Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)

2006-05-30 / 123. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 30. Sport 19 A Weiss vezette Ramenszkoje lehet Borbély új klubja Keletre veszi az irányt? ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Még mindig nincs előrelépés Borbély Balázs, az Art- media labdarúgócsapatának egy­kori kapitánya jövőjét illetően. A Vladimír Weiss vezette Ramensz­koje jelezte érdeklődését, a héten kerül pont az ügy végére. „Most már nem rajtam múlik a dolog. A két klubnak kell megegyeznie, va­lamint Weiss edzőnek eldöntenie, akar-e a csapatába - jelezte Ba­lázs, aki egyszer már beszélt egy­kori trénerével, aki elmondása szerint, nem volt a legmeggyő­zőbb. - Jakubkót és Ďuricát kér­deztem az ottani körülményekről, elfogadhatónak tartják. Erővel nem tolakszom sehová, éreznem kell az edző bizalmát.” Balázs tavasszal kölcsönjáté- kon a Kaiserslautern együttesé­ben szerepelt, a németek szíve­sen visszavárnák. „Ez a lehetőség is számításba jöhet. Az Artmedia vezetősége sem jelezte, hogy szá­molna velem a következő idény­ben. Most az orosz fél kezében a döntés, ettől függ minden továb­bi lépés ” - tette hozzá a rutinos középpályás, (sk) Albertéknál egy teljes évig lesz miről beszélni Megdőlt a gömöri gólcsúcs ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Rimaszombat. A bacsfaiak II. fociligás rimaszombati vendég- szereplésének különös pikantéri­ája volt az Albert család szem­pontjából: Albert Gyula a bacsfai­ak alelnöke, míg fia, Tamás a gö- möriek hátvédsorát erősíti. Adó­dik a kérdés, nem próbálta-e az alelnök úr a családi csatornákat kihasználva elintézni, hogy tisz­tességes vereséggel*távozzon gár­dája? „Épp ellenkezőleg! Azt mondta, még nem nyertek élcsa­pat otthonában, hát majd elle­nünk megmutatják. Bezzeg én tudtam, hogy berámolunk nekik egy csomó gólt” - nevet a hátvéd, aki társaival együtt elképzelni sem tudott volna jobb szezonzá­rót. „Biztos, hogy legalább egy hé­tig ezzel fogom cukkolni édesapá­mat. Mit egy hétig, egész évben!” - teszi hozzá harsányan. Piszárék a gólgazdag összecsa­pással tízéves rekordot döntöttek meg: akkor ugyanis 8:0-ra diadal­maskodott a gömöri gárda a rozs- nyóiak ellen. A már legendássá vált összecsapáson hat találatot szerzett a csapatkapitány, aki ezúttal négy góljával is oroszlán- részt vállalt a sikerből. Nem cso­da, hogy a találkozó után lelkes focistapalánták várták az öltöző előtt: „Piszárúr, egy aláírást...” Kelendő volt Pavol Sedlák kéz­jegye is. „Második otthonomra leltem Rimaszombatban, és egy remek meccsel búcsúztattuk a szezont. Még ha vissza is megyek a Slovanba, ami lehetséges, min­dig jó szívvel fogok emlékezni it­teni szereplésémre.” Nem bántja esetleg a középpályást, hogy nem jött össze a kétszámjegyű győze­lem? „Ne akarjunk már sokat, hi­szen kilencet rúgtunk!” - feddi meg Sedlák tréfásan a csak lát­szólag elégedetlenkedő szurkoló­kat. Mert ha a mágikus tízgólos határ nem is dőlt meg, a 9:0-ra minden valószínűség szerint so­ká emlékezni fognak Rimaszom­batban. (bt) Rekordgyőzelmek a II. Ligában 2005/2006 Rimavská Sobota—Báč 9:0 1995/1996 Rimavská Sobota-Rožňava 8:0 2003/2004 Rimavská Sobota—1. FC Košice 8:1 2002/2003 Rimavská Sobota-Dubová 6:1 2005/2006 Rimavská Sobota-Lučenec 6:1 Roland Garros: nagyágyúk még nem botlottak Gajdošová a második körben ÖSSZEÁLLÍTÁS Párizs. Jarmila Gajdošová si­kerrel vette az első akadályt a francia nyílt teniszbajnokságon (Roland Garros), a szlovák lány a hazai Stéphanie Cohen-Alorót győzte le 6:2, 5:7, 6:3 arányban. „Nem volt könnyű találkozó a francia lány ellen, de az elejétől éreztem, jobb vagyok nála. Ennek ellenére a második játszmámat mégis elvesztettem” - értékelt Gajdošová, aki az első Grand Slam-győzelmét aratta. A tegnapi játéknap másik szlovák rész­vevője, Martina Suchá nem bírt az orosz Gyementjevával, pedig az első játszmában már 4:0-ra is ve­zetett. (6:7, 6:2) ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK, 1. forduló, férfiak: Blake (ameri- kai)-Srichaphan (thaiföldi) 6:0, 6:4, 7:6; Kiefer (német)-Melzer (osztrák) 7:6, 6:3, 6:1; Massú (chilei)-Malisse (belga) 6:1, 7:5, 1:6, 4:6, 9:7; Štépánek (cseh)- Llodra (francia) 6:4, 6:4, 6:2; Grosjean (francia)-Pavel (román) 6:3, 6:2, 6:3. Nők: Dechy (fran- cia)-Foretz (francia) 6:2, 3:6, 6:3; Schnyder (svájci)-Krajicek (holland) 6:1, 6:2; Schiavone (olasz)-Bondarenko (ukrán) 6:3, 6:4; Sprem-(horvát)-Lihovceva (orosz) 6:1,6:1. (sita) SPORTHÍRADÓ ♦ Karate kiokusin Eb, Budapest, férfiak, 90 kg: 1. Török Dániel; nők, 65 kg: 1. Szövetes Veronika, 55 kg: 2. Bartók Júlia (magyarok). ♦ Nemzetközi atlétikai-viadal, Ostrava, kalapácsvetés, nők: 1. Moren (kubai) 74,69 m - az év legjobb teljesítménye, ... 6. Da- nišová (szlovák) 67,89. Férfiak: 1. Murofusi (japán) 79,82; ... 4. Pars (magyar) 78.06; ... 9. Charfreitag (szlovák) 74.43. ♦ Duatlon-vb (15 km futás, 90 km kerékpár, 7,5 km futás), férfiak: 1. 1. B. Vansteelant (belga) 3:34:15 ó; nők: 1. Van Vlerken (holland) 4:04:00; ... 4. Csömör Erika (ma­gyar) 7:28 perc hátrány. ♦ Felkészülési labdarúgó-mérkő­zések: Ecuador-Macedónia 1:2; Észtország-Törökország 1:1, gól­lövők: Ebola (85.), ill. Unal (53.); Horvátország-Irán 2:2, Prso (31.), Babie (90.), ill. Karimi (21.), Borhani (82.); Mali-Marok­kó 1:0, Frederics (65.); USA-Lett- ország 1:0, McBride (43.). Owen ma este a magyar kapust riogatja majd (Reuters-felvétel) Az angolok sima győzelmet várnak, a magyarokkal nem nagyon foglalkoznak Minden ászt bevetnek Manchester. A jelenlegi leg­erősebb angol válogatott lép pályára ma este (21.05) a magyarok ellen a man­chesteri Old Traffordon, így több mint nehéz kilencven perc vár Bozsik Péter és Dé- tári Lajos gárdájára. ÖSSZEÁLLÍTÁS A szigetországi együttes utolsó előtti vb-felkészülési találkozóját játssza a legendás futballszen- télyben, s nyilvánvaló, Beckha- mék ki akarják majd szolgálni ra­jongóikat. Ráadásul az angolok csapatkapitánya hosszú idő után tér vissza egykori nagy sikerei színhelyére, így további motivá­ciót jelent a népszerű Becks szá­mára a felkészülési találkozó. „A legjobbak kezdenek, kiváló le­hetőséget kapnak arra, hogy ki­lencven percig a pályán legye­nek. Szerintem a mostani leg­erősebb tizenegy jut szerephez” - mondta Sven-Göran Eriksson an­gol szövetségi kapitány. Termé­szetesen a lábközépcsonttörésből gyógyuló Wayne Rooney kihagy­ja a magyarok elleni meccset, így a liverpooli Peter Crouch lesz Mi­chael Owen társa a csatársorban. Eriksson azonban egyelőre még nem erősítette meg ezt a variáci­ót, de nem sok lehetősége van. A világbajnoki keretben ugyanis Crouch, Owen és Rooney mellett a 17 éves Theo Walcott képviseli a csatárokat. „Sokat dolgoztunk együtt Crouch-csal és Owennel. De nem csak velük, a többiekkel is” - jegyezte meg a szakvezető. A BBC nem tartja kizártnak, hogy Owen végül egyedüli csatár­ként jut szerephez, így a középpá­lya bővülhet ötszemélyesre. Lam- pard, Gerrard, Beckham és Joe Cole helye biztosnak tűnik közé­pen, a lehetséges új személy a Carrick, Hargreaves, Jenas, Dow­ning négyesből kerülhet ki. A Daily Telegraph az egyetlen angol lap, amely foglalkozik a ma­gyar válogatottal, azonban az sem Bozsik Péter csapatáról írt, hanem a szintén Manchesterbe érkező Grosics Gyuláról és Buzánszky Jenőről, akik tagjai voltak a le­gendás Aranycsapatnak, amely 1953-ban megszakította az ango­lok 90 éven át tartó hazai veret­lenségi sorozatát. A mérkőzést a harminckilenc éves holland Pieter Vink vezeti, a SPORT1 és az RTL KLUB élőben közvetíti, (ns) FOCI-VB-HIREK Nyomoroghatnak a fegyencek Dortmund. A né­metországi börtö­nök felkészültek ar­ra az eshetőségre, hogy a világbajnok­ság alatt több lesz az elítélt, mint általában. A fegyencemelkedés elsősorban a Ruhr-vidéket és Vesztfáliát érintheti, hiszen itt három városban, Kölnben, Dort- mundban és Gelsenkirchenben is rendeznek vb-meccseket. „A leg­rosszabb esetben a rabok kényte­lenek lesznek egy kicsit összehú­zódni” - jelentették be az igaz­ságügyi minisztérium sajtótájé­koztatóján. (tasr) Kiszorulhatnak a VIP-kártyások Berlin. Könnyen előfordulhat, hogy sok illusztris vendég nem jut be a mérkőzések helyszínére, mi­vel VIP-belépőkártyájuk nem névre szól, mint ahogy azt a világ­bajnokság szervezőbizottsága (WMOK) megköveteli. AISE ügy­nökség, amely a jegyeladásért fe­lelt, nem érzi magát bűnösnek. „Későn értesítettek bennünket er­ről a határozatról, már nem tud­tunk ezen változtatni” - áll a köz­leményben. Az ügynökség most megpróbálja kinyomozni, ki ka­pott ezekből a belépőkből, ami le- heteüennek tűnő feladat, hiszen a német cégek többsége nem vezet­te, kiknek ajándékoztak ilyen bel­épőkártyát. (sita) Rosičky is a sérültek listáján Seefeld. „A szaudiak elleni meccs után még nem volt semmi gond, az öltözőben azonban je­lezte, fáj a lába. Azonnal elektro- h'zises kezelés alá vettük a sérült izmot, okosabbak a szerdai, prá­gai kivizsgálást követően leszünk - mondta Jirí Fousek, a cseh lab­darúgó-válogatott orvosa. Ro­sičky mellett Šmicer és Galásek is sérüléssel bajlódik. „Az ango­lok mindenképpen viszik Roo- neyt, nekem elég, ha Rosa az amerikaiak ellen pályára léphet” - tette hozzá Karol Brückner szö­vetségi kapitány, (čtk) A vüág legnagyobb futballmeze Kijev. A világ legnagyobb futball- mezével érkeznek a németországi világbajnokságra az ukrán focira­jongók. A mez méretét a szurko­lók által küldött SMS-ek mennyi­sége határozta meg, amelyek mindegyike néhány centiméterrel gyarapította a textíliát. Az ukrán szurkolók lelkesnek bizonyultak, összesen 39 729 szöveges üzene­tet küldve a szervezőknek, így a íutballmez hossza 34 méteresre sikeredett, szélessége pedig elérte a 30 métert. A sárga-kék, vagyis nemzeti színekben pompázó Uk­raine feliratos sportviselet beke­rült az Ukrán Guinness Rekordok Könyvébe, s jó eséllyel pályázhat arra, hogy a világ legnagyobb fut- ballmezének nyilvánítsák, (mti) NHL, RÁJÁTSZÁS Keleti főcsoport DÖNTŐ: CARO­LINA HURRICA- NES-BUFFALO SABRES 4:3 (1:2, 2:1, 0:0 - 1:0), gólütők: Williams (8.), Recchi (26.), BrinddAmour (31.), StiUman (69.), ill. Drury (8.), Roy (18.), Lydman (22.). A négy győzelemig tartó párharc ál­lása: 3:2. (tasr) NBA, RÁJÁTSZÁS Nyugati főcsoport DÖNTŐ: PHOE­NIX SUNS-DAL- LAS MAVE­RICKS 88:95, legjobb dobók: Nash 21, ill, Nowitzki 28. A négy győzelemig tartó össze­csapás állása: 1:2. (sita) NIKE Kedd, május 30. Kosárlabda WNBA: 148. Chicago-Los Angeles 2,6- 12,0-1,45- 2,3-1,3; 149. Indiana-New York 1.3- 13,0-3,1-1,15-2,7. Barátságos labdarúgó-mér­kőzések: 150. Lengyelország- Kolumbia 2,0-3,0-3,35-1,25- 1,55; 151. Csehország-Costa Rica 1,35-4,0-7,1-2,55; 152. Líbya-Uruguay 5,6-3,5-1,5- 2,15-1,1; 153. Grúzia-Para- guay 5,6-3,5-1,5-2,15-1,1; 154. Argentína-Angola 1,3­4.4- 7,4-2,75; 155. Németor­szág-Japán 1,45-3,8-5,6-1,1- 2,25; 156. Chile-Elefánt­csontpart 3.1-3,0-2,15-1,45- 1,3; 157. Túnézia-Fehérorosz- ország 1,8-3,2-3,8-1,2-1,7; 158. Anglia-Magyarország 1,35-4,0-7,1-2,55. SPORT A KÉPERNYŐN EUROSPORT - 11.00: Ro­land Garros, párizsi nemzet­közi tenisztorna, 2. játéknap (élő) 20.00: Nemzetközi adétikaivi- adal, Ostrava (élő) GALAXIE SPORT - 18.00: Csehország-Costa Rica, előké­születi labdarúgó-mérkőzés (élő) 01.35 (szerda): Buffalo Sabres-Carolina Hurricanes, NHL-mérkőzés, rájátszás, Kele­ti főcsoport, döntő (élő) SPORT1, RTL KLUB - 21.00: Anglia-Magyarország, barát­ságos labdarúgó-mérkőzés (élő) ČT2 - 20.00: Nemzetközi adé- tikaiviadal, Ostrava (élő) SPORTFOGADÁS A TOTÓ 21. heti nyertes tipp- oszlopa: 2, 2, 1, X, 1, X, X, 1, 1, X, 2, 1, 2 - X. Nyere­mények: a telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 találatosokra 500 437, a 11 találatosokra 18 034, a 10 találatosokra 3703 forintot fi­zetnek. GÓLTOTÓ: 6 talá­latos szelvény nem volt, az 5 találatosokra 9875, a 4 talála­tosokra 1987 forintot fizet­nek. A KENŐ 10 tegnapi nyerő­számai: 10,13,19, 30, 31, 32, 33, 38, 41, 45, 52, 56, 57, 61, 63, 64, 67, 72, 74, 79. (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents