Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)

2006-05-22 / 116. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 22. www.ujszo.com RÖVIDEN mi— tmi—tinitv t üli iW» Fico két pártot akarna a kormányban Nyitra. Legfeljebb kétpárti koalíciós kormányt tart elfogadha­tónak a Smer. Robert Fico pártelnök kijelentette, mindent elkö­vetnek, hogy ne szivárványkoalíció alkossa a következő kor­mányt, legfeljebb két párt összefogásával jöjjön létre. A Smer tegnapi ülésén jóváhagyták a párt választási programját, mely főbb célkitűzésként a problémák megoldását és a jogállam kiépí­tését fogalmazza meg. Ha hatalomra jut a legerősebb ellenzéki párt, kétkulcsos általános forgalmi adót vezetne be. A jogi sze­mélyek esetében meghagynák a 19%-os áfát. A természetes mo­nopóliumok, a bankok, a magas bevételű társaságok 25%-os adókulcs alapján adóznának. Fico 10%-osnál alacsonyabb adót vetne ki egyes alapvető élelmiszerekre, a képzést elősegítő szol­gáltatásokra, a gyógyszerekre, valamint az egészségügyi és szo­ciális szolgálatokra, (t) Ásó, kapa, nagyharag... Pozsony. Tegnap elkelt Monika Beňová euroképviselő, a boldog félj nem más, mint Fedor Flašík. Az ara és a vőlegény egy aranyszí­nű Maseratival érkezett az esküvőre, tanúnak Robert Kaliňákot és Martin Glvačot kérte fel. Az ifjú pár a Prímáspalotában mintegy negyven percen át fogadta a gratulálok és bámészkodók jókíván­ságait. Robert Fico nem volt köztük. Mézeshetüket a kellemeset a hasznossal összekötve Horvátországban töltik, meg kell ugyanis reparálniuk - még a vitorlásszezon előtt - az Adrián ringatózó lé- lekvesztőjüket. Lelkűk rajta, (t) Szeretlek én, te ‘s megszeress! Pozsony. Szó sincs arról, hogy Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke meg nem támadási szerződést kötött volna Ivan Gašparovič állam­fővel, állítja Miroslav Maxon, a HZD listavezetője. Mečiar csak képzelődik, a köztársasági elnök csupán elfogadta a volt minisz­terelnök felhívását a fegyverszünetre kettejük közt. Maxon szerint felettébb furcsa, hogy Mečiar éppen akkor tett javaslatot a békére, mikor a leghevesebben támadta az állam fejét, (t) Azt hitte a pozsonyi kocsmában, hogy Zsolnán van Slota: megint ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nem a választási pla­kátokon látható fizimiskáját mutat­ta meg (ismét) Ján Slota. A Joj szombati híradójának képsorai sze­rint a nemzeti vezér már részegen tért be egy ismert pozsonyi ivóba, bár ő azt hitte, hogy Zsolnán jár. A kocsmaasztalnál aztán ugyanazo­kat a magyar- és homoszexuális-el­lenes szólamok hagyták el a száját, amelyeket józanul szokott kántálni szülte mindig, amikor mikrofon­közeibe kerül. Gesztikulálása, ne­hezen forgó nyelve is azt támasz­totta alá, újra sikerült a sárga földig leinnia magát. Addig a földig, amelyről ő igen nagy szeretettel ál­lítja, hogy a szlovákoké, a magya­rok pedig mehetnek a... Egyébként a sárga földig A pohara és ő (SITA) a mostam eset kapcsán a szórako­zóhely egyik alkalmazottja el­mondta, üyen vulgáris vendégük még nem volt. Mostanáig, (ú) Formális az ellenőrzés, ezért léphetne a kormányfő Útilaput Ladislav Pittnernek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A titkosszolgálat szi­gorúbb ellenőrzését követeli az el­lenzék és egyes kormánypártok is. Mikuláš Dzurinda kormányfőnek le kellene váltania Ladislav Pitt- nert, a SIS igazgatóját, értett egyet tegnap a Szlovák Televízió 5 perc múlva 12 című vitaműsorában Bárdos Gyula (MKP), Dušan Čap- lovič (Smer), Zuzana Martináková (SF) és Vladimír Mečiar (HZDS). Bárdos szerint a titkosszolgálato­kat egy ezzel megbízott miniszter­nek kellene ellenőriznie, de az MKP frakcióvezetője bővítené a parlamenti ellenőrző bizottság ha­táskörét is.,,A jelenlegi törvényho­zási ellenőrzés csak formális, a mi­niszterelnöknek kellene lépnie” - jelentette ki a frakcióvezető. Čap- lovič csak a parlamenti ellenőrzést szigorítaná. A titkosszolgálat rövid időn belül másodszor került a mé­dia figyelmének középpontjába, mivel a rendőrség nyomozást kez­dett a szervezet magas rangú veze­tői ellen korrupció gyanúja miatt. Az ügyben érintett a Nemzetbiz­tonsági Hivatal egyik vezetője is, a gyanú szerint közösen zsaroltak olyan cégeket, melyeknek szüksé­gük volt a hivatal által kiállított megbízhatósági igazolásra. Zuza­na Martináková megismételte, sze­rinte a Smer, az SDKÚ és a HZDS kész együtt kormányt alakítani a választások után. Ezt azonban cá­folta Čaplovič és Mečiar is. Ugyan­akkor az előbbi elképzelhetőnek tartja a tárgyalásokat minden par­lamentbe kerülő párttal. A Smer nem ért egyet azzal, hogy a parla­ment megbízott elnöke és az okta­tási miniszter is az MKP képviselő­je. „Az oktatási miniszternek szlo­vák nemzetiségűnek kell lennie” - jelentette ki Čaplovič. Bárdos meg­döbbentőnek tartja, hogy a Smer a 21. században üyen nézeteket vall, szerinte ez azt bizonyítja, hogy a párt nem képes vállalni a felelőssé­get az ország irányításáért. Az el­lenzéki párt tart attól, hogy a sta­tisztikai hivatal meghamisítja a vá­lasztások eredményét, ezért pár­huzamos szavazatszámlálásra ké­szül. Bárdos kizártnak tartja, hogy a választások eredményét bárki is manipulálná. Mečiar nem volt haj­landó elárulni, kitől származik az az információ, hogy pártját már a külföld is elfogadja, (lpj) A megszorítások - az egészségügyi reformot kivéve - különösebben nem botránkoztatták meg a lakosokat Jó úton is meg nem is az ország Pozsony. Helyes irányba ha­lad Szlovákia? Szükség van kormányváltásra? Néhány héttel a választások előtt ezekre a kérdésekre kereste a választ az IVÓ társada­lomkutató intézet, s megál­lapította: szinte ugyanannyi polgár elégedett, mint amennyien új garnitúráért kiáltanak. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A felmérés szerint most többen értékelik pozitívan a mindenkori kormány eredményeit, műit négy évvel ezelőtt. A megkérdezettek 46 százaléka úgy véli, az ország jó úton halad, ennek ellenkezőjét 50 százalék gondolja. 1998-ban ez az arány 20:69, négy éve pedig 28:64 szá­zalék volt. A mostani kiegyensú­lyozott országértékelés Zora Búto- rová szociológus szerint nem első­sorban a kormánypártokkal ro- konszenvezőkre jellemző. Több az optimista ember, műit amennyien • megbíznak a jelenlegi kabinetben. Az elégedettek között vannak el­lenzéki érzelműek is. A derűlátók­nak mindössze 31 százalékát al­kotják az SDKÚ, az MKP és a KDH szimpatizánsai, s a helyzetüket ró­zsásként értékelők egyharmada „kemény ellenzéki”. Az IVÓ mun­Melyek a legégetőbb problémák a közvélemény és a párthívek szerint (a számok a fontossági sorrendet jelentik) munkanél­küliség egészség- szegénység életszín- Qgy vonal fiatalok korrupció bűnözés régiék hatalmi visszaélések Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 9 KDH 1 2 3 4 5 7 9 6 8 KSS 1 3 4 2 11 9 5 6 8 HZDS 1 3 4 2 8 12 7 6 11 SDKÚ 1 2 4 9 3 6 7 5 13 SF 1 8 2 6 7 4 3 9 5 Smer 1 2 4 3 5 6 9 7 8 MKP 1 2 4 3 7 9 6 5 10 SNS 1 2 3 4 5 6 9 7 8 Forrás: IVÓ katársa szerint a reformok „nyer­tesei” - a fiatalabb, tanult jó mun­kahellyel rendelkező középosztály képviselői - látják pozitívan a helyzetüket. A borúlátóak a refor­mok áldozatai. A megszorító intézkedések - az egészségügyi reformot kivéve - kü­lönösebben nem botránkoztatták meg a lakosokat. A tavaly novem­berben végzett hasonló felmérés eredményeihez képest e téren má­ra nem változott a polgárok véle­ménye, a pártok reformokhoz való viszonyulása viszont igen. A legna­gyobb mértékben az SDKÚ és a Szabad Fórum azonosul az elfoga­dott változásokkal, a KDH és az MKP a választások közeledtével a korábbinál kritikusabb hangot ütött meg, s egyre gyakrabban han­goztatják, hogy szükség van bizo­nyos finomításokra. Az ellenzék is hangosabban bírálja a kormányt. Ugyancsak a választás közeledtével magyarázható, hogy nőtt a pártve­zérek népszerűsége: a kampány alatt gyakrabban mutatkoznak, ígérgetnek, személyesen találkoz­nak a lakosokkal, ami a preferenci­ákon is érződik. Az IVÓ közvélemény-kutatásá­nak eredményeiből ugyancsak ki­derült, hogy a polgárok fele a mun­kanélküliséget tartja a legégetőbb problémának. A második helyen a rossz minőségű egészségügyi ellá­tás áll, majd a szegénység és az életszínvonal következik. A korrup­ciót csak 16%, a régiók közötti szo­ciális szakadékot és a hatalmi visz- szaéléseket pedig mindössze a pol­gárok 14-14 százaléka észleli prob­lémaként. Az IVÓ azt is megvizs­gálta, a politikai pártok szimpati­zánsai hogyan viszonyulnak e kér­désekhez. A KDH, a Smer az SNS támogatói hasonló sorrendet áhí­tottak fel, mint amüyen az ádag. Az SDKÚ és a HZDS szimpatizánsait kevésbé nyomasztják a hatalmi visszaélések, ellenben a Szabad Fó­rummal rokonszenvezőket igen, ők a korrupció elleni harcra is nagy hangsúlyt fektetnek. Bútorová sze­rint ez nem meglepő, hiszen a Sza­bad Fórum kezdettől fogva élesen bírálta a jelenlegi miniszterelnök hatalmi módszereit. Ezzel szemben az MKP szavazóit a csúszópénz nem nagyon izgatja, inkább a régi­ók közötti különbségek lefaragását tartják fontosnak, (sza) A választások előtt valószínűleg nem várhatók személycserék a titkosszolgálatnál Vladimír Mečiar változatokról mesél ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Nem folynak titkos tárgyalások a választások utáni együttműködésről a HZDS, a Smer és az SDKÚ között, jelentet­te ki Vladimír Mečiar, a HZDS el­nöke a Joj televízió tegnap déli vi­taműsorában. Zuzana Martináko­vá, a Szabad Fórum elnöke ugyanis csütörtökön azt mondta, mivel a három párt minden áron kormányozni akar, a háttérben már készülnek a közös koalícióra. Mečiar úgy véli, pártja a választás után megkerülhetetlen lesz, s a következő kabinet összetétele at­tól függ majd, a HZDS ki felé fog hajlani. A pártelnök meggyőződé­se, a mostani elutasító nyilatkoza­tok ellenére végül az ő személye sem lesz akadály senki számára. Csáky Pál, az MKP alelnöke ezzel nem értett egyet, mondván: a ma­gyar párt szavazói és politikusai számára problémát jelentene a HZDS-szel szövetkezni. Mečiar megdicsérte az MKP programját, szerinte a párt elképzelési alapve­tően jók - kivéve azt a részt, mely­ben a Beneš-dekrétumokkal fog­lalkoznak. Az ellenzéki vezér úgy látja, az SDKÚ koalíciós potenciálját Miku­láš Dzurinda, a Smerét pedig Ro­bert Fico rontja. Mečiar szerint az SDKÚ-n belül olyannyira megerő­södhet Ivan Mikloš pozíciója, hogy őt jelölik kormányfőnek, Mikuláš Dzurindát pedig parlamenti elnök­nek. Ficóval kapcsolatban két for­gatókönyvet tart lehetségesnek: vagy beültetik a miniszterelnöki székbe, majd a cseh Stanislav Gross volt kormányfő sorsára jut­tatják, s végleg félreállítják; vagy nem ő alakít kormányt, s utána a pártelnöki tisztségből is lemondás­ra kényszerítik. Azzal kapcsolatban, hogy a tit­kosszolgálat valószínűleg manipu­lálta a Nemzetbiztonsági Hivatal által végzett átvilágításokat, Csá­ky leszögezte: ez a legújabb bot­rány is alátámasztja, hogy a SIS-t alaposan át kell alakítani, sze­mélycserékre is szükség van. A vá­lasztások előtt azonban a kor­mány erre már nem szánja el ma­gát, Mečiar szerint viszont a hely­zet annyira súlyos, hogy a megol­dást nem szabad elnapolni, a kabi­netnek azonnal lépnie kell. (sza) Valószínűleg a testépítő Grolmus testvérek földi maradványai kerültek most elő Mikuláš Č. áldozatait ásta ki a rendőrség? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Három eltűnt személy földi maradványait találta meg a rendőrség szombaton Breznóbá- nya közelében. A személyazonos­ságot a hatóságok még nem erősí­tették meg, de Jaroslav Spišiak bűnügyi főigazgató szerint a tíz éve gyanús körülmények között eltűnt Grolmus testvérekről és egy olyan további férfiről lehet szó, akit valószínűleg szintén ismert a rendőrség, de biztosat csak a DNS- vizsgálat elvégzése után lehet majd tudni. A hatóságok a testvé­rek eltűnésének körülményeit vizsgálva bukkantak olyan nyom­ra, mely szerint Breznóbánya kö­zelében három, gyilkosság áldoza­tává vált személy holttestét földel­ték el. Állítólag már korábban is „ástak” a környéken, akkor azon­ban nem találtak semmit. Peter és Pavol Grolmusnak 1996 májusá­ban veszett nyoma. A „sírhely” környékén lakók szerint annak idején „bizonyára történhetett va­lami a vidéken”, mert lövéseket hallottak a távolból. Peter és Pavol Grolmus testépítőbajnok volt, sőt az utóbbi 1993-ban részt vett a legrangosabb versenyen, a Mr. Olimpián, és a 18. helyen végzett. Utoljára pontosan tíz esztendővel ezelőtt, 1996 májusába látták őket kedvenc besztercebányai edzőter­mükben. A rendőrség 2005-ben nyomok után kutatva kommandó­sokat is bevetett a fitneszközpont- ban. A sajtó annak idején a közép­szlovákiai alvilág fejének tekin­tett, zsarolásért már korábban el­ítélt, fegyházban ülő, valamint hat személy meggyilkolása miatt is­mét bíróság elé állított Mikuláš Č.- vel hozta összefüggésbe a fivérek eltűnését. Grulmusék állítólag pénztartozások legális behajtásá­val foglalkoztak, (s, ú) Elszállítják a csontokat (Jón Krošlók felvétele) FELMÉRÉS Melyik pártra szavaz júniusban? Smer 29,5 SDKÚ 12,0 KDH 10,9 MKP 10,9 HZDS 10,2 SNS 9,6 Milyen kormány alakul? Nem tudom Baloldali­34,9% Milyen kormányt szeretne? Jobboldali Baloldali 31,9% 29,5% Melyek az „európai” pártok Szlovákiában? SDKU 33,2 Smer 26,9 KDH 24,8 MKP 10,2 HZDS 9,1 SNS 8,3 ANO 4,2 Egyik sem 10,1 Nem tudom 21,2 Melyek a „nem európai” Szlovákiában? pártok KSS 17,8 SNS 15,7 HZDS 11,8 MKP 10,4 KDH 8,1 SDKÚ 8,1 Smer 7,4 ANO 7,1 Nem tudom 35,8 Forrás; Poliš Slova Az adagok százaitk n értendők

Next

/
Thumbnails
Contents