Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)

2006-06-01 / 125. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 1. Gazdaság és fogyasztók 9 A konkurenciaképesség növelése érdekében az adókulcsot legalább 15 százalékosra kellene csökkenteni Vállalkozók az elmúlt négy évről Ma már a kezdő vállalkozókat sem nevetik ki, ha hitelt igényelnek a bankban (Ľuboš Pile felvétele Pozsony. Az elmúlt négy év legjelentősebb eredménye a jövedelemadóról szóló tör­vény módosítása volt - állít­ja Vladimír Sirôtka, a Szlo­vák Kis- és Középvállalatok Szövetségének (SAMP) elnö­ke. A szövetség képviselői szerint ez legalább részben egyenjogúsította a vállalko­zókat és a munkavállalókat. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A cégek kedvezően fogadták a kormány döntését, amellyel kie­gyenlítette a társaságok és ma­gánvállalkozók közötti különbsé­geket az adózásban, és növelték az adózatlan alap felső határát a magánszemélyek esetében. Nem kevésbé fontos azonban az is, hogy a kis- és közepes cégek egyre könnyebben jutnak hitelhez, min­dez elsősorban a korábbi évekhez képest alacsonyabb kamatokkal magyarázható. További pénzfor­rást jelentenek a kisvállalkozókat támogató ügynökség mikrohite- lei. Sirôtka a pozitívumok között említi, hogy szerinte az elmúlt években jelentős mértékben egy­szerűsödött a vállalkozás beindí­tásához szükséges engedélyek el­intézése is. A problémák között a SAMP képviselői, ugyanúgy, mint a töb­bi hazai szakmai szervezet is, a si­lány jogalkotást említik. Szerin­tük a törvényeknek a legtöbbször rengeteg fajta értelmezése van, így egyedül a bíróságtól függ, hogy a peres ügyekben kinek az oldalára áll. Fekete pont jár a kor­mánynak azért is, mert az elmúlt négy évben képtelen volt haté­kony lépéseket tenni annak érde­kében, hogy javuljon a jogérvé­nyesítés. A SAMP e héten tartott prog­ramkonferenciáján a vállalkozók a hazai magánszektor konkuren­ciaképességének növelésére is tet­tek javaslatokat. Szerintük ehhez a kormány leginkább úgy járul­hatna hozzá, ha a jövedelemadót és az áfa adókulcsát legalább 15 százalékosra csökkentené. Ezzel párhuzamosan a legnagyobb munkanélküliséggel küszködő ré­giókban adókedvezményeket nyújthatnának azoknak a kis- és középvállalkozóknak, akik bizo­nyos számú alkalmazottat vesz­nek fel. Ez utóbbi esetében olyan feltételeket szeretnének maguk­nak kiharcolni, mint amüyenek manapság a külföldi beruházókat is megilletik. A továbbra is rendkí­vül magas munkanélküliség elleni harcot a vállalkozók szerint haté­konyan vehetnénk fel úgy is, ha csökkentenék az alkalmazottak után fizetett járulékokat a jelenle­gi 35,2 százalékról legalább 17,6 százalékra. Az állam a kis- és kö­zépvállalkozókon úgy is segíthet­ne, ha vállalkozás beindításához nyújtott anyagi támogatást nem kötné ahhoz, hogy a támogatott korábban a munkaügyi hivatal nyüvántartásában volt. Nem tartják bölcs döntésnek a külkereskedelmet támogató álla­mi alap korábbi felszámolását sem, amely szerintük hatékony támogatást nyújtott a kis- és kö­zépvállalkozóknak termékeik kül­földi értékesítésében. A SAMP konferenciáján elhangzott javas­latokat egy átfogó akcióprogram­ban egyesítik, amit a választáso­kat követően átadnak az új kor­mánynak is. (mi, t) Megnehezítheti a gazdaság szükséges és mindenki által kívánt gyors reformját Óvnak az euró korai bevezetésétől A Metro figyelmeztetése Elvehetik a kártyánkat Pozsony. A Metro szlovákiai üz­letlánca a vásárlói kártyák elvételé­vel bünteti azokat, alak szerinte nem vásárolnak eleget az üzletei­ben. Azok, akik fél év alatt nem köl­tenek el legalább 2 ezer koronát, el­búcsúzhatnak a kártyáiktól. A tár­saság szerint a jövő év elejére így a regisztrált vásárlóinak legalább a ti­zedét veszti el. A cég először Nyit- rán vezette be ezt a rendszert, ahol a regisztrált vásárlók harmada nem felelt meg ennek az elvárásnak. A legtöbbet vásárló vállalkozók a tár­saság ügyfeleinek alig 1,4%-át te­szik ki, a Metro forgalmán azonban 40 százalékban részesülnek. Szlo­vákiában jelenleg 5 áruháza van a Metrónak, tavalyi éves forgalmuk elérte a 16,2 milliárd koronát, (hn) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Elsősorban a két éve csatlakozott EU-tagországokat érinti az az európai parlamenti je­lentés, amelyet e heti brüsszeli ülésükön tárgyalnak meg a képvi­selők, s amely óv az euró túl korai bevezetésétől, és a maastrichti kritériumok szigorú teljesítését ír­ja elő. Az eurózóna jövőbeli bőví­tésének feltételeivel foglalkozó dokumentum beterjesztője a nép­párti, német Werner Langen. „Az euró túl korai bevezetése akadályozhatja a gazdasági kon­vergencia folyamatát, a rögzített valutaárfolyamok súlyos alulérté­keltségéhez vezethet az átállás fordulónapján, lelassíthatja a fo­lyó fizetési mérleg hiányának helyreállítását, ezzel megnehezít­heti a gazdaság politikaüag szük­séges és minden érintett fél által kívánt gyors helyreállítását” - fo­galmaz a jelentés indokolása. A szöveg megállapítja: „a parla­ment a múltban mindig is kiállt a maastrichti szerződésben megál­lapított konvergencia kritériumok szigorú betartása mellett, és meg­követelte, hogy ne legyenek kivé­telek, ahogy arra az eurórendszer kezdetén két tagállam esetében is sor került”. A jelentés szerint a stabüitási és növekedési paktum megreformálása és egyidejű felhí­gítása után hatalmas jelentősége van annak, hogy már a kezdetek­ben ne engedjenek a feltételek tel­jesítéséből. Az EP a tervezet sze­rint „erősen ellenzi a maastrichti kritériumok teljesítésével és az ERM II-tagsággal kapcsolatos kü­lön rendelkezéseket, és felhívja a bizottságot, hogy szigorúan érté­kelje a konvergencia kritériumo­kat, továbbá az euróövezet hosszú távú stabilitása mindig élvezzen elsőbbséget a bővítéssel szem­ben”. A jelentés az átmenetre vonat­kozó részletes nemzeti tervet tart szükségesnek az euró zökkenő- mentes bevezetéséhez. E tervnek fel kell sorolnia az euró bevezeté­sének megvalósításáért felelős helyi és nemzeti szerveket, vala­mint részletes ütemtervet is tar­talmaznia kell a nemzeti törvé­nyek és közigazgatási előírások módosítására, az állami szervek átalakítására, (euractiv) Pénzromlás az új EU-tagországokban (2005 és 2007 között, százalékban, *becslés) §1,200.5 W2006*\ M2007*\ rí M -WH * 24 2.5 12,1 ■ 2,1 2,0 “ Ul Wi Bi 1 1 09 (A O 5 *s Ľ (Q _L •= 09 ‘ 1 I = 2 .2 '09 <55 Gazdasági növekedés az új EU-tagországokban (2005 és 2007 között, százalékban, ^becslés) Lettországot követően idén nálunk számíthatunk a legmagasabb inf- A szlovák bruttó hazai termék az elkövetkező években is stabilan nö- lációra (Forrós: TASR) vekszik (Forrós: TASR) A bankok áprilisig 5,731 milliárdos profitot értek el Idén drágultak a hitelek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Míg az elmúlt évben egyre olcsóbb hitelkamatoknak örvendhettünk, idén már folya­matosan nőttek a kamatok. Ápri­lisban 0,28 százalékponttal voltak magasabbak, mint januárban, el­érve a 6,24 százalékot. A jegybank legfrissebb elemzése szerint a ház­tartások számára átlagosan 7,95 százalékos hitelkamatot kínáltak a hazai pénzintézetek. Az új hitelek esetében az ádagos kamatszint 7,06 százalékos volt, szemben a márciusi 6,64 százalékkal. Ebben a kategóriában a háztartások által felvett hitelekre 10,78 százalékos kamatot számoltak fel. A betétek esetében az átlagos kamatszint 1,74 százalék, miközben a lakossá­gi betétek 0,42 százalékkal kama­toztak. A szlovák bankszektor az év első négy hónapját 5,731 müli- árd koronás nyereséggel zárta. A kamatokból 10,09 milliárd koro­nát, míg az illetékekből 3,77 milli- árdot szedtek be. (mi) Az összes beruházóval egyénileg tárgyalnának Új támogatási rendszer ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A gazdasági tárca módosítani akar a beruházóknak nyújtott állami támogatások odaítélésének a rendszerén. Eszerint a jövőben minden olyan beruházóval egyéni tárgyaláso­kat folytatnának, amely több mint 10 milliárd koronát fektet be, és minimum ezer új munka­helyet teremt, attól függetlenül, hogy ezt Szlovákia mely régiójá­ban teszi. Ha a minisztérium ja­vaslatát elfogadnák, akkor a jövőben a beruházók a sárga és zöld zónákon kívül is igényelhet­nének támogatást. A sárga zóná­ba azok a járások tartoznak, ahol a munkanélküliség 10 és 15 szá­zalék között mozog, míg a zöld zónában az állástalanok aránya 15 százalék. Ezzel együtt azon­ban a zöld zónába irányuló beru­házások nagyobb támogatások­ban részesülnének. A gazdasági tárca fontosnak tartja, hogy meghatározzák, egy-egy munka­helyre mekkora lehet a legna­gyobb támogatás, (mi, t) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Milliárdok jutnak vasútfelújításra Pozsony. Idén várhatóan 9 milliárd koronát fordítanak a vasúti infrastruktúra építésére - derül ki az építésügyi tárca elemzéséből. A pénz nagy részét a már létező vasútvonalak felújí­tására fordítják, ezeken a szaka­szokon így a jövőben gyorsab­ban közlekedhetnek majd a vo­natok. A legnagyobb összeget, mintegy 2,5 milliárd koronát a Pöstyén és Vágújhely közötti 20 küométeres szakaszra fordítják, 2 milliárd korona jut azonban a Pozsony és Nagyszombat közötti vonalra is. (TASR) Tíz százalékkal nő a mobilpiac Pozsony. A közép és kelet-eu­rópai mobü távközlési piac éven­te mintegy 10 százalékos bővülé­sét valószínűsítik a következő öt évre brit piackutatók. Az Analysys piackutató cég felméré­se szerint a régióban még messze nem érte el a telítettséget a mo- büpiac. Pillanatnyilag a volt szo­cialista tömb országaiban átla­gosan a lakosság 66 százaléka használ mobütelefont. Ez 2011- re várhatóan 96 százalékra kú­szik majd fel. A számítások sze­rint a piac öt éven belül 58,4 mil­liárd eurót fog termeim. A brit piackutatók rámutatnak, hogy a kelet-európai fellendülésben ko­moly szerepet játszik a mobü szélessávú internettechnológiák térnyerése. Az EDGE és UMTS technológiák Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban már most komoly versenytársai a kábelen keresztül igénybe ve­hető szélessávú intemetszolgál- tatásnak, az ADSL-nek. (MTI) Csökkent a Milex vesztesége Galánta. A galántai Milex tejfeldolgozó 7,2 millió koronás veszteséggel zárta az elmúlt évet, ez azonban már csaknem 3 millió koronával jobb gazda­sági eredménynek számít, mint az egy évvel korábbi. Bevétele­ik tavaly több mint a negyedé­vel nőttek, elérve a 317 millió koronát. A vállalat 100 százalé­kos részvényese a libanoni Amine Aour Middle East Foods társaság. (SITA) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam Valuta EMU-euró 37,771 Lengyel zloty 9,596 Angol font 55,073 Magyar forint (100) 14,424 Cseh korona 1,339 Svéd korona 4,072 Dán korona 5,065 Szlovén tollár (100) 15,759 Japán jen (100) 26,169 Svájci frank 24,215 Kanadai dollár 26,786 USA-dollár 29,355 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 36,79-38,79 28,52-30,18 1,31-1,37 13,75-15,05 OTP Bank 36,80-38,72 28,53-30,11 1,31-1,37 13,87-14,93 Postabank 36,80-38,74 28,59-30,13 1,31-1,37 12,62-16,22 Szí. Takarékpénztár 36,78-38,67 28,55-30,05 1,30-1,37 13,73-15,03 Tatra banka 36,80-38,76 28,65-30,17 1,31-1,37 13,82-14,96 UnlBanka 36,81-38,73 28,64-30,13 1,30-1,37 14,01-14,74 Általános Hitelbank 36,81-38,77 28,68-30,21 1,30-1,38 13,85-14,91 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents