Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-17 / 112. szám, szerda
24 Tippverseny ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 17. www.ujszo.com Tippelők Új Szó-fociligája: egyedül az illésházi Kiss László szerzett nyolc pontot, Ragyolcon félbeszakadt a találkozó, ezért a paneltipp lépett érvénybe Két fronton is őrzi vezető helyét Kis Berta Terézia Pórul jártak, akik csak a paneltippekre hagyatkoztak tippversenyünk huszonötödik fordulójában. Ezúttal mindössze három pontot értek, a forduló pontátlaga sem mozgott sokkal feljebb, a fejenként nem egész öt pont a gyengébb kategóriába sorolható. Mi okozta a legtöbb gondot? Az első számú papírforma-romboló a góltotós meccs volt, mert a tőketerebesiek 3:0-s sikerére senki sem számított. A betlériek hazai botlását is csak hárman találták el, nem sok egyes akadt az érsekújvári fakó vendégjátékára sem. Az összes buktatóval az Ulésházi Kiss László birkózott meg a legjobban, adott helyzetben figyelemreméltó nyolc pontot gyűjtött. Ragyolcon ötgólos hazai vezetésnél félbeszakadt a találkozó (az ellenfél létszáma hét fő alá csökkent), a szabályok értelmében a paneltipp lépett érvénybe, amely amúgy is 1-es volt. A legutóbbi forduló nem hozott változást az élen. Mindkét fronton (összetett verseny és tavaszi idény) továbbra is a nagykaposi Kis Berta Teréz vezet. AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA 180 pontos Kis Berta Terézia, Nagykapos 178 pontos Gömöri László, Perbete 175 pontosok Fógel Pál, Ipolyság; Roskó Róbert, Tar- doskedd 174 pontosok Bačkovský Viktória, Komárom; Sámson Róbert, Nána; Tóth Kálmán, Nagyme- gyer 173 pontos Bagócsi István, Sáró 172 pontosok Kovács Tamás, Rété; Struhár Tibor, Csata 171 pontosok Bubenko András, Buzita; Bugár Attila, Felsővámos; Valkó László, Érsekújvár 170 pontosok Alföldi Lajos, Sáró; Fógel Andrea, Ipolyság; Fónad Ferenc, Tornaija 169 pontosok Jakab István, Perbete; Kristóf József, Alistól; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Struhár Péter, Csata 168 pontosok Csóka Gizella, Egyházgelle; Dobai Tünde, Kisújfalu; Molnár Gyula, Nagyöl- ved; Nagy Attila, Alsószeli; Orlai Zsófia, Ipolyság 167 pontosok Csank István, Nagybalog; Gömöri Anna, Perbete; Kysler Veronika, Kisújfalu; Sáfrány Magdolna, Szete; Somogyi János, Vezekény 166 pontosok Agg Norbert, Komárom; Bózsing Csaba, Vízkelet; Mocsi Attila, Lakszakállas; Molnár Mónika, Komárom; Németh Géza, Alistól 165 pontosok Bakos Józsefné, Dernő; Bráz Andrea, Tornaija; Duffek József, Bánkeszi; Fitos László, Szilas; Hegyi János, Jóka; Kozics Erzsébet, Illésháza; Németh Zsolt, Alistól; Simon Tamás, Nemesócsa 164 pontosok Gatyás János, Perbete; Izsák Mária, Vágfarkasd; Orlai Ottó, Ipolyság; Stam- bauer György, Ebed; Uzsák Miklós, Perbete 163 pontosok Ambrus Mária, Baka; Kis Berta Éva, Nagykapos; Kocsis József, Buzita; Szálai Tibor, Kőhídgyarmat 162 pontosok Árgyusi Katalin, Negyed; Fitos Klára, Szilas; Fógel János, Ipolyság; Gatyás Terézia, Perbete; id. Ligárt József, Ri- maszécs; Kristóf Tamás, Alistál; Méry Tamás, Somotja; Ondró Erzsébet, Ké- ménd; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Száraz István, Nagykér; Trhaj József, Felsővámos 161 pontosok Antalík Imre, Érsekújvár; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; Győri Zoltán, Nádszeg; Hájas László, Gúta; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; Kosa József, Gömörsid; Lozsy László, Vághosszúfalu; Polák Dániel, Vezekény; Szalay Alena, Csallókö- zaranyos; Tapló László, Helemba; Vörös Claudia, Nyárasd; Zahorcsek Zoltán, Perbete 160 pontosok Borsányi Tibor, Nemesócsa; Csóka Mária, Egyházgelle; Kapa Zoltán, Tesmag; Kiss Bálint, Búcs; Kosik Alajos, Szímő; Lakatos Katalin, Nagymegyer; Mandák Éva, Dunaszerdahely; Urbán Lajos, Na- gyölved; Zahorcsek Sebastian, Perbete; Zimerman Mária, Ipolyszakállos 159 pontosok Bartek Krisztián, Pózba; Bubenko Ilona, Buzita; Csank Istvánná, Nagybalog; Gombos László, Jányok; Győri Péter, Nádszeg; Lelkes Boglárka, Hodos; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Sámson Imre, Párkány 158 pontosok Balogh Gábor, Gúta; Bergendi Gellért, Nyékvárkony; Fógel Dávid, Ipolyság; Hegyi Sarolta, Jóka; Horváth Ilona, Ifjúságfalva; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Somogyi Valéria, Vezekény; Toma- sovics József, Vásárút; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer; Uzsák Norbert, Perbete 157 pontosok Bálint István, Nagykér; Csóka Róbert, Egyházgelle; Fógel Icka, Ipolyság; Gróf Barnabás, Bős; Hájas Tamás, Gúta; ifj. Büás Zsuzsanna, Dunaszerdahely; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; ifj. Tomasovics József, Vásárút; ifj. Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Kis Péter, Bátorkeszi; Obertol Géza, Búcs; Szamec János, So- modi; Tomasovics Ilona, Vásárút; Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Vanya József, Tardoskedd 156 pontosok Ambrus László, Baka; Fógel Ábel, Ipolyság; Horváth Lajos, Ifjúságfalva; ifj. Márkus László, Csallóköztárnok; István Darina, Málas; Molnár Szüvia, Me- gyercs; Nagy Miklós, Alsószeli; Nagy Rozália, Ekecs; Pupkai Mihály, Dunaszerdahely 155 pontosok CzetH István, Taksony; Doró Zoltán, Tornaija; Hajdú István, Szímő; Jakab Igor, Perbete; Jancsó Miklós, Vágfarkasd; KajtorPál, Ipolyság; Kosik József, Szímő; Návrádi Gyula, Őrsújfalu; Német Margit, Pózba; Tóth Vilmos, Nagymegyer; Zsigrai Béla, Nagybodak 154 pontosok Bukai Lambert, Pozsony; Csölle Erika, Nyárasd; Deák Zoltán, Jóka; Gergely Attila, Sajógömör; Návrádi Magdaléna, Őrsújfalu; Obertol Noémi, Búcs; Soós József, Nagybodak; Zahorcsek Valéria, Perbete; Zimerman .Géza, Ipolyszakállos 153 pontosok Agócs Erzsébet, Gömöralmágy; Árgyusi János, Negyed; Bartalos János, Lég; Bartek Margit, Pózba; Bráz Róbert, Tornaija; Farkas Ferenc, Gútor; Fógel Kitti, Ipolyság; Gyurkovics Gyula, Szentmi- hályfa; Mics Béla, Ipolynyék; Molnár János, Csata; Nagy Barnabás, Ekecs; Németh Benő, Alistál; Süli Éva, Sárosfa; Szűri Béla, Köbölkút; Tőre Ildikó, Fü- leksávoly; Trhaj Mónika, Felsővámos 152 pontosok Álló József, Béke; Bálint Gábor, Nagykér; Fógel Barbara, Ipolyság; Geleta Ferenc, Hetény; ifj. Fekete Tibor, Du- natőkés; ifj. Zimerman Géza, Ipolysza- kálios; Kajtor Ilona, Ipolyság; Kristóf Pál, Alistál; Lelkes László, Hodos; Méry Marcella, Fél; Narancsík Erika, Nagyabony; Obertol Éva, Búcs; Stefik József, Perbete; Teknős Julianna, Ipolyhidvég 151 pontosok Balogh Árpád, Gúta; Csicsay László, Medve; Gáspár István, Ragyolc; Harcsa Sándor, Gúta; Hornyák János, Szol- nocska; ifj. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Kusnyír Gyula, Matyóc; Lengyel Lajos, Nagymagyar; Nagy István, Sajószentki- rály; Santúr Ottó, Komárom; Soós Robert, Nagybodak; Udvardi István, Bá- ‘torkeszi 150 pontosok Ádám Ilona, Göncölkarcsa; Ádám László, Újbást; Csóka Péter, Egyházgelle; Ilon Ferenc, Ógyalla; Kiss Sándor, Nagysalló; Kosik Katalin, Szímő; Kürthy Péter, Komárom; Méry Máté, Fél; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyarmat; Molnár István, Tejfalu; Roskó Mihály, Tardoskedd; Tóth László, Gúta; Zagiba Tibor, Jólész 149 pontosok Ádám László, Göncölkarcsa; Bálint Magdolna, Nagykér; Bartha István, Léva; Farkas Renáta, Gútor; Gajdács József, Szentmihályfa; Chovan Piroska, Zsigárd; Mészáros György, Csallóköznádasd; Ölvedi György, Párkány; Stefik Anna, Perbete; Szalánczi Tamás, Dunaszerdahely * > > i üti wfiifiiant Kiss László, Illésháza; Dobai Tünde, Kisújfalu; Sáfrány Magdolna, Szete A legutóbbi 25. fordulóban egy nyolc-, valamint huszonöt hétpontos szelvény érkezett. Az illésházi Kiss László mellett a további két nyertesről sorsolás döntött. A szerencse ezúttal a kisújfalui Dobai Tündének és a szetei Sáfrány Magdolnának kedvezett. Nyereményük egy-egy Új Szó-pénztárca. Gratulálunk! A díjakat postán küldjük el. A 25. FOrDULÓ ÉLMEZŐNYE 8 pontos Kiss László, Illésháza 7 pontosok Csóka Gizella, Egyházgelle; Csóka Mária, Egyházgelle; Csóka Péter, Egyházgelle; Csóka Róbert, Egyházgelle; Czetli István, Taksony; Dobai-Tünde, Kisújfalu; Fitos László, Szilas; Gömöri Anna, Perbete; Gömöri László, Perbete; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Kosik József, Szímő; Kozics Erzsébet, Illésháza; Kysler Veronika, Kisújfalu; Méry Imre, Fél; Méry Tamás, Somotja; Németh Géza, Alistál; Öllé Sándor, Felsőszeli; Sáfrány Magdolna, Szete; Trhaj Mónika, Felsővámos; Uzsák Miklós, Perbete; Valkó László, Érsekújvár 6 pontosok Agg Norbert, Komárom; Álló József, Béke; Bačkovský Viktória, Komárom; Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Bálint István, Nagykér; Balogh Árpád, Gúta; Balogh Gábor, Gúta; Balogh Martina, Gúta; Bartalos János, Lég; Bráz László, Tornaija; Bráz Róbert, Tornaija; Bugár Attila, Felsővámos; Csank István, Nagyba- log; Csank Istvánná, Nagybalog; Cser- naj János, Hetény; Deák Zoltán, Jóka; Ferencz Margit, Hidaskürt; Fitos Klára, Szilas; Fógel Icka, Ipolyság; Gajdács István, Kispaka; Gajdács József, Szentmihályfa; Gáspár Eszter, Ragyolc; Gatyás Terézia, Perbete; Győri Péter, Nádszeg; Hajdúk György, Nagykapos; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; Hegedűs Balázs, Vajas- vata; Hegyi János, Jóka; Chovan Piroska, Zsigárd; ifj. Büás Zsuzsanna, Dunaszerdahely; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; ifj. Márkus László, Csallóköztárnok; ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakállos; István Darina, Málas; Izsák Mária, Vágfarkasd; Izsmán Hajnalka, Bős; Izsmán László, Bős; Király László, Pelsőc; Kis Péter, Bátorkeszi; Kiss Bálint, Búcs; Kiss Sándor, Dunamocs; Kissimonyi Tibor, Palást; Kovács Sándor, Mad; Kovács Tamás, Rété; Kovačič Szüvia, Balázsfa; Kristóf Tamás, Alistál; Kunyik Imre, Szőgyén; Kürti József, Keszegfalva; Kusnyír Gyula, Matyóc; Mandák Éva, Dunaszerdahely; Mandák Imre, Dunaszerdahely; Molnár Gyula, Nagyölved; Molnár Klára, Nagyölved; Nagy Attila, Alsószeli; Nagy István, Sajószentkirály; Návrádi Gyula, Őrsújfalu; Németh Lucia, Komárom; Orlai Zsófia, Ipolyság; Póda Béla, Hodos; Roskó Róbert, Tardoskedd; Somogyi János, Vezekény; Struhár Péter, Csata; Struhár Tibor, Csata; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Száraz István, Nagykér; Szűri Béla, Köbölkút; Tóth István, Lakszakállas; Tóth László, Kulcsod; Trhaj József, Felsővámos; Urbán Lajos, Nagyölved; Zahorcsek Zoltán, Perbete A TAVASZI IDÉNY ÉLMEZŐNYE 79 pontos Kis Berta Terézia, Nagykapos 77 pontosok Bugár Attila, Felsővámos; Gömöri Anna, Perbete; Gömöri László, Perbete; Jankó László, Nagymegyer 76 pontosok Bubenko András, Buzita; Valkó László, Érsekújvár 75 pontosok Alföldi Lajos, Sáró; Kovács Tamás, Rété; Kysler Veronika, Kisújfalu; Nagy Attila, Alsószeli; Fitos László, Szüas 74 pontosok Ambrus Mária, Baka; Bagócsi István, Sáró; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Csóka GizeUa, Egyházgeüe; Gatyás Terézia, Perbete; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; Mocsi Attila, Lakszakállas; Molnár Gyula, Nagyölved; Roskó Róbert, Tardoskedd; Somogyi János, Vezekény; Struhár Péter, Csata; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Gróf Barnabás, Bős 73 pontosok Agg Norbert, Komárom; Hegyi János, Jóka; id. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Jakab István, Perbete; Simon Tamás, Nemesócsa; Szamec János, So- modi 72 pontosok Bózsing Csaba, Vízkelet; Bubenko Ilona, Buzita; Dobai Tünde, Kisújfalu; Harcsa Sándor, Gúta; Chovan László, Zsigárd; Kosik Katalin, Szímő; Molnár Mónika, Komárom; Németh Géza, Alistál; Struhár Tibor, Csata; Száraz István, Nagykér; Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Vörös Claudia, Nyárasd; Zahorcsek Zoltán, Perbete; Zsigrai Béla, Nagybodak 71 pontosok Csölle Erika, Nyárasd; Fógel Pál, Ipolyság; ifj. Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Izsák Mária, Vágfarkasd; Kajtor Richárd, Ipolyvisk; Kosik Alajos, Szímő; Kozics Erzsébet, II- lésháza; Nagy Barnabás, Ekecs; Sáfrány Magdolna, Szete; Sámson Róbert, Nána; Soós József, Nagybodak; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer 70 pontosok Bačkovský Viktória, Komárom; Bi- lás József, Dunaszerdahely; Csibrá- nyi Erzsébet, Nyékvárkony; Czékus Irén, Marcelháza; Fitos Klára, Szilas; ifj. Bilás Zsuzsanna, Dunaszerdahely; Kis Berta Éva, Nagykapos; Kristóf Pál, Alistál; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Lozsy László, Vághosszúfalu; Molnár Szilvia, Megyercs; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Tomasovics József, Vásárút; Tóth Kálmán, Nagymegyer; Trhaj József, Felsővámos; Urbán Lajos, Nagyölved 69 pontosok Bakos Józsefné, Dernő; Bráz Andrea, Tornaija; Csicsay László, Medve; Csóka Róbert, Egyházgeüe; Deák Zoltán, Jóka; Fógel János, Ipolyság; Horváth Ilona, Ifjúságfalva; ifj. Ilon Ferenc, ÓgyaUa; ifj. Tomasovics József, Vásárút; Ilon Ferenc, Ógyaüa; Jancsó Miklós, Vágfarkasd; Kocsis József, Buzita; Kristóf József, Alistál; Kristóf Tamás, Alistál; Návrádi Gyula, Őrsújfalu; Orlai Zsófia, Ipolyság; Rácz Dávid, Nagyölved; Sinka Ferenc, Pozsony; Soós Robert, Nagybodak; Tomasovics Ilona, Vásárút; Tóth Vilmos, Nagymegyer; Vaszüy Ildikó Komárom 68 pontosok Árgyusi Katalin, Negyed; Ádám Ilona, Göncölkarcsa; Ambrus László, Baka; Csala Kornélia, Dunaszerdahely; Csóka Mária, Egyházgelle; Csóka Péter, Egyházgelle; Czompó Viktor, Gúta; Fógel Barbara, Ipolyság; Gombos László, Jányok; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; Hegyi Sarolta, Jóka; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Kosik József, Szímő; Lakatos Katalin Nagymegyer; Méry Tamás, Somorja; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Molnár Zoltán, Megyercs; Nagy Miklós, Alsószeli; Öllé Sándor, Felsőszeli; Somogyi Valéria, Vezekény; Teknős Lajos, Ipolyhidvég; Uzsák Norbert, Perbete; Zimerman Mária, Ipolyszakállos MEGJEGYZÉS Terjedelmi okokból az összetett verseny állását teljes egészében nem közölhetjük. Versenyzőink névsorát és az elért pontszámokat azonban központi adatbázisunkban vezetjük, és hetente frissítjük. Lapunkban csak a mezőny nagyjából első felét találják meg. Az összetett verseny áüását - teljes névsorral - a tavaszi idény végén, vagyis a 30. forduló után találják meg lapunkban. A helyes tippszelvény TIPPELŐK 25 IJJ SZO-FOCILHiAJA Sorszám Mérkőzés Bajnokság Tipp 1-X-2 Paneltipp i. Topoľníky-Šamorín 4. L Ny. Dk. x 2. Trstice-Veľké Úľany 5. L Ny D. ® 2 3. Kalná n/Hr.-N. Zámky B 5. L. Ny K. ® 2 4. Čadca-Rim. Sobota B 3. L. KÖ. ® 1 5. Radzovce-Vinica 5. L.KÖ. D.® 6. V. Kapušany-Čaňa 4. L K. D. ® 1 7. Báč B-Trhová Hradská TB-DS ® 2 8. Zemianska Olča-Chotín TB-KN © X 9. Betliar-Brzotín TB-RV ® 1 10. MFK Košice B-Trebišov 3. L K. @ 3:1 A 25. számú tippszelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. Topoľníky-Šamorín 0:3 (helyes tipp: 2) 2. Trstice-Veľké Úl’any 2:0 (1) 3. Kalná n/Hr.-N. Zámky B 1:0 (1) 4. Čadca-Rim. Sobota B 2:1 (1) 5. Radzovce-Vinica félbeszakadt! (paneltipp:1) 6. V. Kapušany-Čaňa 4:1 (1) 7. Báč B-Trhová Hradská 0:1 (2) 8. Zemianska Olča-Chotín 2:4 (2) 9. Betliar-Brzotín 1:2 (2) 10. MFK Košice B-Trebišov végeredmény: 0:3