Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)

2006-06-06 / 129. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 6. Nagyszünet - hirdetés 13 Félix Ferenc az anyagias világban önmaga, valamint álmai megvalósítását tűzte ki célul Pénzben kifejezhető értékek Feri szerint érdemes az ötleteinket megvalósítani (Képarchívum) Üzletel, tárgyal, kommuni­kál. Félix Ferenc Vágfar- kasdról megvalósítja álma­it. Mindenkit erre buzdít. BORKA ROLAND A gútai szlovák alapiskolában kezdte tanulmányait, majd család­jával Vágfarkasdra költözött, ahol üzemanyagtöltő állomást nyitot­tak. A vágsellyei szlovák gimnázi­umba került, ahol a harmadik osz­tályban úgy döntött, ádép a pozso­nyi magángimnáziumba. Ezt köve­tően a pozsonyi Comenius Egye­tem Matematika és Fizika Tanszé­kén tanult tovább, majd a Nagy- szombati Egyetem jogi karára ke­rült. Ezután az édesapja vállalatá­nál sofőrként dolgozott, ám legbe- lül nagy álmokat dédelgetett. Üzle­telni akart. „Néhány hónappal ez­előtt egy ember megkeresett, vol- na-e kedvem üzletkötőként dolgoz­ni. Mindig elodáztam a vele való találkozást. Majd végül kimondta a kulcsszavakat: egészség és Michael Schumacher. A Forma-l-es pilóta számomra az etalon, a kedvenc. Mindig neki szurkoltam. Az egész­ség pedig magától értetődő módon nagyon érdekelt, hiszen az asztma egyik változatát diagnosztizálták nálam” - meséli Feri. A jövő üzlete így került kapcsolatba a multilevel marketinggel, mely azonnal elnyerte a tetszését. „Ez az egyedüli üzlet, melynek értelme, s perspektívája van. Ez a világ máso­dik leggyorsabban fejlődő üzlet­ága, s a részesévé szerettem volna válni. Megismerkedtem a pasival, s elég érdekes ajánlattal állt elő. Megvalósíthatom az álmaimat. Méghozzá úgy, ahogy nekem tet­szik. Ez vonzott. A cégnél minden­ki saját magának játja ki az utat. Amíg a korábban ismert üzletelés­nél volt egy csaló, aki pénzt kért, meg még több embert, hogy dús­káljon a pénzben. Itt másképp megy, ugyanakkor a koncepció ugyanaz, csupán a mód változik.’* A multilevel marketing strukturá­lis felépítésében olyannyira igazo­dott az emberhez, hogy csupán az egyéntől függ, mire lesz képes ál­tala. „Az üzlet lényege, hogy vá­lasztási lehetőséget kínálunk az embereknek, hogy megcsinálhas­sák a szerencséjüket. A legkomo­lyabb üzlet. Nem lehet lent és fent, mert egy stabil hátteret biztosít.” Feri kitartása meghozta a gyümöl­csét, hiszen a hónap dolgozójává választották. Almok és pénz Az embereknek általában téves elképzelésük van a díler szóról, hi­szen pejoratív értelmet nyert ez a kifejezés. ,A dílerek olyan emberek, aki kínálják portékájukat. így ők egyfajta közvetítők.” Ezen belül pe­dig számos emberrel találkozik, új élményekkel gazdagodik, bővül az ismeretségi köre. „Ez a világ az ér­zelmekről szól. Ha egzotikus tájak­ra utazol, vagy márkás és drága au­tókkal cirkálsz az utakon, esetleg igényesebbé szeretnél válni - ezek mind olyan emóciók, melyek cse­lekvésre késztetnek, hogy a pénz után fussunk. Minden megvehető. Még az egészség is. Ha pénzed van, olyan dolgokat is megvehetsz, olyan vágyálmaid is teljesülhetnek, melyek korábban nem. S ehhez nem kell évtizedeket várni. Két év alatt elérhető, hogy hat számjegyű legyen a fizetésed. Hihetetlennek és meseszerűnek tűnik, pedig így van.” Feri szabadidejében szívesen lovagol vagy járja a természetet. Érzeíemdúsan és vehemensen be­szél terveiről, álmairól. Állítása sze­rint a sikerhez három dolog szüksé­ges: álmok, vágyak és vasakarat. PÁLYÁZÓ Mécs László Irodalmi Díj AJÁNLÓ A Boldog Jövőnkért Alapítvány Kiemelkedően Közhasznú Szerve­zet pályázatot hirdet a Mécs László Irodalmi Díj elnyerésére. A pályá­zatot hivatásos és amatőr költők, írók részére; tehetségfelkutatás és tehetséggondozás okán írták ki. Téma: megkötés nélküli. A pályázók minimum 3, maximum 5 iro­dalmi művel pályázhatnak. A prózák nem lehetnek hosszabbak 4 gé­pelt oldalnál. A pályázat nem jeligés. Kötelező melléklet: felbélyeg­zett és megcímzett A4-es méretű válaszboríték! A pályázatot egy pél­dányban kérik elküldeni az alábbi módok valamelyikén: postai úton, floppyn, CD-n, e-mailben. Díjazás: 1. helyezett: Díszoklevél és 40 000 Ft ösztöndíj + térítésmentes megjelenés a Lyra irodalmi antológia 2007. évi számaiban, 2. helyezett: Díszoklevél és 20 000 Ft ösztöndíj, 3. helyezett: Díszoklevél és 10 000 Ft ösztöndíj. Beérkezési határidő: 2006. augusztus 31. A döntés várható ideje: 2006. szeptember 6-ig. Cím: Boldog Jövőnkért Alapítvány Kiemelke­dően Közhasznú Szervezet, MÉCS LÁSZLÓ Irodalmi Díj, 8501 Pápa, Pf. 192. E-maü: bjal@ffeemail.hu , alapitvany@hu.inter.net , web: http://www.bja.hu ; www.bja.shp.hu . (ú) nagyszunef@ujszo.com EMI-tábor a Délvidéken A tavalyi nagy sikerű erdélyi rendezvény után idén a délvidéki Palicsfürdőn is nemzeti tábort szervez a Kárpát-medencei magyar fiatalokat tömörítő Egyesült Magyar Ifjúság (EMI). Szabadkához közel, a festői palicsi tó melletti kempingbe július 7. és 9. között várják azokat a fiatalokat, akik szívesen halígatnák a történelmi előadásokat, a közéleti vitákat, részt vennének a Kárpát-medencei borok kóstolóján, elsajátítanák a magyar rovásírást, s nem utol­sósorban megismerkednének a Délvidék szépségeivel. Bővebb in­formációk és részletes program a www.emitabor.hu honlapon, (ú) .................................................................. A negyvenkét fiatal táncolva végigjárta a város utcáit (Borka Roland felvétele) A sortáncjárás a népi hagyományok ápolásának és megőrzésének egyik módja Táncra perdült Gúta ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Gúta. Gimnazista fiatalok vasár­nap nyakukba vették a várost, és a több mint két évtizedes hagyo­mányt ápolva körbetáncolták az ut­cákat, tereket. Reggel az egyházi gimnázium elől indult a menet. Útközben megálltak a Tündérkert óvodánál, meglátogatták az öregotthon la­kóit, a mezőgazdasági szövetkeze­tét és a városi hivatal dolgozóit, a templom előtt pedig a hívők kö­szöntötték a népviseletbe öltözött fiatalokat. Délután a negyvenkét ifjú tán­colva végigtáncolta a város utcáit, és tiszteletüket tették az egyes magánházaknál, hogy így terjesz- szék és ápolják a népi értékeket. Este pedig az egész napi táncolást megkoronázandó táncházon szó­rakoztak. A zenészek lovas kocsin ülve kísérték a táncosokat, akik csallóközi és egyéb népdalok éneklésével szórakoztatták a vá­ros lakóit. Többen, főleg időseb­bek az utcára vonulva tapssal és kurjongatással köszöntötték a fia­talokat. A Csemadok helyi alapszerveze­te már több mint húsz éve szervezi meg a pünkösdi sortáncjárást, amikor is kidöntik a májusfát, és ezzel befejeződik a majális. Évről évre egyre több táncos vállalkozik a helyi népi kultúra ápolására. A vásárnapi sikeres akció is azt bizo­nyítja, hogy a folklórnak van létjo­gosultsága a huszonegyedik szá­zadban is. (borka) DEICHMANN OBUV A LEGNAGYOBB CIPÖÉRTÉKESÍTÖ MÁR MEGJELENT A CSEH PIACON IS Bővítjük csapatunkat! Bünni telephelyünkre keresünk munkatársat telefonos pénztári szolgáltatásokra Munkafeladatok: • a nemzetközi hálózatunk (CZ, SL, HU) üzleteivel való kapcsolattartás • a pénztárrendszerek kezeléséhez nyújott segítség • a külföldi központjainkkal és a németországi HELPDESK pénztári szervizosztállyal való együttműködés • statisztikai kimutatások, elemzések, a kezelési útmutatók stb. készítése Feltételek: • a német és magyar nyelv írás- és szóbeli ismerete • a cseh és/vagy szlovák nyelv írás- és szóbeli ismerete • kommunikációs készség, kellemes fellépés • minimális hardver- és szoftverfelhasználói alapismeretek • a számítógépes rendszerekhez való pozitív hozáállás • az MS Windows és Office jó ismerete felhasználói szinten • önállóság, fokozott erőbevetés Kínálunk: • stabil nemzetközi társaságnál, kellemes környezetben végzett munka • brünni (Csehország) munkahely • betanítás Csehországban és külföldön, tapasztalatszerzés • jó bérezési feltételek Stabil nemzetközi társaságnál kínálunk érdekes munkát, érvényesülés lehetőségét, és örömmel fogadjuk jelentkezését. Ha érdekli a fenti munkahely, kérem, életrajzát, fényképpel és a pályázati kérelem megindoklásával (motivaín, list), Helpdesk megjelöléssel " a következő címre: DEICHMANN-OBUV s. r. o., Heršpická 5, M-Palác, 639 00 Brno, vagy e-mail címre küldje: jiri_daniel@deichmann.con Vaša budúcnosť D

Next

/
Thumbnails
Contents