Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)
2006-06-23 / 144. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZŐ 2006. JÚNIUS 23. Nagyszünet - hirdetés 9 A Cairo rajongótábora fokozatosan bővül, legnagyobb sikereit Kelet-Magyarországon és Erdélyben aratja „A magunk erejéből boldogulunk” Az országos ismertséget a Prokopovics Kata, Sándor Erika és Skinti Csaba alkotta Cairo számára az őszre tervezett első nagylemez hozhatja meg (Képarchívum) Egyes zenészek hirtelen felfedeződnek, s mire észhez kapnak, már lemezes előadók. Másoknak alaposan meg kell dolgozniuk a sikerért, rögös utat kell bejárniuk. A Cairo nevű sátoraljaújhelyi formáció az utóbbi csoportba sorolható. A tagok nem panaszkodnak, elfogadják ezt a helyzetet, már csak azért is, mivel a rögös utat többé-kevésbé ők választották... PUHA JÓZSEF Több mint három év telt el a Cairo 2003. májusi megalakulása óta. Két kazetta, két maxi CD és közel háromszáz fellépés van a fiatalok háta mögött, Előttük pedig az első nagylemez. Abban bíznak, ez meghozza az országos ismertséget. A frontemberrel, Skinti Csabával beszélgettünk. Milyen események előzték meg a Cairo megalakulását? Azt hiszem, hatéves voltam, amikor láttam az Egy nehéz nap éjszakája című Beatles-filmet. Ez volt az első meghatározó zenei élményem. Elsős koromban a szüleim beírattak egy zeneiskolába, ahol tizenkét évig tanultam, majd pedagógus lettem, aki nemcsak Kodályt és Bartókot tanított, hanem könnyűzenei szemelvényeket is. Először megalapítottuk az Xteens nevű csapatot, a saját dalaimat játszottuk, ez volt a Cairo elődje. Aztán 2003 májusában négyen: Lakó Judit, Sándor Erika, Sándor Veronika és jómagam úgy döntöttünk, komolyabban elkezdünk foglalkozni a színpadi előadással. Létrejött a Cairo. 2005 márciusában alakult ki a mostani felállás: Prokopovics Kata és Sándor Erika a társaim. Érdekes zenekamév. Honnan ered? Korábban már létezett együttes ilyen névvel. A kilencvenes évek közepén, gimis éveim alatt három srác alkotta az ős Cairót, amelyhez néhány hónapra Lukács Gyula barátommal - aki mostanság ötösként működik közre fellépéseinken - mi is csatlakoztunk. 2003-ban, amikor nevet kerestünk, eszembe jutott a megszűnt banda. Az egykori tagok beleegyezésével lecsaptam a névre. Ezáltal is fejet hajtok előttük, tisztelem őket, mert a félhangokon túl, a negyedhangok világában is járatosak. , Zeneileg hogyan lehetne beazonosítani titeket? Vannak-e együttesek, amelyek inspirálnak? Szikora Róbert munkássága erős nyomokat hagyott zenei-gondolkodásmódomban. Újabban az egykori Army Of Lovers-tag, Alexander Bard irányította Bodies Without Organs (BWO) zenéje áll hozzám legközelebb. Egyébként sok tehetséges fiatal van a baráti körömben, például Ger-Man, DJ Scaty vagy Csányi Szabi, tőlük a dalok hangszerelése és keverése terén tanulok sokat. Szerinted mivel magyarázható, hogy magyarországi csapatként Erdélyben értétek el eddigi legnagyobb sikereiteket? Ez tévhit. Abból ered, hogy első ismertebb felvételünk, az Angyal című ott került fel először a slágerlistákra. Ehhez a dalhoz forgattuk le az első klipünket, és a videó ugyancsak Erdélyben aratta a legnagyobb sikert. Koncertjeink zömét - körülbelül évi százat - Magyarországon, annak is elsősorban a keleti felében adjuk. Úgyhogy a mérleg nyelve ide billen. 2003-ban és 2004-ben több alkalommal jártunk Szlovákiában is. Mikorra várható az igazi áttörés? Egyáltalán be lehet ezt tervezni? Nehéz megmondani. A magunk erejéből boldogulunk. Eszünk ágában sincs kompromisszumokat kötni a könnyebb érvényesülés érdekében, hiszen akkor elveszne a Cairo valódi arca. így viszont sokkal rögösebb és nehezebb az út. Azt szoktam mondani, hogy mi alulról jövő kezdeményezés vagyunk. Fontosnak tartjuk a közönséggel való személyes kapcsolat kialakítását és ápolását. Nem csak a tévében létezünk, mint egyes „sztárok”, akiket kiválóan, nagy odafigyeléssel kitalálnak, és szinte le sem jönnek a képernyőről, a valós életben azonban alig van fellépésük. Nekünk senki sem veszi meg a reklámidőket, mi magunk készítjük, küldjük anyagainkat, CD-inket a rádióknak, tévéknek és lemezlovasoknak. Ha egy év múlva találkozunk, mit szeretnél elmondani? Tehát mi az, amit célként tűztök ki magatok elé a következő egy évre? A napokban jelent meg a Fogd a kezem! című maxi CD-nk, ez az őszre tervezett első nagylemezünk előhírnöke. Egy év múlva jó lenne eldicsekedni azzal, hogy az album szépen fogy, és hogy minden hétvégén felléptünk, meghódítottuk a Dunántúlt és Budapestet is. Ennyivel kiegyeznénk. S ha 2007-ben újból találkozunk, akkor majd megfogalmazzuk az újabb terveket. Kárpát-medencei nemzetközi földrajzverseny - Fehér István négy diákja ismét kitűnően szerepelt Újabb komáromi siker ZUBER SZILVIA A komáromi'Selye János Gimnázium ebben évben is bekapcsolódott a Kárpát-medencei nemzetközi földrajzversenybe, melynek országos döntőjére ezúttal a meleghegyi Drieňok környezetvédelmi központban került sor a közelmúltban. Idén a Kárpát-medence idegenforgalmával foglalkoztunk behatóbban, pontosabban Magyarország világörökségeiről kellett minél több ismeretet elsajátítanunk. Maga a verseny két fő részből állt: egy tesztszerű írásbeli, ill. egy szabadon választott témából tartott szóbeli fordulóból. Ez utóbbira a résztvevők komoly plakátokkal és mondhatni látványos prezentációkkal készültek. Természetesen az alap- és középiskolásokat külön kategóriákban értékelték. Iskolánk jó hírnevét idén is öregbítettük, hiszen négyen indultunk a megmérettetésen, s hárman tovább is jutottunk az augusztusi nemzetközi fordulóba. Tizenhat versenyző közül Nagy Viktória az első, Zuber Szilvia a második, Vrábel Tünde a negyedik, Németh Gergely pedig a tizedik helyen végzett. Négyen indultunk a megmérettetésen, s hárman tovább is jutottunk az augusztusi nemzetközi fordulóba (Képarchívum) A versenybe 21 osztály kapcsolódott be, a legjobbak a Vágsellyei Középfokú Vegyészeti Szakiskola diákjai lettek Az eTablo idei győztesei értékes ajándékkal tértek haza ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kihirdették az eTablo 2006 elnevezésű verseny harmadik évfolyamának győzteseit. A versenyt a Slovak Telecom fürdette meg, a végzős osztályoknak elektronikus tablót kellett készíteniük, s a legötletesebb művek beküldői értékes jutalomban részesültek. Két kategóriában hirdettek győztest. A legjobb eTablo készítői idén a Vágsellyei Középfokú Vegyészeti Szakiskola 4. AB osztályos diákjai lettek - tablójukat a következő web- oldalon tekinthetitek meg: http:// www.spschsala.sk/~tkorosi . Ők 20 ezer koronás jutalomban részesültek, a pénzt az érettségi bankett megszervezésére költhetik el. A második helyen a pozsonyi Ladislav Sára Gimnázium A osztályos oktávós tanulóinak tablója végzett ( http://oktava-4-ever.ic . ez), ők 15 ezer koronát kaptak a Slovak Telecomtól az év végi osztálytalálkozóra. A harmadikok a Pozsonyi Metód Utcai Összevont Iskola 4. AF osztályos diákjai lettek ( http://metodka.yw.sk ), őket 10 ezer korona illette. A legnépszerűbb tabló kategóriájában a Kassai Posta Utcai Gimnázium 4. A osztálya végzett az első helyen, elektronikus tablójukra ( http://www . gympos.sk/tablo/index.htm) 31 226 szavazat étkezett. Ők szintén 10 ezer koronát vihettek haza. A szakemberekből álló zsűri ebben az évben a grafikai megjelenítést és a kreativitást célzó 5000 koronás különdíjat is kiosztott, amelyet a Kassai Középfokú Építészeti Szaktanintézet tanulói kaptak, tablójukat megnézhetitek a http:// www.soustavebne.sk/e_tablo/md ex_tablo.htm oldalon. A versenybe összesen 21 érettségiző osztály kapcsolódott: be. A verseny ideje alatt több tízezren látogatták meg a www.etablo.sk weboldalát és szavaztak a végzősök tablóira, (he) l. Kamikaze Fortress nemzetközi zenei fesztivál Beveszik az erődöt ÚJ SZÓ-ELŐZETES Komárom. Július elsején első alkalommal kerül megrendezésre a Kamikaze Fortress nemzetközi zenei fesztivál az Öregvár mellett. Tizenkét órás zenei csemegével készülnek a szervezők, hiszen két színpadon hét ország huszonkét előadója mutatkozik be a zenei program keretében. A fesztivál fővendége az angol Temper D, aki a világ egyik legismertebb drum& bass virtuóza. De a látogatók találkozhatnak Purple Unit-tel Ukrajnából, Djane IM Cyber-rel Csehországból. A techno kedvelői is megtalálják a maguk szórakozását. Fellép a Dj Siniša Tamamovič Bosznia- Hercegovinából, Magyarországról Dj Newl érkezik VIVA Eeelektro című műsorával, valamint a szlovák technó-veterán Dj Boss sem hiányzik majd a fellépők közül. A progressive stílust a feltörekvő zimbabwei tehetség Dj Tripmain, a magyar Starriders dj-duó, és a komáromi úttörő Dj Zsoo képviseli. A hip-hop rajongók számára is szórakozást biztosítanak. Itt lesz a szlovák A.M.O., akiket a Dj Viktor Hazard kísér majd, valamint a magyarországi Akkezdet Phiai is. Ezen kívül bemutatkozik még a ligetfalui A*D*K* formáció, a Téma dňa Pri- vigyéről, de jelen lesznek a Komárom és környékének hip-hop képviselői, mint az Ušo a.k.o. Lord Z, Rap?Art?Oar, a gútai Attilah & Jakuzah és a komáromi Crisis és a próféták. A két pódium között lévő Chillout stage-n Dj Woodoo könnyű jazz-zenéje szolgáltat frissítőként illetve a különböző koktélokból is válogathatnak az érdeklődők. A vizuális élmény érdekében videopro- jektoros vetítés lesz mindkét színpadon. Múcska József, a rendezvény szervezője lapunknak elmondta: „Komárom fél napra a különböző zenei stílusok nemzetközi fesztiváljának ad otthont. A számos külföldi előadókon kívül kitüntetett figyelmet szentelünk a helyi tehetségeknek is. Az előrejelzések szerint az idő is kedvez majd a rendezvénynek. A komáromi erődöt 800 évig nem vette be senki, mi most elfoglaljuk!” (borka) Nemzetközi népzenei tábor A Tradíció Alapítvány, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége, a Táborfalvi Közművelődési és Népzenei Egyesület és az Életfa Hagyományőrző Egyesület szervezésében idén huszonegyedik alkalommal rendezik meg a Csutorás Nemzetközi Népzenei és Néptánctábort. Ideje: 2006. augusztus 6-13. Helye: Lajosmizse, Diákotthon 6050 Ceglédi u. 1.A tábor kínálatából: Korhatár nélkül, kezdőknek és haladóknak, egyéneknek, csoportoknak, népdalok és néptáncok, magyar népi hangszerek tanítása, táncház, néprajzi filmek vetítése, kézműves foglalkozások, népi mesterségek, hangszerkészítés, hangszerkészítőknek szakmai továbbképzés, tartalmas előadások, mula- tás, fürdés a Ceglédi Termálfürdőben, szórakozás. Népművészek, zenészek Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból, Kínából, adatközlő zenészek Moldvából, Palócföldről. Jelentkezés: levélben: Tradíció Stúdió, 1024 Budapest, Keleti Károly u. 8. Telefonon: 0036/1-315-1322, 0036/1-316-0592 vagy: 0036/20-9346032, e- mailen: csutoras@tradicio.hu . Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2006. július 15. (ú) Kiállítás nyílik a gyermekek munkáiból Népművészeti alkotótábor UJ SZO-ELOZETES Guta. A Magyar Asszonyok Ligája július 22-től 29-ig megrendezi a XII. Népművészeti Alkotótábort. A helyi tájház, amely a Hidegoldal 22-es szám alatt található, egy hétig népi hagyományok otthonává változik. A tábor számos fiatalnak biztosít szórakozási lehetőséget, elsajátíthatják a batikolás, csuhé- és kosárfonás, fafaragás, agyagozás, bőrözés, a szövés és a nemezelés fogásait. Rigó Katalin, a MAL új elnöke az Új Szónak elmondta: „A tábor szervezői azt tűzték ki célul, hogy a régi-új népi mesterségeket azok művelőivel megismertessék a gyermekekkel. Örömmel tölt el, hogy egyre többen érdeklődnek a tábor iránt, hiszen akad, hogy 80 vagy ennél több gyermek szeretne részt venni. S mivel nemcsak a kicsik, hanem a kamaszok is érdeklődnek a tábor iránt, ezért idén a fiatalok 18 éves korig jelentkezhetnek. Hozzáteszem, hogy a liga tagjai ingyen és a szabadidejükben foglalkoznak e nemes ügygyei.” Az egész napos foglalkozásokon kívül minden nap különböző műsorokkal szórakoztatják a táborlakókat. A tojásfestés és -lyukasztás rejtelmeibe Mészáros Veronika avatja be a gyermekeket, de lesz Kicsi Hang-koncert, valamint Vermes István jurtái között lovasbemutató és történelmi előadás. A tábor végén kiállítás nyílik a gyermekek munkáiból, valamint az általuk összeállított színházi előadást is megtekinthetik az érdeklődők. Az esti rendezvények ingyenesek. Az egyhetes tábor szállással és teljes ellátással 2500 korona, szállás nélkül 1800 korona. Érdeklődni lehet Angyal Adriannánál a 0905/283 442-es, vagy Farkas Katalinnál a 0907/095 963-as telefonszámon. (borka) A fiatal reformátusokra szórakoztató program vár Ifjúsági találkozó ÚJ SZÓ-ELŐZETES Holnap a FIRESZ (Fiatal Reformátusok Szövetsége) szervezésében ifjúsági találkozó lesz Diósför- gepatonyban. A találkozónak a helyi református gyülekezet ad otthont, 9.30-kor kezdődik és a sportnap jegyében telik, azaz lesz foci, röplabda, méta, egyebek A találkozó témája a „Szentlélek Isten”, akiről Édes János fog előadni, de lesz persze csoportos beszélgetés, rövid áhítat és szeretetvendégség is. (dj)