Új Szó, 2006. április (59. évfolyam, 77-99. szám)
2006-04-21 / 92. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. ÁPRILIS 21, Sport 21 Ayrton Senna 1994-ben Imolában vesztette életét A Tamburello kanyarban a mai napig minden verseny előtt leróják kegyeletüket a pilóták Senna szobra előtt Egy igazi próba az imolai pályán Negyedszer áll rajthoz idén a Forma-l-es mezőny világ- bajnoki futamon. A hétvégén az imolai pályán San Marino Nagydíja következik. VÁLYl ISTVÁN A Kr. u. 301-ben alapított San Marino a világ egyik legrégebbi állama. Mivel a 61 négyzetkilométeres országban nincs sok fölös hely, az idény első európai futamát az olaszországi Imolában rendezik az Autodromo Enzo e Dino Ferrari versenypályán, Bologna, Modena és Maranello közelében. A hely 1994-hen örökre bevéste magát a motorsportrajongók emlékezetébe, hiszen az akkori fekete hétvégén itt vesztette életét Roland Ratzenberger és a FI egyik legnagyobb alakjának tartott Ayrton Senna is. A Tamburello kanyarban a mai napig minden verseny előtt leróják kegyeletüket a pilóták Senna szobra előtt. A pályát 1950-ben építették, méghozzá úgy, hogy a már létező közutakat kötötték át új részekkel. Az első bajnokságon kívüli Forma-l-es futamot azonban csak 1963-ban rendezték, érdekes módon a Ferrari bojkottálta a futamot. 1980-ban először és utoljára adott otthont az Olasz Nagydíjnak, de mivel a verseny nagyon közkedvelt volt, eldöntötték, megtartják és San Marinói Nagydíjként beiktatták a hivatalos versenynaptárba. Két évvel később az újkori FI égjük legjobb futamát láthatta itta mintegy 250 000 néző, amikor is Gilles Villeneuve és Didier Pironi gigantikus csatát vívott az elsőségért, nem ritkán a pálya melletti füvön is. Végül Pironi egy hajszállal megelőzte a kanadait, aki megfogadta, hogy többet nem szól hozzá. Fogadalmát sajnos betartotta, hiszen mintegy két héttel később Zolderben életét vesztette. 1987-ben és 1989-ben Nelson Piquet és Gerhard Berger is óriásit buktak a Tamburellóban, majd jött az 1994-es futam, és a két versenyző halála. Ebből is kitűnhet, San Marinóban nem a legbiztonságosabb a verseny, minden apró hibát kegyetlenül büntet a pálya, de itt nyerni is többet jelent, mint máshol. A tifosik által keltett hangulat és a hely varázsa mindent felülmúl. KI MILYEN MOTORRAL INDUL? Fernando Alonso - RenaultFl - Ausztráliában használt motor Giancarlo Fisichella - RenaultFl - új motor Michael Schumacher - Ferrari - új motor Felipe Mássá— Ferrari - új motor Kimi Räikkönen - McLaren-Mercedes - Ausztráliában használt motor Juan-Pablo Montoya - McLaren-Mercedes - új motor Jenson Button - Honda Racing - új motor Rubens Barrichello - Honda Racing - új motor Mark Webber - Williams-Cosworth - új motor Nico Rosberg - Williams-Cosworth - új motor David Coulthard - Red Bull Ferrari - új motor Christian Klien - Red Bull Ferrari - új motor Vitantonio Liuzzi - Scuderia Toro Rosso (Cosworth V10) - új motor Scott Speed - Scuderia Toro Rosso (Cosworth V10) - Ausztráliában használt motor Nick Heidfeld - BMW-Sauber - Ausztráliában használt motor Jacques Villeneuve - BMW-Sauber - Ausztráliában használt motor Ralf Schumacher - Toyota Racing - új motor Jarno Trulli - Toyota Racing - új motor Tiago Monteiro - Midland-Toyota - új motor Christijan Albers - Midland-Toyota - Ausztráliában használt motor Takuma Sato - Super Aguri Honda - Ausztráliában használt motor Yuji Ide - Super Aguri Honda - Ausztráliában használt motor Kilencedszer a bősi birkózóké a Polgármester-kupa Ászok nélkül is diadal ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Bős. Immár küencedik alkalommal tartották otthon a győztesnek járó serleget a hősiek a kötöttfogású birkózók egyik legrangosabb hazai rendezvényén, a Polgármester-kupán. A húsvét alatt megrendezett nemzetközi erőpróbán ezúttal négy ország (Horvátország, Magyarország, Szlovénia, Szlovákia) 12 klubjának 147 versenyzője állt rajthoz. „Sajnos, szálláslehetőség híján nem tudtuk fogadni a nevezni szándékozók zömét. Ennek ellenére színvonalas csatározások zajlottak a helyi szlovák alapiskola tornatermében elhelyezett szőnyegeken. Örvendetes, hogy a Münchenben szereplő ászaink nélkül is tizenhárom egyéni elsőséget szereztünk, ennek köszönhetően utcahosszal nyertük a csapatversenyt” - nyüatkozta lapunknak a viadalt értékelve id. Rákóczi András, a Bősi Birkózóklub elnök-főedzője. DÉL-SZLOVÁKIAI GYŐZTESEK - kezdők, 27 kg: Megály Arnold (madari), 29 kg: Banyák Vilmos (bősi), 30 kg: Kolár Tamás (duna- szerdahelyi), 40 kg: Horváth Krisztián, 48 kg: Bugár István (hősiek). Fiatalabb diákok, 31 kg: Horváth Roman (madari), 33 kg: Madarász Péter (gútai). Idősebb diákok, 32 kg: Kovács Attila, 35 kg: Kozmér Péter, 42 kg: Öllé Mátyás (hősiek), Palkó Róbert (dunaszerdahelyi), 120 kg: Hegyi Szilárd. Kadettok, 42 kg: Méhes Tamás, 69 kg: Lelovics Miklós. Férfiak, 60 kg: Bognár Tamás, 66 kg: Nagy Marián, 74 kg: Buchinger Iván, 96 kg: Földes Ádám, 120 kg: Karika Tamás (hősiek). Lányok, 45 kg: Anežka Ko- váčová (gútai), 60 kg: Királyi Diana (dunaszerdahelyi). (ái) Dióspatonyban bajnoki címért, pontokért küzdenek Jubiláló futórandevú ÚJ SZÓ-ELŐZETES Dióspatony. Szombaton immár huszonötödik alkalommal rendezik a hagyományos dióspatonyi Barátság-futóversenyt, amely ezúttal nem csupán a Dunaszerdahelyi járás 10 krti-es országúti bajnoksága lesz, hanem a szlovák futóliga versenynaptárának egyik pontszerző rendezvénye'is. „Örvendetes tény, hogy rendezvényünk az ország egyik legjelentősebb futóversenyévé nőtte ki magát, melyet határainkon túl is jegyeznek. Mi azonban nem feledkezünk el az utánpótlás képviselőiről sem, délelőtt ugyanis háziversenyt rendezünk alapiskolás diákjaink számára. A hagyományok szellemében megjutalmazzuk a legsikeresebb dióspatonyi futót is. Egyébként épp ideje lenne túlszárnyalni az útvonalcsúcsot” - nyilatkozta lapunknak Lelkes Vince, a község sportkedvelő polgármestere. A Dióspatonyi Sport Club futóbarátságot jelképező versenyének közös rajtja (a stadion előtt), kezdési időpontja (13.00), a versenytáv hossza és az útvonal (Dióspa- tony-Mihályfa-FeJsőpatony-Diós- patony) nem változik. A tíz versenykategóriába a következők jelentkezhetnek, előzetesen írásban (fax: 031/5511608, e-mail: obec@ orechovapoton.sk), vagy a verseny napján a DSC sporttelepén 11.00 órától: Férfiak - A kategória: 20 éves korig, B: 21-39, C: 40-49, D: 50-59, E: 60-69, F: 70 éven felüliek. Nők: G: 20 éves korig, H: 21-34, 1:35^19, J: 50 éven felüliek, (ái) Huszonötödször találkoznak a futók a csallóközi versenyen (Fogas Ferenc felvétele) Tizenéves tehetségek: Csibri János a pozsonyi Dunajplavba somorjai birkózója Az újonc müncheni ezüstérme D. TOK ERNŐ Miközben kortársai a húsvéti lo- csolkodásra készülődtek, Csibri János, a mindössze tizenegy esztendős elsőéves sportgimnazista egy baleset miatt aggódott, merthogy az edzésen véletlenül eltörte az egyik fővárosi haver két ujját. Mellesleg azért is izgult a pozsonyi Dunajplavba somorjai nevelésű birkózótehetsége, hogy mennyire megy majd neki a müncheni szőnyegen... A szlovák csapattal ugyanis a húsvéti víkenden a hét ország 226 versenyzőjét felvonultató német nemzetközi bajnokságon indulhatott - korkedvezménynyel, a nála egy-két évvel idősebbek között -, mivel előzőleg az országos bajnokságon elért harmadik helyezésével megkapta a Mi- kuška-Úrbánek-Fašánek edzőtrió által irányított válogatott szerelését. Janika egyébként is szokásos versenydrukkját fokozhatta az a tény is, hogy mivel nem sikerült egy kilót fogynia, 55 kilósán nem a saját kategóriájában, az 54kg-osok mezőnyében, hanem egy súlycsoporttal följebb, a 63 küósoknál kellett bizonyítania. Mindamellett ugyebár szabadfogásban, holott csupán idén tért át kötöttfogásról, abból a teljesen más műfajból, amelyben eddig nemzetközi versenyeken három év alatt nem kevesebb, mint 26 érmet sikerült összebirkóznia (8 aranyat, 9 ezüstöt és 9 bronzot). Nos, az aggodalmak föHárom év - huszonhat érem (Képarchívum) löslegesnek bizonyultak. Csibri Janika ugyanis Münchenben - szaknyelven szólva - sorra „csomagolta be” német ellenfeleit. Egy kivétellel... Egyeden veresége miatt ugyanis „csak” másodüt lett korosztályában, azaz a nála egy-két évvel idősebbek és jó pár küóval nehezebbek között. Szlovénia, Magyar- ország és Csehország után Németországból is hazahozott hát egy szépen csillogó érmet (újoncként szabadfogásban az első nemzetközit) örömkönnyeket csalva az áldozatkész szülők és a büszke focista bátyus szemébe. Legközelebb Rimaszombatban - szabadfogásban - a Gömör-kupán tökéletesítheti ellenfelein a becsomagolós kétvállra fektetés amolyan csibrijanis technikáját. A sportág kötött válfajában pedig - ha hívják - szívesen besegít a hősieknek is. Bravó és csak így tovább, Janika, hogy valóban a nagy példaképek, Andrej Fašánekés Bárdosi Sándor nyoma: iba eredhess! MÉSZÁROS MIHÁLY Hatalmas meglepetésre a férfiak mezőnyében a negyvenéves horvát Zdenko Közül nyerte az idei felnőtt Európa-bajnokságot a törökországi Kusadasiban. A tizenegy fordulós viadalon 8,5 pontot gyűjtött. Második az első helyen kiemelt ukrán Vaszilij Ivan- csuk lett. A legjobb tizenhat helyezett kijutott a Világkupára. Nagy örömünkre köztük van a magyar színeket képviselő Balogh Csaba is. Nézzük a tehetséges nagymester utolsó fordulóbeli sikerét: Angol megnyitás: Világos: Csucselov - Sötét: Balogh 1.HÍ3 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 c5 5.a3 Fa5 6.g3 0-0 7.Fg2 Hc6 8.0-0 d6 9.d3 h6 (9...a6 lO.Bbl Bb8 ll.Ha2 Hd4 12.Hxd4 cxd4 13.b4 Fb6 14.a4 Fd7 15.a5 Fa7 16.Fa3 egyenlő esélyekkel Szcsekacsev-Ikonnyikov, 2005.) 10.e3 e5 ll.Hd2 Fxc3 (ll...a6 12.BM Fd7 13.Ha2 b5 14.b4 cxb4 SAKK 15.axb4 Fb6 16.Hc3 Bc8 17.Fa3 Hb8 18.Bfcl világos jobb esélyeivel Nyback-Agrest, 2003.) 12. Vxc3 a5 13.b3 Fe6 14.f4 Vd7 15.HÍ3 Bfe8 16.Fb2 Fh3 17.Vd2 Fxg2 18.Kxg2 Bad8 19.e4 a4 20.b4Hd421.Baelb5! (Csabának vállalnia kell a kockázatokat, mert csak nyerés esetében kerülhet be a legjobbak közé.) 22.bxc5 Hb3 23. Ve2 Hxc5 24.fxe5 dxe5 25.Hxe5 Vd6 26.Bf5 Hxd3l? 27.Vxd3 Vxe5 28.Vc2 Vxf5 29.exf5 Bxel 30.Fxf6 gxf6 31.cxb5 Be3 (Balogh ebbe az állásba szerette volna a játszmát terelni. A táblán objektivan világosnak előnye van, de a sötét bástyapár veszélyes lehet.) 32.Vxa4 Bd2+ 33.Kh3 h5! 34.VÍ4 Bee2 35.g4 Bd3+ 36.KÜ4 Bg2 37.gxh5 Bgd2 38.Vb8+ Bd8 39.Vg3+? (39.Vb6! B8d4+ 40.Kg3 B2d3+ örökös sakkot eredményezett volna.) 39...Kh7 40.Vc7 B8d7 41.Vc6 B2d6 42.Vg2 Bd3 43.h6 Kxh6 és világos feladta. 2481. számú fejtörő Világos indul, és két lépésben mattot ad. 1 ŠL A i & & i & n i & ä A * <á? Ellenőrző jelzés - világos: Khl, Ve3, Bd3, Hb3 és c2, Fb7, gy.: a4, e2, e4 (9 báb). Sötét: Kc4, Vb6, Ba8 és d7, Hbl és h2, Fa7, gy.: b4, c7, f3 (10 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 400 koronás, ligás megfejtőink között egy 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2478., a 2479. és 2480. számú fejtörőkkel együtt - 2006. május 2.