Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-04 / 102. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 4. www.ujszo.com RÖVIDEK 28 év után sincs döntés Pozsony. Továbbra sincs jogerős ítélet az 1976-ban rejtélyes körülmények között meggyilkolt 20 éves Ľudmila Cervanová ügyében. A Legfelsőbb Bíróság tegnap bizonytalan időre elnapolta a tárgyalást, mivel az egyik vádlott, Milan A. ügyvédet cserélt, s annak állítólag még nem volt elég ideje felkészülni a tárgyalásra. A bíróság nem hirdette ki a tárgyalás új időpontját, ugyanis meg kell fontolni, mennyi idő szükséges az ügyvéd felkészülésére. Az ügyet így több mint 28 év után sem sikerült végleg lezárni. (SITA) Zárolták a BMG-vezérek vagyonát Bazin. Lefoglalják a BMG és a Horizont pénzügyi szolgáltatók csődbe juttatásával vádolt Vladimír F. és František M. vagyonát - döntött tegnap a Speciális Bíróság. „Tekintettel a vádlottak által elkövetett bűncselekmény módjára, elképzelhető, hogy a bíróság később úgy dönt: elkobozzák vagyonukat. Fennáll ugyanis a veszély, hogy idővel mindketten meghiúsíthatnák az ítélet végrehajtását” - magyarázta Katarína Kudjáková, a Speciális Bíróság szóvivője. (SITA) Bajor küldöttség Berényinél Pozsony. A bajor parlament küldöttségét fogadta tegnap Be- rényi József külügyi államtitkár. Szó esett a Szlovákiában 2009- re tervezett euró bevezetésének körülményéről. A felek megegyeztek, szakmai tanácskozáson kell megvitatni a németországi pénzváltás miatti áremelkedések okait, hogy hasonló helyzet Szlovákiában ne ismétlődjön. Továbbá szó esett arról, hogy Szlovákia teljesíti a határok átjárhatóságát biztosító schengeni övezethez való csatlakozás ütemtervét, ezért a 2007 októberére tervezett belépés reális. A bajor képviselők emellett elmondták, a Beneš-dekrétumok ügyét továbbra is nyitottnak tartják. Berényi hozzátette: az MKP-t leszámítva a jelenlegi szlovákiai parlamenti pártok ezt az ügyet lezártnak tekintik. Véleménye szerint a júniusi választások után a kérdés a parlamenti erőviszonyoknak megfelelően akár koalíciós egyeztetések témája is lehet, (bejó) Másodrendű polgárok a magyarok Brüsszel. A szlovákiai magyarok diszkriminációja miatti aggodalmát fejtette ki tegnap néhány európai parlamenti képviselő. A katalán Bernat Joan I Marí újságírók előtt kijelentette: nem szakterületem a közép-európai térség, de ha a magyar nemzetiségűek nem használhatják anyanyelvűket a vegyesen lakott területeken, az az emberi jogok megsértése. Szavait megerősítette Erdélyi Géza református püspök, aki kijelentette: ugyanolyan adót fizetünk, mint a szlovák nemzetiségűek, és nem akarunk másodrendű állampolgárok lenni. Erdélyi a református egyházi vagyon restitú- ciójával kapcsolatos akadályokat hozta fel példaként. A szlovák hírügynökség brüsszeli beszámolója szerint az MKP EP-képviselői nem tudtak arról, hogy néhány EP-képviselő sajtótájékoztatót tart erről a témáról. (SITA) A Slovenská Pospolitosť hét tagjának kampánygyűlése Nem tűnt el, csak átalakult ÚJ SZÓ-HÍR A rendőrség nem rendelkezik új információkkal a tavaly megkéselt egyetemista, Daniel Tupý gyilkosairól Szélsőséges jelentés: 2004-ben 307 rasszista bűncselekmény Daniel Tupý emléktáblája a Coménius Egyetem falán. A rendőrség nem talál nyomokat. (ČTK-felvétel) Pozsony. A fővárosban kezdte meg választási kampányát a Szlovák Néppárt (SĽS). Az SNP téren hét, kopaszra borotvált fiatal hallgatta az idős szónokok beszédét, akik többször kihangsúlyozták: a II. világháború alatt a magyarok sokkal nagyobb fasiszták voltak, mint a szlovákok. A többi között arra buzdították a polgárokat, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) helyett inkább a SLS-t válasszák. Marián Kodéba, a korábban betiltott Slovenská Pospolitosť elnöke ugyan nem volt jelen, a hét fiatal trikóin viszont a Slovenská Pospolitosť felirat díszelgett. Egy fiatal lány szórólapokat osztogatott azoknak, akik közelebb merészkedtek. A fénymásolt papíron a „Szabadon gondolkozni és beszélni, felelősségteljesen cselekedni” felirat állt. Fél órával az akció megkezdése után három rendőrautó érkezett a térre és igazoltatták a résztvevőket, a kis félbeszakítás után még két szónok váltotta egymást, majd véget vetettek a pártgyűlésnek, (dem) Pozsony. Dániel Tupý gyilkosait a mai napig nem sikerült kézre keríteni, a belügyminisztérium ennek ellenére állítja, nincsenek különösebb problémák az extrémizmus elleni harc terén. A szaktárca szerint ugyanakkor a szélsőséges megnyilvánulásokat nem lehet félvállról venni, elsősorban a megelőzésre, a fiatalok nevelésére kell nagyobb hangsúlyt fektetni. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A kormány elé teijesztett belügyi jelentésből nem derül ki, hol tart a nyomozás a Tupý-tigyben, s Martin Pado szakminiszter nem akart nyüatkozni arról, idáig miért nem sikerült a tetteseket elkapni. Csak annyit jegyzett meg: az ügyben nincsenek új információk, s rendkívül nehéz használható nyomra bukkanni. Az okokat nem részletezte. Az egyetemista fiút tavaly ősszel késelték halálra a pozsonyi Duna-parton, feltehetően csak azért, mert hosszú haja volt. A jelentés szerint a szélsőségesek 2004-ben 307 bűncselekményt hajtottak végre, s már nemcsak a bőrszín vagy nemzetiség miatt támadnak áldozataikra, elméletileg mindenki veszélyben van, aki tőlük eltérően gondolkodik. Az elkövetők többsége 16-26 év közötti. A szaktárca szerint az alap- és középiskolákban több preventív programot kell szervezni, ugyanis a szélsőséges nézeteket valló bandák ÖSSZEFOGLALÓNK Bazin. A savasmaffia tagjai felett kihirdetett ítéletet követően Ján Hrubala, a bírói tanács elnöke kijelentette: annak ellenére, hogy ebben az esetben hiányoztak az áldozatok földi maradványai, a bíróság nem kételkedett benne, hogy a három férfit megölték. Hozzátette, hogy a gyilkosságok felgöngyölítéséhez nagymértékben épp Peter L. vallomása járult hozzá. Jozef K. esetében azzal magyarázta az életfogytiglani büntetést, hogy az elkövető visszaeső és különösen veszélyes bűnöző, ráadásul a múltban erőszakos bűncsemár innen is toboroznak tagokat. Ezenkívül külön törvény kell e bűncselekmények és egyéb társadalomellenes cselekedetek megelőzésére, valamint szeptemberig jogrendünkbe kellene iktatni a szélsőséges megnyilvánulások elleni harcról szóló jogszabályt is. Az előrehozott választások miatt ez már nem teljesíthető. Skinheads, ANTIFA, hooligans A legerősebb jobboldali szélsőséges tömörülés a skinhead-moz- galom, ismert a Slovakia Hammer lelemény elkövetése miatt már elítélték. Peter L. feladata volt az áldozatok testének feloldására használt kénsav és műanyag kádak beszerzése, majd a folyadék eltüntetése. A Speciális Bíróság 2005-ben, még a tárgyalás első napján két, majd később három részre osztotta a savasmaffia ügyet. Az ügyészség összesen 30 bűnöző ellen emelt vádat, most csak a gyilkossági ügyekben született ítélet. A savasok számítógépes szoftverekkel kereskedő vállalatok egész hálózatát építették ki Euró- pa-szerte. Nevüket arról kapták, hogy a felesleges tanúkat lelőtték, Skin, a Blood and Honour Slovakia, a Blood and Honour Casso- via. Ide sorolják az időközben betiltott Slovenská pospolitosť pártot is. Az egyes bandák egymástól is igyekeznek megkülönböztetni magukat, az utóbbi években egyre radikálisabbak. Létezik baloldali extrémizmus is, tagjai vad kommunizmust akarnak teremteni, a szociális és társadalmi különbségek miatt szítanak gyűlöletet. Külön csoportot képeznek az anarchisták, akik nem tűrnek semmilyen tekintélyt, állami hatalmat és rendet. A legismertebb az AFA és az ANTIFA, s majd kénsavban oldották fel. Maga a szervezet alapítója, František Miker is így végezte a bandatagok között kialakult nézeteltérések miatt. A bűnbanda csak az államnak legalább 122 millió korona kárt okozott gazdasági csalással, az elmaradt adóbefizetésekkel. A rendőrség a hosszadalmas nyomozás és bizonyítékok gyűjtése során egy sertést is feloldott kénsavban - a kísérlet során szerzett ismeretek hozzájárultak a gyilkosságok felgöngyölítéséhez. Az ügyészség szerint a bűnbanda legalább harminc emberrel végzett, viszont csak három emberölést sikerült bizonyítani. (t, dp) ugyanolyan veszélyesek, mint a skinheadek. A baloldali szélsőségesek közé tartoznak az anti- globalisták, néhány radikális környezetvédő, a Punk mozgalom, bizonyos szekták, sőt egyes klubcsapatok drukkerei, az úgynevé- zett hooligansek. Tiltakoznak a környezetvédők Egyes polgári szervezetek szerint a tegnap elfogadott kormány- koncepció inkább a társadalomra jelent veszélyt ahelyett, hogy a szélsőséges csoportoknak üzenne hadat. Túl általános definíciót tartalmaz az extrémizmusról, azaz gyakorlatilag bárkire ráhúzható, s elméletileg mindenki, aki hangosan bírál valamilyen társadalmi eseményt, tüntetést szervez, békés megmozduláson vesz részt, lelkes környezetvédőként meg akarja akadályozni az erdőpusztítást, esetleg nem ért egyet a kormány politikájával, szélsőséges nézeteket valló személynek, veszélyes elemnek minősülhet. Juraj Rizman, a Greenpeace szlovákiai szóvivője lapunknak elmondta: felfoghatatlan, a belügy a hazai környezetvédőket miért tartja extrémistáknak. „Több külföldi extrém mozgalomról tudok, ám információim szerint egyetlen hazai környezetvédő szervezettel sem működnek együtt, nálunk nincsenek szélsőséges szervezetek. Ha a túl tág definíciót túlságosan szabadon és öncélúan fogják értelmezni, fennáll a visszaélés lehetősége. Komoly aggályaink vannak” - nyilatkozta az Új Szónak Rizman. (sza) Mečiar-Maxon-vita Beteg és elmebeteg Trencsén. Vladimír Mečiar szerint a HZDS-ből korábban kilépő Miroslav Maxon azért nem került fel a párt listájára, mert súlyos, gyógyíthatatlan beteg. Hozzátette, állapotát eddig eltitkolták, hiszen az nem tartozik a nyilvánosságra. Maxon időközben a HZD listavezetője lett, és cáfolja, hogy halálán lenne, Mečiarról pedig azt gondolja, a tisztesség és az elemi udvariasság szikrája is kiveszett már belőle. „Egészséget, főleg lelki egészséget kívánok neki, mert nincs rendben” - mondta Maxon Mečiarról. (TASR) A szervezet létrehozója is savas kádban végezte egy nézeteltérés miatt Százmilliókat keresett a savasmaffia Két hét eltéréssel választ a két ország Cseh-szlovák üzengetés ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Prága/Pozsony. A csehországi és szlovákiai júniusi parlamenti választások közeledtével Jirí Paroubek cseh kormányfő élesen bírálta a szlovák gazdasági reformokat, „embereken végzett kísérletnek” nevezve azokat. Ivan Miklós pénzügyminiszter Paroubek megnyilatkozását nem tartja korrektnek. A határon átívelő pengeváltások kimondottan pártjelleget öltenek. A szociáldemokrata cseh miniszterelnök nyíltan kiáll a szintén szociáldemokrata Smer elképzelései mellett, és gyakorlatilag rendszeresnek tekinthetők a Paroubek-Fico találkozók. A Mikuláš Dzurinda vezette SDKÚ pedig a legerősebb cseh ellenzéki pártban, az ODS-ben találta meg partnerét, olyannyira, hogy Mirek Topolánek ODS- vezér a szlovák gazdasági reformokat példaértékűnek tartja. A két ország kormányfője közötti ellentétek mára odáig mélyültek, hogy a kettejük között tervezett tévévitát kénytelenek voltak lemondani. A két ország kommunista pártja szintén együttműködik, a hazai KSS választási nagygyűléseiről a cseh KSČM vezetői sem fognak hiányozni. Egyedül a cseh és a szlovák kereszténydemokraták között van némi súrlódás, (č, t, shz) Szigeti László: az idei Monitor 9 eredményei nagyjából megegyeznek a tavalyiéval 3866 magyar kilencedikesből 43 volt hibátlan ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Magyar nyelvből és irodalomból a Monitor 9 elnevezésű, anyanyelvi és matematikai ismereteket vizsgáló, országos tudásszintfelmérés eredményei alapján a legfelkészültebbek a Kassai és a Pozsonyi kerület kilencedikes tanulói 74,5, illetve 73,8%-os átlagteljesítményükkel. Nem érték el ugyanakkor a 68,2%-os országos átlagot a Nagyszombati (67,2%), a Nyitrai (67,1%) és a Besztercebányai kerület (66,4%) magyar kilencedikesei, jelentette be tegnap Szigeti László oktatási miniszter. A magyar iskolák diákjai közül 43-an nyújtottak százszázalékos teljesítményt, nyolcán (1,52%) a Kassai, tizenheten (1,36%) a Nagyszombati, tizennyolcán (1,24%) pedig a Nyitrai kerületben. Matematikából országos szinten a legjobb eredményt (62,8%) az eperjesi, a legrosz- szabbat (59,2%) a besztercebányai kerületi diákok érték el. Hiba nélkül 353-an oldották meg a matematikai feladatokat. Országos átlagon felül teljesítettek még a Kassai, a Trencséni és a Pozsonyi kerület kilencedikesei. Szlovák nyelvből és irodalomból a legjobbaknak (82,1%) a trencséni régió tanulói bizonyultak, a leggyengébbek (80,2%) a besztercebányaié. Százszázalékos eredménnyel 2105-en dicsekedhetnek. Szigeti szerint az idei felmérés eredményei nagyjából megegyeznek a tavalyiéval, egészében véve a kassai és az eperjesi diákok nyújtották a legjobb teljesítményt. Idén első alkalommal a speciális nevelési igényű, enyhén vagy súlyosan fogyatékos tanulók is bekapcsolódtak a felmérésbe. Hátrányos helyzetük mértékétől függően a többiekétől eltérő feladványok megoldására másfélszer vagy kétszer annyi idő állt rendelkezésükre. Magyarból az enyhén hátrányos helyzetűek átlagteljesítménye 53,5%, míg a súlyosan hátrányosoké 50%. (-cz-e) Tárgy Résztvevők száma Átlagteljesítmény Matematika 63 945 61,4% Szlovák nyelv és irodalom 60 034 81,2% Magyar nyelv és irodalom 3866 68,2% Ukrán nyelv és irodalom 45 80,7% (Forrás: oktatási minisztérium, 2006)