Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)
2006-06-07 / 130. szám, szerda
12 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 7. www.ujszo.com 100 tonna használt papír egy hektár erdőt ment meg Jól fizetnek a hulladék után ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Reciklációs Alap tavaly rekordösszeggel, 484 millió koronával járult hozzá a hulladék- feldolgozáshoz, ebből az összegből 450 millió esett az újrahasznosítást végző cégekre, 34 millió pedig a szelektív hulladékgyűjtést végző önkormányzatokra - közölte tegnap Juraj Dlhopolček, az alap csúcsvezetője. Az alap a fennállása óta, azaz 4 éve összesen 1,52 milliárd koronával támogatta a hulladékfeldolgozást, csak tavaly 110 ezer tonna osztályozott szemét begyűjtését segítette elő, és az ágazatban 660 munkahely megteremtéséhez járult hozzá. Idén a szelektív hulladékgyűjtést végző önkormányzatoknak tonnánként 1300 és 1800 korona közötti összeget tudnak fizetni, ami a közeljövőben akár 2000 korona is lehet. Az újrahasznosítás környezet- és energiabarát folyamat: 1 liter fáradt olaj például 1 millió liter vizet tehet ihatatlanná, 100 tonna osztályozott használt papír pedig egy hektárnyi, 100 éves erdőt ment meg a kivágástól, ráadásul 75%-kal csökkenti a légszennyezést, (shz) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Újabb autógyár a láthatáron Pozsony. Szlovákiába újabb nagy külföldi autógyártó érkezhet. A három legnagyobb amerikai autógyártó - a Ford, a General Motors és a Chrysler - közül az egyik régiónkban kíván beruházni - nyilatkozta Patrick Morrissey, a CB Richards Ellis tanácsadó cég ügyvezető igazgatója. Szlovákián kívül régiónk további négy országa jöhet számításba a beruházó számára. Ha mégis Szlovákia mellett döntene, akkor egyedül a Besztercebányai kerületben telepedhetne le, hiszen a nyugati régiók már telítettek autógyárakkal, míg keleten nem megfelelő az infrastruktúra, (hn) Slovak Gold Exclusive Pozsony. A Slovak Gold Alapítvány 12 éves fennállása óta először idén adta át a Slovak Gold Exclusive díjat, amivel az alapítvány egyes cégek kivételességét szeretné jelezni. A díjat idén a Wüstenrot Biztosító, a Matador Rt., a Palma Tümys, a Kooperativa Biztosító, a Terra- nova Kft. és a Považské cementárne Rt. nyerte el. (SITA) Munkásokat keres a KIA Motors Pozsony. A zsolnai KIA Motors Slovakia újabb munkaerő- toborzásba kezdett. Júniustól további 700 alkalmazottat szeremének felvenni, az év végére így már összesen 2 ezer ember dolgozhat a koreai autógyártó üzemében. Ezúttal elsősorban olyanokat várnak, akiknek gépipari vagy egyéb műszaki középiskolai végzettségük van, miközben az érettségi nem feltétel. A KLA azokat sem utasítja vissza, akik csak most végezték el az iskolát. Számukra külön tanfolyamokat tart. A cég eddig 600 alkalmazottat képzett ki közvetlenül Koreában. Az autógyár 2009-re 3 ezer alkalmazottal számol, a beszállítókat is figyelembe véve azonban csaknem 10 ezer új munkahelyet hoznak létre a koreai beruházásnak köszönhetően. (SITA) A Nafta nyert az árrobbanáson Pozsony. A Nafta olajipari rt. számára jelentős bevétel-növekedést jelentett a kőolajárak növekedése. Tavaly a saját termékeik eladásából 3,5 milliárd koronás bevételt könyvelhettek el, ami csaknem a negyedével több, mint 2004-ben. Az elmúlt évet 1,26 milliárd koronás tiszta nyereséggel zárták, míg egy évvel korában a profitjuk 489 millió korona volt. A tavalyi nyereségből 1,12 milliárd koronát osztanak szét a részvényesek között. A cég többségi, 56%-os tulajdonosa a Szlovák Gázművek, amelynek viszont a 49%-os tulajdonrészét a német E.ON Ruhrgas és a francia Gaz de France ellenőrzi. (SITA) A ČSOB Biztosító veszteséges évei Pozsony. A ČSOB Biztosító máig nyögi a gépkocsik kötelező felelősségbiztosításának 2004- es kampányát. A cég képviselői szerint emiatt már 2004-ben is 103,3 millió koronás veszteséget könyvelhetett el, tavalyi veszteségük pedig elérte a 217,1 millió koronát. A biztosító előrejelzései szerint az idei évet is veszteséggel zárják. (SITA) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta ____________Árfolyam Valuta____________Árfolyam EM U-euró 37,746 Lenqvel zloty 9,533 Anqol font 54,776 Maqyar forint (100) 14,321 Cseh korona 1,334 Svéd korona 4,097 Dán korona 5,058 Szlovén tollár (100) 15,748 Japán jen (100) 26,064 Svájci frank 24,171 Kanadai dollár 26,469 USA-dollár 29,372 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 36,75-38,75 28,58-30,24 1,30-1,36 13,69-14,99 OTP Bank 36,77-38,69 28,57-30,15 1,30-1,37 13,82-14,88 Postabank 36,78-38,72 28,60-30,14 1,30-1,36 12,52-16,12 Szí. Takarékpénztár 36,76-38,65 28,60-30,10 1,30-1,37 13,71-15,00 Tatra banka 36,77-38,73 28,65-30,17 1,31-1,37 13,75-14,89 UnlBanka 36,78-38,70 28,66-30,16 1,30-1,37 13,97-14,70 Általános Hitelbank 36,77-38,73 28,68-30,21 1,30-1,37 13,79-14,85 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A Gaz de France a későbbiekben hajlandó volna nagyobb részesedést szerezni a Szlovák Gázmüvekből Beköszöntött a drága földgáz kora Folyékony földgázt szállító tanker érkezett a terminálba. A drága szállítási mód is hozzájárul az energia- hordozó áremelkedéséhez. (ČTK-felvétel) Párizs. A folyamatosan dráguló földgáz várhatóan a közeljövőben sem lesz olcsóbb, ráadásul ebből az energia- hordozóból Európa egyre inkább behozatalra szorul - derül ki a Szlovák Gázművek társtulajdonosának, a Gaz de France francia társaságnak a prognózisából. ÚJ SZÓ-1NFORAAÁC1Ó A nyugat-európai országokban, illetve azok közveúen környezetében egyre fogy a gázmezők kincse. Például a Gaz de France francia óriáscég napjainkban még Norvégiából, Oroszországból, Algériából és Hollandiából importálja az energiahordozó háromnegyedét, ám 10 év múlva már olyan távolabbi területek kerülnek előtérbe, mint Irán, Katar, Mauritánia és Jemen - mondta Jean-Francois Car- riere, a Gaz de France közép-európai divíziójának alelnöke. A föld- gázvezetékek hatósugara mintegy 5000 kilométerig teljed, e távolságon túl már a gázszállító tankerek veszik át a szerepet, amelyek mínusz 160 fokon szállítják a cseppfolyós (LNG) halmazállapotú energiahordozót, amelynek egy köbmétere megfelel 600 köbméter klasszikus földgáznak. A bökkenőt az jelenti, hogy meglehetősen költséges dolog a lehűtés, a speciális hűtőtanker alkalmazása, a szállítás, majd az újbóli felmelegítés. Egy-egy LNG-terminál megépítése 700-900 millió dolláros beruházást igényel, ráadásul napjainkban sem terminálból, sem hűtőtankerből nincs elegendő. A Gaz de France jelenleg két LNGterminált üzemeltet, egyet Marseille közelében (Fos-sur-Mer), egyet pedig Bretagne-ban (Monto- ir-de-Bretagne), emellett 6 hűtőhajót birtokol, ötöt pedig bérel. Az igényekre jellemző, hogy napjainkban világszerte 46 cseppfolyós földgázt fogadó terminál működik (ebből 24 Japánban), viszont további 74-et terveznek, ami jelzi, hogy a jövő a nagy távolságokból érkező energiahordozóé. Ez a fejlemény viszont árfelhajtó hatású. Jean-Marie Dauger, a Gaz de France egyik csúcsvezetője úgy fogalmazott: tartósan magas gázárra kell berendezkednünk, India, Kína gazdasági felfutásából eredő nagyobb fogyasztása is ezt a prognózist támasztja alá. Esetenként lehet némi áresés, ám a tartós trend a magasabb árak felé mutat. Ennek dacára a földgáz szerepe folyamatosan nő; ebből földrészünkre 2005-ben 275 milliárd köbméternyi vezetékeken érkezett (Oroszországból 140 milliárd, Norvégiából 90 milliárd, Algériából 35 milliárd, Líbiából 10 milliárd köbméter), 65 milliárd köbméter pedig hűtőtankerekkel. A francia gázforgalmazó óriáscég előrejelzése szerint 2020-ban ez a két szám már 465 milliárd, illetve 130 milliárd köbméter lesz. A gáziparral kapcsolatos további fejlemény a piac fokozatos felszabadítása, ennek folyományaként rövidesen már a kisfogyasztók is megválaszthatják a gázszállítójukat. Az ágazat meghatározó képviselői egyébként éppen e héten Amszterdamban vitatják meg a gáziparra váró kihívásokat. A Magyarországon (Egaz, De- gaz), Romániában (Distrigaz Sud), Ausztriában (STGW, STEWEAG), és persze Szlovákiában (Szlovák Gázművek, SPP) érdekelt Gaz de France, amely tavaly vüágszerte 53 ezer főt foglalkoztatott, 68,2 milliárd köbméter földgázt értékesített, forgalma 22,5 milliárd euróra rúgott, és adózás utáni nyeresége elérte az 1,74 milliárd eurót, piaci pozíciójának erősítése érdekében egyesülni szeretne a Benelux országokban tevékenykedő belga- francia Suez társasággal. Ehhez viszont Jean-Marie Dauger szerint az szükséges, hogy privatizálják a Gaz de France-t, majd Brüsszel hagyja jóvá a fúziót, végül a két cég közgyűlése is engedélyezze az erők összefogását. Napjainkban a Gaz de France-nak 24,5 százalékos részesedése van a Szlovák Gázmüvekben, német társának, az E.On Ruhrgasnak szintén 24,5 százalékos a részvénypakettje, a többi az állam kezében van. Jean-Francois Carriere, a francia társaság regionális elnökhelyettese szerint ha a szlovák kormány felajánlaná, hogy az 51 százalékos részvénycsomagja egy részétől hajlandó megválni, akkor a Gaz de France-t érdekelné az üzlet, (shz) A cél a hatékonyabb lakástámogatások és a régiók közötti szociális különbségek fokozatos felszámolása Jól teljesített az építésügyi minisztérium ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az építésügyi és régiófejlesztési minisztériumnak az elmúlt négy évben csaknem az összes korábban vállalt célját sikerült elérnie - állítja Gyurovszky László tárcavezető. Hatékonyabbá tették az állami lakásfejlesztésre szánt támogatások felhasználását. Mivel a banki kamatok az elmúlt időszakban csökkentek, kisebb összeget szántak a jelzálog- hitelek kamattámogatására és a lakás-takarékpénztárak ügyfeleinek a támogatására is. Az így felszabaduló összeget a bérlakásépítés támogatására használhatták fel. Gyurovszky szerint az építőipar területén csak egy célt nem sikerült elérniük: az építési törvény elfogadását. Ez is azonban csak az előrehozott választások miatt nem sikerült, hiszen a törvénytervezetet már tárcaközi egyeztetésre bocsátották. A miniszter reményei szerint a jogszabályt a választásokat követően hamarosan elfogadják, hiszen jelentősen megkönnyítheti az ágazatban vállalkozók életét. Az elkövetkező négy évben a Magyar Koalíció Pártja még több pénzt szeretne fordítani a bérlakásépítésre és a lakótelepek felújítására - állítja a miniszter. A régiófejlesztésben a miniszter szerint elhamarkodottak voltak azok az elvárások, amelyek a régiók közötti különbségek gyors felszámolását feltételezték, hiszen ez éveket vehet igénybe. Gyurovszky szerint azonban a kormány 2013-ig több mint 600 milliárd koronával szeretné támogatni az elmaradott régiókat az állami költségvetésből és az Európai Unió strukturális alapjaiból. A támogatásoknak köszönhetően felújíthatnák az alap- és középiskolák több mint felét, hét kerületben a kórházakat, felépíthetnének több mint 100 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat. Ä miniszter szerint rendkívül jól teljesítünk az uniós alapok merítése terén is. Eddig mintegy 193 mü- liárd koronányi kérvényt regisztráltak, amiből 65 milliárd korona értékűt fogadtak el. Az uniós forrásokból eddig 9,656 milliárd koro- nányit merítettünk, a szlovák forrásokból pedig 3,4 milliárd koronát. Az eddig kiaknázott összeg így a rendelkezésünkre álló támogatások 21,56 százaléka, ami Gyurovszky szerint rendkívül jó eredmény. Szeptember végéig az összes szerződésre megköthetik a szerződést, miközben a projektumokat 2008 végéig valósíthatják meg. Szlovákiában az előttünk álló hétéves programozási időszakban több, mint 400 milliárd korona áll a rendelkezésünkre, amit 2015-ig kell felhasználnunk. A Nemzeti Stratégiai Referenciakeretünk szerint ennek az összegnek a 40%-át a tudásalapú gazdaság kiépítésére, 50%-át pedig útépítésre és egyéb infrastrukturális fejlesztésekre fordítjuk. Az új referenciakeret célja, hogy 2013-ig az egy személyre számított bruttó hazai termék az uniós átlag 51%-áról 60%-ra nőjön, miközben a munkatermelékenységnek el kellene érnie az uniós átlag 70%-át. (mi) H • Szlovákia Csehország A reálbérek növekedése %-ban 6,5 5,4 3,8 2,4 1,0 in 2,5 D 1-2,0-4,5 2000 2001 2002 2003 2004 6,3 3,7 3,7 2005 Szlovákia és Csehország számokban (2005-ben, %) ijk a. Szlovákia Csehország Gazdasági növekedés 6,10 Reálbér-emelkedés 6,30 Munkanélküliség aránya 16,20 Infláció 2,70 Gazdasági növekedés 6,00 Reálbér-emelkedés 3,50 Munkanélküliség aránya 7,90 Infláció 1,90 (Forrás: TASR)