Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)

2006-05-27 / 121. szám, szombat

Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 27.- Annyi a választási ígéret, mint a szúnyog... (Peter Gossányi rajza) HÉTVÉG(R)E Gesztusok és gusztusok KOMMENTÁR A Potyomkin-legó BALIA D. KÁROLY Távolabbi barátaim nem értik, miért szűntem meg közösségi em­bernek lenni. Kínos, hogy ezt olyanokkal kell megértetnem, akik jóindulattal vannak dolgaink iránt, épp csak nem ismerik belső vi­szonyainkat. Nehéz meggyőzően érzékeltetnem, hogy hiába akadnak, akik jó szándékkal próbálnak valamit tenni a közösségünkért, ha eköz­ben ügyeink elótvarosodnak, és a magyarságszolgálat egyre in­kább a megélhetési politizálás fedőtevékenységévé válik. Ezt felismerve hagytam el azt az aklot, amelynek melegében és bűzében egyaránt osztozva évtizedeken át vezettem alkotócso­portot, szerkesztettem lapot, alapítottam kiadót, működtettem alapítványt; voltam választmányi tag és társelnök, szerveztem könyvfesztivált, irodalmi szalont - és sorba mindent meg kellett szüntetnem, mindenből ki kellett lépnem, mert elfogadhatadanná vált számomra az a politikai, anyagi és morális erőtér, amely mindezeket uralni kezdte. Meg kellett értenem, hogy ebben a rendszerben kölcsönös függőségben áll egymással a legkisebb és a legnagyobb, az egyed, a sejt, a szervek és organizmus, a helyi magyar fantomszervezet fan­tomtagja a számtalan közbülső szinten át egészen a támogató mi­nisztériumokig, főhivatalokig és közalapítványokig. Mindenki egy- egy eleme a nagy magyar-magyar Potyomkin-legónak. A rendszer látszatokra épül, mert nem teljesítményorientált és nem színvonal­centrikus. Zengnek a szólamok, készülnek a kerekded beszámolók és a tipp-topp elszámolások, kéz mos kezet, egymásból remekül él támogató és támogatott. Csak az ügyek vannak dögrováson. Ráadásul az önérdekűség még álszent is, magasztos célokról szól, de alantas eszközökből profitál. Az ember olyanokat lát, hall és tapasztal, hogy először nem akarja elhinni, aztán elhiszi, mert beleverik az orrát, mint tudatlan kis­kutyáét a piszkába: te csináltad, mert te is csak egy vagy közü­lünk, te is ebben élsz, ebből élsz. Ezt a barátok mondják, akik régi eszményeiket feladva maguk is szemek lettek a támogatások táp­lálkozási láncában, szimbiózisban élnek a megalkuvással. És hiá­bajut nekik ettől több cseresznye, nem tudják elviselni azokat, akik elhúzódnak a táltól. A kritikáról meg az a véleményük, hogy nem az a vétkes, aki hibát ejt, hanem aki szóvá teszi. Bő tíz évem volt rá, hogy megfigyeljem, miként fordulnak a szép célok önmaguk ellentétébe, hogyan kezdi ki a kisszerűség a nagy célokat, miként telepszik rá a legtágabb közérdekre a legszűkebb csoportérdek. Persze: lehet a sötét foltok helyett a szerény eredményekre fóku­szálni a figyelmet, fel lehet mutatni a vívmányokat, dicsekedni a fejlődéssel. Ám látni kell, hogy a kicsi jó csak jelenség, a nagy rossz pedig tendencia. Kedvezőtlen helyzet, hibás döntések, demoralizált végrehajtók. A bajok saját gyarlóságunkból hajtanak ki, de azokban politikai és adminisztratív körökben borulnak lombba, amelyek bulivá tették a missziót. És akkor még nem is említettem végletes belső meg­osztottságunkat. Hogyan magyarázzam el mindezt barátaimnak, akik a távolból új és újabb erőfeszítésekre ösztönöznek, és nem értik, miért hagy­tam eluralkodni magamon az erkölcsi szkepszist és a közéleti szepszist. Ahelyett, hogy magam is legóznék boldogan. A szerző kárpátaljai közíró FIGYELŐ _____ TALLÓZÓ Paroubek-próba kommunistákkal Jirí Paroubek szociáldemok­rata cseh miniszterelnök a jövőben a kommunistákat is bevonná a hatalomba, hogy megmutathassák, lehet-e ve­lük számolni kormányzati szinten, vagy sem. A Hospo- dárské noviny című gazdasá­gi és politikai napilap tegna­pi kiadásában megjelent in­terjújában a kormányfő le­szögezte: a mostani júniusi képviselőházi választás után, ha a szociáldemokrácia nyer­ne, még semmiképpen sem jöhet számításba a koalíció a kommunistákkal, de a követ­kező időszakban már szá­molni kell a helyzet megvál­tozásával. „A kommunisták­nak el kell fogadniuk, hogy ez a (szociáldemokrata) kor­mány jobb számukra, mint bármilyen más kabinet. És ők ezt így is veszik. Ugyanakkor ez a helyzet megmutatja jövőbeni képességeiket is, hogy négy vagy nyolc év múlva valóban együtt lehet-e velük működni, s modern baloldali párttá válnak-e” - magyarázta a miniszterel­nök. Majd hozzátette: „Ked­vem lenne bevonni őket tel­jes mértékben a rendszerbe. A jobb-bal kormányokat e- gyértelműen baloldali vagy jobboldali kormányokra kell változtatni.” Paroubek el­mondta, milyenek a szociál­demokraták feltételei ahhoz, hogy a kommunisták koalíci­ós partnerként elfogadható­ak legyenek számukra. „Először is el kell ítélniük a kommunista rendszer bűn­tetteit. Másodszor egyértel­műen vállalniuk kell az or­szág tagságát az Európai Uni­óban és a NATO-ban. Har­madszor: költségvetési fegye­lem. Negyedszer a vagyonjo­gi viszonyok megváltoztatha- tatlansága - mondta Parou­bek, s leszögezte: - Ha erre a kommunisták igent monda­nak, akkor számomra olyan párttá válnak, amely nem rendszeridegen, s beszélni tudok velük az együttműkö­désről. Egyelőre ez még nincs így.” A kormányfő az inteijú- ban úgy vélte, hogy hosszú ideig már nem lehet ijesztget­ni a kommunistákkal, mert a felmérések szerint a lakosság fele számára már most is elfo­gadható kormányzati partne­rek. Annak sem látja semmi akadályát, hogy a kommu­nisták, akik szerinte a válasz­tásokon 15-20 százalékot szereznek, a választások u- tán fontos ellenőrző poszto­kat töltsenek be az állam- igazgatásban. A cseh kom­munista pártot az 1989-es rendszerváltás után az újon­nan létrejött erők elszigetel­ték, de miután 2002-ben az ország harmadik legbefolyá­sosabb pártja lett, fokozato­san kitör az elszigeteltség­ből, és képviselői különféle állami posztokra kerültek. Paroubek az utóbbi időben egyre inkább együttműkö­dik a kommunistákkal, s mérlegeli jövőbeni bevoná­sukat a kormányzatba is. A jobboldaliak ezért élesen bí­rálják a szociáldemokratá­kat, holott alsóbb szinten ők is együttműködtek-együtt- működnek a kommunisták­kal. Köztudott, hogy Václav Klaust is a kommunisták se­gítségével választották meg államfővé, (kj) Nem tudom, látják-e lelki szemeikkel, ahogy négyezer ember tombol, Csáky Pál áll a színpadon, elhomályosítja az Omegát. Végül is Kóbor János jól járt, meg is koszo- rúzhatta volna a miniszter­elnök-helyettes. Vagy fela­vathatta volna. MOLNÁR NORBERT Nem akartam én a szlovák-ma­gyar idegenvezető-konfliktusról ír­ni, de annyira felturbózta az agya­mat az a mérhetetlen taplóság, ami szlovák oldalról szivárog, hogy kénytelen vagyok. Mondjuk, az se kutya, ahogy magyar részről egy külügyminisztériumi helyettes ál­lamtitkár (értsd osztályvezető) üzenget Pozsonynak, de az eltör­pül a szlovák tétlenség mellett. Az­tán csodálkozunk, hogy Csáky kénytelen elüvölteni egy bocsit egy rockkoncerten, amit bárhonnan is szemlélünk, minimum hiteltelen, főleg így kampányérában. Vissza­térve: Pozsony nem és nem hajlan­dó bocsánatot kérni a három ma­gyar állampolgártól, akiket hét­Kéretik abbahagyni TALLÓSl BÉLA Diáknak lenni kiszolgáltatott dolog. Ezt éreztem mindig. De­hogy hittem én az oktatóimnak, akik bőszen hajtogatták, hogy visszasírjátok ti még az iskolát, s lennétek inkább diákok. Hát nem, egy percre se sírtam vissza soha, és diák se lennék, mi több, még csak nosztalgiával sem gondolok az iskolára. Igaz, én nagyon rossz korban koptattam az alma materek padjait, ami­kor a diáknak hallgass volt a ne­ve, nem nyilváníthatott véle­ményt. Ha pedig nem tudott, akkor nyaklevest, kormost, te­nyerest kapott. Attól egyenesen irtóztam, ha számon kérve megkérdezték: tanultál? Tanul­tam, nyögtem ki nehezen. És tényleg tanultam. Ám megkap­tam már századszor, ezredszer a bölcseletet: nem tanulni kell, hanem tudni. S ilyenkor az osz­tály hahotázott, én meg meg­húzva magam, égtem a megszé­gyenítés miatt. Volt ennél rosszabb is. Amikor a középis­nyolc-kilenc órán (a nem kívánt törlendő, forrása válogatja, med­dig élvezték a rendőrök vendéglá­tó szeretetét) tartottak fogva. De mi miatt is? És itt eljutunk a kül- ügytől a belügyig, mert miért kér­jen elnézést a külügy, ha a belügy nem tudja megmondani, hogy mi a fészkes fene alapján vitték el a három magyar állampolgárt. Mert ugye, az elején nagy büszkén beje­lentették, hogy tiltott idegenveze­tés a gyanú, ám mikor kiderült, hogy üyen rendelet nincs, hirtelen lökdösődés lett a vád, meg tanúki­hallgatássá vált az ok. Érdekes, azt az embert, aki a bejelentést tette, nem hallgatták ki, az már nem volt érdekes. El tudja képzelni a kedves olvasó, hogy felhívja a rendőrséget, azt mondja, engem meglöktek az utcán, s erre kijön két rendőr, s bekíséri a rendőrség­re azt a két embert, akire ön, a be­jelentő rámutat! ? Én nem, és senki sem, aki egy kicsit is normálisan gondolkodik. Az egyik kollé­ganőmet kirabolták a buszon, fel­hívta a rendőröket, hogy látja a rablót, ott van a buszon mellette, mire a zsaruk azt mondták, men­jen el a következő rendőrőrsre, ott kola második osztályában rám szállt az oktatásomra friss dip­lomával felvértezett pedagógu­som. Csak mert merészeltem megjegyezni, hogy mi az előző, idősebb tanárunknál, akit na­gyon szerettünk, és sajnáltuk, hogy elment más iskolába, nem úgy szoktunk levezetni egyfajta példát, ahogy ő kéri tőlünk. Majd mostantól így szokjuk, jött a válasz (mentségére legyen mondva, nem magyar szakos volt). Na, ettől kezdve nem volt nyugtom. Megtanultam, hogy változnak az idők, változnak a metódusok, és én diákként csak egyet tehetek, összeszorított fo­gakkal elviselem. Mint ahogy azt is, hogy az apró­ságok, akikhez ilyen-olyan ro­koni szálak fűznek, vagy csak is­merősök csemetéi, olykor-oly­kor igencsak elkeseredve jön­nek haza az iskolából. Elvisel­tem azt az esetet is, amikor az édesanya olyan édességeket csomagolt útra csemetéjének, amilyeneket az imád, ám a taní­tó néni „államosította”, összegyűjtötte egy nagy táská­ba, mondván, majd szépen be­osztjuk, hogy mindenki kapjon belőle a kirándulás során. Azt is elviselem, hogy a tegyen bejelentést, blablabla. Szó­val, ki veszi be a rendőrségi masz­lagot? Ők maguk, de ők nem te­hetnek magukról. Arról van szó ugyanis, hogy a rendőrök nem is­merik a törvényt. Ez a bőrzakós vezető idegenvezető és revizor - aki mellesleg egy félre(idegen)ve- zető, mert olyan brosúrákat oszto­gat, hogy tilos feketén idegenve­zetni, miközben ez nem is igaz - beadott nekik egy mesét, hogy lé­tezik egy ilyen rendelet, mire a zsernyákok fejjel a falnak. Most meg nem tudják megmagyarázni, hogy mi a jó büdös francot csinál­nak. Például diplomáciai bonyo­dalmat. Mondjuk, ha lenne a kü- lügyben egy szemernyi diplomáci­ai érzék, már különféle csatorná­kon legalább kacsinthattak volna Budapest felé, de nem teszik. In­kább mindkét fél élvezi a bonyo­dalmat, s oda került az ügy, ahol semmi keresnivalója. Pedig csak egy snassz rendőri túlkapásról van szó, némi magyarfóbiával fűsze­rezve. Számomra egyetlen tanúsá­ga van az ügynek, s nem biztos, hogy az, ami másoknak is: nem véledenül születnek a rendőrvic­cek. S váijuk a revizorvicceket. gyerkőcnek, aki jófejű és intelli­gens, kettes magaviseletét ígér­nek. Igen, persze hogy nem hi­bátlan a gyerek, hiszen semmi és senki sem tökéletes. Virgonc, ficánkoló, bőbeszédű, kíváncsi, sedre, hebrencs... És természe­tesen valamiféleképpen vissza­fogni, fenyíteni is kell. Felállíta­ni, odamondogatni neki, meg­szidni. Ez az alsó tagozatos gyerkőc is kapta csőstül. Mert­hogy így meg úgy, ezt nem illik, ilyet nem szokás, azt nem sza­bad... és csak folyt és folyt a szentbeszéd. A gyerkőc meg un­ta. Mivelhogy ő egyetlen szóból is megérti. így van nevelve. Egyetlen mondat miatt magába fordul, elgondolkodik, és elis­meri, ha hibázott. És megbánja. De csak dőlt és dőlt a litánia, a kioktatás, a leszidás... ő meg nem bírta. „Kérem, tessék már abbahagyni!” - fakadt ki. Ennyit tett, nem többet. S jött a megro­vó, és valószínű nem ússza meg kettes magaviselet nélkül. Diáknak lenni kiszolgáltatott dolog. Én úgy éreztem mindig, mondtam a gyerkőcnek, s enyhe vigasztalásul (vagy éppen elkeserítésképpen) hoz­zátettem, nem csak diáknak. Felnőttnek is. Bűnösnek talált Enron-vezetők Az amerikai történelem eddi­gi legnagyobb céges visszaélési botrányában számos fő vád­pontban bűnösnek találták az Enron Corporation energia­nagykereskedő vállalat két volt főnökét, Kenneth Lay cégalapí­tót, egykori cégvezetőt, vala­mint a korábbi vezérigazgatót, Jeffrey Skillinget. A büntetés mértékéről később döntenek, de mindkét vádlottnak esélye van, hogy élete hátralevő részét bör­tönben töltse. A 64 éves Layt és az 52 éves Skillinget mindenek­előtt értékpapírcsalásban tör­ténő összejátszásban ítélték bűnösnek. Layt mind a hat ellene felhozott vádpontban bűnösnek találták, Skillinget 28-ból 19- ben. Lay és Skilling 2004júliusá­ban adta fel magát a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) illetékesei­nek, miután ellenük is vádat emeltek a céget csődbe juttató pénzügyi visszaélések miatt. A texasi székhelyű, 1985-ben ala­pított Enron 2001 decemberé­ben jelentett csődöt, aminek következtében nem csupán több ezer állás szűnt meg, hanem semmivé foszlottak az alkalma­zottak Enron-részvényekben tar­tott nyugdíjcélú megtakarításai is. Az összeomlás azért követke­zett be, mert a cég üzleti mérle­géből sokáig nem tűntek ki azok az egyre halmozódó adósságok, amelyek a veszteségesnek bizo­nyult „partnerségi megállapodá­sokból” - adóparadicsomokban bejegyzett offshore cégekhez történt tőkekihelyezésekből - keletkeztek. (MTI) Bűnös! Bűnös! (Reuters) _________._____________________JEGYZET_____________

Next

/
Thumbnails
Contents