Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)

2006-05-27 / 121. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 27. Panoráma - hirdetés 19 40-65 éves nők körében végzett felmérés Aludj, mert elhízol! MTl-HÍR Washington. A kevés alvás megnöveli az elhízás kockázatát a középkorú nőknél - áll az e tárgy­ban készített minden eddiginél tel­jesebb tanulmányban. Az Ame­rican Thoraric Society felmérése szerint azok a 40-65 éves nők, akik öt órát vagy annál kevesebbet al­szanak, 35 százalékkal nagyobb eséllyel szednek fel akár 15 kilo­grammot is, mint a naponta hét órát alvó hölgyek. A 68 000 középkorú nő részvéte­lével 16 éven át zajló felmérés so­rán az öt óránál kevesebbet alvó nők áüagosan 2,5 kg-ot híztak, míg a „hétórás hölgyek“ 0,7 kilogram­mal lettek nehezebbek. Ezek a szá­mok természetesen alacsonynak látszanak, de az egyes személyek esetében a súlygyarapodás ennél összehasonlíthatatlanul nagyobb is lehet. „Kutatások szerint már néhány napos kialvadanság is olyan hor­monális változásokat indít el a szervezetben, amelyek során foko­zottan nő az éhségérzet“ - mondta Sanjay Patel, a felmérés vezetője, a clevelandi Case Western Reserve egyetem orvosi fakultásának pro­fesszora. Patel szerint a kevés alvással fel­borulhat az anyagcsere, és megvál­tozhat az elégetett kalória mennyi­sége is. Egy kis vakaródzás a Yellowstone Nemzeti Parkban (SITA/AP-felvétel) KÉPZEUE! ♦ Újabb bűzügyi hivatali tili-toli kezdődött az Egye­sült Államokban, ám most döglött tehén helyett lóval. A dögöt egy nő kapta, az Ohio folyó sodorta egyenesen a kertjébe. A jókora tetemet a hölgy önerőből nem tudja el­távolítani, ezért aztán elkez­dett telefonálgatni a különbö­ző hatóságokhoz, ám minde­nütt azt közölték, hogy dög­lött ló nem az ő asztaluk. így aztán egyelőre tovább rothad a kert végében. És ha olyan gyorsan viszik el, mint a dög­lött tehenet, akkor egy hóna­pon át lesz ott. A tehén egy amerikai kisváros lakóinak életét keserítette a múlt hétig. Az is folyón érkezett, és fenna­kadt egy száraz fán. Hamaro­san valóságos bűzatombom­bává vált, a hatóságok közül pedig egyik sem érezte magáé­nak a probléma megoldását. A tűzoltók a rendőrségnek pasz- szolták, a rendőrség folyamőr­ségnek, az meg vissza a tűzol­tóságnak. Végül közös akció­val elvitték, a városka lakói pe­dig fellélegezhettek, (mti) Egy vak magyar csontkovácsot akart megölni Los Angelesben a két nyugdíjas biztosítási csaló Csaló és Los Angeles. Egy magyar meggyilkolásával kezdték és egy másik magyar meg­ölésével folytathatták volna biztosítási csalási gyilkossá­gaikat a Los Angelesben el­fogott nagymamák. Helen Golay és Olga Rutter- schmidt az utóbbi magyar kapcsolatait kihasználva vadászott áldozatokra, ki­szemeltjük egy 74 éves vak csontkovács volt. ÖSSZEFOGLALÓ Egy 74 éves,vak magyar nyugdí­jas lehetetett volna a biztosítási köt­vényekért gyilkoló kaliforniai nagymamák legújabb áldozata, írja a Washington Post. A magyar szár­mazású, 73 éves Olga Rutter- schmidt és 75 éves társa, Helen Golay két hajléktalan férfit gázolt halálra cserbenhagyva az áldozato­kat, hogy később 2,2 millió dollár­nyi életbiztosítást vegyenek fel utá­gyilkoló nagymamák Helen Colay és Olga Rutterschmidt nuk. A biztosítási csaló nagyik első áldozata 1999-ben a magyar szár­mazású Paul Vados volt. A nehéz anyagi körülmények között élő fér­fi holttestét egy Los Angeles-i mel­lékutcában találták meg. A féri holttestét a két öregasszony kérte ki a rendőrségtől, mondván ők a férfi egyetlen élő ismerősei. A ha­láleset után 19 különböző biztosí­tás alapján vettek fel pénzt. A nyomozók később megtalálták Vados lányát - a fia egy washingto­ni börtönben tölti büntetését aki tagadta, hogy apja ismerte volna Rutterschmidtéket. Az 1999-es, rej­télyes haláleset nyomozása már­(SITA/AP-felvételelek) már elhalt, amikor az ügyben eljáró nyomozó véledenül meghallotta, hogy egy társa hasonló halálesetről pletykálkodik. Mint kiderült, a 2005-ben szintén cserbenhagyásos gázolás áldozatául esett Kenneth E. McDavid halála után is Rutter­schmidt és Golay jelentkezett a holttestért és a biztosítási pénzért. A két idős nőt a múlt héten letar­tóztatták, óvadék ellenében sem helyezik őket szabadlábra. A nyo­mozók attól tartanak, hogy az öregasszonyok több embert is meg­ölhettek és még több gyilkosságot terveztek. Egyik jövendőbeli áldo­zatuknak az 1980-ban kivándorolt csontkovácsot, a jó ideje vak Josif Gábort szemelték ki. A nyomozók akkor gyorsítottak a nyomozás ütemén, amikor azt lát­ták, hogy Rutterschmidt tavaly no­vemberben az autójában különbö­ző papírokat irat alá a vak férfival. Gabor rendőrségi meghallgatásán kiderült, Rutterschmidt banki papí­rok fordításához kínált segítséget az angolul gyengén beszélő, nem látó férfinak, majd biztosítási papí­rokat íratott alá vele. A nyomozók, ahogy Rutter­schmidt Gáborral való találkozója után a bankban különböző irato­kat ad le, párat meg kidob. A sze­métből egy biztosító társaság Gabor bankjának címzett levele került elő, ekkor állt össze a kép a biztosítási csalásról. A gyanút így már csak tovább erősítette, amikor kiderült, hogy Golay McDavid ha­lála napján egy, a férfi halálának helyszínéhez közeli autószervizbe telefonált. A nyomozók lefoglalták Rutterschmidt és Golay autóit is, mert gyanújuk szerint az öregasz- szonyok maguk végeztek áldozata­ikkal. (index) NAPTÁR Május 27 EGY GONDOLAT „Az ágy közös. / A párna nem.” Pilinszky János NÉVNAP Hella Német eredetű név, a Helena rövidülése által keletkezett, il­letve a Helga változataként alakult ki. MAI ÉVFORDULÓINK 85 éve született Jobbágy Ká­roly költő és műfordító. Vuji- csics Tihamér halálára írt csodaszép költeménye, a Szentendrei búcsú. 25 éve hunyt el Püinszky János költő. A XX. század egyik leg­nagyobb magyar költője. Weöres Sándor szerint, aki olyan zseniális verset ír, mint az Apokrif, akár abba is hagy­hatja az alkotást. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 70 éves Louis Gossett jr. ameri­kai színész. 45 éves Jósé Luis Barbosa bra­zil adéta. 55 éves John Conteh brit ököl­vívó, a félnehézsúly volt profi vüágbajnoka. 50 éves Giuseppe Tomatore olasz filmrendező. Jamie Oliver (1975) angol sza­kács és tévésztár, az Egyszerű­en főzni c. sorozat séfle. NAPI VICC A férj a nejét vádolja:- Soha nem voltál hű hozzám!- Ez nem igaz! Gyakran hű voltam hozzád! A hollandiai Tilburg futballstadionján mintegy 400 diák huppant be egy-egy függőágyba. Ők mind a leglustább ember címéért szálltak versenybe. (TASR/EPA-felvétel) H0R0SZK0P Kos: A következő napokban meglehetősen kedves gesz­tusokat tapasztalhat a kör­nyezetében élő emberek részéről s ez azt is jelenti, hogy bizony nagyon meghatódik néhány igazán nem várt, kellemes gesztuson. Bika: Azért, mert rossz a hangu­lata, nem feltétlenül kell el­rontani a partnere kedvét is. Mivel a bolygók hosszú távon be­folyásolják az anyagi helyzetét, min­dent különös gondossággal elle­nőrizzen. Ikrek: Szelleme a legnagyobb erőssége, tudja, hogy mit akar. Önben egyesül az ér­zékenység bizonyos életteli sérthetet­lenséggel. Bár nem alkuszik meg az igazsággal, tudja, hogyan kell komp­romisszumot kötni az emberekkel. Rák: A türelem és a kitartás nemsokára gyönyörű gyü­mölcsöt terem! A Merkúr takarékosságra ösztönzi, bár nehe­zen lehet fokozni azt, hogy ön ugyanabból a tojásból rántottát is készít, kiscsibét is nevel. Oroszlán: Barátai rosszallóan csóvál­ják fejüket, amikor közli velük elhatározását egy fontos ügyben. Ha úgy érzi, önnek van igaza, ne hallgasson rájuk, még akkor sem, hajó szándékkal szeret­nék kitéríteni hitéből. Szűz: Egy kicsit tépelődik azon, ahogy dolgai alakulnak. Bár úgy néz ki társai ön el­len fordulnak, ez csupán irigység az ő részükről, ne hagyja, hogy ez el­tántorítsa eredeti tervei végrehajtá­sától. Mérleg: Ismét mérlegel, fontolgat, körülményeskedik. Tegna­pi bizonyosságát kétségek váltják föl. Természetes reakció. Mármint az ön esetében... E tudat töltse el nyugalommal, és tartson is­mételten önvizsgálatot! Skorpió: Hasznosítsa magát például a szerelemben, ott még az sem baj, ha nem fizetnek. Ha körülnéz a munkahelyén, nem is egy embert talál, aki arra vágyódik, hogy éppen önnél „hasznosuljon”. Elő a hódító trükkökkel! Nyilas: Kissé elbizonytalanodott, de ezt igyekszik titkolni, hogy mások ne vegyék észre. Önnek kell most az első lépé­seket megtennie, ha sikeres akar lenni. Örüljön annak, hogy feltétel és érdek nélkül szeretik. Bak: Emberismerete nem rossz. Helyesen ítéli meg ma is hozzátartozóit, is­merőseit és barátait. Változatlanul csak azokban bízzon, akikről ma is megállapíthatja, hogy igazán ön mellett állnak. Vízöntő: Számíthat arra, hogy ott­hona viták helyszínévé vá­lik. Ennek oka saját érzé­kenysége is lehet, most mindent könnyen a szívére vesz, s bizony egy-egy elejtett, rosszul hangzó mondaton is nagyon megsértődik. Halak: Anyagi helyzete, életének pénzügyi területe kerül előtérbe. A hatások nem is rosszak. Jó befektetéseket köthet, s ha munkahelyén kihasználja a je­lentkező segítő erőket, akkor meg- alapozhatja az előrejutását.

Next

/
Thumbnails
Contents