Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-13 / 109. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 13. www.ujszo.com Emléktábla a magyar országgyűlés egykori székhelyén A közös haza épülete ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Május 21-ig látható a komáromi Limes Galériában Nagy József képzőművész jubileumi kiállítása Égi és földi megmártózások Nagy József a megnyitón (Somogyi Tibor, felvétele) Pozsony. Tegnap délután avatták fel a pozsonyi magyar diéta 1802 és 1848 közötti működésének és hajdani székhelyének emléket állító márványtáblát - Darázs Rozália ógyallai szobrászművész alkotását - az Egyetemi Könyvtár épületének falán. Az emléktáblát Hámori József, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke és Dušan Kováč, a Szlovák Tudományos Akadémia alelnöke közösen leplezte le. Hámori József ünnepi beszédében egyebek mellett elmondta: „Pozsonyban emléktáblát avatunk a reformkori országgyűlések házának falán, megjelöljük a közös haza egyik mindannyiunk számára fontos épületét. A soknemzetiségű Magyar Királyságban élő népek közös történelmében minden bizonnyal a reformkori országgyűlés jelentette a legfontosabb közös intézményt. Ezzel az emléktáblával, megkésve bár, de megint új, immár európai léptékű reformok korában, az 1918 előtti történeti államkeretek közt együtt élő magyarok, szlovákok, románok, horvátok, szerbek, németek, rutének közös történelmére emlékezünk. A pozsonyi diéta épületének falán ez az emléktábla emlékeztessen mindenkit azokra, akik Magyarország és Közép-Európa megújulásáért, a régióban élő nemzetek polgári jogaiért küzdöttek.” Az esemény szervezője a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma volt, melyet Biró Ágnes államtitkár képviselt az avatáson. „Az emléktábla elhelyezése nagyon sok ember régi álma volt - mondta lapunknak. - A legutóbbi időszak története úgy alakult, hogy a kultúráért és a sajtóért felelős szlovák-magyar vegyes bizottság decemberi ülésén megegyezett az emléktábla elhelyezésében. Mivel a vegyes bizottság kulturális albizottságának egyik társelnöki posztját jómagam töltöm be, egyezség született, hogy a szlovák kulturális minisztérium elvállalja az emléktábla avatásával járó teendőket. Aktualitását abban is láttuk, hogy ma mind a két ország újra egymás mellett ül az Európai Parlamentben. Ugyanúgy, ahogyan annak idején a történelmi Magyar- ország nemzetiségeinek képviselői is egy parlamentben foglaltak helyet. Nagyon örültem, hogy az emléktábla-avatás történelmi pillanata ilyen jeles akadémikus történészek részvételével valósult meg. Mert úgy vélem, akkor tudunk majd továbblépni, és az Európai Unióban is igazából akkor fogjuk tudni jól végezni a munkánkat, ha tisztában leszünk a történelmünkkel, és azt mindkét fél vállalni fogja.” Az emléktábla-avatón részt vettek a történelmi Magyarország területén alakult utódállamok, Ausztria, Horvátország és Magyar- ország pozsonyi diplomáciai képviselői, Bárdos Gyula parlamenti képviselő, az MKP frakcióvezetője, valamint a szlovák kulturális minisztérium szakosztályainak munkatársai is. (me) Nyolcvanéves az idén Nagy József. Ebből az alkalomból rendezték meg a komáromi Limes Galériában az Égi és földi című jubileumi kiállítást, amely ötven termékeny év munkásságából mutat be stációkat. TALLÓS1 BÉLA A művész elfogadottságát, elismertségét, ha úgy tetszik, népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy lakhelyéről, Pozsony- püspökiből külön autóbusszal érkeztek a komáromi megnyitóra barátai, ismerősei, tisztelői. Nem véletlen az az ünnepi, családias hangulat, amely Nagy József mindeddig leggazdagabb egyéni kiállításának megnyitóját áthatotta. Hiszen Nagy József művészete - ahogy a kiállítás kurátora, Kubička Kucsera Klára művészettörténész mondta - mindenkihez szól, de főleg a szlovákiai magyarság tartja számon. Elsősorban azért mi, mivel jelen volt mindenhol, ahol képző- művészetével megnyilvánulhatott - az 1961-es első magyar képzőművészeti vándorkiállításoktól kezdve a mai tárlatokig, könyvekben és a sajtóban pedig folyamatosan jelentek meg illusztrációi. Lapunk karácsonyi számának címlapján is többször találkozhattak pozitív életérzést sugárzó és mélyen humánus rajzaival olvasóink. Nagy József a jónak adózó, a minden rossztól féltő, a mai világunkban is reneszánsz életérzéssel élni tudó és alkotó művész. Aki égi és földi - mint a kiállítás címe és anyaga is mutatja - energiákra rákapcsolódva a megéltet és a megta- pasztaltat transzformálja jövőképvíziókkal kommunikáló vizuális bölcseletté, olyan látvány-igévé, amellyel a legnemesebb érzésekre, a legjobb tudásra és az örök teremtő erőre apellál. Kubička Kucsera Klára is ezt hangsúlyozta megnyitó- beszédében, kifejezve, hogy Nagy József nemes tartalmakat kifejező képeivel „nem csupán közvetítő, hanem tanító is, szeremé átadni embertársainak tudását a világról, óvni őket - képek által kifejezett üzenetekkel”. Nagy József esetében ugyanis az ember, nemzet és hit, a történelem és tudás a művészi megnyilvánulás forrása, tárgya és célpontja. Szabó Béla, Komárom alpolgármestere is erre utalt, amikor arról szólt megnyitóbeszédében, hogy: „Művei megörökítik a néphagyományokat, ugyanakkor érzelmeket, emléket, magányt és örömöt fejeznek ki. Alkotásai az emberhez oly közel álló örök témákhoz is kötődnek, mint a táj, a természet és az otthon. Művészete azt bizonyítja, nem tehetünk mást, mint hogy visz- szatérünk a hagyományokhoz, melyek egyfajta bölcsességre tanítanak bennünket.” A bölcs tanulsággal szolgáló „örök témák” s ehhez járulva művészetének illusztratív szemlélete, valamint korábbi, a nemzeti kultúra és a keresztény vallás ismert témaköreiből táplálkozó munkásságának zömmel figuratív volta eredményezte, hogy alkotásait a közönség teljességében tudta elfogadni, hiszen mindig érthetőek voltak a szemlélő számára. Az érthetőségre törekedett mindig, hiszen találkozásaink alkalmával többször is megfogalmazta, hogy a művészetnek akkor van értelme, ha képes a „beszédre”, ha megszólít, közöl, elmond valamint. Ahogy a költészet, az irodalom, ahogy a Szó, az Ige, a Szentírás, amelyekből annyi ihletet merített, s amelyekből válogatva oly sok művet, tételt interpretált a grafika eszközeivel. Azért is „közönségbarát” az ő művészete, mert akár a „földi” ihleti, akár az „égi”, mindig emberközeli tud lenni, hiszen amit témául választ, az életünk része, mindennapjaink múló világa, eltűnő kulisszája egy olyan - a nemzeti kultúránk kincseiből kirakott - háttérrel, amely eszmélésünk és szellemi fejlődésünk során valamennyiünk művészi-historikus emlékezetébe mélyen bevésődött, és elevenen jelen van. Az állandóan változó csallóközi táj és ember viszonyát vetíti rá múltunk balladákban, mondákban fennmaradt mitikus fejezeteire. „Művészetének másik pólusa - ahogy Kubička Kucsera Klárától hallhattuk-az »égi«, amit Krisztusba vetett hite alapozott meg. Több olyan Keresztutat alkotott, melyek eltérnek a megszokott realista többfigurás ábrázolástól, és tartalmilag is, formailag is új módon közelítik meg ezt az alapvető és tragikus témakört.” A kurátor úgy válogatta össze az eddigi életművet illusztráló anyagot, hogy ezen a kiállításon kerültek először nagyobb számban bemutatásra a keresztény hitvilág témái - Kubička Kucsera Klárát idézve - „a művész sajátos megfogalmazásában és egyúttal az általa megfogalmazott új témakörök is”. Valószínűleg ez sem véletlen, hiszen a Limes Galériában, vagyis a templomi térben, ha lehet így mondani, az autentikus valóságmezőben, illetve szellemi közegben más háttérenergiákkal töltődnek fel. Tíz évvel ezelőtti, ugyancsak jubileumi kiállításán Nagy József teljesen új anyaggal lepte meg közönségét. Akkori jelentkezése azért volt meglepetés, mert tőle nem megszokott, erősen kisugárzó energiákkal teli absztrakt képekkel lépett elő, olyan munkákkal, amelyek az elvont formákból építkezve is jelentéssel bírnak. Ez a vonal, az absztrakt művészet iránti vonzódásának levonata is jelen van a komáromi kiállításon. Faliszőnyegek és szőnyegtervek egészítik ki a kollekciót, amelynek „földi” és „égi” tengerszemeiben jóleső a megmártózás. (Somogyi Tibor felvétele) Bernhard szerint ha valaki érzékeny, és még nem lett öngyilkos, elkerülhetetlen a megőrülés. A fesztivál 3. napján három előadás is érintette a magány témáját Új Dráma 2006: A hányinger koreográfiája ' FORGÁCS MIKLÓS Ľubomír Bukový és Tatiana Poláková a Szóbeszéd c. előadásban (Ctibor Bachratý felvétele) Valahová tartozni. Találni egy közeget, mely megért és befogad. Az artaudi kozmoszba-taszítottság szörnyű magánya ott terpeszkedik mindenkiben, de szerencsés esetben akadnak társak, akik elfeledtetik egy időre a számkivetettség gyötrelmeit. Az Új Dráma 2006 fesztivál harmadik napján három előadás is érintette ezt a témát. A téma apostola az osztrák Thomas Bernhard, akinek Járás c. kisregényét Eduard Kudláč állította színpadra. A zsolnai phenomenon- theatre előadása nem szerepelt a fesztivál programjában, így a kritikus önkényesen válogatta be a saját szemléjébe, ugyanis az új drámának, új színháznak egy nagyon markáns, szlovákiai viszonylatban meghökkentően radikális és következetesen végigvitt útját kínálja. Kudláč színpadi konceptnek nevezi munkáját, s mind gondolkodás- módjában, mind formájában közelebb áll a képzőművészeti installációhoz, mint a hagyományos színházi előadásokhoz. Nála a szöveg nem viszonyok és érzelmek dialogikus vagy vallomásos kibontása, hanem lecsupaszított színpadi jel. A szikárság fontos eleme e megközelítésnek, melyet leginkább szö- vegmozgás-színháznak nevezhetnénk. A mozgás mozdulatlanság, az élet katasztrófa, a gondolkozás szenvedés. Bemhard hősei valódi számkivetettek, nem tartoznak sehová, a Járás esetében a séta az egyetlen cselekvés, mely segít nekik valahogy túlélni a létezés értelmetlenségét. Kudláč Zenón apóriái alapján 14 állványra szerelt, az emberi szemet és közlekedési jelzőlámpát egyaránt idéző vüágítótes- tekkel bontja pontokra a teret, így nem a színész mozgatásával, hanem a lámpák ki- és bekapcsolásával jelzi a mozgást. Az előadás első fele séták és beszélgetések szó- és mozgáskompozíciókba rendezésével teremti meg az utálatban-élet közegét, ez a külső séta, a második rész a megőrülés hátborzongatóan pontos folyamatát tárja a néző elé, ez a belső séta. Tomáš Hudcovič revelatív színészi játéka a monoton szóismétlések, a kényszeredett hisztéria, a kataton maga elé mere- dés és a szenvedélytől torzuló hang közötti feszültség eszközeivel éri el az elme bomlásának ábrázolását. A keddi katartikus nihil után szerdán egy gyerekelőadás tett fel hasonló kérdéseket. A nyitrai Régi Színház Kővatjú c. meséje egy boszorkánylány kudarcán keresztül vizsgálja a létezés nagy titkait. ízig- vérig gyerekelőadásról van szó, igen egyszerű eszközökkel megteremtett nagyon hatásos képekben történnek meg a varázslatok, elevenedik meg az emberi és a mesebeli lények világa. A Kővatjú Andersen kis hableányának témáját variálja, a szeretetéhség, az önfeláldozás s az önzetíen tettek végső ér- telmeüenségéről mesél. A kitűnő Agáta Solčianska alakította nagy- szívű kisboszorkány két vüág köA mozgás mozdulatlanság, az élet katasztrófa, a gondolkozás szenvedés. Thomas Bemhard hősei valódi számkivetettek. zött vergődik, ezt erős színpadi képként egy fénypászma jelzi, melyben előbukkannak, majd belőle kilépve eltűnnek a figurák. Az érzelmekkel plasztikusan bánó, de velük soha vissza nem élő színészi alakítások gyerekelőadáshoz képest szokatíanul komor, de a téma ellenére játékos és a nézői fantáziának tág teret biztosító vüágot teremtenek. Tanulság van, a szájba- rágás szerencsére elmarad. Egy kis boszorkány is lehet igen szerencséden, s végül nem marad más számára, mint emberré válni. „Rosszul vagyok az egésztől” - acsarog szeretkezés után egy egyetemista lány Zuza Ferenczová és Anton Medowits Szóbeszéd c. darabjában. Ez az első mondat, s ennél sokkal több nem is derül ki sem a lányról, sem partneréről. Frusztrált, sebzett nő és hosszú elfojtás után csendben kitörő férfi véleden szexelésein keresztül kellene szembesülnünk az érzelmek és a testiség jelenkori sivárságával. Az alapképlet Bertolucci Utolsó tangó Párizsban c. kultuszfilmjéből származik. Ismeretlenek csak a szex kedvéért találkoznak, nincsen nevük, élet- történetük, csak testük van, kisugárzásuk és praktikáik, vágyaik, melyeket ismeredenül egyszerűbb beteljesítem, de idővel felvetődik: Ki a másik? Mit rejteget? Viera Du- bačová a színművészeti főiskolán rendezte meg a darabot, s a fesztiválon az Astorka Színház Trezor stúdiójában játszották. Az alap a „kefélés”, de a darabot a szóban lefolytatott orgiák érdeklik. A vad osztrák-német drámák hatása alatt, ám a szlovák színdarabok lirizáló hagyományaitól nehezen szabadulva az aktusok utáni csöndeket expresszív szóképekkel népesítik be. A nő leküzdhetetlen beszédkényszere és a férfi kukkoló hajlama a hányinger vüágátalakító hatásának ecsetelésébe, minden idők leghosszabb szeretkezésének leírásába, a „dugásra” alkalmas különös helyek enciklopédikus felsorolásába van ágyazva. A rendezés a realizmus burája alatt tartja a játékot, Tatiana Poláková és Ľubomír Bukový színészete a személyiség és személyesség autentikusságára épül, nem színez, nem foglalkozik igazán a beszéden túli eszközökkel, a gondolkodás nem kap sok teret, a fiú pedig kisfiús félmosollyal figyeli szexpartnerét, és maguk az írók sem döntötték el, mire is gondol. Sok az infantilis játék, a gondok álproblémák, a kirajzolódó életek súlytalanok, a nyelv pedig öncélú vulgarizmusok és merengő álmodozások fárasztó kevercse.
