Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-31 / 124. szám, szerda
rza SZÜLŐFÖLDÜNK 2006. május 31., szerda 3. évfolyam, 21. szám A Betléri Kastélymúzeum újabb kiállítása Budapesten A tárlat Andrássy Dénes grófot mutatja be mindeddig kevésbé ismert oldaláról 30. oldal Első szlovák-magyar egyháztörténeti konferencia Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Viliam Judák nyitrai megyés püspök találkozott Szálláshelyet és irodát alakítottak ki a tetőtérben 31. oldal Emléktáblát avattak Feketeházy Jánosnak, Vágsellye neves szülöttének 31. oldal Kilencven éve halt meg Ortvay Tivadar. Sok területen alkotott maradandót, egyike volt a leggyakrabban idézett kútfőknek, legfőbb műveit Pozsonyban alkotta. A régi Pozsony krónikása Pozsonyban írta életének egyik legkiemelkedőbb helytörténeti művét, a Pozsony város történetének hét kötetét (Képarchívum) Kilencven évvel ezelőtt, 1916 nyarán hunyt el Budapesten Ortvay Tivadar. A mai kor emberének lehet, hogy keveset mond a neve. pedig korának jeles tudósa volt, helytörténész, egyik utolsó tagja annak a nagy történészgenerációnak, amelyet olyan nevek képviselnek, mint Rómer Flóris vagy Ipolyi Arnold. KÖVES Dl KÁROLY A középkori magyar történelem, a várostörténet és archeológia jeles kutatója félszázados pályafutásának legmaradandóbb műveit Pozsonyban alkotta, ahol harminc évig volt tanszékvezető tanár. A káplánságtól a királyi akadémiáig Ortvay a Krassó-Szörény megyei Csiklovabányán született 1843- ban. Német gyökerei voltak; a családot Mária Terézia telepítette le a Temesi Bánságban. Ortvay a temesvári gimnáziumban érettségizett, majd teológiát tanult. Pappá szentelése után káplánként működött szűkebb pátriájában, de hamar a történelem felé fordította figyelmét. 1866-ban kiadja Bél MáOrtvay Tivadar tyás De servitute Hungarica c. kéziratát. 1870-től a lugosi katolikus gimnázium tanára. 1872-ben bölcsészeti doktorátust szerez, majd két év múlva régészetből és művészettörténetből is doktorál. 1873- tól a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárában dolgozik, ekkor költözik fel Budapestre. Életében fordulatot jelentett a pozsonyi meghívás, amikor kinevezik a Pozsonyi Királyi Akadémia történelemtanárává. Ettől fogva harminc esztendeig tanított, nyugdíjba vonulásáig, 1906-ig Pozsonyban. Mikor a tanszékét elhagyta, tisztelői összeállították negyvenéves irodalmi működésének bibliográfiáját. Ha csak a Pozsonyról írt hétkötetes monográfiája maradt volna az utókorra, már akkor is felbecsülhetetlen lenne az általa végzett munka. Ortvay azonban sok területen alkotott maradandót. „Polgártársait könyvvel ajándékozza meg” A Pozsonyban eltöltött három évtized termékeny időszaka volt Ortvaynak: a város történetével foglalkozó közleményeinek hosszú sora jelent meg a lapokban, páratlan szorgalommal gyűjtötte az anyagot a város történetéhez. A munka, amely a város külső és belső történetét egyaránt ismerteti, csonka maradt, az újkori résznek csak első kötetéig, a XVI. század közepéig jutott el. A városról annak előtte összefüggő, rendszeres történeti munka nem jelent meg. Ortvay tehát úttörő munkát végzett. Munkájának alaposságához nagy segítséget jelentett egy korabeli szerző szerint az a tény, hogy „Pozsonynál gazdagabb levéltári anyaggal egyetlenegy magyar város sem dicsekedhetik”. A város polgársága igényelte a művet, és divatos kifejezéssel élve „szponzori’ is akadt: a vállalkozást a Pozsonyi Első Takarékpénztár finanszírozta. A pénzintézet 1885- ben félszázados működésének kívánt emléket állítani. Egy kortárs leírása szerint: „Dr. Gervay Nándor javaslatára a Pozsonyi Első Takarékpénztár 1885-ben nagy lelkesedéssel elhatározta, hogy félszázados működésének emlékére Pozsony város történetét meghalja s polgártársait oly könyvvel ajándékozza meg, amelyből szülővárosa múltját alaposan megismeije.” Jellemző, milyen szeretettel írt Ortvay Tivadar például a ferenciek templomának Szent Jakab-kápol- nájáról: „Ez a kápolna a gót ízlés remeke, egy építészeti bijou, amiért még Francia- és Németország is megirigyelhetne bennünket. Pedig e kápolna már régen ki van vetkőz- tetve eredeti szépségéből, melyben a XV. században pompázott. Földig leszálló boltgerinczek, czímeres zárókövek, formás, karcsú árkádok, finom pálcatagok, lóhereleveles zárványok, négyszirmú rózsadíszek, csinos, kúszó levélcsokrok alkotják az omamentácziót. Három- és négylombos lóhereívek zárják a nagyszerűen tervezett ablakok ősz» tályainak mindegyikét. Csupa ihlet és költészet, áhítat és fenségesség mindenfelé; a hatalmas támpillé- rek pedig külsőleg fejezik ki a kis épület monumentális jellegét.” A hely szelleme Ortvay műve itt sorakozik a könyvespolcomon. Kemény, foszladozó szélű papírlapok sok-sok küó- ja. „Stampfel, Eder és társai könyvnyomtató intézetéből Pozsonyban.” Olykor vigyázva, óvatosan leemelem a polcról egyik-másik darabját. Belelapozva arról is tudomást szerez az olvasó, hogy akkoriban a város más lokálpatriótáknak sem volt híjával. Ilyen volt például Batka János levéltáros, akinek Ortvay így fejezte ki köszönetét: „Valamennyinél még inkább érdemesítette magát városunk fennkölt szellemű levéltárosa, Batka János, nemcsak az által, hogy a városi gazdag archívumot számunkra bármely időben is hozzáférhetővé tette, hanem főleg az által is, hogy magyar művünket teljesen önzetlenül s csupán szülővárosa iránt való szeretetből német nyelvre fordította.” Pozsony város utcái és terei A hétkötetes, tudományos igényességgel készült nagy munka után Ortvay 1905-ben megírta annak rövidített, népszerűsítő változatát, a Pozsony város utcái és terei című könyvét. Azzal a nem titkolt szándékkal, mely szerint „Az a városi ember, aki mitsem tud szülőhelye hírneves férfiairól és nevezetes eseményeiről, az szülővárosát szintén nem szeretheti igazán. (...) Ezt pedig egyszerűbben és sikeresebben alig tehetjük máskép, mint mikor az utca- és témeveket az elmék kioktatására felhasználjuk.” A kötet 1991-ben jelent meg új kiadásban a Püski-Régió gondozásában. Abban az évben, amikor Pozsony a III. Andrástól kapott városi privilégiumok hétszáz éves évfordulóját ünnepelte. Bár a kiadó kétségeit sem titkolta, jelezve, hogy a könyv „ma már »csak« dokumentum, s számot kellett magunkban vetni azzal, hogy a város utca-, térneveinek a trianoni döntés után a fokozatos feledtetés lett a sorsuk, s hogy 1945 után már nemcsak a neveket, hanem az egyes utcákat, tereket és jeles házaikat is eltüntették a föld felszínéről. Van-e értelme a könyv megjelentetésének?” A válasz egyértelműen: igen. A pozsonyi, immár elenyésző kisebbséget alkotó magyarság, azon túl, hogy hálás szívvel gondol vissza az utolsó nagy történészek egyikére, ennek a könyvnek köszönhetően legalább emlékezhet. Persze, ugyanolyan indulattal teheti fel az Ortvay által több mint egy évszázada megfogalmazott kérdést: „A városi privilégiumokat osztó III. Endre király nevével hol találkozunk? (...) És kérdem, melyik utca hirdeti annak a nagy Hunyadi Mátyás királynak a nevét, ki a városnak aranybullát, vörös viasszal való pecsételési és pallos-jogot adott, városunkban egyetemet állíttatott, fényes műalkotásokat létesített, ragyogó udvartartásával azt a nagy politikai események élére emelte?” Az Ortvay által felvetett kérdések brutális aktualitással köszönnek vissza, ha lehet, még hatványozottabban. Míg Ortvaynak „csak” az fájt, hogy András király neve helyett miért fontosabb gróf Andrássy Gyuláé, számunkra úgy áll a kérdés: mit keres a pozsonyi utcanevek közt a sok szerb és orosz tábornok? Palócország ünnepelt, a Pátria rádió kétnapos médiatalálkozót szervezett Lukanényén. A becslések szerint jó másfél ezernyi ember vett részt a rendezvényen. Pongrác-napi palóc majális az Ipoly mentén SZÁSZl ZOLTÁN Lukanénye. A községben rendezték meg május 12-én és 13-án az első palóc majálist. Az Új Szó egyik januári számában megjelent statisztika szerint az Ipoly mentén a jó vételi lehetőségek ellenére kevesen hallgatják a Pátria rádió adását, ezért született az ötlet, hogy el kell vinni a rádiót az Ipoly mentére, az ott élők gondjairól, örömeiről kell beszélni. A Pátria rádió főszerkesztője kétnapos médiatalálkozót szervezett, jelen voltak a Kossuth Rádió munkatársai is. A vidék településeit bemutató riportműsorok, az itt élők problémáit elemző beszélgetések hangzottak el a rendezvény ideje alatt. Miklós László környzetvédelmi és Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter ült be a lukanényei községháza esketőterméből kialakított alkalmi stúdióba, hogy elmondják, mit tudtak, mit lehet és mit kell tenni azért, hogy az Ipoly mente, ez az elfeledett régió fellendüljön, megerősödjön, az itt élő palócok pedig szülőföldjükön jobban éljenek. A lukanényei kultúrházban a betérőt már 12-én délelőtt nyüzsgés fogadta. Műszakiak építették a Pátria rádió nyilvános felvételéhez szükséges hangosító berendezéseket, folytak a térpróbák, folyamatosan érkeztek a vendégek, nem maradt el a borkóstoló sem. Bemutathatták tudásuk legjavát a nagy- csalomjai hagyományőrzők és a ci- terazenekar, a lukanényei citerá- sok, akik az idén hanghordozót is kiadnak egy sikeres pályázat eredményeként a Plectrum Kiadóval közösen, valamint az ipolybalogi Szent Korona Kórus. Ipolynyék színjátszói az operettekből és slágerekből összeállított műsorukkal arattak sikert. A kassai Thália színház művészeit mostanában ritkán látni ezen a vidéken, Bocsárszky Attila vezetésével erre az alkalomra mégis eljöttek, hogy egy bő órán át szórakoztassák a közönséget. A Kossuth rádió munkatársai Merza Jenő főszerkesztőhelyettes vezetésével napokig járták a vidéket, riportokat készítettek. A palócság megmaradásáért könyörgő misén, amelyet Stella Leontin balassagyarmati pap celebrált, több mint kétezer hívő imádkozott együtt. Ezt a szentmisét a Pátria rádió a későbbiekben sugározni fogja. A Palóc Majálison a becslések szerint jó másfél ezernyi ember fordult meg. Kitartott a jó idő is, ezúttal a fagyosszentként számon tartott Pongrác napján nyári melegben mulatott az Ipoly mente az első Palóc Majálison. Több mint kétezer hívő imádkozott együtt (Szekeres Éva felvétele)
