Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)

2006-06-17 / 139. szám, szombat

2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 17. www.ujszo.com RÖVIDEN Kicsire nem adnak (voksot) Pozsony. A Poliš Slovakia közvélemény-kutató ügynökség felmé­rése megállapította, hogy a választók hatvan százaléka fölösleges­nek tartja, hogy az öt százalék alatt álló kis pártokra szavazzon. A válaszadók harminc százaléka ellenben a választási programok alapján szavaz, és hajlandó lenne támogatni olyan pártot is, amely nem érné el a parlamentbejutáshoz szükséges küszöböt. (TASR) Ficót várják befutónak Pozsony. A DICIO közvélemény-kutatása szerint a megkérdezet­tek 28,9 százaléka véli úgy, Robert Fico lesz Szlovákia új miniszterel­nöke. Mikulás Dzurindát 9,2 százalék gondolja esélyesnek, Vladimír Mečiart 8,5 százalék látná szívesen a kormányfői székben. Bugár Bé­la 3,4 százalékos támogatottsággal a hetedik helyen van. (TASR) Ha botrány, akkor HZDS Pozsony. A választók a botrányokat leginkább a HZDS nevével kapcsolják össze a Polis felmérése szerint. A megkérdezettek 27 szá­zaléka nevezte meg a pártot, második helyen az SDKÚ végzett 22,8 százalékkal, a sorban az ANO (18,2) és az SNS (17,8) következik. Ar­ra a kérdésre, mely párt nevéhez köthetőek legkevésbé botrányok, legtöbben az MKP-t (16,8) és a Smert (12,4) jelölték meg. (SITA) Langoš halála: eljárás a sofőr ellen Kassa. Halálos közlekedési baleset előidézése miatt eljárás indult a Ján Langoš halálát okozó sofőr ellen. A 27 éves H. István nem adott elsőbbséget a főúton haladó Langošnak, a Nemzeti Emlékezet Intéze­te igazgatótanácsának vezetője életét vesztette. A szepsi férfi köny- nyebb sérüléseket szenvedett, vérében nem találtak alkoholt, (ú) Hatezer rendőr szolgálatban Pozsony. A belügyminisztérium és a Központi Választási Bizottság mindent elkövetett, hogy a választás zavartalan legyen - véli Jozef Uška, a belügyminisztérium közigazgatási részlegének igazgatója. A tárca biztosította a szavazás anyagi és szervezési hátterét is, ez 228,5 millió korona. A választási bizottságok és a központ nem mobilokon fogja tartani a kapcsolatot, hanem vezetékes telefonon, mivel már előfordult, hogy némelyik választási helyiség környékén nem volt térerő. Azokban az épületekben, ahol több választási bizottság kap helyet, csak egy telefon lesz. Feltehetően 640 külföldön élő szlovák állampolgár fog postai úton szavazni, valamint 3225 olyan polgár, akiknek állandó lakhelye Szlovákiában van, de most külföldön tar­tózkodik. A belügyminisztériumban a 02 48 59 20 20-23-as telefon­számokon a választással kapcsolatban lehet érdeklődni. A választá­sok zavartalan lefolyására 6000 rendőr ügyel országszerte, (dem) Lesz győzködés a szavazóhelyiségeknél is? Buli, foci, körömrágás ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A pártok többsége ma már nem tart nagy kampányren­dezvényt, bár ezt a választójogi törvény már nem tiltja. „Központi rendezvény nem lesz, képviselő­ink azonban a régiókban kisebb találkozókat, gulyásfőzéssel egy­bekötött beszélgetéseket szervez­nek” - mondta lapunknak Gyu- rovszky László, az MKP kampány- főnöke. Komáromban és Duna- szerdahelyen a főtéren a futball­világbajnokságot nézhetik kivetí­tőn a rajongók az MKP jóvoltából. A KDH is csak regionális rendez­vényeket tart. „A párt országos ve­zetői már nem kampányolnak” - mondta lapunknak Anna Andre- juvová, a KDH szóvivője. A Smer vezetői Nyitra környékén töltik a napot, csak este térnek vissza Po­zsonyba. Robert Fico focizni fog, a Smer a Nyitra melletti Alekšin- cében este öttől futballmeccset játszik, a pártelnök szavazni is itt fog. „Utána megiszunk egy sört és megyünk a székházba lerágni a körmünket” - mondta a Smer el­nöke. Nem szervez mára nagy ren­dezvényt a HZDS sem. „Regioná­lis akciók lesznek, de Vladimír Mečiar a családjával tölti a napot - mondta lapunknak Magdaléna Fajtová szóvivő. - Költségesebb rendezvényre nincs pénzünk, té­vés hirdetések sem lesznek” - tet­te hozzá. A Markíza televízióban egy politikai hirdetés ma hatmil­lió koronába kerül. Opj) Hamis vád lvan Mikloš és felesége ellen Fico újabb támadása ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Hamisítvány a Smer által nyüvánosságra hozott lista, amelyen a BMG Invest és a Hori­zont Group néhány ügyfele szere­pel, tájékoztatott tegnap Martin Korch rendőrségi szóvivő. A Smer tegnap fizetett közleményben hívta fel a figyelmet a szerdán több párt­nak is elküldött listára, melyen sze­repel Jarmila Miklošová neve, aki­nek címe és személyi száma meg­egyezik Ivan Mikloš feleségének cí­mével. A lista szerint 2000-ben 6 millió koronát tett be és egy év múl­va 31,5 százalékos haszonnal vett ki a később csődbe ment pénzügyi cégtől. „Sem Ivan Mikloš, sem csa­ládjának bármely tagja nem tett be egy koronát sem egyik csődbe ment intézménybe se” - mondta la­punknak Peter Papánek. A levelet František Matík névvel írták alá, akit az Interpol köröz a pénzintéze­tek csődje miatt. A feladó címe frantisek. matik@hushmail.com volt. „Az, hogy erre a hamisítvány­ra a Smer hívta fel a figyelmet, mu­tatja, hogy honnan fúj a szél” - mondta a szóvivő. A közleményben az ellenzéki párt magyarázatot kö­vetel a pénzügyminisztertől. A rendőrség szerint' a listán szereplő adatok egy része valós, más részük hamisítvány. Egyes esetekben a szerződés, a betett összeg és a ho­zam nagysága valós, de az ügyfél neve és személyi adatai nem egyez­nek a valósággal. (lpj, t) Érsekújvár főterén még nem láttak ekkora tömeget, Zoboraljáról és Kelet-Szlovákiából is jöttek érdeklődők MKP-kampányzáró az Omegával Jókedvű kampányzárás (Somogyi Tibor felvétele) Érsekújvár. A városban tar­totta kampányzáró nagy­gyűlését a Magyar Koalíció pártja, a napokban Király- helmecen, Füleken, Ipolysá­gon és Dunaszerdahelyen tartott központi rendezvé­nyeket a párt. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Tízezresre becsülték a szerve­zők a tegnapi országos kampány­záró rendezvényére egybegyűlt közönséget. A rendezvény fő att­rakciója az Omega együttes kon­certje volt. Az idősebb korosztály már kora délután elfoglalta helyét a főtér padjain, és a politikusok­kal eszmecseréitek. Széchényi György és Anton Bernolák szobra­it, mint ahogy a Szentháromság szoborcsoportját is, fából ácsolt állással vették körül, hogy ne sé­rülhessenek meg. Tardoskeddről például három autóbusz érkezett, de egészen Kelet-Szlovákiából is jöttek érdeklődők vonattal, akik­nek a városháza előtti kivetítőnél jutott hely hét óra tájban, a gyors- mentőszolgálat autója és a tűzol­tókocsik közelében. Bugár Béla beszédében arra fi­gyelmeztetett: nem lehetünk kö­zönyösek, nem vonhatjuk meg a vállunkat, hogy nekünk mind­egy, mi történik. „Ki fogja képvi­selni a magyar érdekeket, ha nem az MKP, ki fog harcolni vi­dékeink felemelkedéséért, ha nem a Magyar Koalíció Pártjá­nak politikusai, és kinek lesz fontos, hogy délen is jobban élje­nek az emberek, ha nem a mi pártunknak? Ne feledjék, csak magunkra számíthatunk. Hall­gassanak a szívükre: szavazza­nak a tízesre - fejezte be mon­dandóját az MKP elnöke. Bugár Béla szlovák nyelven is válasz­tásra buzdította a jelenlévőket. Elmondta, az MKP nemcsak a szlovákiai magyarok pártja, ha­nem a déli régió valamennyi la­kosának érdekeit képviseli, és megoldást kínál az országos problémákra is. „Ezért a szlovák választók sem fognak csalódni az MKP-ban” - tette hozzá Bugár. Laza buli Dunaszerdahelyen Könnyed volt az MKP csütörtöki dunaszerdahelyi kampánygyűlé­se, komoly képviselői bemutatko­zások helyett kvízjátékok töltötték ki a szórakoztató műsorok közti szüneteket. Berényi József, Po­mothy László és Gál Gábor például konyhai kötényben lépett színpad­ra, és bográcsot, fűszereket, vala­mint saját kötényüket ajándékoz­ták az egyik nyertesnek. Bugár Bé­la rövid mozgósító beszéde után következett a zárókoncert. A négy­órás, látványosra sikeredett kam­pánybulin a legtöbb régióbeli poli­tikus fellelhető volt a tömegben, és nem hiányoztak a listavezetők sem. Az MKP Ifjúsági Csoportja is kivonult, hogy megszólítsa a vá­lasztókat. (száz, jóm) Ezúttal nem rossz magyarsággal íródott, szlovakizmusoktól hemzsegő irományról van szó MKP-t gyalázó szórólapok Dél-Szlovákiában ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Ipolyszakállos/Dunaszerda- hely. A választásoktól való távol- maradásra felszólító, magyar nyelvű plakátokat szórtak szét tegnap ismeretlenek Dél-Szlová- kia több régiójában is. Lapunk in­formációi szerint az Ipoly mente több községében, de Dunaszer­dahelyen és a Csallóköz több falu­jában is találtak a Magyar Koalí­ció Pártjának képviselőit becs­mérlő röplapokat, amelyen min­denkit arra biztatnak, hogy ne menjen szavazni. Ezúttal nem rossz magyarság­gal íródott, szlovakizmusoktól hemzsegő, gyermeteg helyesírási hibákkal tűzdelt irományról van szó, amilyenek gyakran felbuk­kannak ilyen-olyan választás előtt. Szerzője még szójátékkal (igaz, elég silánnyal) is próbál­kozott. Tegnap kora reggelre valószí­nűleg autóból szórták ki legalább három Ipoly menti faluban a feke­te-fehér, fénymásolt, elég gyatra minőségű szórólapokat. Gasparik Kálmán, Ipolyszakállos polgár- mestere felháborodva számolt be az esetről, ízléstelen provokáció­nak tartja. „Alig tíz perce hívtak az ipolybéliek, hogy ott is tele­szórták ezzel a falut. Nálunk az élelmiszerüzlet elé rakott le valaki több száz példányt, de az üzlet al­kalmazottai nem látták, hogy ki”- nyilatkozta lapunknak Gasparik Kálmán. Ipolybélen a községi hi­vatal tájékoztatása szerint a gú­nyolódó szórólapokkal teleszór­ták az árkokat, a buszmegállókat és a házak előtti járdákat is. A községháza alkalmazottja reggel nyolc körül, munkába menet látta meg a röpiratokat. Szetén is ez történt, de a teijesztőket ott sem látta senki. Valószínűleg éjjel vagy kora hajnalban dobálták szét az irományokat, (buch, lpj) Egyik pártelnök sem lehet elégedett, aligha állítottak a maguk oldalára bizonytalan szavazókat Választási tévévita: többet mondott a testbeszéd ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Nem lehet elégedett csütörtök esti televíziós szereplésé­vel a három legerősebb szlovák párt vezetője, állítja Hunčík Péter kommunikációs szakember. A Mar­kíza Rosta című műsorában Miku­láš Dzurinda, az SDKÚ, Robert Fi­co, a Smer és Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke próbálta meggyőzni a választókat. „Mindhármuk arcán látni lehetett, hogy mellébeszélnek vagy hazudnak - mondta lapunk­nak Hunčík. - Nem tudták eltitkol­ni, hogy pontos találatokat kaptak vitapartnerüktől vagy a műsorve­zetőtől. Az arcuk, testbeszédük azt mutatta, nem lehet hinni nekik.” Szerinte ez legjobban Dzurindán látszott, Fico agresszivitása viszont az egy évtizeddel ezelőtti Meäarra emlékeztetett. Mečiart viszont ki­hozta a sodrából, hogy szóba került a Remiáš-gyilkosság, és Michal Ko­váč exállamfő fiának elrablása. „Nagyon rossz a helyzet, ha hár­muk közül kell miniszterelnököt választani” - véli a szakember. A műsorban újra elhangzottak a már unalomig ismételt témák: az SDKÚ kampánypénzei, a Smer programjának hatása és a HZDS programjának ellentmondásai. Hunčík szerint a bizonytalan vá­lasztókat nem sikerült meghódíta­niuk. Az egyedüli új elem volt, hogy Robert Fico kizárta a válasz­tások utáni együttműködést az MKP. „Az MKP-nak jót tenne az „el­lenzéki diéta” - jelentette ki. Me­čiar megjegyezte, hogy ezesetben a Smer az SNS-szel készül kormá­nyozni, Fico erre nem tudott rea­gálni. A műsor alapján elképzelhe­tetlennek tűnik a Fico-Dzurinda és a Mečiar-Dzurinda kettős választá­sok utáni együttműködése is. (lpj) Sör helyett ásványvíz, kolbász helyett európai politikusok az SDKÚ kampányzáró rendezvényén Dzurinda négy nagyágyúja ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az SDKÚ korteshadjá­ratának utolsó állomása tegnap a fővárosi Hviezdoslav tér volt. A nagy melegben több száz ember és több tucat arra sétáló turista nézte a kampányrendezvényt. Sör he­lyett ásványvizet, gulyás és kolbász helyett pedig reklámanyagokat osztottak az embereknek. Az iga­zán kellemes hangulatról elsősor­ban Misha énekesnő gondoskodott- neki köszönhető, hogy a téren jó hangulat uralkodott. Míg Robert Fico, a Smer elnöke néhány nappal ezelőtt Jin Parou- bek cseh kormányfőt hívta meg, Mikuláš Dzurinda több külföldi po­litikust is Pozsonyba csalogatott tegnap. Ott volt Wolfgang Schüssel osztrák kancellár, Ivó Sanader hor- vát miniszterelnök, Jerzy Buzek egykori lengyel kormányfő, és a ki­jelölt cseh kormányfő, Mirek Topolánek (ODS). (dem) Topolánek, Sanader, Schüssel és Dzurinda (Miroslava Cibulková felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents