Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-10 / 106. szám, szerda
Panoráma 23 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 10. Nem csak múzsa volt Bachné Sydney. „Johann Sebastian Bach több műve mögött felesége tehetsége és diszkréciója áll“ - állítja Martin'Jarvis, az ausztráliai Darwin szimfonikus zenekarának dirigense. Vagyis, azt állítja, nemcsak múzsa, hanem alkotótárs is volt Magdalena Bach. A karmester kalligrafikus vizsgálatnak vetette alá Bach több partitúráját, és ennek alapján úgy véli: a mester több, ma is játszott alkotását, köztük csellószvitjeit, valójában Magdalena komponálta. Az irodalomban és a művészettörténetben több eset ismert, amikor a múzsa maga is alkotótárssá vált, és nemcsak jelenlétével, hanem tevőlegesen is részt vett a mű születésében. Jarvis felfedezése annak a John Lennontól származó mondásnak lehet bizonyítéka, hogy még a legnagyobb lángelmék mögött is kell, hogy álljon egy csodálatos nő. (pan) Május elsejétől sanyargatta magát a 2,5 méter magas üveggömbben David Blaine illuzionista Víz alatt rekord nélkül New York. Hiába töltött el egy hetet vízzel telt gömbben, mégsem sikerült rekordot döntenie David Blaine illuzionistának, aki nagyot lélegezve szállt ki akváriumából helyi idő szerint kedden hajnalban. A New York-i közönség lélegzetvisz- szafojtva figyelte a szabadulóművészt, aki szintén levegődenül várta, hogy elteljen 8 perc 58 másodperc, az előző rekord ideje. Amikor Blaine már több mint hét perce nem vett levegőt, az edzője, Kirk Krack - az illuzionista állapotát látván - úgy döntött, búvárokat küld a 2,5 méter magas üveggömbbe, ahol Blaine május 1. óta sanyargatta önmagát. Meghiúsult tehát a rekordkísérlet, de Blaine-nek nem sikerült kiszabadulnia az 50 kg súlyú láncokból sem, így a könnyűbúvároknak a bilincseket is le kellett venniük róla. Az egy héten keresztül az üveggömbben aranyhalként éldegélő mágus az oxigént és a folyékony táplálékot csöveken keresztül kapta, a testéből katéteren keresztül távozott a salakanyag. Úgy tűnik, véget ért a műsorvezető kálváriája Antal Imre új otthonra talált „Nagyon nehéz hét volt. Mélyen meghatott New York és az egész világ támogatása“ Blaine, miután kisegítették őt a gömből Identitásukról információt cserélnek az emberekhez hasonlóan mondta a könnyező (Reuters-felvétel) SZÍNES BULVÁR LAP Budapest. Lezárult Antal Imre kálváriája. A művész hétfőn elhagyhatta a kórházat, és hazavitte őt legjobb barátja, Jenei József. Bár a Damjanich utcai lakásába egyelőre nem térhet vissza, Imre boldog, hogy nem kórházi ágyban kell álomra hajtania a fejét A művész boldog izgalomban várta barátját. Igaz, egy kis időre elbizonytalanodott, hogy valóban jönnek-e érte. - Már nem tudom, mi folyik körülöttem, mindenki összevissza beszél. Józsi azt ígérte nekem, hogy hétfőn értem jön, de az orvosok nem tudnak semmit. Akkor most mi van? Haza akarok menni, és be akarok ülni a Piroskába - aggódott Antal Imre. Végül, hosszú várakozás után, megérkezett Jenei József, így mindenki Im- ruskája elindulhatott új otthonába, barálja szentendrei házába.- Mondtam Józsinak, hogy legalább öt percre menjünk haza a Damjanich utcába, hogy lehallgathassam a telefonomat, hátha hívott valaki,, Jmre örülünk hogy jól vagy, otthon vagy, gyere, mesélj nekünk vicceket“. Meg a Piroskában is várnak már, oda is be szerettem volna térni, de Józsi nemet mondott - újságolta kissé csalódottan a művész. A hazatérés tiszteletére Józsi előkészítette a bográcsot a kertben, amivel boldoggá tette Imrust, hiszen imád főzni. - Azt akartam javasolni, hogy süssünk nyárson, az isteni lenne. De így is nagyszerű, majd aprítom a hagymát a bográcsba - lelkesedett műsorvezető. Jenei József szerint Imre végre jó kezekben van, ő majd ápolja, vigyáz rá, és rendszeresen hordja kezelésekre. - Nem is értem, mit kerestek körülötte a „nagyságos kisasszonyok”, Erika, meg a grófnő. Én 43 éve éjjel-nappal vele vagyok, mégsem neveztem ki magam menedzsernek. Megpróbálom letiltat- ni azokat a meghatalmazásokat, amelyeket Imre adott Tóth Erikának, hogy végre saját maga kezelhesse pénzét, azt a 450.000 forintot, amelyből egy család is megélne. Júniusban pedig elmegyünk majd Galambos Lajcsival egy jótékonysági estre, amelyre szeretettel meghívták Imrét. Én 43 évig megvoltam címlapok nélkül, ezután is megleszek. Jó lesz nekünk az Imrével, majd csavargunk, jövünk-me- gyünk mindenhova - sorosba a közeli terveket Jenei József. Antal Imre boldogan lépte át új otthona küszöbét. - Nagyon tetszik a szobám, a szomszédok is kedvesek, és egész kutyafarm van itt. Csend van, nyugalom, jó lesz nekem itt, Józsival - búcsúzott. Van nevük a delfineknek Washington. Vincent Janik brit zoológus kollégáival együtt a nagy bukódelfineket (Türsiops truncatus) tanulmányozta víz alatti mikrofonokkal, s arra a felfedezésre jutott, hogy a delfineknek is van saját nevük. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Mint a Proceedings of National Academy of Sciences (PNAS) online kiadásában közzétették, rájöttek, hogy ennek a meglehetősen elterjedt delfinfajnak az egye- dei már „gyermekkorukban“ kialakítanak egy teljesen egyedi, minden más hangjuktól különböző füttyjelet, s azt egész életükön át önazonosító jelként használják. A kutatók azt is bebizonyították, hogy a delfinek éppen erről a névről, s nem hangszínéről ismerik fel társukat: egy laboratóriumban kiszűrték a hangfelvételekből az egyedi vonásokat, s így játszották le a „neveket“: a 14 delfin közül kilenc a hangszóró felé fordította a fejét, amint abból valamelyikük közeli rokonának az önazonosító füttyjele hallatszott. A PNAS online közleménye szerint ez azt bizonyítja, hogy a nagy bukódelfinek nem úgy általában a hang, hanem kifejezetten a név szerepét játszó füttyjel alapján azonosítják egymást. A kutatók szerint mindennek alapján elmondható, a delfinek az eddig ismert egyedüli olyan állatok, amelyek az emberekhez hasonlóan identitásukról információt cserélnek. NAPTAR Május 10 EGY GONDOLAT „Az emberek nem rosszak, hanem buták, ennélfogva megjavításuk eszköze nem az erkölcsi intelem, hanem értelmük megnyitása a jó előtt.” Sebastian Brant NÉVNAP Ármin és Pálma Az Ármin germán eredetű, a latinos formában ismert Armi- niusból származik. A Pálma a növény latin nevéből az olaszban kialakult név átvétele. MAI ÉVFORDULÓINK 365 éve hunyt el Johan Banér svéd hadvezér. 485 éve hunyt el Sebastian Brant német író. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 75 éves Ettore Scola olasz filmrendező. 60 éves Nádudvari Anna írónő. Marina Vlady (1938) francia színésznő. NAPI VICC Férj készülődik a meccsre: zöld-fehér sapka, póló, kereplő, miegymás. Az asszonyka elpityeredik:- Már megint az a rohadt foci! Te már jobban szereted a Fradit, mint engem!- Tévedsz! Én már az MTK-t is jobban szeretem. Remélhetőleg még a harapós Roxi is elkelt Férjszerző női karaván MTl-PANORAMA Villafrechos. Buszokkal szállították a nőket egy kis spanyol faluba, hogy ott az elnéptelenedő vidék magányos férfiaival ismerkedjenek meg. „Miért nem jönnek közelebb? Nem harapok, csak az intim helyzetekben!“ - mondta nevetve a 35 éves Roxi, ahogy 80 asszonnyal együtt kilépett a buszból az isten háta mögötti Villalfechos nevű falucskában. Spanyolországnak ezen a részén elnéptelenednek a falvak: a lakosság a városokba vándorol, míg a lányok elmennek egyetemre tanulni, a fiúk átveszik apjuk ültetvényeit. Egy westernfilmből véve az ötletet, ezeknek a férfiaknak szervezték meg 1985-ben az első találkozót. Akkor sokan párt találtak maguknak, a kapcsolatokból gyermekek is születtek. Azóta 24 hasonló rendezvényt szerveztek, ezek eredményeként több mint 60 frigy köttetett. Négy ember vesztette életét az érintett területre telepedett füstben keletkezett balesetekben Floridában szükségállapotot rendeltek el MTl-HIR New Smyrna Beach. Szükségállapotot rendelt el az egyesült államokbeli Florida államban a terület kormányzója, Jeb Bush, miután a közel háromezer hektárra kiterjedő bozóttüzek lakóépületeteket semmisítettek meg és a természeti katasztrófa miatt autópályákat kellett lezárni. Közel 50 helyen van bozóttűz a vízhiányos területen. Jeb Bush hangoztatta, hogy nem feltétlenül a villámcsapások okolhatók a tüzek keletkezéséért. Egyes esetekben emberi hanyagságról, más esetekben károkozásról van szó - tette hozzá. A terepen pusztító lángok miatt a hatóságok Tampa várostól délre 6 kilométeres hosszúságban lezárták a 75-ös államközi autópályát. A területre telepedett füstben keletkezett balesetekben négy ember vesztette életét. New Smyrna Beach térségében a tűz 526 hektárnyi területet perzselt fel és három lakóházat pusztított el. (CTK/AP-felvétel) KÉPZELJE! ♦ A véltnél jóval súlyosabbnak bizonyult Keith Richards- nak a Fidzsi-szigeteken elszenvedett pálmafabalesete, úgyhogy a Rolling Stones gitáros zeneszerzőjén sürgős agyműtétet kellett végrehajtani. A CT-vizsgálat vérrögöt talált az agyában, emiatt visszavitték Aucklandbe és megoperálták. Azóta a banda szóvivője szerint már elbocsátották Keithet a kórházból, és egyelőre nincs szó arról, hogy lemondanák a Stones világturnéjának első európai koncertjét, amelyre a tervek szerint május 24-én Barcelonában kerül sor. (mti) ♦ Tolvaj papot fogtak betörés utáni forró nyomot követve rendőrkutyák egy ugandai faluban. Az elkövető szagnyoma alapján a szabadon engedett ebek nyílegyenesen berontottak a falusi boltocskába, amelyet a helyi keresztény templom papja üzemeltet. A lelkipásztor a kasz- sza mögött kucorgott, oda rejtette betörésből származó zsákmányát is, amely főleg bicikliküllőkből és néhány zacskónyi cukorból állt. A rendőrség és a helybeliek is igencsak csodálkoztak: a papra gondoltak volna legutoljára szóba jöhető betörőként. (pan) ♦ Szüzeknek és bordélyházba először belépőknek speciális szolgáltatást kínál egy örömtanya Berlinben. 60 euróért fél órán át tart a bevezetés a „gyönyörök kertjébe”, avagy a „beoltás” szemérmesség ellen, illetve a megnyerés törzsvendégnek. A kalauznőket külön is felkészítették gyöngédségből, bátorításból. Az ő koruk egyébként nem zsenge, hánem érett: általában negyvenes éveikben járnak, (pan) ♦ Ceruzahúzással választottak polgármestert egy angol városban. A „ki húzza a rövideb- bet” módszerhez végső megoldásként folyamodtak, azután, hogy a szavazatok háromszori összeszámlálása eredményeként is tökéletes döntetlenre állt a két jelölt: egyaránt 1131-en szavazatott kaptak. A húzásban St. Albans régi polgármestere, a konzervatív párti Keith Stam- mersnek jutott a rövidebb ceruza, így aztán a liberális demokrata Judith Shardlow nyerte el a tisztet. (mti) ♦ Ebkijárási tilalmat fontolgat egy norvég kisváros, hogy végre csendesek legyenek az éjek. A tervezet szerint este tíztől lenne tilos a házakból kiengedni az ugatós kutyákat, illetve be kellene őket parancsolni gazdáiknak. Zajmentes ebeket ugyanakkor éjszaka sem lenne tüos sé- táltatmi. „A rendeletet csakis az egész éjjel hangoskodó és a szomszédokat aludni nem hagyó ebek ellen alkalmaznánk, gazdáik bírságra számíthatnak“ - mondta az önkormányzat erdőügyi felelőse. Az előzetes véleményfelmérés szerint a lakosok 55 százaléka támogatja az ebkijárási tilalmat, (pan)