Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)

2006-06-16 / 138. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 16. Kultúra 15 SZUBJEKTÍV Nekünk kell a botrányhős!? Az egyik szlovákiai nyári fesztivál szervezői széles mo­sollyal az arcukon adták tud­tunkra, hogy Pete Doherty ze­nekarának fellépése lesz a fő attrakciójuk. Látszólag egy népszerű fickót sikerült meg­nyerni - hazájában, Angliá­ban az utóbbi két-három év­ben legalább annyit szerepel a sajtóban, mint David Beck­ham. Ha a sajtóbéli jelenléte és a lemezeladás között egye­nes arány volna, akkor sok­milliós eladással büszkélked­hetne. De nem büszkélkedhet, mivel az 1979-es születésű Doherty inkább nevezhető hírhedt személyiségnek, sem­mint híresnek. Ő a brit rockze­ne aktuális fenegyereke: alko­hol- és drogproblémákkal küszködő, valamint súlyos de­presszióban szenvedő zenész. Doherty nem tehetségtelen. Ezt bebizonyította a haverjá­val, Carl Barattal közösen megalapított The Libertines nevű együttesben. Társai nem bírták sokáig a szenvedélyei­ből adódó nehézségeket, és menesztették őt. A Baby Shambles nevű zenekar élén folytatta. Azóta még botrányo­sabban él. A tavaly júliusi Live8 londoni koncertjén ülu- minált állapotban adta elő Elton Johnnal a T. Rex egyik slágerét, párszor a szövegbe is belesült. A közelmúltban egy nap alatt kétszer is rács mögé került, mindkétszer kábítószer miatt. Hősünk előszeretettel kocsikázik, különösen szerek hatása alatt, és nem nehéz ki­szúrni a közlekedés biztonsá­gát veszélyeztető autóját. Dro­got is találnak nála és szerve­zetében szinte mindig, letar­tóztatják, aztán óvadék ellené­ben szabadlábra helyezik. Ze­néjével mostanság ritkán kerül középpontba. 2005 novembe­rében jelent meg új együttesé­nek első albuma Down In Albion címmel. Az ígéretes be­mutatkozó felvétel, a 2004-es Killamangiro után nevesincs társaival egy érődén, széteső, unalmas koronggal rukkolt elő. Bizonyára az életvitelével magyarázható, hogy a dalok köszönőviszonyban sincsenek tehetségével. Fogalmam sincs, miért kell . őt elhozni Vágújhelyre, hiszen zenéjének nálunk nincs szá­mottevő rajongótábora, és csak kevesen ismerik őt. Per­sze a meghívás és a szerződés- kötés még nem jelenti azt, hogy el is jön, rengetegszer előfordult már, hogy hiába várták a koncert helyszínén. Nem ment el, mert épp rend­őrkézre került, eseüeg leitta magát a sárga földig, vagy pusztán nem volt kedve hozzá. Talán jobb lenne, ha Szlováki­ába sem jönne el... (puha) Pete Doherty készül, de ko­rántsem biztos, hogy meg­érkezik Vágújhelyre (S ITA/AP-felvétel) Az első Megasztárban tűnt fel, a tizenkét résztvevő közül nyolcadikként esett ki Schmidt Vera: Nézhetnélek ducerként is jelenlevő Winches­ter szerezte (Süvít a szél, Késői találkozás, Életem Szerelme), egy szövegét Teravágimov Pál ír­ta (Ne veszítsd el), míg egy má­sikban Szepessy Gábor társszer­zőként működött közre (Süvít a szél). A Megasztárból ismert Néz­hetnélek című is átdolgozva, gaz­dagon meghangszerelve csendül fel. Az anyag úgy fejeződik be, ahogy indul: az egyszerű hang­zásvilágot képviselő Vízcseppek cíművel zárul. A lemez egy gondolkodó fiatal hölgy életérzéseit tolmácsolja, fi­nomságba és visszafogottságba ágyazva. Vera melankolikus, szo­morkás, de egyben utat mutató al­bumot készített. Mindössze egy valamit lehet felróni neki: érthe­teden, miért a leggyengébb felvé­telhez készítette el második videó- klipjét a közelmúltban. A Ne bántsd őt a fontos üzenetet hordo­zó refrénje ellenére összességében mégis semmitmondó. A rádiók többsége az elsőként klipesí- tett pörgősebb Életem Szerelme címűt sem tűzte műsorra, és ezt még inkább igno- rálni fogják. A Süvít a szél vagy az írj ne­kem egy dalt nagyobb eséllyel indult volna a zenei szerkesztők­nél, és utána a lemezre is fény vetülne. De van egy másik kiugrási lehetőség is az éne­kesnő számára: össze kellene jönnie egy híres médiaszemélyiséggel... Vagy inkább hírhedttel. Elég kamuból is. Tud, hogy megnőne albuma iránt az érdeklődés! Igaz, akkor mondanivalója elveszítené értel­mét, hiszen Verát nem üyennek is­mertük meg, és a korongon sem ilyen képet fest magáról, hanem valódi önmagát tárja elénk. Min­denesetre tényleg ki kell találnia valamit, mert különben kiváló anyaga örökre a boltok polcain marad. Megismertünk két hasonló beállítottságú gitáros lányt. Mindkettőjük szeret­nivaló, és zenéjük hiány­pótló. Egyik a Megasztár első, másik a második szé­riájában tűnt fel. PUHA JÓZSEF Az első különösebb publicitás nélkül próbál meg érvényesülni, és a másikat sem kényezteti el a média. Legalábbis zenei szem­pontból nem. Ő azonban szeren­csésebb. Úgy néz ki, megtalálta élete párját a tehetségkutató ver­seny második sorozatát megnyert Caramel személyében, így na­get viszont képtelen megszólítani, albuma messze elkerülte az eladá­si összesítést. Vajon miért? A mi­nőséggel van baj? Szó sincs erről! Hiányzik a láncszem az előadó és célközönsége között, nem tudnak az anyag létezéséről, ami valószí­nűleg a kiadó számlájára írható. Pedig Bartók Eszter sikere példáz­za, hogy a gitárközpontú, érzel­mes, melankolikus daloknak Ma­gyarországon is van rajongóbázi­sa. Ráadásul - ahogy említettem - eddig nem voltak kiszolgálva. A CD borítóján Vera elválaszt­hatatlan hangszerével pózol. Az egyszerű hangzásvilágú: gitárból, billentyűkből és az énekből fel­épülő Ébredésre című felvétellel indítja lemezét, A végén átmenet gyobb figyelmet kap. Az első lányt Schmidt Verának, a másikat Bar­tók Eszternek hívják. Nyilván sok egyéb tényező is közrejátszik abban, hogy Eszter al­buma hetek óta az eladási lista él­vonalában tanyázik. Kétségkívül a megasztárosok közül övé az egyik legjobb korong. De mi a helyzet Verával? Nos, ő már egy éve leme­zes előadó. Önálló koncertjei mel­lett tavaly májusban fellépett Alanis Morissette előtt a Művésze­tek Palotájában, valamint vendég­ként gyakran megfordul Jamie Winchester és Hrutka Róbert fel­lépésein. Szélesebb közönségréte­van a következőbe, a Ne bántsd őt címűbe. Innentől kezdve gazda­gon meghangszerelt dalok köve­tik egymást teljes zenekari kísé­rettel, miközben a gitár mindvé­gig központi szerepet kap. Hallha­tóan nagy az összhang az előadó és a Winchesterék mögül is ismert zenészek között. Akárcsak Eszter, Vera is saját maga írta albumának oroszlánrészét. A tizenegy szerze­mény közül három zenéjét a pro­A Gnarls Barkley kilenc hétig vezette a brit kislemezlistát a Crazy című slágerrel Bravúrhalmozás a köbön BEMUTATÓ A Gnarls Barkley nagy betűkkel kerül be a zene történelemköny­vébe, és azt hiszem, minden zene­rajongó egy életre megjegyzi ezt a nevet. A duó április 3-án hatalmas bravúrt hajtott végre. Ekkor jelent meg Crazy című dala, és az előző heti internetes letöltéseknek kö­szönhetően már megjelenése napján elfoglalta a brit kislemez­lista csúcsát. Először fordult elő ilyesmi a szigetországban. A fel­vétel kilenc hétig vezette az ösz- szesítést, a héten a második hely­ről az ötödikre csúszott vissza, és a jövő héten már nem fog szere­pelni az első hetvenöt között. Ki­adója ugyanis május 29-ével tö­rölte katalógusából, magyarán: a kereskedők már nem rendelhet­nek maxi CD-t, és a márciusban életbe lépett szabályok értelmé­ben az ilyen dalok csak további két hétig tartózkodhatnak a lis­tán. A boltok raktárkészletének forgalma és az internetes letölté­sek a továbbiakban nem teszik le­hetővé a szereplést. A duót a New York-i hip-hop le­mezlovas, Danger Mouse és az at­lantai énekes-rapper, Cee-Lo al­kotja. Mouse már több rapperrel A Gnarls Barkley másodikként a Smiley Faces című dalt másolja ki kislemezre az albumáról, július 17-én jelenik meg (Képarchívum) készített közös albumot, például brooklyni barátjával, Jeminivel 2003-ban Ghetto Pop Life cím­mel. A korong egyik dalához fel­kérte remixernek Cee-Lo Greent, ezzel indult az együttműködésük. Nevéből a „Green” szót mára el­hagyó fiatalember a Big Boi és André 3000 alkotta OutKast test­vérzenekarának, a Goodie Mob nevű kvartettnek a frontembere­ként vált ismertté. A Dungeon Family nevű formációban is köz­ponti szerepe volt Big Boi és Andre 3000 mellett, néhány OutKast-dalban is közreműkö­dött, a hip-hopra és soulra épülő szólóanyagai (Cee-Lo Green And His Perfect Imperfections - 2002, Cee-Lo Green... Is The Soul Machine - 2004) is tovább növel­ték népszerűségét. 2003 őszén Danger Mouse mutatott neki né­hány zenei alapot, ám ő kijelen­tette, ezekre nem tud rappelni, csak énekelni. így a két és fél év­vel később, idén áprilisban Gnarls Barkley név alatt megjelent közös albumuk, a St. Elsewhere énekelt anyag lett, két és fél perces átlag­hosszúságú popdalokkal. A címét egy nyolcvanas években futó amerikai kórházsorozattól köl­csönző lemez vetítőgép zajával kezdődik, és annak leállásával ér véget. A duó új megvilágításba helyezte a hip-hopot, rendkívül sokszínű zenei alapokat készített, és újra felfedezte a hatvanas évek klasszikus soulhangzását - Cee- Lo éneke ezt a korszakot idézi. Hip-hop, soul és elektronika keve­redik az albumon, s a végered­mény stílusteremtő, amely bizto­san rányomja a bélyegét a követ­kező hónapok, évek hangzásvilá­gára. (péjé) ZENEZÓNA Nehéz szülés az amerikai zenekartól A New York-i Scissor Sisters debütáló lemezéből Nagy-Britanniá- ban 2004-ben 1 594 529 példányt értékesítettek, s ezzel az év leg­kelendőbb hanghordozója volt a szigetországban. A tengerentúlon szinte ismeretlen, ám Európában nagy népszerűségnek örvendő popcsapat sikerének titkát a szakemberek abban látják, hogy töké­letesen ötvözi a nyolcvanas évek popzenéjét az aktuális trendekkel. Az öttagú formáció az eredeti tervekhez képest másfél éves késéssel végre elkészítette második albumát, amely Ta-Dah címmel várható­an szeptember 18-án kerül a boltokba. „Úgy érzem magam, mintha egy újszülöttet hoztam volna a vüágra. Sokáig vajúdtam vele, külö­nös és fájdalmas érzés volt, de a gyerek nagyon szép lett” - mondta Jake Shears énekes. A Scissor Sisters augusztusban fellép a Sziget Fesztiválon, és bizonyára több dal is elhangzik majd az új lemezről. Hacsak nem mondja le pár nappal előtte a koncertet, mint ahogy azt két éve tette... (z, p) A Scissor Sisters második albumát az I Don't Feel Like Dancin' cí­mű dal harangozza be, maxin szeptember 4-étól lesz kapható (Reuters-felvétel) Tovább vitatkozó csinibabák A Charlotte Church és a Girls Aloud énekesnője, Cheryl Tweedy közötti szópárbaj azután robbant ki, miután a lánycsapat tagja megvádolta az énekesnőt, hogy lemásolta első albumuk hangzá­sát, továbbá imázsukat is pofátlanul nyúlja. Az elmúlt napokban már csitultak a kedélyek, Charlotte azonban most ismét felmelegí­tette a viszályt. „Jobban tenné, ha felnőne, és találna magának va­lami elfoglaltságot. Például elmehetne golfozni. Eleinte viccesnek találtam őt, de most már szánalmas, amit művel. Ha meglátom va­lahol, tutira leütöm” - nyilatkozta Church kisasszony Cheryl Tweedyről egy rádióinterjúban, (z, p) Keating új albuma a Bring You Home címet kapta Folytatódik a diadalmenet CD-ÚJDONSÁG Az egykori Take Thates Robbie Williams mellett Nagy-Britanniá- ban van egy másik, évek óta nép­szerű énekes, aki úgyszintén fiú­csapat tagjaként vált ismertté. Ronan Keatingnek hívják, koráb­ban a sikert sikerre halmozó ír Boyzone tagja volt. Robbie-val ugyan nem tudja felvenni a ver­senyt, és tájainkon nincs számotte­vő rajongótábora, a szigetországi érdemei azonban mégis tekintélyt parancsolok. Radikálisan nem sza­kított egykori csapata hangzásvilá­gával, zenéje csak annyit változott, amennyit ő maga az évek során. Három stúdiólemez után 2004 októberében megjelentette sláge­reinek gyűjteményét, és az elmúlt héten új stúdióalbummal rukkolt elő. A Bring You Home első sláge­re, a Kate Rusby folklórénekesnő közreműködésével készült All Over Again a huszonkilenc éves énekes tizennegyedik TOP 10-es slágere Nagy-Britanniában; a fel­vétel a hatodik helyig jutott. Új ko­Ronan Keating ötödik szólóle­mezétjelentette meg (Reuters-felvétel) rangját is érzelgős, melankolikus dalokkal töltötte meg, találhatók rajta tempósabbak is, az egyensúly viszont a balladák felé bülen. Fel­került rá az Iris című Goo Goo Dolls-sláger átdolgozása is. (pj) Rónán Keating slágerei a brit TOP 10-ben Dalcím Időpont Csúcspozíció 1. When You Say Nothing At All 1999 augusztusa 1. 2. Life Is A Rollercoaster 2000 júliusa 1. 3. The Way You Make Me Feel 2000 novembere 6. 4, Lovin’Each Day 2001 áprilisa 2. 5. If Tomorrow Never Comes 2002 májusa 1. 6. I Love It When We Do 2002 szeptembere 5. 7. We’ve Got Tonight (Featuring Lulu) 2002 decembere 4. 8. The Long Goodbye 2003 májusa 3. 9. Lost For Words 2003 novembere 9. 10. She Believes (In Me) 2004 februárja 2. 11. Last Thing On My Mind (& LeAnn Rimes) 2004 májusa 5. 12. I Hope You Dance 2004 októbere 2, 13. Father And Son (Featuring Yusuf) 2004 decembere 2. 14. All Over Again (Featuring Kate Rusby) 2006 júniusa 6.

Next

/
Thumbnails
Contents