Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-23 / 117. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 23. Tudomány- hirdetés 11 y „: -MoHm d ^ -1 Lfli ' Az új felfedezésnek az Alzheimer-kór gyógyításában is nagy szerepe lehet (Képarchívum) Megvan az egyes kromoszóma is Elkészült a teljes géntérkép A feltételezések szerint eladták vagy ellopták a királyi testrészt, de kiderült, hogy mégsem Megtalálták Tutanhamon elveszett péniszét ÖSSZEFOGLALÓ Feltételezések szerint a nemes uralkodó nem kevésbé nemes testrészét ellopták és eladták, ám valójában mindvégig ott volt, ahol lennie kellett. A királyi genitáliát először Harry Burton (1879-1940) fotózta le Howard Carter 1922-es ásatása során. 1968-ban az angol Ronald Harrison röntgenképeket készített a múmiáról, és ekkor meglepve azonosította, hogy a múmia péni- sze nincs a gyolcsok közé tekerve. Ekkor a kutatók azt hitték, hogy azt időközben ellopták és eladták. Az Egyiptomi Legfőbb Régészeti Tanács vezetője, Zahi Hawass nemrég elmondta a sajtónak, hogy a tavaly végzett CT-vizsgálat során vették észre, hogy minden a legnagyobb rendben van. Az eredetileg is külön becsomagolt királyi pénisz ugyanis valamikor a sírban végzett munkálatok során. csúszhatott ki a gyolcsok közül, és eshetett a homokba. Tutanhamon i.e. 1333-ban kilencévesen került a trónra, és 19 éves korában bekövetkező haláláig uralkodott. 13 éves féltestvérét vette feleségül, aki a házasságban az Anhe- szenamon nevet vette fel, és két lányt szült férjének. Eduard Egarter Vigl múmiaszakértő szerint a mumifikálás utáni állapot alapján arra lehet következtetni, hogy a fáraó átlagos méretű pénisszel rendelkezhetett, azonban nem lehet megállapítani, hogy körülmetélték-e. A korban már végeztek körülmetélést, amely a higiénián túl rituális célokat szolgált. Egarter korábban Ötzi vizsgálatait vezette, és részt vett a tavalyi Tutanhamon-felülvizsgálatban is. A média nyomásának ellenállva elzárkózott attól, hogy összehasonlítsa a fáraó és a jégember pé- niszének méretét, (mult-kor.hu) A fáraó halotti maszkja (Képarchívum) Az emberi génállomány utolsó kromoszómáját is sikerült szekvenálnia az 1990-ben elindított Human Genome Projectnek (HGP), így most már teljesnek mondható a géntérképünk. ÖSSZEFOGLALÓ A szóban forgó, génállományunk közel 8 százalékát kitevő 1- es kromoszóma az egyik legnagyobb az embereknél, közel kétszer annyi génnel rendelkezik, mint átlagos társai. Több mint 350 betegséggel hozható kapcsolatba, köztük daganatos megbetegedésekkel, vagy olyan kórokkal, mint az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór. A nemzetközi kutatás eredményeként először 2001-ben jelent meg a géntérkép egy vázlata, majd 2003-ban már egy jóval pontosabb változattal rukkolt elő a HGP, azonban ekkor még mindig akadtak felderítetlen területek. Ezt követően 22 számozott kromoszóma, valamint az X és Y kromoszómák elemzése végül pótolta a hiányosságokat, a sorozatot az 1-es kromoszóma zárta le. A térkép elkészítése nem kevesebb mint 10 évébe telt a dr. Simon Gregory által vezetett 150 fős tudóscsoportnak, most azonban akárcsak a projekt többi része, bárki számára elérhető. A Nature legfrissebb számában közzétett végeredmény szerint legnagyobb kromoszómánk 3141 génből áll, melyből több mint 1000 teljesen új a tudomány számára. Ezenfelül a tudósok 4500 új SNP-t, egyszerű nukleotid polimorfizmust azonosítottak. Ezek az emberi DNS-szekvencia variációi, melyek genetikai variációink 90 százalékát teszik ki. Az SNP nagy segítséget jelent az orvosi kutatásokban és gyógyszerfejlesztésekben, mivel számtalan utalást rejt, miért érzékenyebbek egyes emberek olyan betegségekre, mint a rák vagy a malária. Emellett segítséget nyújt a kezelés legjobb módszereire és a gyógyszerekre való reakció előrejelzésében. A géntérképre a HGP az élet könyvének első köteteként tekint, és már a következő előkészületein dolgoznak, melyben értelmezik a géneket, egymással való kölcsönhatásaikat, rendszerként való működésüket. Ez új távlatokat nyithat meg a gyógyászatban. Mint fentebb is említettük, a géntérkép utolsó kromoszómája több betegséghez köthető, hiánya gyakran tapasztalható különböző rákos megbetegedésekben, emellett szerepet játszhat a magas koleszterinszint kialakulásában, valamint a már említett Alzheimer- és Parkinson-kórban. Az 1-es kromoszóma betekintést nyújt a kromoszómák biológiájába, evolúciónkba és egészségünkbe. (fn.hu) Legkevesebb öt gyilkosság van a számláján Nő volt a Hasfelmetsző? ÖSSZEFOGLALÓ Hasfelmetsző Jack nő volt - állítja egy ausztrál tudós, aki egy újfajta DNS-vizsgálat alapján jutott erre a váratlan következtetésre. Hasfelmetsző Jack 1888-ban lépett „színre” Londonban, ahol prostituáltakat gyilkolt és csonkított meg. Számláján legkevesebb öt gyilkosság van, ám személyét mind a mai napig homály övezi. Ian Findlay, a molekuláris biológia professzora egy olyan új DNS- vizsgálati módszert dolgozott ki, Mégsem férfi forgatta a gyilkos szerszámot? (Képarchívum) amely alkalmas nagyon régi anyagok elemzésére is, s ráadásul a hagyományos módszerhez képest az eljáráshoz lényegesen csekélyebb mennyiségű szövet is elegendő. A tudós Brisbane-ből Londonba utazott, hogy megvizsgálja Hasfelmetsző Jack leveleit, amelyet a gyilkos egykoron a Scotland Yardnak küldött. Az irományokat 1961-ig a Scotland Yard őrizgette, majd a Nemzeti Levéltárba kerültek át. Ian Findlay a bélyegeken, valamint a boríték ragasztórétegén genetikai anyagot fedezett fel, s az újfajta elemzéssel arra a feltevésre jutott, hogy Hasfelmetsző Jack nő lehetett. Érdekesség, hogy a gyanúsítottak között akadt egy nő is: egy bizonyos Mary Pearcey, akit 1890-ben akasztottak fel szeretője felesége, Phoebe Hogg meggyilkolásáért, akit ugyanazzal a módszerrel tett el láb alól, mint Hasfelmetsző Jack az örömlányokat, (múlt-kor. hu) Üdüljön a mi utasbiztosításunkkal Több szerződés, )ot) ^ Képzelje el, hogy üdülése tökéletes, és tegye hozzá a mi egyéni utasbiztosításunkat. Az ilyen üdülésen igazán nincs mitől félnie, mert csak mi nyújtunk a gyógykezelésekre korlátlan fedezetet. Az Ön biztonságos világa Most már interneten és infovonalon keresztül is 0800 122 222 www.allianzsp.sk Allianz (fii) f Slovenská poisťovňa 6-11827