok. A belépti díj 20 ko­rona. (ú) Július 8-9. /• (szombat és vasárnap) Nyékvárkony - falunapok. Szombat - programok a sportpályán. 10.00: játszóház, nem csak gyerekeknek, arcfes­tés, batikolás, gyöngyözés, a ko­sárfonás alapjai stb.; 10.30: tűz­oltóverseny a polgármesteri ku­páért; 16.00: nyékvárkonyi és dunaszerdahelyi néptánccso­portok fellépése; 17.00: A falu­ban szól a nóta... címmel nóta­csokor Bősi Szabó László, Méhes Judit, Csiba Erzsébet és Matus Ernő előadásában, kísér Mezei Ernő és zenekara; 18.00: pol­gármesteri köszöntő; 18.15: nyékvárkonyi népdalkor; 18.30: Garagulya (gólyalábas vásári mulatság gyerekeknek és felnőt­teknek); 19.30: a Megasztár színpadáról: Sünön Júlia; 20.00: Bacsó Mátyás; 21.00: sztárvendég Roy és Ádám; 21.45: tombola; 22.30: utcabál. Vasárnap - 11.00: szentmi­se; 12.00: koszorúzás a máso­dik világháborúban elesettek emlékművénél (a templomkert­ben); 15.00: IV. Toldi-kupa (erős emberek versenye), lab­darúgás; 19.00: a Mária evan­géliuma című rockopera az Ér­sekújvári Rockszínpad előadá­sában. (jóm) Tippek, javaslatok, észrevételek régióinkkal kapcsolatban regio @ujszo. com

Next

/
Thumbnails
Contents