Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-20 / 115. szám, szombat
www.ujszo.cpm ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 20. Családi kör - hirdetés 13 „Anya, tudtad, hogy a túzok akkora faházban lakik, hogy egy hajléktalan boldogan eléldegélne benne..." Bibistül is bírom a kiskamaszokat „Gyere már gyorsan, ezek a kölykök a pincében szipóz- nak! Kellett őket a házba csalogatnunk...” - rázta meg félje vállát a barátnőm. A vasárnapi szender- gésből felriadt családfő mit sem sejtve, kócosán lecsoszogott a neje után. SZÁZ ILDIKÓ A szülők, kiskamasz fiuk kedvéért, néhány hete takaros klubbá varázsolták a ház pincéjét. Az apa válla még most is sajgott a vasszekrények cipelésétől, ám a gyerek boldogsága mindezért kárpótolta. A fehér falakat ma már plakátok, a megfakult padlóburkolatot grafitis mázolmányok tarkítják. Bocsánatot kértek a felnőttek A két riadt szülő feltépte az ajtót, és a három tizenéves, padlón kuksoló kölyök ártadanul, kicsit meglepődve nézett fel rájuk. A gördeszkáikat lakkozták, és ügyesen vágott sablonokon át színes lángnyelvet fújtak mindegyikre, ezzel is jelezve, hogy ők egy klub tagjai. Barátnőm nagyon szégyellte magát, hiszen éppen teregetni indult, amikor a pince mosókonyhájában megérezte az állítólagos „szipu-szagot”. Bármilyen hihetetlen, a szülők ezek után bocsánatot kértek a gyerekektől, amiért rosszat feltételeztek róluk. Azóta is szeretik a házukhoz járó klubtag kölyköket, és ennek köszönhető, hogy a pincéjükből gitárzene, és a garázsból pingpong csatározás hangjai szűrődnek be a házba. A szülők szerint, bármüyen nehéz, inkább odahaza kell megteremteni a gyerek igényelte környezetet, nehogy csavarogni kezdjen. Viszonzásképpen megismerik a kis barátait, később a barátnőit is, és nem veszítik el a bizalmát! Valahová tartozni kell Fiam is a pinceklub tagja, a kiskamasz történetekből bőven kijut a családunknak is. Nemrég a cserkész tanyázásból hazatérve különös, éjszakába nyúló, hosszas eszmefuttatásba kezdett az én legénykém. „Olyan helyen jártunk, ahol védett túzok élt. Tudod, a túzokok kihalófélben vannak, ezért kell őket óvni még a széltől is. Jól megnéztem magamnak ezt az állatot. Anya, a túzok rém beképzelt, mintha tudná, hogy milyen értékes. Büszkén feszített takaros hajléka előtt, akkora faházban lakott, hogy egy hajléktalan boldogan eléldegélt volna benne...” - dőlt belőle a szó. A gyerek elmondta a nemrég Bogyaréten rendezett cserkész-székely lakodalom minden mozzanatát. Azt, ahogy tyúkot kopasztottak, kísérték a menyasszonyt és a vőlegényt, meg hogy hajnali kettőig ropták a táncházban. Beszélt a közösség fontosságáról, arról, milyen jó olyan fiatalok közé tartozni, ahol fontos érték a barátság, az őszinteség, na meg Isten szeretete. Nem hittem a fülemnek! Az én kiskamaszom nagyon bölcsen szólt olyan értékekről és kapcsolatokról, amelyeket én nagyon, de nagyon kívántam neki - majdan, arra az időre, amikor a barátai éppoly fontosak lesznek a számára, mint a család. Volt csésze, „van” csésze?! Elérzékenyülve tértünk nyugovóra, a családi idill azonban csak a másnap reggeli takarításig tartott ki. Nemrég egy borzasztó pocsék kávéfőzőt vettünk, csak azért, mert beleszerettem a hozzá tartozó fehér porcelánbögrékbe. Egyik kedvenc darabomat reggelre az én kiskamaszom szobájában, az ablak- párkányon találtam. Nyúltam érte, hogy a mosogatóba vigyem a szörptől ragacsos poharat. Legnagyobb meglepetésemre, a néhány másodperce még teljes épségében álló bögre apró darabokra omlott a kezemben. Kiderült, hogy csemetém éjjel leverte, de tudta, hogy ezzel nagy szomorúságot okoz nekem. Gondosan összeszedett ezért minden egyes darabot, és olyan ügyesen összeillesztette őket, hogy nekem még az ablak előtt állva sem tűnt fel a változás. A nyakigláb lurkó nyomába eredtem, hogy legalább a vállamon lengő törlőruhával meglegyintsem, de megcsúsztam a küszöbön. A gyerek eltűnt a lépcsőfordulóban, majd másodperceken belül három vizes szalvétával tért vissza, éppúgy mint totyogó korában, amikor még én „orvosoltam az ő bibijét”. SZÓ Ml SZÓ Le a kalappal? CSÓKA GÁBOR Az ember soha nem tudhatja, merre sodorja az élet, és müyen élményszámba menő találkozásokra kerülhet még sor földi pályafutása idején. Ezt az enyhe regulát főleg azóta vallom, amióta az egyik riportalanyom, aki annak idején da Vinci hazájában űzte a koldulás szakmáját, elmondta, az egyik alkalommal Rómában még a pápát is látta, igaz, hogy csak messziről. Az egyik ismerősöm viszont kint élő leánygyermeke révén Németországban járt. Az ő szempontjából ez azért fontos, mert - protestáns lévén - eljuthatott a németországi protestantizmus szülővárosába, Wittenbergbe. Itt megtekintette a vártemplomot a kapuval együtt, amelyre 1517. október 31-én Luther kiszögezte 95 tételét. Sok száz, talán több ezer turista fordul meg naponta ezen a helyen, a világ különböző pontjairól. Ismerősöm az élmények hatása alatt jól körülnézett, majd a lánya kíséretében kifelé indult. A templom előterében kialakított alacsony félkör alakú fémkorláton egy ücsörgő alakot vett észre, előtte a talajon egy kalap. A kalapban fémpénz csillogott, de a legkisebb is minimum egy eurós volt. Ismerősöm lánya néhány euróval még megtoldotta a bankot.- Milyen šok pénzt adtál neki! - korholta gyermekét aTiölgy magyarul. A koldus erre felkapta a fejét, és megszólalt - ugyancsak magyarul:- Maguk magyarul beszélnek? Honnan vannak?- Magyarul beszélünk, Dél-Szlovákiából vagyunk - csodálkozott vissza a mátyusföldi turista.- Én is onnan vagyok, Érsekújvárból - mondta felegyenesedve. Most látszott csak, milyen jóvágású, öltönyös-nyakkendős fiatal férfi. - A testvére? - kérdezte.- Nem, a lányom - felelte a nő.- Biztosan könnyen tudna itt munkát szerezni. Amúgy Szlovákiában hol lakik? Erre azonban a lány ráncigálni kezdte édesanyja ruháját, nehogy már elárulja még a lakcímét is. Aztán gyorsan odébbálltak. Meghallgatva ezt az élménybeszámolót nagy-nagy nyugalom töltött el. Az unióban még koldusnak lenni is jó. Az még jobb, hogy inkognitóban is művelhető ez a munka. Lám, ez a fiatalember is... Elegánsan összekoldulja napi euróit - a fejlett országok turistái fölöttébb adakozóak -, majd a szezon végén enyhén teátrális mozdulattal fejére illeszti kiürített praktikus munkaeszközét, és hazautazik. Itthon pedig elmondja, hogy Németországban dolgozott. Gyomor dolga. BP-6-11894
