Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)
2006-06-19 / 140. szám, hétfő
v 20 Sportvilág ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 19. www.ujszo.com Súlyos egyéniségek a német drukkerek Véresen komoly volt az amerikai-olasz párharc Del Piero is csak a kihagyott helyzetek számát növelte (TASR/AP, SITA/AP és Reuters-felvételek) Ghánái törzsszurkoló / Nedvéd elbújt, Habib leselkedett Szombaton tripláztak Machata János tanítványai Serleghalmozó ekeliek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Ekel. Bajnokok és gólkirályok parádéztak szombaton a komáromi területi futballszövetség Szuperkupa-döntőjén, melynek kicsúcso- sodását az első és második osztály bajnokának párharca jelentette. A rendezvény házigazdája az ekeli sportszervezet volt, melynek futballcsapata 11 ponttal végzett az I. osztály élén. Ellenfele az újgyallai együttes volt, mely a 2006/2007-es bajnoki évfolyamban már a legfelsőbb osztályban küzd a pontokért. A rekkenő hőségben lejátszott összecsapás elején előbb az újgyallai Marcin, majd a hazai Fazekas puskázta el a ziccert. A 6. percben Banda átadásából Szűcs juttatta vezetéshez az immár V. ligás vendéglátókat. A gólszerző a 28. percben látványos kapáslövéssel növelte a favorit előnyét. A 35. percben a területi bajnokság legfelsőbb osztályának gólkirálya, Fazekas hagyta faképnél az ellenfél védőit, Kajan kapust átemelve ívelte a labdát a hálóba. A 40. percben Fazekas gyarapíthatta volna találatainak a számát, ám az ötösről a kapu fölé bombázott. A nevezett a 43. percben már pontosan célzott, negyedszer rezdült Kajan hálója. Néhány másodperccel az első félidő befejezése előtt Hegeduž szabadrúgása az elmélázó Líška kapujában landolt. Fordulás után takaréklángra kapcsoltak a házigazdák, akik sok góllal kecsegtető helyzetet puskáztak el. A 60. percben szögletet végeztek el az ekeliek, Fazekas fejjel növelte a favorit előnyét. A hajrában előbb Szűcs volt eredményes, a végeredményt két perccel a gálameccs befejezése előtt Banda állította be. A gólgazdag párharcot követően Fekete Iveta ekeli polgármester méltatta a község futballcsapatának remekbe szabott helytállását. Kiemelte a szponzor Csépi Ferdi- nánd, illetve Machata János edző közreműködését, akik a legalsó osztályból vezették az V. ligába az ekeli fütballcsapatot. Ugyancsak elismeréssel szólt a játékosok hozzáállásáról, a szurkolók buzdításáról. A folytatás Ferencz László, a komáromi területi futballszövetség elnöke az újgyallai futballistáknak nyújtotta át a bajnoki érmeket. Ezután az ekelieknek adta át a bajnoki elsőségért járó serleget, illetve a szuperkupát. Az ekeliek ebben az esztendőben serleghalmozóként kerültek a köztudatba, hiszen a Ma- chata-legénység nyerte meg a téli teremkupát is. Okoličná na Ostrove-Dulovce 7:1 (4:1). Gólszerzők: Szűcs (6., 28., 81.), Fazekas (35., 43., 81.), Banda (88.), ill. Hegedűi (45.). OKOLIČNÁ NA OSTROVE: Liška (79. Ferenczi)-Kapusňák (Kósa), Machata E., Patócs (68. Méhes), Barvulský (74. Balogh), Erdei (46. Halász), Gonzáles, Odor, Szűcs (81. Géč), Banda, Fazekas. DULOVCE: Kajan- Celetka, Góri, Otyepka (46. Kraslica), Bilko, Murcin (30. Petrina), Kliský, Lak- tii, Habara, Szabó, Hegedűi. Az ekeli focigálán egyébként az utánpótlás korosztály képviselői is szóhoz jutottak. Eredményeik-diá- kok: Okoličná na Ostrove-Zlatná na Ostrove 2:5 (0:4). Ifik: Sokolce- Komáromi területi ifiválogatott 3:1 (2:0). (ferar) A vendégek csupán tíz emberrel futballoztak Királyhelmeci gólfesztivál ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Királyhelmec. A kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjának vasárnapi királyhelmeci idényzáróján nem unatkoztak a szurkolók, akik már az első félidőben hat gólt láttak. A feljutásra esélyes bodrogköziek helyzetét nagyban megkönnyítette az a tény is, hogy a sereghajtó vendégek csupán tíz emberrel léptek pályára. A hazaiak első ziccerét Si- rokmán puskázta el, aki a háló helyett a vendégkapusba lőtte a labdát. Két perccel később Molnár kezdte a gólgyártást. A 20. percben Orosz Gergő kapáslövése után rezdült a harmatgyenge hemádcsá- nyiak hálója. Ót perccel később Tárczy növelte a hazaiak előnyét. Az első fél óra végén Dako Dénes lövése a hazaiak negyedik gólját jelentette. A vendégek nem sok vizet zavartak, alig jutottak el a király- helmeciek kapuja elé. A 40. percben ismét Tárczy volt eredményes. Két perc elteltével egy szórványos ellentámadásból Török szépített. Fordulás után a hazaiak kapujukhoz szegezték ellenfelüket, fölényükből csupán három találatot sikerült elérniük. Az 55. percben a házigazdák portása, Gyimesi büntetőből volt eredményes. A 77. percben Orosz Miklós iratkozott fel a gólszerzők listájára. A 81. percben Molnár állította be a végeredményt. A királyhelmeci nézők vastapssal köszönték meg kedvenceik idei helytállását. KRÁĽOVSKÝ CHLMEC-ČAŇA 8:1 (5:1). Gólok: Molnár (11., 81.), Orosz Gergő (20.), Tárczy (25., 40.), Dako Dénes (30.), Gyimesi (55. - 11-esből), Orosz Miklós (77), ill. Török (42.). Játékvezető: Bérei, 176 néző. KRÁĽOVSKÝ CHL- MEC: Gyimesi (60. Tóth)-Orosz Gergő, Korfant, Orosz Miklós, Popália, Sirokmán, Tárczy, Majoros, Illés (37. Borisza), Dako Dénes (75. Dako Péter), Molnár, (pm) RÉGIÓFOCI III. liga Pozsony, 30. forduló: Lamač-Rača 1:0 (1:0), g.: Ondrui. (41. - 11-esből; Čunovo-PŠC Pezi- nok 1:5 (1:0), 41. Grajcár (41.), ill. Goga (56., 88.), Heriban (59.), Maťaš (69. - 11-esből), Džubák (90.); Láb-ŠKP Dúbravka 0:4 (0:2), g.: Kuba (8., 16.), Kopúň (54.), Kunštek (63.); Stupava-Inter Bratislava B 2:3 (1:0), g.: Ščasný (8.), Komlóši (50.), ill. Janis (52. - öngól), Holocsi (72.), Polák (90.); Dunajská Lužná-Rapid Bratislava 0:2 (0:0), Najman (66.), Rihák (90.); SFM Senec-Svätý Jur 5:0 (1:0), g.: Glončák (57, 88.), Novák (5.), Višňovský (68.), Futó (78.); FC Ružinov- MŠK Iskra Petržalka 3:0 (0:0), g.: Timkovič (55., 59., 87) Timkovič; Slovan Bratislava B-Jablonec 2:1 (0:1), g.: Schleifer (62.), 71. Habai (71.), ill. P. Peško (10.). A bajnokság végeredménye: 1. Slovan B 30 22 3 5 69:25 69 2. Rapid 30 22 3 5 80:21 69 3. SFM Senec 30 20 3 7 66:35 63 4. ŠKP Dúbravka 30 18 4 8 57:31 58 5. Rača 30 16 6 8 70:29 54 6. FC Ružinov 30 17 3 10 61:27 54 7. MŠK Petržalka 30 15 5 10 66:33 50 8. Lamač 30 14 9 7 52:41 51 9. PŠC Pezinok 30 13 4 13 41:47 43 10. Dun. Lužná 30 11 7 12 47:47 40 11. Inter B 30 9 6 15 57:51 33 12. Čunovo 30 10 1 19 34:53 31 13. Jablonec 30 8 5 17 33:64 29 14. Svätý Jur 30 8 2 20 35:71 26 15. Stupava 30 5 0 25 21:86 15 16. Láb 30 1 1 28 8:136 4 Megjegyzés: pontegyenlőség esetén a végső sorrendről az egymás elleni eredmények döntöttek.