Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-12 / 108. szám, péntek
GONDOLAT 2006. május 12., péntek 6. évfolyam 8. szám Akinek naponta a megélhetéséért kell megküzdenie, a szellemi tevékenységét illetően passzivitásba süllyed, és az identitás megőrzését kevéssé tartja fontosnak Tanácskozás a kisebbségben élő magyarokról Fennáll a veszélye annak, hogy a határon túli magyarság lemarad a modernizációban, vélekedett Sólyom László, Magyarország köz- társasági elnöke a határon túli magyarság helyzetével foglalkozó, általa kezdeményezett konferenciát, az anyaországgal szomszédos országokban élő értelmiségiekkel folytatott eszmecseréjét követően. RÁCZ VINCE A tervek szerint Sólyom őszre hívná össze a következő tanácskozást. A mostani találkozó alapvetően azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a magyarországi és a határon túli magyarság kölcsönös közeledését, hogy ráirányítsa az anyaországiak figyelmét a külországban élő magyarok helyzetére. Ahogy a konferenciafelhívás szövegében szerepelt: „meg kell ismerni szomszédainkat (értsd - minket, a szerző közbevetése), az ott élő magyarokat”. A tanácskozáson a szlovákiai magyar felet Lampl Zsuzsanna, a pozsonyi Co- menius Egyetem szociológiai tanszékének tanára, Gyurgyík László szociológus, Tóth Károly, a somor- jai Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója és Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke képviselte. A meginduló tanácskozás-sorozat első állomásaként megvalósult konferencia számos problémakört ölelt fel. A határon túli magyar közösségek jelenlegi helyzetéről szóló előadások a szociális, gazdasági, kulturális, oktatási helyzet, a főbb népmozgalmi trendek, az adott közösség intézmény- és társadalomépítésének főbb vonásai, hiányai és kudarcai, a munkanélküliség, az alkoholizmus, az analfabetizmus, a magyar ajkú romák ügyének ismertetését célozták. A további fő témát a jelenlegi magyar támogatáspolitika hatékonyságának vizsgálata jelentette. A harmadik problémakör a kitörés főbb irányait vázolta fel: a határon túli magyar közösségjövőképe; a kisebbségi nemzetrész gazdasági erejének fejlesztése; a magyarországi munkavállalás és a bevándorlás kérdése; az anyaország szerepe a kisebbségek támogatásában. Az identitás építőkövei „Az identitás megőrzése és továbbvitele fontos feladat, melyben a magyar alapiskolának kiemelt szerepe van, ugyanakkor a kulturális megközeh'tésnél tovább kellene lépni, mert egyéb tényezők, például a munkaerő-piaci és az egészségügyi helyzet, valamint a globalizáció is nagyban befolyásolhatják az azonosságtudat folytonos alakulását és fejlődését. Előadásomban hangsúlyoztam, nem beszélhetünk egységes szlovákiai magyarságról, mivel közösségünk - attól függően, hogy milyen vonatkozásban vizsgáljuk - különféle csoportokra oszlik. Ráadásul nemcsak egyféle nemzeti identitás létezik, hanem többféle, melyek mindegyike más megközelítést igényel” - tájékoztatott Lampl Zsuzsanna szociológus. Lampl szerint a magyarországi közvélemény vajmi keveset tud rólunk, határon túli magyarokról, legfeljebb csak általánosságokat, a kérdést pedig többnyire érzelmi alapon közelítik meg. A szociológus kutatási eredményekre alapozva úgy látja, valóban nem lehet általában beszélni a határon túli magyarságról. Számos jellegzetesség különbözteti meg ezeket a közösségeket egymástól. Mi, szlovákiai magyarok a felmérések tanúsága szerint például sokkal jobban kötődünk a szülőföldünkhöz, mint más határon túl élő magyarok. Nyilván ezzel függ össze, hogy az elvándorlási kedvünk sem éri el az erdélyi, a kárpátaljai vagy más, anyaországon kívüli régiók magyarsága migrációs szándékának mértékét. „Akikben mégis megfogalmazódik az elvándorlás gondolata, többségükben nem Magyarországot választanák, szemben más határon túli, a kivándorlást fontolgató magyarokkal. A kitelepülés nem igazán magyarázható nemzetiségi okokkal. Jellemzően a jobb megélhetés, az érvényesülési szándék, az anyagi haszonszerzés ösztökéli a szlovákiai magyar elvándorlókat, és főleg nyugati országokat vesznek célba” - véli Lampl Zsuzsanna. A hazai magyarság életében súlyos gondot jelent az országos átSólyom László laghoz képest magas munkanélküliségi ráta. A legtöbb állástalan az ország déli, azaz a zömmel magyarlakta - vagy legalábbis vegyes etnikai összetételű - járásaiban él. Ez azonban nem csupán regionális, hanem nemzetiségi problémát is jelent, a munkanélküliség ugyanis nemcsak a munkahelyek alacsony számával függ össze, hanem a szlovákiai magyarok viszonylagos alulképzettségével is. A magyarság széles rétegeit sújtja a képzetlenség. „Egy felmérés szerint, a megkérdezett 19-25 éves szlovákiai magyar fiatalok 15%-a beszél angolul és németül, ugyanezen korosztály szlovák képviselőinek 47%-a képes kommunikálni angolul.” Lampl szerint, akinek nap mint nap a megélhetéséért kell megküzdenie, a szellemi tevékenységét ü- letően passzivitásba süllyed, az identitás megőrzését kevéssé tartja fontosnak. Remény vagy mégsem? A határon túl élő magyar tudósokkal, közéleti és a civil szférában elismert személyiségek részvételével megtartott konferencia résztvevőinek reményei szerint lehet, sőt, kell, hogy a tanácskozásnak legyen tényleges hozadéka. „Már az a tény is sokat sejtet, bizakodással tölthet el, hogy a magyar köztársasági elnök egyáltalán fontosnak tartotta a szakmai tanácskozás összehívását. Ezt én rendkívül pozitív dolognak tartom. Még ha kevésbé tűnik is fontosnak, az államfő még azzal is kifejezte a határon túl élő magyarság iránti érdeklődését, hogy az elhangzott előadásokat végig jegyzetelte. Szintén reményre adhat okot, hogy a konferenciának lesz folytatása, a most létrejött találkozó csupán a helyzetfelmérést, a problémák megfogalmazását szolgálta” - mondta Lampl Zsuzsanna. Mindemellett felmerülnek más vélemények is, nem feltétlenül pozitívak. Érdemes megemlíteni, hogy a konferenciával kapcsolatban a magyarországi sajtóban éles hangú bírálat is megjelent. A Magyar Narancs cikke például így fogalmaz: „Kevés dolog maradt változatlan a magyar belpolitikában 1990 óta: a határon túh magyarok kérdésköre azonban szinte érintetlen tizenhat éve. Ezt bizonyítja a (Somogyi Tibor felvétele) Sólyom László által kezdeményezett május 4-i konferencia (...) Ha még mindig ismeretlennek tűnnek a határon túli magyar közösségek (és az általuk lakott területek) a magyar köztársasági elnöknek, akkor (...) a baj sajnos nagyon nagy: mert mi a búbánat történt az elmúlt másfél évtizedben, ha még mindig most kezdünk ismerkedni? És mi végre volt az a sok-sok magyar állami befektetés, támogatás, adomány, ha minden energia elveszett a nagy, sötét, határon túli is- mereüenben? Megtörténhet azonban, hogy ez a köztársasági elnöki felhívás csak arról szól, hogy mindaz, amit magyarságpolitikának, nemzetpolitikának, szomszédságpolitikának hívott a magyar közélet, az eleve, alapjaiban elhibázott volt. Képtelen volt egyetlen feladatát ellátni: rendezni és fenntartani a Magyarország határain kívülre nyúló politikai viszonyokat. Akkor viszont nem a határon túli magyar szomszédokat kell megismerni, hanem a magyar belpolitika legbelsőbb természetét. Éhhez a magyar belpolitikának kell lelepleznie a saját alkuit, mulasztásait, érdekeit. A magyar belpolitika az elmúlt másfél évtizedben politikai támogatást, konkrétan szavazatokat keresett Magyarország határain kívül (mint ahogyan ezt Mikola végre jól érthetően kimondta). Nyíltan vagy bújtatva támogatta a maga fantomszervezeteinek létrejöttét (például a Fidesz a magyar nemzeti tanácsokat) - és élt a határon túliakkal szembeni ellenszenv erejével (ebbe a hibába esett bele az MSZP).” A cikk általunk idézett megállapításai véleményünk szerint számos, megfontolásra érdemes felvetést tartalmaznak, mint például az alábbi is: „A legnagyobb hibája ennek az akciónak azonban nem az, hogy elölről akarja kezdeni (ugyanúgy) az eleve elrontott folyamatokat. A legnagyobb hibája az a magyar nacionalizmus, amelyet, úgy tűnik, még most sem ismer fel a magyar belpolitika. Ez a nacionalizmus szomszédokként csak a Magyarország határain kívül élő magyarokat ismeri el. Pedig a magyar kisebbségek nem leválaszthatók azokról a többségi társadalmakról, amelyekben élnek. Nem lehet csak az »ott« élő magyarokat megismerni anélkül, hogy az »ott« élő szlovákokat, románokat ne ismerné meg Magyarország.” Az Utazás az éjszaka mélyére című regény már alig egy évvel a francia kiadást követően megjelent Hevesi András magyar fordításában Céline a szélen - vagy mégsem egészen? DR. KISS LÁSZLÓ Érdeklődéssel és némi meglepetéssel olvastam a Gondolat 7. számában Jánossy Lajosnak Mészáros Sándor irodalomkritikussal L. F. Céline Halál hitelbe című regényének megjelenése apropójából folytatott beszélgetését. Mind a szójátékos cím, mind a második kérdés és a rá adott válasz számomra azt sugallja, hogy mintha Céline azért maradt volna „mindmáig ismeretlen szerző” a magyar olvasók körében, mert leghíresebb regényét csak 1977-ben fordították le magyarra. Sem a kérdező, sem a válaszadó nem tesz ugyanis említést arról, hogy Céline először nem 1977-ben „utazott az éjszaka mélyére” magyarul! Alig egy évvel a francia kiadás után, már 1934-ben kézbe vehette a magyar olvasó a Voyage au bout de la nuit magyar változatát a kiváló műfordító és író Hevesi András (1902-1940) tolmácsolásában (lásd az első kiadás mellékelt címoldalát). Az 1940 nyarán a németek ellen francia önkéntesként harcoló és hősi halált halt Hevesit a két világháború közti időszak egyik legtehetségesebb regényírójaként emlegették. így nem meglepő, hogy azonnal felismerte Céline világirodalmi jelentőségét is. Az Utazás az éjszaka mélyére előszavában így ajánlotta Céline művét az olvasóknak: „Céline több, mint jó író, - „igen nagy író” - könyvében életének minden állomása, lelkének minden rétege egyenként megkülönböztethető, dús, ízes, patakzó nyelvvé válik, stílusának zilált, túlzsúfolt kertjében megjelenik a szerző életének minden rétege, a külvárosi jassz, a tanult orvos és a csiszolt irodalmár.” Hevesi nem véletlenül hivatkozik a „tanult orvos” nyelvezetére is. Céline ugyanis eredeti hivatását tekintve orvos volt - dr. Louis Ferdinand Destouches néven ismerték őt betegei Párizs egyik külvárosában. Dr. Destouches alias Céline tehát egyike a „hűtlen doktoroknak”, akik az ugyancsak orvosi egyetemet végzett A. P. Csehovhoz hasonlóan „hites feleségüket”, az orvos- tudományt az irodalommal „csalták meg”. Céline eredeti hivatását azért is érdemes ismerni, mert Céline ennek révén még korábban ismertté válhatott Magyarországon. A nemrégiben elhunyt kiváló magyar orvosíró és orvostörténész Benedek István (1915-1996) - aki jómaga is „hűtlen doktorrá” lett - így ír a Gondolat Kiadónál 1980-ban megjelent Semmelweis című kitűnő könyvében: „...a tudományos igényű közleményeknél sokkal népszerűbb művek: regényes életrajzok - sőt filmek és tv-játékok is - tették Semmelweis nevét ismertté a nagyközönség előtt. 1924-ben jelent meg a német Theo Malade könyve (új kiadás 1962-ben), ugyanekkor francia nyelvű doktori disszertáció Semmelweisről Louis-Ferdinand Destouches-tól, aki később Céline néven lett híres és kollaboráns tevékenységéért hírhedt író; ez nem akadályozta meg, hogy szentimentális és tárgyi hibákban gazdag könyve azóta 9 kiadást ne éljen meg, sőt angolra is lefordították, és film készül belőle.” Dr. Destouches tehát már 1924- ben felhívta magára a magyarok figyelmét a legnagyobb magyar orvos, „az anyák megmentője”, Semmelweis Ignác (1818-1865) életéről írt doktori értekezésével. 1934- ben leghíresebb regényének magyar nyelven való megjelenésével ez a figyelem csak fokozódott. Nem valószínű tehát, hogy a Halál hitelbe - amely ott kezdődik, ahol az Utazás az éjszaka mélyére befejeződött, „üres térbe” lép Magyarországon. L F. CÉLINE UTAZÁS AZ ÉJSZAKA MÉLYÉRE HEVESI ANDRÁS X A regény 1934-es első kiadásának címlapja
