Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)

2006-06-24 / 145. szám, szombat

„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas holdvilága. ’’ (AranyJános) CSALÁDI KOR ,y4 gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekéveL ” (AranyJános) 2006. június 24., szombat 10. évfolyam 25. szám Mindennapi kenyerünk: A menedékvárosok „Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk" 12. oldal Szülők könyve: Alkalmazkodás csatiadtól iskoláig A gyermekkor változások sorozata, melyben nagy szerepet játszik a gyermek temperamentuma 12. oldal Táv-örökbefogadás — egy esély a tehetségeknek A tehetséges roma gyerekek felkutatása és támogatása a Pipacsok tervezet célja 14. oldal Érsekújvárott vasárnap is szívesen látogatják az óvodát, az idén tizenöt éves intézmény a gyerekeknek és a szüleiknek is értékes kulturális rendezvényeket biztosít Folytatódik a közös családi vasárnapok hagyománya Az életnek a vizéből sokan ittak június második vasár­napján a városban. A for­rás, amelyből merítettek, kristálytisztán csörgedezett a Blaho Pál utcai magyar és szlovák nevelési nyelvű óvoda kertjében. SZÁZ ILDIKÓ Erről a bizonyos forrásról még annyit érdemes tudni, hogy ki­apadhatatlan. Minél több gyermek és szülő fogyasztja, annál erőseb­ben csörgedezik, mert olyan mély­ből satjad, ahol őseink hagyomá­nyai, a népzene és a tánc szeretete gyökeredzik. Besorozták mesehősnek az apukákat Az óvodások és kisiskolások az érsekújvári nevelési intézmény szülői közösségének és dolgozói­nak a meghívására érkeztek ezen a napon az óvoda kertjébe, hogy jó muzsikát, szép meséket hallgassa­nak. Écsi Gyöngyi, a jeles mese­mondó először Gejza Pischingert, Érsekújvár polgármesterét koro­názta királlyá, akinek jókora festett bajuszt kanyarított az orra alá, és jogart adott a kezébe. A polgármes­ter bácsi szemmel láthatóan élvez­te a szerepét, a gyerekek pedig sor­ra jelentkeztek kicsi királyfinak, majd pedig bátor katonának. A lá­nyok tündérekként lejtették kecse­sen a táncot. Az apukák sem ma­radtak ki a toborzásból, ügyességü­ket a közönség nagy tapssal jutal­mazta. Az élemek és a halálnak az együvé tartozásáról, a kalandok so­rán derék legénnyé serdülő főhős jó tulajdonságairól egyaránt új is­mereteket szerezhettek a gyerekek. A főhős erejével felvértezve néztek a kicsik az újabb kalandok elé. A családi vasárnapon a rögtönzött színpadon a Szőttes táncosai húz­ták ezen a forró délutánon a talp- alávalót. Fogyott a bodzaszörp, a vajas és zsíros kenyér, miközben a kis táncosok a népzene jellegzetes hangszereivel ismerkedtek, és megcsodálták a táncos lányok ro­pogósra keményített szoknyáit. Az otthonról hozott sütiket maj­szoló gyerekeknek élvezetes bemu­tatót tartott a Tardoskeddről érke­zett Buják Vince kosárkötő és fafa­ragó művész, aki nemrég kapta a Magyar Kultúra Lovagja címet. A gyerekeket elsősorban az ostor fo­nása érdekelte, az ügyesebbek az apukák segítségével ki is próbálták, hogy simul a vessző a tenyerük alá. A leendő óvodások is beilleszkedtek A leendő magyar óvodások az óvónőkkel ismerkedtek. Egy kis mese, beszélgetés után, néhány perc múlva a szülők már a kerti pa­dok hűvöséből figyelték, ahogy két-három éves csemetéik önfeled­ten hajtogatnak, festenek és drót­A Szőttes bemutatóját piknikező családok kísérték figyelemmel ból, gyöngyökből életfát készíte­nek. A bátrabbak az ügyességi játé­kokba is beneveztek. A nagyobbak a Czuczor Gergely Alapiskola mel­lett működő Legolas íjászklub ver­senyzőivel mérhették össze erejü­ket, akik Száraz Attila tanár vezeté­sével nemcsak bemutatót, hanem egyfajta gyorstalpalót is tartottak a leendő íjászok számára - csakis művadra lőhettek a gyerekek. Az óvodakert alkotóműhelyében bati­kolni, ruhát festem is lehetett. Az apró kezek gondosan rátekerték a pólóujjakra a fehér madzagot, hogy a festés után az egykor fehér trikókon zöld térképek, rózsaszín virágok nyílhassanak. Útravaló kicsiknek és nagyoknak „A családi vasárnapok hagyomá­nya lassan már öt-hét éves lesz. Óvodánk dolgozói elsősorban arra törekednek, hogy a gyerekek szá­mára az intézmény látogatása az öröm forrásává váljék. A családi va­sárnapok jóvoltából mára a szülők is megismerkedhettek az intéz­mény pedagógusaival, az óvodá­ban zajló, munkával. Tudják, hogy itt csak tiszta forrásból merítünk a gyermekeknek. Ez a mi útravalónk, hogy szomjukat - kultúrszomjukat - a jövőben is olyan forrásból olt­sák, ami a lelkűket is megfelelő mó­don táplálja” - tudtuk meg Szabó Eleonórától, akinek a családi vasár­napok szervezésében az óvoda minden egyes pedagógusa a segít­ségére volt. Az érsekújvári magyar óvodások családi rendezvényei, a pedagógu­sok szervezőkészsége irigylésre méltó. A Határon Túli Magyarok Hivatalának Szülőföld Alapja jó­voltából háromszázezer forint tá­mogatásjutott az idén tizenöt éves intézménynek arra, hogy a gyere­keknek és a szüleiknek valóban ér­tékes kulturális rendezvényt bizto­sítson. A rendezvényt szervező szü­lői közösség szerint jó helyre került a támogatás. Mint ahogy jó helyre kerülnek mindazok a gyerekek is, akik ebben az óvodában nevelked­hetnek. Tóth Lehel fotóművész fia, Bálint már óvodás, az anyuka ölén pihenő öcskös is ide szeretne majd járni Az apukákat besorozták katonának, hiszen kiálltak minden egyes próbát! (Csuport István felvételei) Teljes tizenöt napot töltöttem a tengernél - a szállás rendes volt, a koszt ízletes, az időjárás csodálatos, a tenger gyönyörű, kellemes, majdnem az ablakunk alatt Az optimista és a pesszimista hozzáállás meg a nyaralás FIALA ILONA Ez idő tájt már javában tervezi az ember a nyári szabadságot. Nekem pedig eszembe jutott a tavalyi nya­ralásom, pontosabban az a mozza­nata, amikor visszamentem a mun­kahelyemre, s felhevülve ecsetel­tem munkatársaimnak, milyen csodálatos nyaralásban volt ré­szem. Teljes tizenöt napot töltöt­tem a tengernél - a szállás rendes volt, a koszt ízletes, az időjárás cso­dálatos, a tenger gyönyörű, kelle­mes, élvezetes... A szálloda strand­ja pazar volt, s főleg nagyon közel, majdhogynem az ablakunk alatt terpeszkedett a tenger. De sokat ki­rándultunk is, meglátogattunk ma­gasabb igényűeknek fenntartott strandokat is, de mindig örömmel tértünk vissza a mi jó „vidéki” strandunkra, távol a városi zajtól, a diszkók, bulik központjától. Szinte jólesett a kollégák jóindulatú irigy­kedése. Két hét elteltével egyik kol­léganőm is visszajött nyári pihenő­jéből. De amüyen kedveden (ezt nagyon szépen mondtam) egész évben, ugyanolyan kesernyés- szomorkás-haragvó-háborgó han­gulata volt a szabadság után is. Faggatni kezdtük^ hogy telt a ten­gerparti két hét. Ó pedig majdnem sírva beszélte el, hogy csapnivaló volt az egész: a szállás, amit szállo­daként hirdetett az utazási iroda, csak egyszerű turistaszálló volt, a koszt egyhangú, a tenger koszos. Nem is tenger volt az, hanem mo­csár! S váltig hajtogatta, hogy una­lom volt a két hét, s alig bírta kivár­ni, hogy vége legyen. Sajnáltam szegényt, s kicsit zavarban voltam, hogy én agyondicsértem á magam nyaralását, miközben ők olyan csú­nyán pórul jártak. Az egész család­ja fel van most háborodva, sirán- kozta, már írtak is egy panaszleve­let az utazási irodának, s megfo­gadták, hogy ezzel soha többé nem utaznak sehová. Megkérdeztem, melyik irodától vették a beutalót. Lám, ugyanattól, amelyiktől én. Rákérdeztem arra a szörnyű helyre is, ahol nyaraltak. És kezdett egyre furcsább lenni szá­momra: a színhely is egyezett az enyémmel. Sőt a szálloda is. Ekkor egyeztetni és elemezni kezdtünk. Kiderült, hogy mindaz, amit én műiden porcikámmal élveztem, s amitől pozitívan feltöltődve jöttem haza, neki nemcsak, hogy nem fe­lelt meg, hanem kimondottan rossz is volt. Tény, hogy a szállodai szo­bában a szekrényen, az ágyakon, az asztalon, a székeken és a hűtő- szekrényen kívül nem volt más (persze plusz saját fürdőszoba és vécé), de kétcsillagos szállodáról lévén szó, nem is várhattuk el, hogy csillogó-viUogó bútorok, kiegészí­tők, tévé stb. legyen benne. (Meg­jegyzem, az ár is tükrözte ezt a szintet, ugyanakkor a törülközőket naponta cserélték, az ágyneműt pedig hetente kétszer.) S kolléga­nőm érve, hogy bezzeg amikor Spanyolországban voltak, még te­lefonjuk is volt, nem helytálló, mert mint kiderült, azért a beutalóért több mint a kétszeresét fizették. Belátom, az ilyesmit idővel elfelejti az ember, s ha megtapasztal bizo­nyos magasabb színvonalat, min­dig ugyanazt várja el. De azt már tényleg nem értem, mi bajuk volt a koszttal, hiszen a választék bősé­ges, az étterem patyolat tiszta, a ki­szolgálás remek ott. S még inkább nem fér a fejembe, miért nevezte a tengert mocsárnak. Lehetséges, hogy az én két hetem idején kris­tálytiszta volt a víz, de amint el­utaztunk, s ők megérkeztek, zava­rossá vált? Mi csónakból olyan fel­vételeket készítettünk, amelyeken több méternyi mélységben látszik a tengerfenék, látszanak a halacs­kák, a vízinövények. Úgy látom, ez is csak hozzáállás kérdése, és most már valóban saj­nálom szegény kolléganőmet, a családjával együtt. Mindenki sorsá­nak, nyaralásának kovácsa - hál’istennek a miénk jól sikerül mindig!

Next

/
Thumbnails
Contents