Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)
2006-06-14 / 136. szám, szerda
20 Tippverseny ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 14. www.ujszo.com Tippelők Új Szó-fociligája: a 29. fordulóban tizenegy pont volt a maximum, ami a tallósi Bugár Edith nevéhez fűződik; várhatóan szoros lesz a jövő heti befutó A célegyenesben a perbetei Gömöri László vezet Mivel a párkányi együttes nem Privigyén, hanem Nagytapolcsányban vendégeskedett, így 29. szelvényünkön töröltük az egyes sorszámú találkozót, s nem vettük figyelembe az értékelésnél. Enélkül csak tizenegy pont volt az e heti maximum, és a tallósi Bugár Edith egyedüliként gyűjtött ennyi pontot. A 29. forduló mérkőzésein egyébként az én házam, én váram elv érvényesült, a vendégek csak egy pontot tudtak szerezni. A góltotóban szereplő találkozón a kassai fakócsapat csak döntetlenezett odahaza, az iksz pedig huszonhárom versenyzőnknek jelentett plusz három pontot. A záró forduló előtt a perbetei Gömöri István egy ponttal vezet, de a nagyka- posi Kis Berta Terézia is ott van szorosan a nyomában. A többieknek nagyot kellene hajrázniuk, hogy megelőzzék őket. Még nyitott a tavaszi idény is: az éllovas érsekújvári Valkó László mögött a remekül finiselő csatai Stru- hár Csaba és a sárói Alföldi Lajos lehet a befutó. AZ ÖSSZETETT 197 pontos VERSENY ÁLLÁSA ' Bugár Attila, Felsővámos 205 pontos 196 pontos Gömöri László, Perbete ' Kristóf József, Alistál 204 pontos Kis Berta Terézia, Nagykapos 202 pontosok Struhár Tibor, Csata; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Valkó László, Érsekújvár 201 pontosok Roskó Róbert, Tardoskedd; Struhár Péter, Csata 200 pontosok Alföldi Lajos, Sáró; Bačkovský Viktória, Komárom; Fógel Pál, Ipolyság; Fónad Ferenc, Tornaija 198 pontosok Kovács Tamás, Rété; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Sámson Róbert, Nána 195 pontosok Csóka Gizella, Egyházgelle; Duffek József, Bánkeszi; Jakab István, Perbete; Kysler Veronika, Kisújfalu; Orlai Zsófia, Ipolyság 194 pontosok Bagócsi István, Sáró; Dobai Tünde, Kisújfalu; Gömöri Anna, Perbete; Sáfrány Magdolna, Szete 193 pontosok Bubenko András, Buzita; Fógel Andrea, Ipolyság; Kozics Erzsébet, II- lésháza; Németh Géza, Alistál 192 pontosok Agg Norbert, Komárom; Izsák Mária, Vágfarkasd; Mocsi Attila, Lakszakállas; Molnár Gyula, Nagyölved; Molnár Mónika, Komárom 191 pontosok Árgyusi Katalin, Negyed; Bakos Jó- zsefné, Dernő; Gatyás János, Perbete; Hegyi János, Jóka; Simon Tamás, Nemesócsa 190 pontosok Csóka Mária, Egyházgelle; Fitos László, Szilas; Gatyás Terézia, Perbete; Kis Berta Éva, Nagykapos; Orlai Ottó, Ipolyság; Somogyi János, Veze- kény 189 pontosok Bráz Andrea, Tornaija; Csank István, Nagybalog; Németh Zsolt, Alistál; Stambauer György, Ebed; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Tapló László, Helemba; Vörös Claudia, Nyárasd 188 pontosok Méry Tamás, Somoija; Nagy Attila, Alsószeli; Zimerman Mária, Ipolysza- kállos 187 pontosok Bartek Krisztián, Pózba; Fitos Klára, Szilas 186 pontosok Gróf Barnabás, Bős; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; id. Ligárt József, Rimaszécs; Lelkes Boglárka, Hodos; Szalay Alena, Csallóközaranyos; To- masovics József, Vásárút; Trhaj József, Felsővámos; Uzsák Miklós, Perbete; Zahorcsek Zoltán, Perbete 185 pontosok Ambrus Mária, Baka; Antalík Imre, Érsekújvár; Czetli István, Taksony; Fógel János, Ipolyság; Győri Péter, Nádszeg; ifj. Tomasovics József, Vásárút; Kiss Bálint, Búcs; Lozsy László, Vághosszúfalu; Molnár Szilvia, Megyercs; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Tomasovics Ilona, Vásárút 184 pontosok Bálint István, Nagykér; Bergendi Gellért, Nyékvárkony; Csóka Róbert, Egyházgelle; Győri Zoltán, Nádszeg; Hegyi Sarolta, Jóka; ifj. Bilás Zsuzsanna, Dunaszerdahely; Kosik Alajos, Szímő; Lakatos Katalin Nagymegyer; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Száraz István, Nagykér; Uzsák Norbert, Perbete 183 pontosok Borsányi Tibor, Nemesócsa; Fógel Dávid, Ipolyság; Fógel Icka, Ipolyság; Gombos László, Jányok; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; Nagy Miklós, Alsószeli; Polák Dániel, Vezekény; Somogyi Valéria, Vezekény 182 pontosok ifj. Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Kristóf Tamás, Alistál; Német Margit, Pózba; Ondró Erzsébet, Kéménd; Pupkai Mihály, Dunaszerdahely; Süli Éva, Sárosfa; Zahorcsek Sebastian, Perbete; Zsigrai Béla, Nagybodak 181 pontosok Bubenko Ilona, Buzita; Csank Istvánná, Nagybalog; Fógel Barbara, Ipolyság; Gyurkovics Gyula, Szentmi- hályfa; Horváth Ilona, Ifjúságfalva; Horváth Lajos, Ifjúságfalva; ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Jancsó Miklós, Vágfarkasd; Kajtor Pál, Ipolyság; Kosa József, Gömörsid; Nagy Ro: zália, Ekecs; Obertol Géza, Búcs; Stefik József, Perbete; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer 180 pontosok ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; István Darina, Málas; Jakab Igor, Perbete; Kapa Zoltán, Tesmag; Vanya József, Tardoskedd 179 pontosok Árgyusi János, Negyed; Bartalos János, Lég; Bugár Edith, Tallós; Csi- csay László, Medve; Doró Zoltán, Tornaija; Farkas Ferenc, Gútor; Lelkes László, Hodos; Soós József, Nagybodak; Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos 178 pontosok Ádám László, Újbást; Bukai Lambert, Pozsony; ifj. Ilon Ferenc, Ógyal- la; Kosik József, Szímő; Lengyel Lajos, Nagymagyar ; Molnár István, Tejfalu; Nagy Barnabás, Ekecs; Németh Benő, Alistál; Soós Robert, Nagybodak; Tőre Ildikó, Füleksávoly; Urbán Lajos, Nagyölved 177 pontosok Agócs Erzsébet, Gömöralmágy; Álló József, Béke; Bartek Margit, Pózba; Bráz Róbert, Tornaija; Csóka Péter, Egyházgelle; Csölle Erika, Nyárasd; Fógel Ábel, Ipolyság; Hor- nyák János, Szolnocska; Obertol Noémi, Búcs; Ölvedi György, Párkány; Santúr Ottó, Komárom; Szűri Béla, Köbölkút; Zimerman Géza, Ipolyszakállos 176 pontosok Bálint Gábor, Nagykér; Balogh Árpád, Gúta; Deák Zoltán, Jóka; Gáspár István, Ragyolc; Kajtor Ilona, Ipolyság; Kosik Katalin, Szímő; Kusnyír Gyula, Matyóc; Méry Marcella, Fél; Molnár Klára, Nagyölved; Narancsík Erika, Nagyabony; Obertol Éva, Búcs; Sámson Imre, Párkány; Tóth László, Gúta; Tóth Vilmos, Nagymegyer; Ud- vardi István, Bátorkeszi 175 pontosok Ambrus László, Baka; Balogh Gábor, Gúta; Bózsing Csaba, Vízkelet; Gajdács József, Szentmihályfa; Harcsa Sándor, Gúta; ifj. Márkus László, Csallóköztárnok; Kiss László, Illés- háza; Nagy István, Sajószentkirály; Szalánczi Tamás, Dunaszerdahely 174 pontosok Farkas Renáta, Gútor; Hajdú István, Szímő; Ilon Ferenc, Ógyalla; Kristóf Pál, Alistál; Mészáros György, Csallóköznádasd; Zahorcsek Valéria, Perbete 173 pontosok Bálint Magdolna, Nagykér; Bilás József, Dunaszerdahely; Geleta Ferenc, Hetény; ifj. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Méry Máté, Fél; Mics Béla, Ipolynyék; Öllé Sándor, Felsőszeli; Szalánczi László, Dunaszerdahely; Teknős Julianna, Ipolyhidvég; Trhaj Mónika, Felsővámos; Zagiba Tibor, Jólész E HETI NYERTESEINK Bugár Edith, Tallós; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; Straka Sándor, Felsőpatony A legutóbbi, 29. fordulóban egy tizenegy, valamint hat kilencpontos szelvény érkezett. A tallósi Bugár Edith mellett a további két nyertesről tehát sorsolás döntött. A szerencse ezúttal a vágkirályfai Gyenge Veronikának és a felsőpatonyi Straka Sándornak kedvezett. Nyereményük egy-egy Új Szó-pénztárca. Gratulálunk! A díjakat postán küldjük el. _____________________________________* 29. FORDULÓ ÉLMEZŐNYE ____ Ttn ryriTWiwiniinw<BWHwnwwwiRwiTiiiwwniiiiii><inwni>wiiiiTnfinr'~aTfrinr-r ~iirrrtti ~n~vnTinOTWiiMBMiiWflfflffiiiiffmWMWiMNBMBMMMMMMWMMMiwiiiFyiiiii"i ü kiiImA1*'iii^áiiTiiraniBiiBwawwMMBWMMiMnBWBaeeiiag^saBaaBMaawgppp 11 pontos Bugár Edith, Tallós 9 pontosok Fógel Dávid, Ipolyság; Gróf Barnabás, Bős; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Ilon Ferenc, Ógyalla; Straka Sándor, Felsőpatony 8 pontosok Bakos Józsefné, Dernő; Bálint Magdolna, Nagykér; Csicsay László, Medve; Czékus Irén, Marcelháza; Doró György, Tornaija; Fónad Ferenc, Tornaija; Gombos László, Jányok; id. Bosák György, Taksonyfal- va; Jancsó Miklós, Vágfarkasd; Király László, Pelsőc; Kiss János, Ipolynyék; Kiss László, Illésháza; Kosik Katalin, Szímő; Kürti József, Keszeg- falva; Narancsík Erika, Nagyabony; Orbán Judit, Feketenyék; Simon Tamás, Nemesócsa; Struhár Péter, Csata; Struhár Tibor, Csata; Trhaj Tamás, Felsővámos 7 pontosok Ádám László, Újbást; Agg Norbert, Komárom; Alföldi Lajos, Sáró; Antalík Imre, Érsekújvár; Árgyusi János, Negyed; Árgyusi Katalin, Negyed; Bačkovský Viktória, Komárom; Balogh Árpád, Gúta; Bencze János, Bússá; Bergendi Gellért, Nyékvárkony; Bilás József, Dunaszerdahely; Bo- dzsár Gyula, Ipolyság; Bőgi Robert, Dunaszerdahely; Bráz Andrea, Tornaija; Dobai Tünde, Kisújfalu; Fógel Icka, Ipolyság; Fógel Pál, Ipolyság; Chovan Piroska, Zsigárd; Kajtor Pál, Ipolyság; Kajtor Richárd, Ipolyvisk; Katona Béla, Dunaszerdahely; Kusnyír Gyula, Matyóc; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Molnár Antal, Komárom; Molnár Mónika, Komárom; Németh Benő, Alistál; Németh Zsolt, Alistál; Soós Aurél, Nagybodak; Soós Robert, Nagybodak; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Trhaj Mónika, Felsővámos; Udvardi István, Bátorkeszi; Valkó László, Érsekújvár; Zahorcsek Valéria, Perbete A TAVASZI IDÉNY ÉLMEZŐNYE 107 pontos Valkó László, Érsekújvár 106 pontos Struhár Péter, Csata 105 pontos Alföldi Lajos, Sáró 104 pontosok Gömöri Anna, Perbete; Gömöri László, Perbete 103 pontosok Bugár Attila, Felsővámos; Gróf Barnabás, Bős; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Kysler Veronika, Kisújfalu 102 pontosok Gatyás Terézia, Perbete; id. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Struhár Tibor, Csata 101 pontosok Csóka Gizella, Egyházgelle; Kovács Tamás, Rété 100 pontosok Fitos László, Szilas; Jankó László, Nagymegyer; Mocsi Attila, Lakszakállas; Roskó Róbert, Tardoskedd; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Vörös Claudia, Nyárasd 99 pontosok Agg Norbert, Komárom; Hegyi János, Jóka; Izsák Mária, Vágfarkasd; Jakab István, Perbete; Kozics Erzsébet, Illésháza; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Molnár Szüvia, Megyercs; Németh Géza, Alistál; Simon Tamás, Nemesócsa; Zsigrai Béla, Nagybodak 98 pontosok Bubenko András, Buzita; Csóka Mária, Egyházgelle; Dobai Tünde, Kisújfalu; Kajtor Richárd, Ipolyvisk; Kosik Katalin, Szímő; Molnár Gyula, Nagyölved; Molnár Mónika, Komárom; Rácz Dávid, Nagyölved; Sáfrány Magdolna, Szete; Tomasovics József, Vásárút; Tóth Kálmán, Nagymegyer 97 pontosok Árgyusi Katalin, Negyed; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Bugár Edith, Tallós; Csicsay László, Medve; Fógel Barbara, Ipolyság; ifj. Büás Zsuzsanna, Dunaszerdahely; ifj. Tomasovics József, Vásárút; Kis Berta Éva, Nagykapos; Somogyi János, Vezekény; Tomasovics Hona, Vásárút; Zahorcsek Zoltán, Perbete 96 pontosok Ambrus Mária, Baka; Bačkovský Viktória, Komárom; Csibrányi Erzsébet, Nyékvárkony; Csóka Róbert, Egyházgelle; Czetli István, Taksony; Fógel Pál, Ipolyság; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; Harcsa Sándor, Gúta; ifj. Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Kristóf József, Alistál; Molnár Zoltán, Megyercs; Nagy Barnabás, Ekecs; Orlai Zsófia, Ipolyság; Soós József, Nagybodak; Soós Robert, Nagybodak; Zimerman Mária, Ipolyszakállos 95 pontosok Bagócsi István, Sáró; Bakos Józsefné, Dernő; Bilás József, Dunaszerdahely; Csóka Péter, Egyházgelle; Duffek József, Bánkeszi; Fitos Klára, Szilas; Fónad Ferenc, Tornaija; ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Jancsó Miklós, Vágfarkasd; Kosik Alajos, Szímő; Nagy Attila, Alsószeli; Nagy Miklós, Alsószeli; Sámson Róbert, Nána; Süli Éva, Sárosfa; Szalay Alena, Csallóközaranyos 94 pontosok Bálint István, Nagykér; Bubenko Ilona, Buzita; Csölle Erika, Nyárasd; Czékus Irén, Marcelháza; Gatyás János, Perbete; Hegyi Sarolta, Jóka; Chovan László, Zsigárd; Lozsy László, Vághosszúfalu; Méry Tamás, Somor- ja; Molnár Klára, Nagyölved; Száraz István, Nagykér; Tapló László, Helemba; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer; Trhaj József, Felsővámos; Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Uzsák Norbert, Perbete 93 pontosok Árgyusi János, Negyed; Bráz Andrea, Tornaija; Fógel Icka, Ipolyság; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; Gyurkovics Gyula, Szentmihályfa; Ilon Ferenc, Ógyalla; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Öllé Sándor, Felsőszeli; Ölvedi György, Párkány; Somogyi Valéria, Vezekény; Stefik József, Perbete; Szalánczi Tamás, Dunaszerdahely; Teknős Lajos, Ipolyhidvég; Vaszüy Ildikó Komárom; Vími Tibor, Nagymegyer MEGJEGYZÉS Terjedelmi okokból az összetett verseny állását teljes egészében nem közölhetjük. Versenyzőink névsorát és az elért pontszámokat azonban központi adatbázisunkban vezetjük és hetente frissítjük. Lapunkban csak a mezőny nagyjából első felét találják meg. Az összetett verseny állását - teljes névsorral -jövő szerdai számunkban közöljük. A helyes tippszelvény TIPPELŐK ä SZÓ-FOCI LIGÁJA Sorszám Mérkőzés Bajnokság Tipp 1-X-2 Paneltipp i. Prievidza-Štúrovo 3. L. Ny. X X 2. Šamorín-Gabčíkovo 4. L. Ny.Dk. © 1 3. V. Cetín-V.-Opatovce S.L.Ny.D. © 1 4. Želiezovce-Kameničná 5.LNy.K. © 2 5. Jesenské-Tomášovce 4. L. KÖ. D. © 1 6. Nenince-Fiľakovo 5.LKÖ.D. © 2 7. Rožňava-Rešica 4. L. K. D. © 1 8. Borša-Naciná Ves 5. L K. Dk. © X 9. Gemer-Rimavská Seč TB-RS © 1 10. MFK Košice B-Stropkov 3. L. K. 2:1 A 29. számú tippszelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. Prievidza-Štúrovo törölve 2. Šamorín-Gabčíkovo 1:0 (1) 3. V. Cetín-V. Opatovce 3:2 (1) 4. Želiezovce-Kameničná 7:1 (1) 5. Jesenské-Tomášovce 5:0 (D 6. Nenince-Fiľakovo 3:1 (1) 7. Rožňava-Rešica 2:0 (1) 8. Borša-Naciná Ves 8:0 (1) 9. Gemer-Rimavská Seč 3:2 (1) 10. MFK Košice B-Stropkov végeredmény: 1:1