Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)
2006-06-10 / 133. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 10. www.ujszo.com Véget ért a Meteorit Nemzetközi Művészeti Fesztivál Színesen izzó siker BORKA ROLAND Guta. A tervezettnél egy nappal korábban, csütörtökön véget ért a D. Meteorit Nemzetközi Művészeti Fesztivál. A művelődési központ Libressójában tartott ünnepélyes díjátadáson Csontos Róbert, a fesztivál művészeti vezetője elmondta: „Az idei fesztiválon Európa számos színtársulata bemutatkozott, főleg a kapcsolatteremtésre és annak ápolására igyekeztünk a hangsúlyt helyezni. A rendezvény ebből a szempontból is teljesítette küldetését, hiszen már vannak visszatérő szereplőink is.” A fesztivál sikerességét bizonyította a csütörtökön bemutatott Genesis című előadás is, melyet a lengyelországi Theatre „A” látványszínháza vitt színre. A felettébb látványos darab monumentális kellékeket vonultatott fel. Nem várt érdeklődés övezte a szabadidőközpont udvarán bemutatott produkciót, annyian jöttek, hogy pótszékeket kellett hozni. Ezt követően került sor az eredmény- hirdetésre, kiértékelésre és a díjak átadására. A nemzetközi zsűri a legjobb előadás díját a svájci Varietäter színház Home Sweet Home című előadásának ítélte oda. A legjobb férfialakítás díját Tomáš Nepšinský a besztercebányai Štúdio Tanca Fekete Kandúr című darabban nyújtott alakításáért érdemelte ki. A legjobb rendezés díja Olga Mu- china Letí című darabjának előadásáért Marián Amslert illeti. A legjobb látvány díját a szlovéniai Inner World Theatre Self-Portrait című előadása kapta. A legjobb zene díját az ausztriai Schaulpsielhaus Stormy Love Inna Beatbox című előadásának zeneszerzője, Daniel Wagner kapta. A legjobb előadás díjazottjainak, a svájci Varietäter színház tagjainak Bánfalvy Ágnes gratulál (A szerző felvétele) A PSB megjelentette Fundamental című új albumát Zene kontra politika CD-ÚJDONSÁG A nyolcvanas évek vezető szintipop duója, a Pet Shop Boys utoljára 2002 áprilisában adott ki stúdiólemezt Release címmel. Neil Tennant és Chris Lowe az azóta eltelt négy évben megjelentették slágereik dupla válogatását, és zenét komponáltak Szergej Eisenstein 1925-ben bemutatott Patyomkin páncélos című klasszikus némafilmjéhez - a Drezdai Filharmonikusok és Jonathan Stockhammer karmester segítségével készült anyag nagy meglepetést váltott ki, teljesen eltér a PSB hangzásvilágától. Valószínűsíthető volt, hogy a duó az új albumán nem folytatja a ’93-as Very című lemez óta tapasztalható, a szintipoptól egyre távolodó hangzást, hanem visszatér a gyökereihez, mivel a stílus ismét előtérbe került, és a fiúk a távolodással együtt a reflektorfényből is egyre jobban kiszorultak. A várakozásnak megfelelően a neves producer, Trevor Horn felügyelete mellett készült, május 22-én kiadott Fundamental visszarepít a nyolcvanas évekbe. Nosztalgiamentes korong született, amely teljes mértékben megállja a helyét a mostanság rendkívül aktív elektropop-me- zőnyben. A szövegek több helyen aktuális témákra fókuszálnak - például az albumot beharangozó I’m With Stupid című Tony Blair és George W. Bush kapcsolatán ékelődik. A dal a PSB harminchetedik kislemeze, és huszadik TOP 10-es slágere Nagy-Britanniában; a nyolcadik helyig jutott. Eddig négy listavezetője volt a szigetországban, mind a négy a nyolcvanas években: a West End Girls (1985), az Iťs A Sin (1987), az Always On My Mind (1987) és a Heart (1988). A duó legutóbbi nagy sikere, a ’93-as Go West a második helyig vitte, azóta hetedik helynél magasabb pozíciót nem sikerült elérnie, (pj) A Pet Shop Boys visszatért az eredeti hangzásvilágához (Képarchívum) SAMARIA 2006 RÉGI ZENEI NAPOK - S0M0RJA Június 10.19.00 református templom Renaissance Consort - műv. vezető: Pálinkás Albert Gaudium - műv. vezető: Németh Imre A koncerten H. L. Hassler-, M. Paetorius-művek, a Vietoris kézirat, a Lőcsei kézirat és az Eperjesi graduál hangzik el Ötszázadik adását zenés bulival és izgalmas „házfoglalóval" ünnepli a Magyar Televízió népszerű Kultúrháza Kulturális valóságshow Budapesten Geszti Péter a budapesti kulturális életet elemzi, Mucsi Zoltán és Scherer Péter visszaköltözik az elfoglalt „kultúrházba", Háy János pedig saját verseire rappel majd (Képarchívum) A Magyar Televízió leghűségesebb nézői 2004 novembere óta láthatják a Kultúrház című műsort. Másfél évvel az elindulás után máris megvan az első jubileum: a Kultúrház elérte az ötszáz adást, amit nagyszabású rendezvényekkel ünnepelnek meg. KISS TIBOR NOÉ A műsor már a kezdetektől arra törekedett, hogy kitágítsa a kultúra fogalmát. A készítők szakítani kívántak azzal a felfogással, ami a nagybetűs kultúrát elidegeníti a valóságtól. A Kultúrház szerint ebbe a sokat hangoztatott fogalomba beletartozik a tárgyi kultúrától kezdve az épített környezeten át számtalan társadalmi jelenség - végül is körülöttünk minden a kultúránkról (vagy kulturálatlansá- gunkról) árulkodik. A szerkesztők által „értelmes szórakoztatás”- ként aposztrofált műsor azonban számszerű sikereket is fel tud mutatni: volt, amikor 400 ezren ültek a tévék előtt kultúrára éhesen (ez a televíziónézők 5,3 százalékát jelenti, ami kulturális műsorok között jó aránynak számít). A szerkesztők két rendezvényt is szerveztek az ötszázadik adás méltó megünneplésére. Ma délután hat órakor háromórás buli következik a budapesti Zöld Pardon nevű szórakozóhelyről. Két színpadon igazán változatos zenei kínálat várja az érdeklődőket: lesz hip-hop (Animal Cannibals), elektronikus tánczene (Zagar), alternatív (Hippikiller), jazz (Balázs Elemér Group) és szájharmonika (Szabó Tamás) is. Persze nemcsak a zenerajongók találnak érdekes programokat a Petőfi-híd budai oldalán lévő szórakozóhelyen. Néhány program, a teljesség igénye nélkül: Geszti Péter elemzi a budapesti kulturális életet. A helyszínen vendégeskedik a magyar íróválogatott csapata, amely nagy nemzetközi sikert ért el egy héttel ezelőtt: Brémában a német írókat verték el 3:0-ra. A nemrég megjelent Amerika kiadó című könyv szerzője (Para-Kovács Imre) és interjúalanya (Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó frontembere) is beszélgetni fog majd a nézők és a kamerák előtt. Este aztán egy egészen új ötlet szerepel a programban: „kultúr- házfoglaló-akció” kezdődik. A szerkesztők az elmúlt másfél évben náluk szereplő vendégeikkel együtt életre keltenek egy jelenleg használaton kívül álló hetedik kerületi ingadant (a pesti éjszaka aktív résztvevői bizonyára felismerik majd a Mumus nevű helyet). Itt is szokatlan és színes program vátja majd a meghívottakat. Kieselbach Tamás például a saját képei közül hoz el néhányat az ezúttal valódi Kultúrház egyik helyiségébe - negyedóránként tárlatvezetést is tart. Scherer Péter és Mucsi Zoltán (a ház korábbi lakói) most egy éjszakára visszaköltöznek, és úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. F. Zámbó István és Wahorn András kortárs freskókkal díszíti a falakat - ezek valószínűleg jól illeszkednek majd a graffitikhez. Háy János és Harcos Bálint a saját verseikre fognak rappelni, de lesz interaktív színház és entellektüel látványkonyha, virtuális túra és fantasy-sakk. Az esemény legérdekesebbnek ígérkező aktusa azonban talán egy szavazás lesz. A Kultúrház a „házfoglalás” során indítja el akcióját, melyben azt szeretnék megtudni, hogy melyik „a száz legszerethetőbb dolog a magyar kultúrában”. A meghívott vendégek szavazhatnak majd, de később az interneten is bárki bekapcsolódhat a magyar kultúr- önkép alakításába. Erdős Gábor szerkesztő szerint a „kultúrházfoglaló-akció” kiválóan illeszkedik a műsor koncepciójába. „A város egy részét nem használjuk, így rengeteg kihasználatlan lehetőség van körülöttünk. És amíg ezek a helyek újjáépülnek, addig kezdjünk velük valamit. Azt hozzuk most ide, ami nekünk fontos: művészi, népszerű és érdekes produkciókat.” A Kultúrház működésével szeretné megcáfolni azt, hogy egy műsor színvonala és nézettsége között fordított arányosság állna fenn. így a mostani akciósorozat kapcsán is elhangzott az igen jól csengő „kulturális valóságshow” kifejezés - mindez jól foglalja össze, hogy mi történik ma este Pesten és Budán. A tévénézők a ma délutáni programot teljes egészében végigkövethetik az M2 csatornáján, de az Ml nézői is rendszeresen bekapcsolódnak majd az adásba. A házfoglalásról élőben nem láthatnak felvételeket, de hétfőn este 8 órakor a Magyar Televízió egyes csatornáján megtekinthető lesz egy összefoglaló. Csapiár Vilmos Igazságos Kádár János című regénye a közelmúlt (majdnem) hiteles krónikája Dolgok, melyek akár meg is történhettek volna JUHÁSZ KATALIN Vannak a világforradalmiak, vezetőjük Biszku Béla. Virslit és száraz kenyeret esznek, titkos találkozót szerveznek a szomszédos országok vüágforradalmiaival, valamint disznók százezreit hajtják át az osztrák határon. „Maguk a disz- naikkal ki akaiják robbantani a harmadik világháborút?”, ordítja Leonyid Brezsnyev Moszkvából Kádár János fülébe telefonon. Ennyiből is érezhető, hogy a dolog nem véresen komoly. A cím a nép közé vegyülő Mátyás királyt villantja be, és nekem még mindig vannak olyan idős rokonaim, akikben Kádár János alakja egyfajta mesehőssé absztrahálódott. Volt is siker, Csapiár Vilmos könyvének első háromezer példányát annak idején hetek alatt kapkodták el, a mű a közelmúltban hangzott el a Magyar Rádióban 13 részben, és ez már a harmadik kiadás. A kal- ligramos borító kissé csiricsáréra sikeredett, nekem legalábbis jobban tetszik az első kiadás fedele, amelyen az egykori pártfőtitkár rövidnadrágban dobál köveket a vízbe. Ez a kötet egyébként csúcstartó: könyvtáram legtöbbször kölcsönadott példánya. Ismerőseim, valamint az ő ismerőseik mára szó szerint salátává olvasták, ráadásul mindenféle öntettel, szószokkal, kávéval is megbolondították, szóval nem éppen gusztusos látvány. Úgyhogy simítsuk ki a szamárfüleket, és beszéljünk inkább a belbecsről. A hangvétel félúton van a groteszk és a mese között, ami így utólag szülte természetes megközelítésnek tűnik, hiszen Kádár Jánosról és elvtársairól amúgy is számtalan legenda kering a nép ajkán. A nép kialakította a maga Kádár-képét. Az író pedig legalább három képet ütköztet ebben az elbeszélésgyűjteményben. Azt, amilyennek a nép látta vezérét, azt, amilyennek Kádár igyekezett látszani, és azt, amilyen Csapiár szerint valójában volt. Vajon tekinthetünk-e hóniával a közelmúlt magyar társadalmának meghatározó alakjaira? Nem haragszanak-e meg a szereplők leszármazottai a „mulatságos” élethelyzeteket olvasván? És egyáltalán: mennyi az igazságtartalmuk ezeknek az anekdotikus stílusban elbeszélt történeteknek? Ilyesféle kérdések motoszkáltak bennem, aztán visszagondoltam a szóban forgó korszakra, és rádöbbentem a lényegre: hogy az itt leírt dolgok akár meg is történhettek volna. A mesényelvi fordulatok és a valószerű elemek szépen keverednek az elvtársak egymás között használt szóvirágaival, a történeteket ráadásul egyfajta gyermeki naivság is belengi. Mivel mi, egyszerű halandók nem tudhatjuk, mi játszódott le a pártházakban, a parlamentben, a pártüdülőkben és Kádárék otthonában, a faktumok felőli közelítésnek épp annyi értelme van, mint a meseszerű tálalásnak. Ezek a sztorik csupán annyira valószínűtlenek, amennyire a 60-as, 70-es évek magyar valósága, a legvidámabb barakk volt az. A történészek ugyanoda lyukadnak ki, mint a történetfaragók. Az olvasó pedig tanácstalan, elbizonytalanodik, fogalma sincs, mit higgyen, mit ne, az hó tehát elérte célját. Csapiár egy egész vüágot épít fel fikcióból. „Megismerhetjük” Kádár János szokásait, szavajárását, házaséletét, elvtársaival való kapcsolatát, és a kommunista párton belüli intrikákat. Megtudhatjuk, mit evett leggyakrabban Biszku Béla, hogyan vadászott Aczél György, miként csempészte haza Mongóliából kollégáját Czinege Lajos hadügyminiszter, és mit főzött vasárnaponként Kádárné. Az egykoron rettegve szeretett pártemberek így szelídülnek mesehősökké. És mi most ugyanazt tesszük velük, amit ők tettek a néppel évtizedeken keresztül. Szórakozunk rajtuk. (Csapiár Vilmos: Igazságos Kádár János. Kalligram, 2006)
