Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)

2006-07-07 / 155. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 7. Fókuszban: robert fico kormánya 3 Fico már évekkel ezelőtt leszögezte: miniszterelnök lesz, ha törik, ha szakad, egyedüli célja a hatalom megszerzése volt, ennek rendelt mindent alá Tizenegy miniszter tagja volt a kommunista pártnak Az új miniszterek többsége ismeretlen vagy ellentmondásos személy (Somogyi Tibor felvétele) Pozsony. Paradox módon 16 év után a kommunisták úgy jutottak hatalomra, hogy a KSS nincs is a parlament­ben: a 16 új miniszterből 11 tagja volt a kommunista pártnak. Értékrendjüket egyáltalán nem titkolják: ki­nevezésükkor vörös nyak­kendőt viseltek. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az előző kormányban csak Edu­ard Kukán volt exkommunista, az első Dzurinda-kabinetnek azon­ban tagja volt az SOP és az SDĽ is, mégis a kommunisták aránya ki­sebb volt, mint most. Robert Fico csapatának kétharmada 1989 no­vemberéig párttag volt. Ha Cseh­országban akárcsak .két-három miniszterről derülne ki ilyesmi, a cseh közvélemény azonnal felhör­dülne, élesen bírálnák az új garni­túrát, s eleve nem mernének ennyi kommunistát kormánypozícióba juttatni. Az SDKÚ képviselői már a választások előtt lekommunistáz- ták a Smert, Robert Ficót pedig a munkáspárti Ján Ľuptákhoz ha­sonlította Mikuláš Dzurinda. A Smer értékrendje, irányultsága pedig elég rejtélyes, ugyanis Fico aszerint változtatta, mivel tud több embert megmozgatni. Jelen­leg szociáldemokratának vallja magát, korábban azonban egyfaj­ta harmadik utat emlegetett. Poli­tikai pályafutását még a bárso­nyos forradalom előtt kezdte, ő is párttag volt. Később az SDĽ-ben tevékenykedett, amelyet a kom­munisták jogutódjának neveztek. 1998-ban a baloldali erő szerepet kapott a nagy Mečiar-ellenes kor­mányban, melyben Fico miniszter akart lenni, de nem kapott bizal­mat. Állították az SDĽ-ben azok közé tartozott, akik ellenezték, hogy az MKP is része legyen a kor­mánykoalíciónak. Miután politi­kai ambíciói nem teljesültek, kilé­pett, s független képviselőként létrehozta a Smert, melyet sokáig kizárólag egy ember pártjának tartottak. Közvetlenül a 2002-es választások előtt bemutatta né­hány, addig ismeretlen kollégáját, valamint alkalmazta Fedor Flašíkot - abban bízva, hogy be­juttatja a kormányfői székbe. El­lenzékbe szorult, ezért Flašíkot fokozatosan félreállította, a har­madik útról pedig áttért a szociál­demokráciára. Bekebelezte anya­pártját, az SDĽ-t - vagyonával és nemzetközi hátterével együtt. A Smer így került az Európai Szoci­alista Pártba, és vált a leggazda­gabb szlovák erővé. Magába ol­vasztotta az SDSS-t és az SDA-t is, e két párttól megörökölte a tagsá­got a Szocialista Internacionálé- ban, melyet azonban az SNS-szel kötött érdekszövetség miatt nem tud megvédeni. Nem kizárt, ezek után ismét módosítja irányultsá­gát. Fico már évekkel ezelőtt le­szögezte: miniszterelnök lesz, ha törik, ha szakad. Egyedüli célja a hatalom megszerzése volt, ennek rendelt alá mindent. A választá­sok után alig bírta kivárni, hogy végre beülhessen a bársonyszék­be. Az új kormány rendkívül gyor­san, mintegy két hét alatt létre­jött, és Dzurindáék egyetlen na­pig sem maradhattak ideiglene­sen hivatalukban. Az új miniszte­rek többsége az átlagpolgárok számára ismeretlen vagy ellent­mondásos személy, alig van kö­zöttük igazi szakember, (sza) AZ ÚJ KABINET TAGJAI Robert Fico kormányfő Jogász végzettségű. Tagja volt a kommunista pártnak, a nagypoli­tikába csak 1992-ben lépett. Az igazságügyi minisztérium jogi in­tézetében dolgozott, majd Szlová­kiát képviselte az embeijogi bíró­ság előtt. Értesülések szerint ko­moly vállalkozói csoportok állnak mögötte. 2000 novemberében la­punknak nyilatkozta: „Mečiartól nem fogadok el semmit, és a leg­jobb módszer nem hinni neki. Ami az SNS-t illeti, ugyanolyan legitim ,. párt, mint a többi.” A romákkal kapcsolatban a következőket mondta: „Először is rendet kell te­remteni, és tőlük is el kell vár­nunk, hogy a többi polgárhoz ha­sonlóan tartsák tiszteletben a tör­vényeket. Ki kell alakítanunk egy jól nevelt új roma generációt, amelyik vállalja a felelősséget az országért. A 2006-ban hatalomra kerülő kormány már nem fogja tudni, mit csináljon. Talán 800 ezer, talán millió roma lesz itt, akik betegek lesznek, bűncselek­ményeket fognak elkövetni. Arra leszek kíváncsi, mit csinál majd akkor a kabinet. Én nem dugom a fejem a homokba csak azért, hogy a nyugat megsimogassa a háta­mat, mert elnéző és jó voltam a ro­mákkal.” Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes A Smerben az ún. nemzeti-nacio­nalista szárny vezére. Kifogásolta a magyar egyetem létrehozását, a rozsnyói Kossuth-szobor felállítá­sát, gyakran hasonló hangnemet ütött meg, mint az SNS - azzal a különbséggel, hogy ő nem vulgá­ris. Állítólag a köréje csoportosu­lok ellenezték a legjobban, hogy az MKP-val szövetkezzenek. Bírál­ta azokat a szlovák értelmiségie­ket, akik az önálló Szlovákia meg­alakulása után tiltakozásul Cseh­országba költöztek. Ján Počiatek pénzügyminiszter Sikeres pozsonyi vállalkozó, 1995- től a Telenor Slovakia ügyvezető igazgatója volt. A cégjegyzék sze­rint több közös vállalkozása van Robert Kaliňákkal. Együtt alapí­tották a Steam and Coffee étter­met. Počiatek társtulajdonos a Harley Davidson Slovakiában. Ap­ja, Izidor Eduard Kukannal tanult Moszkvában. Ján Kubiš külügyminiszter Az egyik legismertebb karrierdip­lomata, volt kommunista. 1976- ban végzett a moszkvai állami in­tézet nemzetközi kapcsolatok sza­kán. Akilencvenes években ENSZ- nagykövetként dolgozott. Kerüli a konfliktusokat. A külügyi tárca al­kalmazottai nem félnek tőle, nem számítanak tisztogatásokra. Robert Ráírnák belügyminiszter 35 éves. Több étterme van, sikeres vállalkozó. Ficóval együtt a Smer alapítója. A pártban a nacionaliz­must elutasító szárnyat képviseli. Végzettségét tekintve jogász, meg­bízható politikusnak tartják. Ma­gas az intelligenciaszintje. Az elő­ző megbízatási időszakban a vé­delmi bizottság elnöke volt. Viera Tomanová szociális és családügyi miniszter Az új és a Smer árnyékkormányá­nak egyik legjellegtelenebb sze­mélyisége. 2003-ig a szociális ügyi minisztériumban dolgozott osz­tályvezetőként, 2002-ig az akkori miniszter, Peter Magvaši tanácsa­dója volt. Szakmai körökben isme­retlen a neve. A párton belül nem számít erős embernek. 2003-tól a magyarbéli szociális otthon igaz­gatója volt. František Kašický honvédelmi miniszter Hivatásos katonaként 2004-ig a honvédelmi minisztériumban dol­gozott. Tanulmányait 1989 előtt, az akkori Klement Gottwald Kato­nai Politikai Akadémián kezdte. Minisztériumi karrierjét Ján Sítek, az SNS által nevezett honvédelmi miniszter szóvivőjeként kezdte. A katonai hírszerzés főnöke volt, er­ről a posztról a Šimkót váltó Juraj Liška távolította el. Ľubomír Vážny közlekedésügyi miniszter Az építésügyben dolgozott, neve több cég vezetői közt is szerepel. A Smer árnyékkormányában a köz­lekedés- és építésügyi miniszter posztját töltötte be. 2002-től par­lamenti képviselő, a parlament gazdasági bizottságának alelnöke volt. Azt állítja, az eddiginél 15 százalékkal olcsóbban fog autópá­lyát építtetni. Liberalizálni akarja a telekommunikációs piacot, nem utasítja el a vasút teherszállítási ágazatának részleges eladását sem. A parlamenti kollégái szerint Fico erre a posztra megfelelő em­bert választott. Marek Maďarič kulturális miniszter A pártban a mediális politikáért volt felelős, 2002-2004 között a Szlovák Televízió Tanácsának tag­ja volt. Korábban hosszabb ideig a közszolgálati televízióban dolgo­zott, 1996-1999 között az irodal­mi szerkesztőség dramaturgja, majd főszerkesztője volt. Az STV- ből Milan Materák bocsátotta el 1999-ben. A tévétanács egyedüli tagjaként 2003-ban ellenezte Ri­chard Rybníček tervét az STV mo­dernizálására. Ivan Valentovič egészségügyi miniszter Külső szakemberként kerül a kor­mányba. A Spoločná Egészségbiz­tosító vezérigazgatói posztját vált­ja miniszteri bársonyszékre. Ta­valy az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal az általa vezetett intéz­ményt 100 ezer koronás bírság megfizetésére kötelezte. 1990— 1992 között már dolgozott a mi­nisztériumban. Tegnap megerősí­tette, hogy a Smer programjával összhangban megszünteti a 20 és 50 koronás térítési díjakat, vala­mint a két állami biztosítót újra közhasznú intézménnyé alakítja. Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter A nyitrai Plastika Rt. vezérigazga­tója volt, nevét emiatt összefüg­gésbe hozzák Juraj Širokýéval, akire a Harvard befektetési ala­pokban végzett „munkája” miatt kíváncsi a rendőrség. A Plastika Rt. jelenleg Široký kezében van, aki Mikuláš Dzurinda korábbi kor­mányfő szerint a Smer egyik főszponzora. 2001-2003 között a vágsellyei Duslo igazgatója is volt. Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter Ján Slota hű embere, annak elle­nére, hogy egy ideig a HZDS-ben dolgozott, és az előző ciklusban Mečiar pártjának volt parlamenti képviselője. A ciklus utolsó évei­ben már az SNS érdekeit képvisel­te a parlamentben is. Háttérinfor­mációink szerint inkább a régiófej­lesztési miniszter posztját szerette volna betölteni, de erre Slota nem tartja elég megbízhatónak. Annál is inkább, mivel a 2002-es parla­menti választásokon a HZDS tá­mogatásával Slota ellen indult a polgármesteri posztért. Jaroslav Izák környezetvédelmi miniszter Építészként kerül a környezetvé­delmi tárca élére, cégjegyzék sze­rint az IBS Handlová cég egyik tu­lajdonosa. Kétszer megválasztot­ták Handlová polgármesterének. Miniszterként „Szlovákia vala­mennyi környezetvédelmi problé­májával foglalkozni akar”. Kineve­zése ellen tiltakoznak a környezet­védelmi szervezetek, megkérdője­lezik szakmai felkészültségét. Marián Janušek régió­fejlesztési miniszter Ján Slota jobb keze, Zsolna alpol­gármestere. Lapunk információi szerint fellépése teljesen ellentéte Slotáénak. Várhatóan a miniszté­rium élén Slota utasításainak vég­rehajtója lesz. Tegnapi első sajtó- tájékoztatójával nem lopta be ma­gát az újságírók szívébe, néhány mondatos tájékoztatója után kö­zölte, a kérdésekre nem válaszol. Štefan Harabin igazságügyi miniszter A Legfelsőbb Bíróság elnökeként komoly csatákat vívott az előző igazságügyi miniszterekkel, ahová a Szlovák Nemzeti Párt jelöltje­ként került. Sokak emlékezetébe fejszés jelenetével véste magát, amikor erőszakkal hatolt be egy irodába. Az Igazságszolgáltatási Tanács élére is az SNS jelölte. No­ha törvény írta elő az elektronikus iktatót és az ügyek véletlenszerű, számítógépes szétosztását, nem volt hajlandó bevezetni. Perben áll több sajtótermékkel, pereli Bugár Bélát, az MKP elnökét is. A kom­munista időszakban bíróként részt vett ferences rendi szerzetesek el­len az ŠtB által konstruált perben. Miroslav Jureňa földművelésügyi miniszter Mezőgazdasági vállalkozóként kerül a földművelésügyi minisz­térium élére, 1991-től vállalkozó. Több céget igazgat, a cégjegyzék szerint mintegy 11 vállalatban van részesedése, társtulajdonosa a Cicero kiadónak is. Ez a Mečiar- kormány idején 4,5 millió korona különleges miniszteri támoga­tásban részesült. Kijelentette, be­iktatását követően minden vál­lalkozói tevékenységét megszün­teti. (sza, lpj) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERŰS IDŐ, ELVÉTVE CSAPADÉK; 27 - 31 FOK A Nap kel 05.02-kor - nyugszik 20.52-kor A Hold kel 17.45-kor - nyugszik 01.17-kor A Duna vízállása - Pozsony: 350, apad; Medve: 320, apad; Komárom: 290, apad; Párkány: 220, apad. ELŐREJELZÉS Csak kevés fel­hőre számítha­tunk, jobbára de­rűs időre és sok napsütésre van ki­látás. Délután nyugaton záporok, zivatarok is ki­alakulhatnak, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 27 és 31 fok kö­zött alakul. A hegyvidéki régióban 19 fokra számíthatunk, egész nap gyenge marad a délnyugati szél. Éj­szaka 12-16 fok közé süllyed a hő­mérő higanyszála. Holnap szintén napos idő várható, és csak elvétve számíthatunk csapadékra. 27-32 fok közötti hőmérséklet várható. 0RV0SMETE0R0L0GIA Az időjárás kedvező hatással van a szervezet­re, könnyebben tudunk összpon­tosítani, és job­ban viseljük a fizikai terhelést is. A déli melegben a hőség meg­erőltetheti a szervezetet, főként a szív- és érrendszeri problémák­kal küszködőknek érdemes ke­rülniük a napfényt és a túlzott megterhelést. Az alacsony vér­nyomású egyének migrénes fejfá­jásra, szédülésre panaszkodhat­nak. Holnap hasonló hatásokkal számolhatunk.

Next

/
Thumbnails
Contents