Új Szó, 2006. május (59. évfolyam, 100-124. szám)
2006-05-10 / 106. szám, szerda
Karrier 19 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. MÁJUS 10. Ha idegeneket keres meg telefonon, tartsa észben, hogy az első 30 másodperc a legfontosabb Az információszerző állásinterjú Ha felötlött önben, hogy otthagyja a munkahelyét és másikat keres, esetleg új területen próbálja ki magát, érdemes előzőleg megfelelően informálódnia. Erre kínál jó alkalmat egy információszerző állásinterjú. Tippek. TANÁCS Egy ilyen eseménynek nem kell formálisnak lennie, s kicsi a valószínűsége, hogy azzal a személlyel beszélget majd, aki a tényleges ál- lásinteijún is az asztal túloldalán ülne. Ellenben érdemes lehet becserkészni valakit, aki a kiszemelt cégnél dolgozik, de legalábbis az adott területen, s kellő munkatapasztalat birtokában már van rálátása e folyamatokra. Az igazat megvallva itt valójában ön interjúvolja meg az embereket. Először végezzen egy kis kutatómunkát, s nézzen szét az interneten, a különböző cégek, illetve személyzeti szolgáltatók weboldalám. írjon össze egy listát azon kérdésekről, amelyek felmerülnek önben, ám nem talál rájuk választ. Válogassa ki a legfontosabbakat ezek közül, ugyanis bárkit kér is meg, hogy segítsen, bizonyára szívesen válaszol majd néhány kérdésre, azonban valószínűtlen, hogy szeretne órákon át hasonló témáról beszélgetni. Ellenben egy internetes fórumon nagyobb sikerrel járhat. Olyanokkal beszéljen, akikkel már legalább egyszer találkozott. Ha nem is tudnak segíteni, kérdezze meg, hogy kit ajánlanak. Mindenképpen törekedjen a személyes találkozóra, ugyanis az emberek hajlamosabbak többet beszélni üyen körülmények között, így több információhoz juthat hozzá. Ha e- maüben vagy telefonon keres meg valakit, legyen tömör és tárgyilagos, s számítson arra, hogy hasonló válaszokat fog kapni. Ha idegeneket keres meg telefonon, tartsa észben, hogy az első 30 másodperc a legfontosabb. Érdemes elpróbálni előre a beszélgetést, de legalábbis meghatározni néhány sarkalatos pontot, amit el szeretne mondani. Röviden foglalja össze, hogy kicsoda, ki ajánlotta, és milyen információt keres. Ezután kérdezzen rá, hogy az illető megtenné-e, hogy 10-15 percre találkozik önnel, hogy elmondja, amit tud. Számítson arra, hogy akit keresett, azt fogja javasolni, hogy abban a pillanatban beszéljék meg telefonon, mire kíváncsi. Ilyenkor legyen önnél kérdéseinek listája, s kizárólag a legfontosabbakra szorítkozzon. Ne idegeskedjen, ha egy idegen embert kell felhívnia. Végső soron mit veszíthet? Ha elutasító választ kap, ugyan nem került előbbre, de semmiféle veszteség sem érte. Néhány próbálkozás után érezni fogja, hogy az idegessége múlni kezd, s egyre könnyebben keres fel bárkit. A hívás végén kérdezzen rá, hogy nem tudnának-e ajánlani még valakit, akivel beszélhetne, így csaknem kimeríthetetlen információforráshoz juthat. Ha valaki hajlandó találkozni önnel, legyen tekintettel az illető idejére. Érkezzen pontosan, s hacsak a szóban forgó személy nem mondja, hogy maradjon még, ne raboljon el több idejét annál, mint amennyiben előzetesen megállapodtak. Ne érje be egyetlen ember tanácsaival, így elkerülheti, hogy egy részrehajló vélemény miatt rossz döntést hozzon. Minden interjú után küldjön egy köszönő e- mailt az illetőnek, amelyben tudatja vele, hogy mennyit jelentett a segítsége. Ne feledje, ha őszintén és nyíltan közelíti meg információforrásait, a legtöbbjük minden bizonnyal segítőkész lesz majd. (a hvg.hu nyomán) Komárnoi székhelyű cég nemzetközi gépkocsivezetőket keres, magas fizetési lehetőség. Tel.: 035/7742 192. BR-6-12012 Horváth Trans nemzetközi fuvarozóvállalat kamionsofőröket keres nemzetközi fuvarozásra. Tel.: 031/552 9301. BR-6-11867 ♦ Boly község pályázatot hirdet a magyar tannyelvű alapiskola és óvoda, Základná škola s materskou školou s vyučovacím jazykom maďarským, Školská ul. 233, 076 53 Boí, igazgatói tisztségének betöltésére. Képzettségre vonatkozó feltételek: az 596/2003. Tt.-számú, az állami oktatásügyi igazgatásról és az oktatásügyi önkormányzati szervekről szóló törvény alapján, a 365/2004, 564/2004 Tt.-számú, a pedagógus munkakörben dolgozó alkalmazottak szakmai és pedagógiai alkalmasságáról szóló törvény, valamint az SZK OM 41/1996. Tt.-számú rendelete, továbbá a 14/1998., 379/2000. és 200/2002. Tt.- számú, rendelete értelmében az adott iskola típusának és fokozatának megfelelő felsőfokú pedagógiai végzettség, min. 5 éves pedagógiai gyakorlat, I. kvalifikációs vizsga, illetve az ezt helyettesítő bizonyítvány, a pedagógusok irányításra való felkészítését célzó tanfolyam elvégzése, erkölcsi feddhetetlenség, személyi és erkölcsi feltételek. A kérvényhez csatolandó iratok jegyzéke: jelentkezőív, a végzettséget igazoló bizonyítvány másolata, szakmai önéletrajz, a pedagógiai gyakorlatot igazoló irat, három hónapnál nem régebbi keltezésű erkölcsi bizonyítvány (odpis registra trestov), az iskolafejlesztésre vonatkozó írásos elképzelést (max. 2 gépelt oldal). A jelentkezést június 1-jén 12 óráig lezárt, VÝBEROVÉ KONANIE - NEOTVÁRAŤ megjelölésű borítékban, kérjük, az alábbi címre adja le: Obecný úrad, 076 53 Boí, Hlavná č. 216. BR-6-11889 Pannon-Work Slovakia s. r. o. Dél-komáromi ipari parkba operátorokat és minőségellenőröket keres Nagymegyer és Komárom környékéről. 031/551 1844, 0905/841 201. BR-6-11902 ♦ Reklámmal foglalkozó cég asz- szisztenst keres. 0904/833 753. BR-11929 Felveszünk villanyszerelőket. Feltétel: min. 2 év gyakorlat. Kérvényt és életrajzot az alábbi címre kérjük küldeni: Danter, Bratislavská cesta, R O. Box 14, 929 01 Dunajská Streda. BR-6-11961 Mélyépítéssel foglalkozó magyarországi cég Komárom melletti telephelyén, és az ország területén változó munkáihoz keres 111 CELL minősített hegesztőket. Jelentkezni lehet e-mail- en: balogh.atiila@gspipe.hu vagy levélben: GS-PIPE Kft. 2046 Törökbálint Pf.: 54. BR-6-12086 ♦ A gútai Drevina fafeldolgozó üzem felvesz szakképzett asztalosokat és képesítés nélküli munkaerőt ragasztott termékek gyártásához. Tájékoztatás: 035/777 14 56. BR-6-12126 HR Consulting s. r. o. magyar- országi (Kecskemét) munkavégzésre magyar nyelvtudású, gyakorlott CO-hegesztőket keres azonnali kezdéssel. Kiemelkedő jövedelmet (20 000 Sk), szállást, étkezési hozzájárulást és utazási támogatást biztosítunk. Tel.: 035/7902140, 0918026431. BR-6-11585 HR Consulting s. r. o. magyar- országi (Kecskemét, Veszprém) munkavégzésre magyar nyelvtudású hölgyeket keres betanított munkákra azonnali kezdéssel. Kiemelkedő jövedelmet (11 000 Sk - 18 000 Sk), szállást, étkezési hozzájárulást és utazási támogatást biztosítunk. Tel.: 035/790 21 40, 0918/026 431. BR-6-11679 ♦ Rész- vagy teljes munkaidős tevékenység. 0905/488 812. BR-6-12037 ♦ HR Consulting s. r. o. munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó cég komárnoi irodájába azonnali belépéssel irodavezetőt keres, kiemelkedő kereseti lehetősséggel. Elvárások: minimum középfokú végzettség, középszintű számítógép felhasználói ismeret, magyar- és szlováknyelv-tu- dás, adminisztrációs tapasztalat. Előnyt jelent: saját gépkocsi, idegen nyelv ismerete. Jelentkezés önéletrajzzal: hrc@nextra.sk . Tel: 035/790 2140 vagy 0918/026 431 -17 óráig. Nyitva tartás: hétfő-péntek 8.00-16.30. BR-6-12099 Dunaszerdahelyi cég kitanult kőművest keres műanyag ablakok szereléséhez. Korhatár 25-től 45 éves korig. 031/552 7513, 0915/986 509. BR-6-12105 f ........ > Nem zetközi háttérű cég biztonság- technikával foglalkozó részlegének megerősítéséhez megbízható, törekvő munkatársakat keres: Munkakör: • technikai jellegű tanácsadás, • meglévő ügyfélkapcsolat ápolása, • potencionális ügyfelek nyilvántartása, • új termékek piacra dobása. Elvárások: • minimum középfokú / műszaki végzettség, • szlovák (cseh) és magyar nyelv tárgyalóképes ismerete, • kiváló kommunikációs készség, szervezőképesség, • B típusú jogosítvány, • megbízhatóság / önállóság. Ajánlatunk: • érdekes, változatos munka, • versenyképes jövedelem, • szakmai fejlődés. Magyar és szlovák nyelvű, fényképpel ellátott életrajzát a következő e-mail címre várjuk: e-mail: zsolt@micronixkft.hu . V___________________________________________ BP-6-11917 REWE» Slovensko _____ GRO UP A Billa Kft. somorjai, nagymegyeri, komáromi, érsekújvári szupermarketjébe felvesz: KITANULT HENTESEKET Exkluzív fizetési feltételeket kínálunk, a szlováknyelv-tudás előnynek számít. Az érdeklődők jelentkezzenek Indrišek úrnál a következő telefonszámon: 0904 698 802. BP-6-11738 ♦ Prágai incomig utazási iroda angolul, magyarul, szlovákul vagy csehül beszélő főállású munkatársat keres. Jelentkezni az info@prague-vaction.com e- mail címen lehet vagy a 00420/777 873 600-as telefonszámon. BR-6-11964 ♦ Tachográf javítására keresünk: autó-villanyszerelőt, elektrotechnikust. Tel.: 0905/610 818. GA-086 ♦ Külföldi (Németország és Ausztria) munkahelyeinkre keresünk AWI (TIG, WIG) hegesztőket saválló, és vagy hőszilárd (Wll=8; W02=5) anyagcsoportban, hosszú távra és jó kereseti lehetőséggel. Cég: Veldomont Kft. Érdeklődni: 003613654243, veldo@axelero.hu . BR-6-12108 Tardoskedd község önkormányzata a 552/2003 Tt.- számú törvény értelmében pályázatot hirdet a Magyar Tannyelvű óvoda igazgatói posztjának betöltésére. Feltételek: szakmai és pedagógiai képesítés, 5 év pedagógusi gyakorlat, I. kvalifikációs vizsga (okmánnyal alátámasztani) . Egyéb követelmények: szervezői és vezetői képesség, feddhetetlenség. A kérvényhez csatolandó iratok jegyzéke: jelentkezőív, végzettséget igazoló hitelesített bizonyítvány, feddhetetlenségi bizonylat, szakmai életrajz, egészségügyi igazolás, az óvodafejlesztésre vonatkozó írásos elképzelés. A jelentkezést június 2 -ig 12 óráig lezárt, Výberové konanie MŠ s VJM Tvrdošovce - NEOTVÁRAŤ megjelölésű borítékban az alábbi címre kérjük elküldeni: Obecný úrad, Novozámocká cesta 56, 941 10 Tvrdošovce. BR-6-12149 ♦ Magyarországi cég kiemelt kereseti lehetőséggel magyarul, szlovákul beszélő felsőfokú menedzser képesítéssel rendelkező igazgatót keres Kassáról és környékéről. Jelentkezni e-maüben (fényképes) a laszlosukosd@extemet.hu címen vagy a 0036 20 454 7115-ös mobü- számon lehet. BR-6-12138 ♦ Ausztriai, hosszú távú munkára keresünk celles (111 eljárás PG pozíció) hegesztőket, jó kereseti lehetőséggel. Cég: Veldomont Kft. Érdeklődni: 0036/13654243, veldo@axelero.hu . BR-6-12075 A FERRO-TOOL, s. r. o., Nové Zámky, anyavállalatánál való foglalkoztatásra Budapestre és Sárospatakra keres CNC- marós és esztergályos szakmunkásokat, ill. programozót. Szállás biztosított. Jelentkezés - tel.: 035/6 400 600, e- mail: karasz@stonline.sk . BR-6-12106 ♦ EU-s munkára keresünk kamionsofőröket, jó kereseti lehetőség. Tel.: 0905/357 264. SMS ♦ Jó kereseti lehetőség - mellékállásban is 10915/722 658. SMS ♦ Nemzetközi fuvarozásra gyakorlattal rendelkező sofőrt keresek, kiemelkedő fizetés. Tel.:0903/409 871. SMS ♦ Otthon végezhető munkát vállalnék, akar bedolgoznék varrodába. Tel.: 0908/865 239. SMS ♦ Benzinkutas állást keresek. Tel.: 0903/112 191-DS. SMS ♦ 16 éves lány brigádmunkát keres hétvégekre GA és környéke. Tel: 0907/217 995. SMS ♦ Nemzetközi fuvarozásra tapasztalt sofőrt keresek a DS járásból. Tel.: 0903/251 624. SMS ♦ Gyerekek gondozását vállalom 2-5 éves korig Kassán. SMS: 0915/310 441. SMS Az egyes hirdetések nyelvtani és tartalmi helyességéért nem vállalunk felelősséget! Szőlészet AGRONÓMUST keres a Dunaszerdahelyi, Komáromi és Érsekújvári járásból. Elvárásaink: ____________________________ mez őgazdasági irányzatú felsőfokú végzettség (szőlészeti tapasztalatoknak örülnénk) *•- önállóság, rugalmasság, kommunikációs készség vezetői képességek B és T típusú jogosítvány Kínálunk:_______________________________ **• érdekes munka *»• motiváló bérfeltételek szakmai fejlődés lehetősége Ha érdekli ajánlatunk, szlovák nyelven írt szakmai életrajzát a köv. faxszámra: 02/544 10 220, illetve e-mail címre küldje: vinozona@inmail.sk ................... ............ŕ BP6-12089 KARRIER A reklámosztály melléklete. Szerkesztő: Szabó László, tel.: 02/59 233 441, forrás: Új Szó, hvg.hu, MTI Levélcím: Karrier, Petit Press Rt., Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava