Új Szó, 2006. április (59. évfolyam, 77-99. szám)

2006-04-26 / 96. szám, szerda

2006. április 26., szerda 2. évfolyam 17. szám Az otthoni sikertelenséget kompenzálják Piszkálódás és teljesítménykényszer FELDOLGOZÁS Jól teszi, ha előtte formába hozza magát, biztosítja a hátországát, megerősíti baráti kapcsolatait Önbizalom álláskeresés idején Ha a főnökünk kezd agresszí­van viselkedni, az egyetlen hatá­sos megoldás, ha máshová helyez­tetjük át magunkat. A munkahelyi piszkálódással kapcsolatban a Kiss István pszi­chológus úgy véli, minden munka­helyen előfordul, hogy az egyik kolléga fúrja a másikat. A munka­társak összeférhetetlensége legin­kább a teljesítménykényszerre ve­zethető vissza. A versengés ma­gyarázata általában az, hogy a cég vezetősége annyira erőteljesen koncentrál a célokra, hogy ennek érdekében feláldoz minden embe­ri kapcsolatot a munkahelyen. Rövid távon eredményesnek bi­zonyulhat a teljesítmény kisajtolá- sa a munkatársakból. Ez a straté­gia azonban hosszú távon tartha­tatlan, a dolgozók elégedetlen­séghez, kiégéséhez vezet. A mun­katársi kapcsolatok könnyen el­mérgesedhetnek, ami azt is ered­ményezheti: éppen a legjobban teljesítő emberek gondolják majd úgy, hogy felesleges erőfeszítése­ket tenniük a munkahelyen. Ők ugyanis azt tapasztalják, az ered­ményekért járó elismerést, dicsé­retet mindig az ügyesebben he­lyezkedő kollégák zsebelik majd be. Ennek következtében a jól tel­jesíthető, de el nem ismert mun­kavállaló elhagyja a céget, amint módja nyílik rá. A kellemetlenkedők közös jel­lemzője: mindig hatalomra és po­zícióra törnek munkahelyükön. A hatalomvágy motorja sok esetben az alacsony önértékelés, és az em­beri kapcsolatokban való sikerte­lenség. Az összeférhetetlen kollé­ga családi- vagy párkapcsolatai­ban jellemzően kevésbé boldog és sikeres. Amikor a zaklatást maga a fő­nök kezdeményezi, viselkedése hátterében gyakran téves elkép­zelés áll. Úgy érzi, a hatalommal rendelkezők minden téren el­sőbbséget élveznek. Jó, ha tudjuk, egyenlőtlen játszmára vállalko­zunk, ha harcba bocsátkozunk. Ilyenkor érdemes mérlegelni, ho­gyan kerülhet ki az érintett a felet­tes hatósugarából. Egy esetleges áthelyezés, munkahely-változta­tás jó megoldás lehet. Bármilyen kellemetlen is a munkahelyi összetűzés, nincs egységes recept a kezelésére. Ha úgy érezzük, valaki az állásunk­ra pályázik vagy sikereinket pró­bálja meg elorozni, első lépés­ként beszéljünk az érintettel. Egy türelmes beszélgetés alatt könnyen ki lehet deríteni, mi jár a kolléga fejében. Még arra is fény derülhet, félreértésről volt szó. Ha viszont gyanúnk beiga­zolódni látszik, fontos tisztázni a helyzetet. Ha valaki folyamato­san áskálódás áldozata, érdemes elgondolkodni, hogyan készül­het fel lelkileg a hasonló helyze­tek, a napi konfliktusok leküzdé­sére. Ilyenkor jól jöhet a szakér­tői segítség is. (PP) Ha valaki állást keres, s a bi­zonytalannal kell szembe­néznie, akkor komoly önbi­zalomra van szüksége, hogy elviselje az elutasításokat, hogy túllépjen az ismétlődő ffusztrációs hatásokon, hogy elfogadja, s kezelni tudja, ha nem igazolódnak a várakozásai. Az önbiza­lom fenntartásához szük­ség van egy jó eszközkész­letre. íme. TANÁCS 1. Ossza be a napot! Az álláske­resés komoly munka. Ha valaki megfelelő terv és beosztás nélkül vág bele, akkor hamarosan azt ta­pasztalja, hogy a napjának jelen­tős része felesleges dolgokra megy el. Céltalan ábrándozásra, csapongó internetezésre, esetle­ges találkozókra. Jobb tehát elő­retekintő álláskeresési programot készíteni, s akár a napi beosztás szintjéig finomítani, hogy mit kell tenni az állás megtalálása érdeké­ben. Ez nem fogja kitölteni az egész napot, de a kijelölt felada­tok elvégzése után nyugodtan le­het hátradőlni, hiszen amit kel­lett, azt megtette az ember. 2. Legyen otthon a szakterüle­tén! Az szerzi meg legkönnyebben a kívánatos állásokat, aki tudja, hogy ilyenek vannak egyáltalán. Ezért a szakterületen történő ese­ményekről informáltnak kell len­ni, s kézben tartani a szakmában a kapcsolati szálakat. Ismerjen sok embert, és ismerjék önt is. Né­mi munkával jár fenntartani az ál­lapotot, hogy halljanak ön felől, de mindenképpen megéri. 3. Ismerje az erősségeit! Sokan abban a mély meggyőződésben vannak, hogy pontosan ismerik előnyös és hátrányos tulajdonsá­gaikat, képességeiket. Az álláske­reséskor azonban az önkép nem mindig fedi azt a látványt, amit egy külső szemlélő számára nyúj­tunk. Érdemes tehát az intenzív álláskeresési időszak előtt elvé­gezni pár erősség/gyengeség tesztet, amiből akár egészen meg­lepő, s az álláskeresést, sőt a kar­riert befolyásoló eredmények is születhetnek. 4. Motiválja magát! Az álláske­resés különös, izgalommal teli időszak, amikor sokféle impulzus éri az embert. Ezért szüksége van rá, hogy napról napra megerősít­se magát. Sokféle módszer léte­zik. Magnóra lehet mondani, s akár naponta meg lehet hallgat­ni, hogy milyen célokat és miért tűzte ki maga elé, mi az, amit el akar érni. Ha ehhez jobban von­zódik, akkor írhat magának egy önerősítő mantrát, amely nem engedi elfelejteni, hogy miért vá­gott bele az álláskeresésbe és mik a céljai. De ha szükséges minden nap vagy szükség szerint meg­hallgathatja - mert jó szolgálatot tesz - az LGT „Nem adom fel” cí­mű számát. 5. Töltsön sok időt pozitív kisu­gárzású emberekkel! Az álláske­resés közben még az átmeneti si­kertelenség is depresszióssá tehe­ti az embert. Ilyenkor az ember hajlamos azt mondani, hogy úgy­sem sikerül. S ez akár önbeteljesí­tő jóslattá is válhat. Ugyanakkor, ha sok időt tölt optimista, pozitív gondolkodású emberekkel, akkor a világot rózsásabbnak, élhetőbb­nek, elérhető célokkal telítettebb­nek fogja látni. 6. Önkénteskedjen! Az önkén­tes munka részben szélesíti a kap­csolati hálót, részben pedig jóér­zéssel tölti el, hogy tett valamit embertársaiért. Ez megerősíti ab­ban az érzésben (mert valóban így van), hogy értékes. 7. Ne hallgasson a bulvármédi­ára! Ha az ember nehéz élethely­zetben van, akkor szinte minden­ről nehézségeinek gyökere idéző- dik az eszébe. A bulvármédia gyil­kosságokról, szerencsétlenségek­ről, betegségekről, katasztrófák­ról, bűnözésről, embertelenség­ről, ostobaságról s hasonlókról szóló hírei azt a képzetet kelthe­tik, mintha a világ rossz volna, az élet pedig telve volna reményte­lenséggel. Aki állást keres leg­jobb, ha átmenetileg korlátozza médiafogyasztását, s csak a lénye­ges hírekre koncentrál. 8. Javítson magán! Ha valaki állást keres, jól teszi, ha előtte for­mába hozza magát. Biztosítja a hátországát, azaz megerősíti csa­ládi kötődéseit, baráti kapcsolata­it. Javít testi kondícióján, össze­szedi azokát a korábban elvetett lehetőségeket, amelyek azonban esetleg most jól jöhetnek, felméri hiányosságait, s igyekszik ismere­teit kipótolni. Ha hosszú távon gondolkodik, akár új iskolába is beiratkozhat. 9. Szórakoztassa magát! Nincs rosszabb a besavanyodott embe­reknél. Ezért szükség van feltöltő- désre, kikapcsolódásra, ami a lelki kondíció javítása mellett növeli a kreativitást, a tettrekészséget s hozzásegít a pozitívabb világlátás­hoz. Mivel a szórakozás általában társaságban történik az emberi kapcsolatok is erősíthetők általa. Persze a szórakozást jobb nem ös­szekeverni a kicsapongással. 10. Kövesse a saját útját! Az ál­láskeresés mindig arról is szól, hogy ki-ki igyekszik a saját útját járni. Ez nem csak a cél elérést je­lenti, hanem annak a módját is, sőt a cél elérésének következmé­nyeivel való számolást is. Ebben van, aki csak a materiális világra támaszkodik, s van, aki a hitére is. Akárhogy is, jobb, ha az ember saját belső vezérlőjére hallgat, s nem mások mintáit igyekszik má­solni. Mert a célok és vágyak sem mások céljai és vágyai, (h) A feszes határidők, a túlterheltség, a rendezetlen munkakörnyezet, az inkompetens vezetés vagy a kiélezett versenyhelyzet mind munkahelyi stresszhelyzetet okozhat Mit tegyünk, ha ki akarnak csinálni a munkahelyen? TANÁCS A munkavállalók karrierjük so­rán legalább egyszer célpontjai le­hetnek főnökük, beosztottjuk, ü- letve egy vagy egyszerre több kol­légájuk ellenséges akcióinak. A munkahelyi szurka-piszka jelen­ségét hajlamosak vagyunk szemé­lyes konfliktusnak értelmezni, ho­lott - amint azt munkapszicholó­gusok kimutatták - a jelenségnek szélesebb társadalmi háttere van. A munkahelyi stressz fogalmát előbb vagy utóbb, sajnos, minden munkavállaló megismeri. A feszes határidők, a túlterheltség, a ren­dezetlen munkakörnyezet, az in­kompetens vezetés vagy a kiéle­zett versenyhelyzet mind munka­helyi stresszhelyzetet eredmé­nyezhet. Ha azonban a kellemet­lenségek kifejezetten ellenségessé és szisztematikussá válnak, abban az esetben beszélhetünk az ún. „mobbing” jelenségéről - ezt az angol szakszót a magyar munka­pszichológus kutatók „munkahe­lyi pszichoterroť’-nak fordítják. A pszichoterror kifejezés első hal­lásra talán túl erősnek tűnik, a va­lóságban azonban tényleg igen ki­élezett konfliktusokról van szó. Nehezen ragadható meg, hogy konkrétan milyen jelenségcsopor­tot nevezhetünk egyértelműen mobbingnak. Egy dolog azonban vitathatatlan: a munkahelyi pszi­choterror elleni fellépés elkerül­hetetlen, mivel a mobbing min­denkinek rossz. Egyaránt rossz a sértettnek, az elkövetőnek és a munkáltató cégnek, közvetetten a társadalom egészének. Ezt felis­merve támogatta az Európa Ta­nács a Daphne program kereté­ben egy nemzetközi kutatási pro­jekt megvalósítását. Mi alapján dönthetjük el egy kellemetlen munkahelyi szituáci­óról, hogy az kimeríti-e a pszi­choterror fogalmát? Mobbingról akkor beszélünk, ha a sértettel szembeni ellenséges akciók meg­szaporodnak, minimum hetente ismétlődnek, és több hónapon ke­resztül tartanak. Az ellenséges megnyilvánulások kifejezetten személyeskedő jellegűek is lehet­nek, illetve irányulhatnak a sér­tett szakmai tevékenységére: pél­dául aránytalanul sok vagy arány­talanul kevés munkát bíznak rá, visszatartanak munkájához szük­séges információkat, félretájékoz­tatják, megalázó feladatokat bíz­nak rá. A személyeskedés szintjén mobbingnak minősül, ha rendsze­resen összesúgnak kollegái a sér­tett háta mögött, kirekesztő mó­don viselkednek vele, gúny tár­gyává teszik stb. Kifinomult zak­latási taktikák egész listájával le­hetne még folytatni a felsorolást, lényegében a mobbing a sértett szakmai és személyes önrendel­kezésijogának semmibevételéről, a hatalommal való visszaélésről szól. Annak ellenére, hogy a kí­vülálló számára a pszichoterror célja megfoghatatlannak tűnhet - csakúgy, mint a felelősök megha­tározása -, nagyon is konkrét ér­dekek állnak mögötte. A mobbing irányulhat előnyösebb szakmai pozíció vagy gazdasági előny megszerzésére, vagy mozgatóru­gója lehet az egyéni „magasabb- rendűség” fitogtatása, illetve mind­kettő együtt. Tipikus pszichoterror-történet például egy középkorú kanadai termékmenedzser esete, akit fia­tal, újonnan kinevezett főnöke a legváltozatosabb eszközökkel le- hetetlenített el munkahelyén. In­formáció-visszatartás, túlterhelés és észszerűden munkaszervezés eredményeként fellépő hibákért többször nyüvánosan megalázta beosztottját, majd informális helyzetekkel visszaélve gúny tár­gyává tette a munkatársak köré­ben. A férfi először szóban véde­kezett, próbálta racionálisan el­magyarázni, hogy mi is a helyzet valójában, de mivel érvei hatásta­lanok maradtak, a túlélésre kez­dett játszani: a közelgő nyugdíj reményében inkább diplomatiku­san hallgatott. Szerencséje volt, mert egy „kis gyomorbajjal” ugyan, de megúszta, és a nyugdíj- korhatár eléréséig megtartotta ál­lását. Nem volt üyen szerencsés az az angol nővér, aki hosszú távú szer­ződéssel dolgozott egy újonnan alapított, viszonylag kevés főt foglalkoztató klinikán, ahol a te­kintélyelvű, zárt kommunikációs szokások, illetve a beosztottak közötti rivalizálás és pletykálko­dás volt jellemző. A nővérnek egy baleset következtében több mint nyolc hónapot kellett táppénzen töltenie. A nyílt pszichoterror a táppénzről való visszatérése után kezdődött: szakmailag és szociá­lisan elszigetelődött, végül a ki­alakult helyzet az elbocsátásához vezetett. Kutatások feltárták, hogy a pszichoterror nemcsak a munka- szervezetre, de az emberi egész­ségre is negatív hatást gyakorol. Nyugat-Európában megdöbben­tő adatok számolnak be a sértet­tek túlnyomó többségénél jelent­kező, hosszabb távú egészségká­rosodásról; sőt, mobbingra visz- szavezethető halálesetekről is. Pszichoszomatikus tünetek, de­presszió, a rossz közérzetből adódó szervi megbetegedés (gyo­morbaj, szívinfarktus stb.), illet­ve öngyilkosság mind-mind lehet a pszichoterror következménye. Mindezek a következmények érintik a munkáltatót is, gazda­ságilag. A témával foglalkozó társadal­mi szervezetek tapasztalatai alap­ján elmondható, hogy noha egyes országokban már törvényi szinten is kezelik a mobbing eseteit, a sé­relmek orvoslása gyakran elma­rad, vagy csak részlegesen valósul meg. Például anyagi kárpótlás for­májában követik meg a sértettet - elmulasztva egyidejűleg az erköl­csi rehabilitációt -, ami a pszichés gyógykezelés költségeit esetleg fe­dezi, a gyógyulást viszont nem fel­tétlenül garantálja. Mindemellett a pszichoterror a sértett számára többnyire a munkahely elveszté­sét eredményezi, (h)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents