Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)

2006-06-27 / 147. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 27. Vélemény és háttér 7- Ne aggódjon, biztos, hogy könnyebben fog megszületni, mint a kormánykoalíció... (Peter Gossányi rajza) Huszonhárom éves megszállás lett az ideiglenes baráti segítségnyújtásból Tizenöt éve ment el az utolsó szovjet katona FIGYELŐ Gyurcsány átverte Busht George Bush amerikai el­nök és Gyurcsány Ferenc ma­gyar kormányfő találkozóján az egykori budai börtön is te­rítékre került, ahonnan a lází- tással vádolt Táncsics Mi­hályt, az 1848-as forradalom kiemelkedő alakját hívei ki­szabadították. Az amerikaiak a tengerészgyalogosok háza néven ismerik az épületet, amelyet Magyarország a II. világháború után adott át az Egyesült Államoknak, és az­óta a nagykövetséget őrző tengerészgyalogosok szállá­sa. A magyarok szeretnék visszakapni az épületet, ami­ről tárgyalások folynak. Ami­kor Gyurcsány és Bush megje­lent a sajtó előtt, a magyar miniszterelnök bejelentette, hogy „néhány hónapon belül” a Táncsics-börtön magyar tu­lajdonba kerül. „Hadd mond­jam meg önöknek egészen nyíltan, hogy megértést tanú­sított az elnök a kérdés fon­tossága és jelentősége iránt. És ebben a körben elmondha­tom, hogy ígéretet tett, és ha megígérte, akkor az úgy is lesz” - idézi az amerikai lap riportere, majd hozzáteszi, Bush elnök arca ekkor elvörö­södött, a fejét rázta, a földet nézte és nevetett, és ez a ne­vetés egyeseket elgondolkod­tathatott, vajon milyen ígéret hangozhatott el. Megváltozott koncepció A következő hónaptól nem országos hatáskörű szerv­ként, nem önálló hivatalként működik tovább a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH), és a Népszava sze­rint a neve is megváltozik majd. A Miniszterelnöki Hi­vatalba (MeH) integrált HTMH feladata elsősorban a határon túli magyarokat érintő koncepciók kidolgozá­sa lesz. A nemzetpolitikai te­rületen pedig egyfajta straté­giai tervezéssel foglalkozik - tájékoztatott Gémesi Ferenc, áld július elsejétől külügyi szakállamtitkárként irányítja majd a határon túliak ügyét a MeH-ben, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök stratégiai irá­nyításával, és Szilvásy György kancelláriaminiszter felügye­lete alatt. A szakmai kérdése­ket - oktatás, kultúra, sport - visszaadják a szaktárcáknak. Gémesi szerint ennek az in­tézkedésnek az a célja, hogy ne váljon el egymástól a ha­táron túli és az anyaországi magyarok szakmai ügyeinek intézése. Tizenöt éve, hogy Eduard Vorobjov tábornok, az 1968 augusztusa óta „ideiglene­sen” a „testvéri” Csehszlo­vákiában állomásozó 73 ezer szovjet katona közül utolsóként elhagyta Prágát. KOKES JÁNOS A szovjetek a Varsói Szerződés további négy - bolgár, lengyel, ke­letnémet és magyar - hadsere­gének egységeivel 1968. augusztus 21-én vonultak be Csehszlovákiá­ba, hogy a szocialista rendszert megvédjék az „ellenforradalom­tól”. Valójában azonban arról volt szó, hogy erőszakkal megakadá­lyozták az Alexander Dubček nevé­vel fémjelzett, prágai tavaszként el- híresült reformfolyamatot, az em­berarcú szocializmust. A „testvéri segítségnyújtás” sikeres volt, Dub- čeket menesztették, s a hatalmat átvette a Gustáv Husák vezette konzervatív csoport. Míg a Varsói Szerződés négy tagállamának ka­tonái 1968 őszén kivonultak, addig a szovjetek - immár államközi szer­ződés alapján - „ideiglenesen”, még 23 évig védték a csehszlovák szocializmust. A második világháború után Csehszlovákia volt az egyetlen ke­let-európai, későbbi szocialista or­szág, ahonnan a Vörös Hadsereg kivonult, s nem állomásoztatott egységeket. Ez a helyzet változott meg 1968 augusztusa után. A Csehszlovákiában állomásozó szovjet hadsereg komoly erőt kép­viselt: a mintegy 73 ezer katona mellett több rakétaállomás, 1300 tank, 103 katonai repülőgép, 173 helikopter és természetesen szá­mos más fegyverzet állt rendelke­zésére. Egy időben még atomfegy­vereket is tároltak Csehszlováida területén. A Vörös Hadseregnek 5200 civil alkalmazottja is volt, a tiszteket több mint 39 ezer család­tagjuk kísérte ide. A szovjet katonaság csehszlo­vákiai beavatkozása és itt-tartóz- kodása következtében a hivatalos adatok szerint 290 csehszlovák állampolgár halt meg, 577 szen­vedett súlyos sérüléseket. Az ál­dozatokról azonban csak a bevo­nulás utáni néhány, még szaba­dabb légkörű hónapban volt sza­bad beszélni, majd csak az 1989. novemberi bársonyos rendszer- váltást követően. Nyilvánvaló, hogy a szovjeteknek is voltak ha­A szovjet katonaság be­avatkozása és itt-tartóz- kodása következtében 290 csehszlovák állam­polgár halt meg. lottaik. A szovjet propaganda ezt gyakran emlegette. Ezek a kato­nák azonban alapvetően különfé­le balesetekben haltak meg, s nem az „ellenforradalmárok” el­leni harcban. Az 1989-as eseményeket a Husák-rendszer ugyan ellenfor­radalomnak minősítette, de a la­kosság körében legendaként élt tovább egészen az 1989-es rend­szerváltásig. Nem véletlen, hogy az új, alakuló demokráciában a szovjet hadsereg kivonulása azonnal alapvető követeléssé vált. Az új csehszlovák kormány már 1989. december 3-án kiadott nyilatkozatában a szuverén or­szágok közötti kapcsolatok meg­sértéseként értékelte az 1968-as bevonulást, és javasolta az erről folyó tárgyalások megkezdését Moszkvával. December 12-én ha­sonló álláspontra helyezkedett az akkor még a kommunisták által ellenőrzött Szövetségi Gyűlés is, amely egyben semmisnek nyilvá­nította a szovjetek ideiglenes csehszlovákiai tartózkodásáról szóló szerződést. Bár Moszkva először az összeu­rópai rendezés keretében szerette volna megoldani a kérdést, de rö­videsen beindultak a kétoldalú tárgyalások, amelyek meglepően gyorsan eredményhez vezettek. Eduard Sevardnadze szovjet és Jirí Dientsbier csehszlovák kül­ügyminiszter már 1990. február 26-án aláírhatta a szovjet kivonu­lásról szóló megállapodást. Az utolsó szovjet katonavonat 1991. június 19-én indult a közép-cseh­országi Milovicéből kelet felé. Vorobjov tábornok távozása után csak egy 25 tagú katonai szakér­tői csoport maradt Prágában, amely alapvetően kártérítési kér­désekkel foglalkozott. A kártéríté­si megállapodást 1992-ben írták alá. A kár összegét több mint hat- milliárd koronában állapította meg a csehszlovák-szovjet vegyes bizottság. Ennek felét környezeti károk tették ki. Az RMDSZ elsősorban arra kíváncsi, hogy mi történik a közalapítványokkal, s mennyi jut a határon túlra Gyurcsány ellen akarnak tüntetni Erdélyben FIGYELŐ Az RMDSZ nem bánja, hogy a HTMH a Miniszterelnöki Hivatal­hoz kerül. Viszont Erdély-szerte til­takozó megmozdulásokat tervez a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszéki szervezete, ha a magyar kormány nem változtat a határon túli magyarsággal kapcsolatos poli­tikáján - számolt be az erdélyi helyzetről a Magyar Hírlap. Gazda Zoltán, az MPSZ sepsi­szentgyörgyi elnöke szerint a Ha­táron Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) felszámolásával a buda­pesti kormány arról döntött: a magyar nemzet egyharmada el­hanyagolható tényező. Egyben visszautasította azt az álláspon­tot, mely szerint a határon túli magyarságnak semmi köze az át­alakításhoz. „Egy nemzet fogalma a miniszterelnök szűkös látószö­gén is túlterjed, annak tagjai a ha­tárokon túl is élnek, ezt még a ro­mán sajtó is jobban tudja, mint a kommunista és sikkasztásokkal gyanúsított magyar miniszterel­nök. Kijelenthetjük, hogy a szoci­alista kormányzatok által elher­dált magyar nemzeti vagyont, a Nemzeti Bank alaptőkéjét, az aranytartalékot kizárólag a hatá­rokon kívülre terelt magyarság te­rületeiről szerezte be az anyaor­szág” - mondta Gazda Zoltán. Az MPSZ álláspontjával egyetért a Magyar Civü Szervezetek Erdélyi Szövetsége is, nemrég nyűt levél­ben tiltakozott a kormány takaré­kossági intézkedései miatt. Az RMDSZ nem bánja, hogy a HTMH a Miniszterelnöki Hivatal­hoz kerül, a határon túli magyarok ügye ugyanis nem külpolitika. El­lenzi viszont, hogy elveszíti önálló­ságát. Markó Béla elnök elmondta: a magyarországi költségvetési megszigorításokról egyelőre csak a sajtóból értesültek, és tájékozódni kívánnak a magyar kormány ezzel kapcsolatos elképzeléseiről. Az RMDSZ elsősorban arra kíváncsi, hogy mi történik a közalapítvá­nyokkal, hogyan működik tovább a Szülőföld Alap, mennyi pénzt költ­hetnek majd a szaktárcák a határon túli magyar közösségek intézmé­nyes támogatására. KOMMENTÁR Átmenet JARÁRJK BALÁZS Előbbre hozta a magyar forradalom ünneplését George W. Bush ok­tóberről a múlt hétre. Nem csoda, Magyarország nem volt úti célja. Kijevbe szeretett volna menni, az közelebb van Moszkvához, és on­nan narancsos háttérben szónokolva hirdetni a szabadságot a júliusi, szentpétervári G-8 csúcstalálkozóra tréningéivé. Ám a narancsosok nem kapkodták el a kormányalakítást, beiktatták hát a magyarokat, de egy fránya szimbólum még kellett, az újraválasztott Gyurcsány egymaga azért nem elég. A forradalom 50 éves évfordulója az már . döfi, igaz, nem segítettek rajtunk anno, de azért túléltük, ugyebár. És beleillik a „szabadságot minden népnek, nekünk pedig olajad’ re­torikába. A dicséret mellett azonban Bush stábja kifejtette, nem elég jóban lenni az Egyesült Államokkal és Oroszországgal, önálló véle­ményt, sőt külpolitikát sem ártana Magyarországnak megfogalmaz­ni. Egyedül a New York Times utal arra, hogy a pozitív külsőségek mellett az amerikai delegáció azért figyelmeztetett Magyarország kötelességére a demokrácia és a szabadság támogatásával kapcso­latban. Ebben az értelemben máshogy értődik Sólyom László köz- társasági elnöknek az emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolat­ban megfogalmazott udvarias kritikája. Az oroszokkal is ezt kellene tenni, a biznisz mellett. A rövid látogatás mindenesetre tovább ger­jesztette a (nem létező) magyar külpolitikáról szóló vitát. A szocia­lista tábor prominensei összecsaptak a Népszabadság hasábjain, teg­nap már a Tisztelt Ház is foglalkozott külpolitikával. Gyurcsány kissé bomírt megfogalmazásában a kicsi Magyarország nem alkalmas hídszerepre a nagyhatalmak között, de körvonalazott egy még elég­gé vérszegény, hármas külpolitikai koncepciót: az euroatlanti integ­ráció elmélyítését, a szomszédságpolitikában a béke megőrzését (sic!) és a határon túli magyarokért érzett felelősségvállalást. Szerin­te ha „Magyarország nagy akar lenni, akkor a távolba kell látni, nemcsak a Kárpát-medencében, hanem attól messzebb is”. Nézelőd­ni lehet, de talán nem ártana előbb a szűkebb régióban belefogni va­lamibe, például a szomszédos Szerbiában. A háborúk és népszava­zások szabdalta, focivébé sújtotta országnak Magyarország lehetne a partnere és példaképe abban, hogy képes egy ország területe jó ré­szének elvesztése után is regionális-gazdasági központtá válni. Ahogy azt Magyarország a rendszerváltás után megmutatta. Csak magyar fociedzőket ne küldjenek oda... JEGYZET __________________ Po mpásan buszoz(t)unk HEGYFARKI VALENTIN A választási eredmények isme­retében teljesen más színezetet és megítélést kaptak az óriás­táblákról, buszablakokból, falu­si hirdetőoszlopokról és a busz­megállók pléhbódéiról a válasz­tók kegyeiért esedező plakátar­cú képviselőjelöltek. Többüket még az eredményhirdetés előtt kikezdte a viszontagságos idő, a széljárás, a zuhogó eső, de ugyanúgy az emberi közbenjá­rás is: plakáttépés és -szaggatás körömélesítés formájában. De az állhatatos és kiváló minőségű plakátragasztóknak köszönhe­tően sok politikus portréja túlél­te a választások napját. Csak hát június 17-e után önkéntelenül is feltehetjük a vallomásszerű kér­dést: mondd, megérte? Több­nek búcsút kell mondania politi­kai karrieijétől, talán még érde­mes egy-két percre elidőzni egy- egy portré előtt, hogy elraktá­rozzuk őket szürkeállomá­nyunkban. Az egyik párt listavezetői - te­gyük hozzá gyorsan, csúnyán leszerepeltek - nagy kegyesen óriásbetűkkel fejezték ki köszö- netüket szimpatizánsaiknak, hogy az illedelmes életre adták le voksukat. Ha a csúfosan végző, buszhátsó­ról rám tekintő elnök embereire irányítom figyelmem, elfog a szánalom, és valamiféle bús, ha­lottsirató éneket hallok ki a mel­léjük képzelt hangszerekből. Persze másképp járja a győzte­seknél! Apropó, győzelem. Meg­nyerték valaldk a választásokat? Valahogy torzulni látszik a győz­teseknek kikiáltott balközépek elnökének feje. Ellenzéki szerep­ben sokkal gömbölydedebb volt. Mintha egyre oválisabbá kezde­ne válni. Mint egy rögbilabda. Azt hiszem, közvetlenül a vá­lasztási eredmények közzététele után nagyon sok képviselőjelölt a statisztikai hivatal honlapján egerészgetett. Van-e annál szebb foglalatosság, mikor a parla­mentbe bejutott vagy épp kívül rekedt jelölt a világhálón must- rálgatja a neve mellett álló számjegyeket. Hol, melyik vá­lasztókörzetben kapott többet? Kinek köszönheti (bal) sikerét? A be nem jutottak részére vigasz­díjként lehetne olyan szolgálta­tás, mely kimutatná a reá szava­zók korát, nemét, családi állapo­tát, mellbőségét stb., sőt fényké­pek is megjelenhetnének, s ezzel sok minden megoldódna egy­szerre: nem kellene a magányo­sok báljába járni, az ismerkedni vágyók tévéműsoraira sem len­ne szükség. A kudarcot vallott képviselőjelölt egy-egy választó­jában, legalább képe mustrálga- tásában lelné örömét búját fe­ledvén, az ő reá szavazott gyen­gébbik nem egy-egy képviselőjé­nek báját felfedvén. De beszéljünk a kézzelfogható örömökről és sikerekről is! Igaz, a buszozás nem mindenkinek jött be. Nekem sem. Naponta ugyanazzal a járattal, ugyan­azokkal az útitársakkal, eltérítés nélkül. Kész veszteség. Azt vi­szont el kell ismerni, a gimnázi­umigazgatókat nem kevesen is­merik tájainkon. Jól szerepeltek. Egyiküket egyenesen a parla­mentbe juttatták karikázó vá­lasztói. Volt, ki közülük stabilan megmaradt a sorszáma mellett. S van olyan is köztük, ki tovább­ra is pompásan buszozik. Csak most már nem az ablaküvegre ragasztott képviselőjelölt-társak­kal, hanem a különböző reklám- ügynökségek és cégek képviselő­ivel s ajánlataikkal. Részletekre már havi 270 koronáért is lehet vásárolni. Talán buszt is. Majd holnap megnézem. A szerző álnevet használ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents