Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-11 / 107. szám, csütörtök
28 Nagyszünet - hirdetés ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 11. www.ujszo.com Leslie L. Lawrence: Bárki, mielőtt írni kezdene, tanuljon meg jól magyarul. Csak az anyanyelv tökéletes ismeretében szabad írással próbálkozni. Lőrincz L. László, a regényíró világvándor Lőrincz L. László (ismertebb nevén Leslie L. Lawrence) napjaink egyik legtermékenyebb kortárs magyar írója. Bár már fiatal kora óta folyamatosan alkot, az igazi hírnevet az 1983-ban megjelent Sindzse szeme című kalandregénye hozta meg számára, ami százezer példányban kelt el. BÍRÓ SZABOLCS Ez a siker azóta is töretlen: frissen megjelent könyveit úgy kapkodják szét, mint a cukrot. Köztudott, hogy az író szenvedélyes utazó, minden könyve színhelyére elutazik, hogy aztán a lehető legélethűbb leírást tudja adni. Ma már sorra jelennek meg régebbi regényei díszkötésben, így könnyítve meg azon olvasók helyzetét, akik már sehol nem tudnák beszerezni ezeket az alkotásokat, másrészt az igazi gyűjtőknek is csemege lehet egy-egy üyen kötet. Az egy személyben megtestesülő tudóst, keletkutatót, kalandort és cseppet sem utolsósorban bestseller-írót faggattuk. Szeretett iskolába járni? Igen. Természetesen voltak napok, amikor én is legszívesebben az iskola mellé jártam volna, de azért nem ez volt a jellemző. Keletkutató akartam lenni, ahhoz pedig tanulni kellett. Hány évesen határozta el, hogy író lesz? Úgy tízéves korom körül kezdtem írni az első regényemet. Az első rövid fejezet végéig el is jutottam. Akkor határoztam el, hogy író (is) leszek. Hol jelentek meg az első írásai, és mik voltak ezek? Egy helyi újságban, a Somogyi Néplapban. Jelentéktelen kis novellák voltak, már nem is emlékszem rájuk. Mivel úja a könyveit? A könyveimet írógéppel írom. Régi mechanikus géppel. Pár évvel ezelőtt Londonban leszállítottak a villamosról, mert azt hitték, hogy bomba van nálam. Azóta nem viszem magammal külföldre a jó öreg Erikát. Ma már ipartörténeti műemlék. Mint jómagam. Van kedvence a regényei közül? Talán a Sindzse szeme. Mert az volt az első Leslie L. Lawrence- könyv. Ez hozta meg az igazi sikert. Van példaképe? Példaképem nincs. Azt mondom, az embernek saját magát kell Voltak napok, amikor én is legszívesebben az iskola mellé jártam volna, de azért nem ez volt a jellemző. „megcsinálnia”. De sok van, akit szeretek. Pl. Franz Kafka, az orosz klasszikusok stb. Sokat olvas? Amennyit az írás engedi. Elsősorban szakkönyveket, és az imént említett szerzők műveit. 2005- ben három könyve is megjelent. Idén is ilyen termékeny lesz? 2006- ban két, kétkötetes regényem jelenik meg. Az első májusban, a másik novemberben. Az első címe: Három sötét király. Mint a címéből is kiderül, a sakkal kapcsolatos. Hol fog játszódni a következő történet? Az említett könyv részben Anti- guán, részben Montserrat szigetén játszódik. Naponta mennyi időt szentel az írásnak? Napi 4-5 órát, ami átlagosan 15 gépelt oldal, és ebben már a javítás is benne van. Az ihlet csak a lusta írók kifogása, a regényírás valójában kemény és fegyelmezett munkát követel. Az írás mellett van valami hobbija? Az utazás. Eddigi életem során kb. 40-50 országban jártam. Nem tudok úgy elmesélni egy történetet, hogy ne jártam volna előtte a helyszínén. Van valami hasznos tanácsa a jövő nemzedék írói számára? Bárki, mielőtt írni kezdene, tanuljon meg jól magyarul. Csak az anyanyelv tökéletes ismeretében szabad írással próbálkozni. (Képarchívum) Tízéves kora körül kezdte írni az első regényét ZAfIRA MERIVA ASTBA BP-6-12103 Az Opel N1-es modellek gazdag választékát kínálja Opel. Jó ötletek - jobb autók. VECTRA ASTRA GTC SPrSfiíeľMVBťŠB» A* Új Opel Astra GTC már 395 400 koronától Sportos külső a haszongépjárművek osztályában. Uj Opel Vectra Caravan már 616 100 koronától Átlagon felüli rakteret takaró elegancia. Új Meriva már 379 800 koronától Európában első az osztályában. _____ Új Zafira már 523 600 koronától 100, 120 vagy 150 lóerős 1,9 CDTi motor. Haszongépjárművek áfaleszámítás lehetőségével Most korlátozás nélkül válogathat az ötszemélyes*, fejlett technológiájú Opel kocsik széles palettájáról. A kocsikat a legkorszerűbb és természetkímélő CDTi dízel- és TWINPORT® benzinmotorokkal szereltük fel. További tájékoztatást az Opel forgalmazóinál kaphat. Tegyen a kocsival próbautat! www.opel.sk infolinka: 0800 101 101 é V Új Opel Astra Caravan már 423 600 koronától Az év dízelmotorja Európában, fogyasztása 1,0 I/100 km-től.** Astra Classic Caravan már 361 300 koronától Kipróbált minőség a legjobb áron. 11 Opel - az utóbbi két év legjobb minőségű német gépkocsimárkája (a TÜV Quality Report magazin 05/06, független AUTO BILD cikkj^) Az árakat (az N1-es felszerelés is benne foglaltatik) áfa nélkül tüntettük fel. Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (02/59233401, fax: 02/59233338) Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (02/59233425) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (02/59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (02/59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (02/59233424), Kocur László - fókusz (02/59233443) Mislay Edit-kultúra (02/59233430), Urbán Gabriella-panoráma (02/59233444), J. Mészáros Károly-sport (02/59233431), Horváth Erika - Nagyszünet, Iskola utca (02/59233427). A regionális híradás vezető szerkesztői: Klein Melinda (02/59233426) - Közép- és Kelet-Szlovákia, Korpás Árpád (02/59233436) - Nyugat-Szlovákia. A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. Szerkesztőség: Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Fax: 02/59233469 Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002225, 0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 031/5511323, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832, Léva, Ipolyság: 0905/780879. Kiadja a Petit Press Rt., e-mail: redakcia@ujszo.com Nám. SNP 30,81101 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551155, ĽubicaTomková, tel.: 055/6002204. Marketing: 02/59233278, lapteijesztés, laprendelés: 02/59233403-405, fax: 02/59233339 Hirdetési osztály: 02/59233228,02/59233235,02/59233200,02/59233240, fax: 02/59233295 E-mail: reklama@ujszo.com . Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548,6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. Teijeszű: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2. Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. Lapunk a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával jelenik meg.