Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)
2006-06-09 / 132. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 9. Gondolat - hirdetés 13 Agócs Béla ébren akarta tartani a nyilvánosság erkölcsi érzékenységét a bizonyítvány-ügyben Rendezetlen ügyeink Agócs Béla halálának ötödik évfordulója a kollektív elfojtás jegyében múlt el, pedig alkalom lehetett volna az önvizsgálatra és helyzetünk alaposabb mérlegelésére. Ha másért nem, már csak a közelgő választások és az utánuk lehetséges kormányváltás miatt is. VOJTEK KATALIN Mindeddig még senki sem tette fel a kérdést: mi lesz, ha Fico kerül a miniszterelnöki bársonyszékbe, és a Slota vezette párt kapja meg az oktatási tárcát? Léteznek Szlovákiában törvényes garanciák arra, hogy a nádszegi tanító tragikus halálához. vezető bizonyítvány-ügy többé ne ismétlődhessen meg? Az EU-tagságra való hivatkozás nem tekinthető kielégítő válasznak erre a kérdésre, ismerve az EU nehézkességét és a kisebbségi ügyekben tapasztalható ambivalenciáját, no meg a szlovák nacionalisták minden külföldi figyelmeztetésre fity- tyet hányó arroganciáját. Létezik Idsebbségi stratégia egy újabb miniszteriális despotizmus esetére? Kivédhető-e egyáltalán az a helyzet, amikor egy jogállamban a miniszteri omnipotencia kénye-kedve szerint ad ki megszorító, jogfosztó rendeleteket, vagy csak egyszerűen a változadanul hatályos szlovák nyelvtörvényre hivatkozva vegzál- ja, nyüstöli egyénenként és kollektive a másnyelvűeket? A nyugodt fejlődés nélkülözhetetlen feltétele a kiszámíthatóság: kisebbségi státusunkban vannak garanciáink a kiszámíthatóságra, vagy ismét váratlan helyzetek zsarolt foglyai lehetünk? Ki vizsgálta már meg a bizonyítvány-ügy lélektani hatásait? És azt a hatását, amely számszerűen kimutatható volt a nép- számlálás eredményeiben? Mert volt üyen is, kár lenne tagadni. Ahogy az sem tagadható, hogy minden, csak nem felemelő és még kevésbé kifizetődő egy olyan közösséghez tartozni, amelyet bármikor sikerrel lehet zsarolni a gyerekeivel, a gyerekei jövőjével. Egy olyan közösséghez, amely válságos helyzetben képtelennek mutatkozott a tartós összefogásra, de még egy egységes álláspont kialakítására is. Hogy ez mennyire igaz, jól il- lusztrálja annak a vezető hazai magyar politikusnak az esete, aki a kétnyelvű bizonyítványok egynyel- vűsítése ellen tiltakozó galántai nagygyűlésen hangzatos beszédet intézett a tömeghez, de a kislányát elvitte az iskolába azon a napon, amikor tiltakozása jeleként a többi szülő nem engedte el a tanításra a gyermekét. A koncepciótlanság, a konfúzus hozzáállás a veszélyhelyzet elmúltával is megmaradt, mint Agócs Béla diákjai körében azt Csáky Pál emlékezetes borítékosztogatása bizonyította. Sem Agóccsal - akit a borítékosztogatási aktusra meg sem hívtak -, sem a kétnyelvű bizonyítványok kiadása miatt leváltott igazgatókkal nem tudtak mit kezdeni. Ugyanez a zavart tanácstalanság, a „legyünk már gyorsan túl rajta” vágya jellemezte a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségét is, amely éves díját a gyászos ügy lecsengése után, jelképesen az egész szlovákiai magyar pedagógustársadalomnak ítélte oda, egyaránt keblére ölelve a lázadó nádszegi tanítót és főnökét, a jogfosztó rendeletet engedelmesen végrehajtó igazgatónőt. És mivel az egész bizonyít- vány-ügy a civil kurázsi és a szolidaritás, e két önbecsülést adó, közösségéltető erő kollektív hiányáról (Somogyi Tibor felvétele) szólt, kollektive gyorsan el kellett felejteni a történteket. A felejtés vágya teljesen érthető, hisz nincs ember, aki szívesen emlékezne vissza saját kudarcára. De még itt volt Agócs Béla, aki megnehezítette a felejtést. Ezért kellett diszkvalifikálni, akár övön aluli ütésekkel is, úgy állítva be őt, mint aki nem egészen épelméjű. így lett egyszerű az ábra: Agócs nem hős, csak szerencséden, izgága hőzöngő, foglalkozni sem érdemes vele, felejtsük el minél hamarabb. (Ugyanez a kiállás hiányából fakadó belső kudarcérzet a lélektani mozgatórugója annak a szlovák ellenszenvnek, amely a szlovák parlamentben a zsidók deportálása ellen egyedüliként szavazó Eszterházy Jánossal szemben máig tapasztalható.) Agócs tájainkon szokatíanul tudatos és a végletekig következetes jogvédő volt. Sokak által meg nem értett, feltűnősködésnek vélt „per- formance”-aival ébren akarta tartani a nyilvánosság erkölcsi érzékenységét a bizonyítvány-ügyben, amely szerinte egyértelműen az elnyomás megnyilvánulása volt. „Tüdőd, mi az elnyomás? Ha hatalmadból kifolyólag másokat olyasmire kényszerülsz, ami az érdekeikkel ellenkezik. A nyelvhasználatunk korlátozása nem áll az érdekünkben, mégis erre kényszerít a hatalom, amely olyan, mint a halat evő óriás: már bekebelezte az utolsó falatot is, elégedetten dőlne hátra a székén, amikor egy pici szálka a torkán akad. Ez a pici szálka én vagyok” - mondta, amikor az igazságügyi minisztérium épülete előtt tartotta tiltakozó akcióinak egyikét. Agócs sok mindent tudott, csak egyvalamiről feledkezett meg: egyetlen ember nem állhat ki egy egész közösség helyett, főleg ha az - félelemből vagy rezig- nációból - nem igazán akaija. Ebbe roppant bele. Agócs-díjat kellene alapítani az olyan helytállóknak, mint ő volt. És minden évben, a születésnapján fényesen megünnepelni, ha nem kellene kiadni. A politika újra ellenünk fordulhat, de a magyar iskola legnagyobb ellensége mégis a rossz magyar iskola Kik érted haltak - s kik érted éltek... LOVÁSZ ATTILA Egyetlenegyszer találkoztam Vitéz Somogyvári Gyula irodalmi alkotásával, két háború közti regényeinek egyikét ajándékba kaptam. Beleolvasva döntöttem úgy, nem az én kaliberem, nem fogom hajszolni Jókai megkésett epigon- ját, de az ajándékkönyv egyik fejezetére máig emlékszem. A könyv az 1. világháború hős magyar katonáiról szól, akik mindig és mindenhol elsőként támadnak, életüket s vérüket áldozva hazájukért. Az egyik napon a fiatal szakaszvezető tiszt úgy döntött, fáradt katonái helyett most a cseheket küldi az első vonalba, megmentve szakaszát a biztos haláltól. Marci, az egyszerű parasztfiú megharagudott, őt nem így nevelték, s este, a tűznél nem volt hajlandó szót váltam a tiszttel. A fiatal tiszt csak ennyit mondott: - Mondd, Marci, mit kezd a haza másfélmillió döglött hőssel? Görgeyben sem az árulót, hanem a megfontolt hadvezért láttam, aki nem vitte vágóhídra a reménytelennek látszó világosi csatában katonáit. Az a hadvezér, aki általában nyert, most emberi életeket mentett. Ugyanezt Jány Gusztáv képtelen volt megtenni, s a Harcászati Szabályzattal ellentétben a II. magyar hadsereg fáradt katonáit nem vonultatta vissza. Most ki a hős? Emlékszem a novemberi bársonyos vezető garnitúrájára. Ján Budaj, a környezetvédő aktivista mozgósítani még tudott, de konszolidált körülmények között mindent elrontott, amihez csak nyúlt. Knažko is jobban tette volna, ha időben kiszáll, nem kellett volna Mečiarral nevetségessé válnia. A prágai forradalmárok is eltűntek, és ha Václav Havel nem államfő, hanem kormányzati politikus lett volna, idővel kinevetik. A forradalmárok más emberek. Izgágák, nonkonform egyének, ők akkor és ott kellenek, ahol mozgósítani, lázadni kell. De a mindennapok nem a lázadásról szólnak, s jobb, ha a permanens forradalom szakkifejezést Marx műveiben hagyjuk (lehetőleg békében) nyugodni. Öt éve halt meg Agócs Béla. Sosem volt egy villásreggelire áhítozó polgár, egyetemi évei alatt igenis lázadó, szókimondó emberként ismertem meg, nem is csodálkoztam, amikor a kétnyelvű bizonyítványok kapcsán - bocsánat a kifejezésért - címlap lett belőle. Ki másból? Ő vállalt valamit, s ő csak fatálisán volt képes vállalni valamit. El kellett ismernem, jó osztályai voltak, a gyerekek is szerették, pedagógusként nem kellett szégyellnie magát. Azt meg egyenesen feltételeztem, hogy ha valami megmozdulás lesz a faluban, járásban, akkor ő az elsők közt lesz. 1998-ban az Új Szót jegyeztem főszerkesztőként, irodámban megszólalt a telefon, Nádszegről hívtak. - Főszerkesztő Úr, nagyon szépen kérjük, ne kezdjenek egy újabb sorozatot Agócs Béláról, iskola vagyunk, gyerekeket tanítunk, s nem élhetünk állandó forradalmi hangulatban - szólt egy pedagógus (nem az Agócsnak felmondó igazgató), s emiatt leutaztam az iskolába. Beszéltem a tanárokkal, az igazgatóval, és (mert ezt nagyon fontosnak tartottam) Agócs Bélával is. Noha Bélának igazat adtam sok mindenben, és tudtam, nem könnyű ember, el kellett fogadnom kollégái érveit is, s úgy dönteni, most dolgozni hagyjuk a nádszegi pedagógusokat. Amikor meghalt, sokan legyintettek, ugyan, biztos valami lelki baja volt, de halálát, mint minden gyermekét, apáét, testvérét és kollégáét is, személyes tragédiának fogtam föl. Nem tudtam egyetérteni vele. Nekem Palach sem volt szimpatikus, mert közhely bár, de le kell írnom, hogy az elvekért néha sokkal nehezebb élni, mint meghalni. Az emberáldozat kérdésében máig bizonytalan vagyok, és azt gondolom, mindig fel kell tenni a kérdést, mi az, amiért feláldoznánk az életünket. Évek múlva jutottam arra a megállapításra, hogy a szabadság talán az az érték, amelynek nevében meg lehet halni. Ha Agócs Béla a szabadság nevében vállalta a halált, úgy megértem. Bár szerintem szeretteinek sokkal jobban hiányzik, mint annak az oktatásügynek, amelyért manapság inkább dolgozni kell és nem tüntetni. Az ötéves évforduló igenis eszembe juttatja, hogy egy más politikai garnitúra újra visszahozhatja a magyar iskolák veszélyeztetését. De azóta már azt is tudom, a magyar iskola legnagyobb ellensége a rossz magyar iskola. A színvonal hiánya, a meghasonlottság a tantestületekben és nem utolsósorban az a médiaidiotizmus és tapló igénytelenség, amely minden nép és kisebbség legnagyobb kincsét, a műveltségét veszélyezteti. Krázel tanító néni, akinek semmilyen évfordulós ünnepe, de még csak médiamegjelenése sem volt, családunk három generációját tanította. A monarchiában kezdte, tanított Masaryk és Horthy alatt, majd a kommunizmus éveiben. Nyomások és diktátumok, őrjöngő paprikajancsik és felkapaszkodott viceházmesterek korában tudott növendékeinek tartást, tisztességet, szeretetet és tudást nyújtani. Ha fiatalon távozott volna, akkor az én generációm lenne szegényebb. Bélát tiszteltem, és vitáink ellenére éreztem benne az értékes embert és tanárt, mégis, engedtessék meg nekem, hogy Krázel tanító néni példáját tartsam követendőnek. Még akkor is, ha az ő története sem tankönyvi, sem forradalmi példa nem lesz soha e világon. OSVIEŽUJÚCE m RENAULT /FELÜDÍTŐ ÁRAK RENAULT/ o u <4 •sŕ-Í3 N I Clio Storia már 249 900 Sk-tól ICE változat akár 67 900 Sk megtakarítással 'S-rt u k ö u NOVE Clio már 334 900 Sk-tól ICE változat akár 61 400 Sk megtakarítással Kangoo már 342 900 Sk-tól ICE változat akár 120 000 Sk megtakarítással o u 3 J> <4 •'T •3 Thalia már 249 900 Sk-tól ICE változat akár 74 900 Sk megtakarítással Az akció 2006. május l-jétől június 30-ig vagy a készleterejéig tart. Részletes tájékoztatás: www.renault.sk RENAULT AUTÓKAT ALKOTUNK ■ . :i BP-6-12029 A feltüntetett ajánlott árak (áfával) a RENAULT FIN finanszírozásnál érvényesek.A képeken ábrázolt kocsik csak illusztrációk. A Renault Slovensko Kft., fenntartja a jogot az árak előzetes figyelmeztetés nélküli változtatására.
