Új Szó, 2006. április (59. évfolyam, 77-99. szám)

2006-04-22 / 93. szám, szombat

30 Egészségünkre ÚJ SZÓ 2006. ÁPRILIS 22. www.ujszo.com Aki hozzá akar járulni saját egészsége megerősítéséhez, szabadítsa meg munkahelyét az összes negatív energiától! Virágokkal, kedves tárgyakkal tegye kellemessé. Wellness az irodában Aki jól érzi magát a mun­kahelyén, az örömét leli a munkájában, jobb a telje­sítménye és egészségeseb­ben él. Már kis odafigyelés­sel is kellemesebbé teheti környezetét, megalkothat­ja íróasztala melletti saját wellnessét. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT Aki hivatalban dolgozik, életé­nek nagy részét egy irodában tölti. Adja csak össze, a múlt héten hány órát töltött a munkahelyén, és ha­sonlítsa össze azzal az idővel, amennyit a nappali szobájában tartózkodott. Mi az eredmény? Tulajdonképpen nem a hivatala az otthona? Mégis micsoda ellent­mondás: az emberek többsége összes energiáját, pénzét és kreati­vitását fordítja arra, hogy lakása helyiségeit varázsolja minél kelle­mesebbé. „Az én irodám az én palo­tám” Akkor is, ha a munkaadója a sa­ját ízlése, ill. költségvetése szerint válogatta össze és rendezte be munkahelyének eszköztárát, ren­geteg lehetősége marad, hogy iro­dáját saját kis „palotájává” alakítsa. Az a legfontosabb, hogy jól érezze magát a munkahelyén. Tanulmá­nyok sora bizonyítja, hogy aki sze­ret munkába járni, és jól érzi magát a hivatalban, annak a teljesítménye is nagyobb, ritkábban betegszik meg, és a vállalkozás legelhivatot- tabb, legkreatívabb dolgozói közé tartozik. És ez ugye egy főnöknek sincs ellenére. Ellenkezőleg: a munka közben uralkodó jó hangu­lat rendszerint a stresszes körülmé­nyek között dolgozó főnökökre is jó hatással van. Sajnos azonban a munka itthoni Az optimális íróasztal méretű munkalapja van! Ha nincs, egy kisebb kiegészítő író­asztallal is segíthetünk magun­kon. És még valami: tartsunk fél­óránként rövid képernyőszünetet, hogy tekintetünket távolabbi pon­tokra irányítsuk! Könyvek, képek és szobrok Egy könyvekkel borított fal min­den irodában jól mutat. De „agyon­nyomhatja” az íróasztalnál ülőt, ha a háta mögött helyezkedik el. Az ilyen módon fölállított iratpolc nyugtalanítóan hat a háttérben, akárcsak egy nagyméretű kép vagy egy szobor a falon. Jobb, ha a háta világában még egészen máshogy festenek a hétköznapok: egy bizto­sítási társaság megbízásából vég­zett vizsgálat szerint a foglalkozta­tottak kereken 40 százaléka meg van győződve arról, hogy jelenleg túl kevés vagy egyáltalán nem is lé­tezik olyan rendelet, amely biztosí­taná az egészséges munkahelyek megteremtését. A megkérdezettek 82 százaléka mindeközben úgy vé­li, a munkáltató feladata, hogy gondoskodjék a jó munkahelyi köz­érzet megteremtéséről. Vagyis: ne vátja meg, amíg fe­lettese cselekvésre szánja magát, még sok idő eltelhet addig. Alkos­sa meg saját elképzelése szerint az önnek megfelelő, kellemes mun­kahelyi környezetet! Meg fogja látni, hogy utána nem csak örö­mét leli majd a munkában, hanem pszichikai és fizikai közérzete is jelentősen javulni fog. Az energia hatalma A több mint 3000 éves feng-shui tana abból indul ki, hogy a világ- egyetem, a földünk, a hegyek és a völgyek energiamezőket hoznak létre. Minden egyes élőlény, de az úgynevezett élettelen tárgyak is, mint például a házak, a műalkotá­sok vagy az utcák is ennek az életet adományozó egyetemes energiá­nak a hordozói (esi). Ha testünket átjáija a esi, összes szervünk feltöl­tődik életenergiával - egészségesek vagyunk. Mihelyst azonban ez az energiaáramlás kibillen az egyen­súlyából vagy zavaró terek negatí­van befolyásolják, rosszul érezzük magunkat, akár meg is betegszünk. A feng-shuinak ezen felismerései érvényesek a munkahelyre is: min­dennapi tapasztalásunkat, gondol­kodásunkat és cselekedeteinket is meghatározza, hogy milyen körül­mények között tartózkodunk. Ép­pen ezért mindent meg kell ten­nünk annak érdekében, hogy össz­hangban legyen a test, a szellem és a lélek a munkahelyünkön is. Aki ezt el akarja érni, és ezzel hozzá kí­ván járulni saját egészségéhez, sza­badítsa meg munkahelyét az összes negatív energiától, és teremtse meg hivatali élete hétköznapjainak wellnessét! mögötti falfelületet lehetőleg sza­badon hagyja, vagy legalábbis könnyed, levegős dolgokkal rende­zi be. Ha képeket akaszt az irodája falára, jól gondolja meg a válasz­tást. A legmegfelelőbbek a szemé­lyes emlékeket keltő képek, vagy az olyanok, amelyek nyomban jótéko­nyan hatnak kedélyállapotára (pl. szemet gyönyörködtető tájképek, vízesések látképei stb.). Mit szólna egy egészen különle­ges tárgyhoz, amely azonnal magá­ra vonja a figyelmet - például egy eredeti szoborhoz? Lehet ez egy kisméretű, egzotikus szobrocska (kicsi irodában), de egy nagymére­tű kőszobor is egy nagyvonalúan méretezett munkahelyen. A padló­ra, egy állványra, egy tálalóasztal­kára helyezett szobor vagy egy szé­pen megformált amfora vonzza a tekintetet, miközben személyes jel­leget is közvetít, ami ráadásul a feng-shui szerint segíti a esi tudatos áramlását. Például az olyan anya­gok, mint az agyag, lelassítják az energia áramlását, míg a sima felü- letűek (mint a bronz) felgyorsítják. Fény és illatok A fény minden helyiségben lé­nyeges feltétele a jó elrendezés­nek. A hivatalok többségében ugyan alig elkerülhetőek a nagy mennyezeti világítótestek, egy meghitt hangulatú asztali lámpa azonban sokat segíthet. Különö­sen hatásosak az olyan lámpák, amelyek nemcsak az asztallapra vetik fényüket, hanem elforgatha- tóak, és így közvetetten fali világí­tótestként is szolgálnak. A fény. rendszerint melegen hat, és ennek A legfontosabb bútordarab az irodában az íróasztal. Mellette ülünk, gondolkodunk, itt dolgo­zunk. Hol van a legjobb helyen az irodában? Az a jó, ha az asztal mö­gül mintegy uralva a teret, rálátunk az egész helyiségre. Az asztal akár ferdén is állhat a szobában. Az a fontos, hogy az ajtó, ill. a bejárati rész a látómezőnkben legyen és ne a hátunk mögött, az ablak pedig ne közvetlenül az íróasztal előtt vagy mögött, hanem egy kicsit oldalt he­lyezkedjék el. Az üyen elrendezés kellemes hangulatot áraszt, és az ellenőrzés jótékony érzetét is meg­teremti. Magától értetődik, hogy éssze­rűen kell beosztanunk munkánk során az erőnket is, vagyis üljünk egyenes háttal (ügyeljünk a szék támlájának helyes beállítására). Ha van rá lehetőség, válasszunk olyan íróasztalt, amelynek nagy- A buján tenyésző növények újra és újra barátságos hangulatot teremtenek Kreatív kellékek Ne szabjon határt képzeletének: egy öüetesen összeállított gyü­mölcs- vagy zöldségkosár nemcsak kellemes látványt nyújt, hanem ar­ra is folyamatosan emlékezteti, hogy törődjön az egészségével. Ko­saranként háromféle gyümölcs ele­gendő - a szezonnak megfelelően (pl. dinnye, ananász és barack nyá­ron, körte és szőlő ősszel, alma, ba­nán és mandarin télen). Nem hiá­nyozhat egyeden íróasztalról sem egy pohár víz vagy egy vizeskan­csó, hiszen napi két-három liter víz­re szüksége van a szervezetnek, és az energiaáramláshoz is nélkülöz- heteden. Különösen hatásos díszítőtárgya egy irodának a kristály. Összegyűjti és egyesíti magában az életenergi­át, mint a fénysugarakat. Az ablak- párkányra állítva vagy papímehe- zékként csillapíthatja a túl gyors energiaáramlást (ha például nagy forgalmú utcára néz az ablak). Lát­ványként is üdítő, csakúgy, mint egy csinos forgó-pörgő szerkezet, amely kiválóan alkalmas főleg a „holt” sarkok élénkítésére. Kellemes változatosságot bizto­sítanak a munkahelyen a szép textíliák: drapériaként használ­hatja őket vagy lazán az ülőgarni­túrára terítve, térítőnek a kisasz­talra - a személyes jellegű textíli­ák lakályosabbá varázsolnak min­den hivatalt. Ha szeretné, hogy irodája na­gyobbnak látsszék, akasszon a fal­ra - kerettel vagy keret nélkül - egy tükröt! Fénytelen vagy kis ab- lakú helyiségben nagyon jó szol­gálatot tesz. Bőségesen vannak hát ötletek ahhoz, hogy irodájában jobbá te­gye közérzetét. Itt is érvényes azon­ban a mondás: „A kevesebb sok­szor több.” A túl sok kellék és krea­tív anyag olykor inkább megterhe­lő, mint felszabadító. Hallgasson inkább az ösztöneire, amikor meg­alkotja munkahelyi környezetét, bízzon a megérzéseiben, és való­ban jól fogja érezni magát munká­jának „új helyszínén”, (roland) Az illóolajak megnyugtatnak vagy felfrissítenek következtében kedélyesebbé teszi a szoba hangulatát. Aki kedveli a kellemes illatokat, aromalámpá­val is világíthat. Nem igényel nagy helyet, és az egészségére is jóté­kony hatással van: ízlése és igénye szerint használhat frissítő illóola­jokat (pl. citromfű, narancs, bors­menta stb.), nyugtató esszenciá­kat (pl. levendula, jázmin, ylang- ylang stb.) vagy hangulatának és az évszaknak megfelelően kész keverékeket (pl. „kandallótűz”, „őszi varázs”). Zöldnövények Gyakran már néhány virág is ele­gendő, hogy barátságosabbnak tűnjön a szoba. A zöld kellemesen, harmonikusan hat a szemre, és le­heletnyi természetet és életet visz a többnyire steril irodai környezetbe, amelyben manapság ráadásul a gé­pek és a kábelek dominálnak. Le­gyen könnyed és nagyvonalú, min­denekelőtt a stratégiailag fontos pontokon helyezzen el növényeket - vagyis a „holt sarkokon”, az író­asztalt szegélyezve vagy ott, ahol egy kicsit el szeretné különíteni magát a többiektől, például ha egy sokak által használt ajtóval szem­közt ül. Ha nincs módja másra (ha kevés a fény), a szárazvirág vagy a művirág is megteszi.

Next

/
Thumbnails
Contents