Új Szó, 2006. április (59. évfolyam, 77-99. szám)
2006-04-20 / 91. szám, csütörtök
6 Külföld ÚJ SZÓ 2006. ÁPRILIS 20. www.ujszo.com RÖVIDEN Dél-Korea: nő lett a kormányfő Szöul. A dél-koreai törvényhozás jóváhagyta Han Mjong-Szuk jelölését a kormányfői tisztségre, aki a kelet-ázsiai ország történetében az első nő lesz ezen a poszton. A parlamentben 182-en támogatták, 77-en ellenezték Han jelölését. Ro Mu Hjon államfő azután kezdeményezte a politikus asszony kinevezését, hogy az előző kormányfő, Ri He Csan lemondani kényszerült, mert golfszenvedélyének hódolt, amikor a nemzeti ünnepre meghirdetett vasutassztrájkot kellett volna kezelnie. (MTI) Szélsőségeseket ítéltek börtönre • Szanaa. Amerikai állampolgárok elrablására szőtt tervek miatt 14 jemenit ítéltek börtönbüntetésre. A szanaai állambiztonsági bíróság 18 hónaptól 7 évig terjedő börtönbüntetésre ítélte a vádlottakat, akiket katonai és biztonsági létesítmények elleni támadások kitervelésében is bűnösnek találtak. A 14 jemenit ugyanakkor azzal nem vádolták meg, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezét- hez tartoznának. (MTI) Marad a bolgár kormány Szófia. Elutasította a bolgár parlament többsége a szocialista vezetésű kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt. A 240 fős parlament 166:61 arányban szavazta le a jobboldali ellenzék által benyújtott bizalmadan- sági indítványt. A benyújtók indoklása szerint a kormányzati bürokrácia és korrupció miatt nem sikerült a megfelelő intézkedésekkel kezelni az országban pusztító árvíz következményeit. (MTI) Elnapolták Szaddám perét Bagdad. Újabb tárgyalást tartottak a Szaddám Húszéin ellen indított perben, amelyben az egykori iraki diktátort hét vádlott-társával együtt a síiták lakta Dudzsailban 1982-ben elkövetett tömegmészárlással vádolják. Rauf Rasid Abder- Rahman vezető bíró az ülés elején bejelentette: a perbe bevont írásszakértők megerősítették, a síiták kivégzésével kapcsolatos három dokumentumon a volt diktátor aláírása szerepel. A pert jövő hétig elnapolták. (MTI) Palesztin-jordán ellentét Amman. Jordánia lemondta a palesztin külügyminiszter látogatását, mert a Hamász fegyvereket csempészett Jordániába. A jordániai hatóságok az elmúlt napokban rakétalövedékeket, robbanóanyagokat és automatafegyvereket foglaltak el. Ezeket a palesztinai törvényhozási választásokon győztes Hamász aktivistái csempészték Jordánia területére; és ott raktározták azokat. (MTI) Hasba szúrta magát egy Japán-ellenes dél-koreai tüntető egy szöuli park kellős közepén. Azt nem tudni, hogy öngyilkossági kísérlete „sikeres“ volt-e. (SITA/AP-felvétel) Frissíti környezetét a népszerűtlen amerikai elnök Lemondott Bush szóvivője MT1-TUDOS1TAS Washington. Lemondott tisztségéről Scott McClellan, George Bush amerikai elnök szóvivője. Bush elnök maga jelentette be szóvivőjének lemondását. Azt mondta a mellette álló McClellanról, hogy nehéz lesz őt pótolni, de ő döntött a távozás mellett, és ő ezt elfogadja. Az új szóvivő személyét később jelentik be. A leköszönő McClellan nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy több mint hét évig szolgálhatta az elnököt, abból két év és kilenc hónapot a Fehér Ház vezető szóvi- vőjeként. McClellan távozása annak az erőfeszítésnek a része, hogy személyi változásokkal, friss erők beállításával adjanak lendületet a kormányzati munkának, és javítsák Bush mélységi rekordokat döntő népszerűségi mutatóját. A The Wall Street Journal legfrissebb felmérése szerint az amerikaiaknak csak a 35 százaléka ítéli meg kedvezően az elnök tevékenységét, ami csak egy százalékponttal jobb, mint a mélypontot jelentő tavaly novemberi 34 százalék. A texasi McClellant 2003 júniusában, három hónappal az iraki invázió után nevezte ki az elnök szóvivőjének a távozó Ari Fleischer helyébe, akinek addig a helyettese volt. Bush elnök a találgatásoknak elejét véve kijelentette, hogy a személyi változások nem fogják érinteni Donald Rumsfeld védelmi minisztert, aki a helyén marad. Washingtoni lapok tudni vélik, hogy John Snow pénzügyminiszter viszont távozni fog posztjáról. Rostálna az FBI A közelmúltban elhunyt neves tényfeltáró újságíró, Jack Anderson hagyatékát akarja átrostálni az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), hogy kiválogassa és lefoglalja a bizalmas iratokat, a család azonban nem hajlandó teljesíteni a követelést. Az FBI-nak kedden elküldött levelében a család ügyvédje hangsúlyozta, a hozzátartozók összeegyeztethetetlennek tartják az újságíró életművével és elveivel a dokumentumok és feljegyzések kiszolgáltatását. Jack Anderson az egyik leghíresebb amerikai tényfeltáró újságíró volt, aki közel fél évszázados pályafutása során a mindenkori kormány szennyesét leplezte le. Richard Nixon volt elnök egyik legnagyobb személyes ellenségének tartotta. Anderson Washingtoni körhinta című heti cikkét olykor csaknem ezer lap közölte összesen 40 millió olvasónak. Az újságíró tavaly decemberben hunyt el, több mint 200 doboznyi iratanyagát a fővárosi George Washington Egyetemre testálta. A visszalépett MDF-jelöltek nagy része nem mondta meg, hogy az MSZP-s vagy a fideszes jelölt javára lépett vissza Jövő szombatig marad a bizonytalanság Budapest. Várhatóan csak jövő szombat estére tudható meg bizonyossággal, hogy Gyurcsány Ferenc ma- radhat-e hivatalában, vagy mégis Orbán Viktor kerül hatalomra. Bár a várakozások az előbbi változat mellett szólnak, a nem egészen hatezer külföldön szavazó magyar állampolgár miatt az eredmény 29-e előtt várhatóan nem lesz ismert. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A Hírszerző.hu számításai szerint az állva maradt száztíz jelöltből akár harminc (de legalább két tucat) olyan egyéni választókerület is lehet vasárnap, ahol a Fidesz és a koalíció egyéni jelöltjeire leadott voksok között a különbség nem éri el az 1000 szavazatot, ami azt jelenti, hogy ezekben a körzetekben nem lehet egyéni eredményt hirdetni, amíg meg nem érkeznek a külföldi szavazatok. A végeredmény megállapításához nemcsak a külföldön leadott szavazatok hiányoznak majd, hanem egy teljes magyar- országi szavazókor adatai is. Észak-Amerikában szombaton, máshol vasárnap szavaznak a külképviseleteken az ebbéli szándékukat korábban jelző, magyar- országi állandó lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok - mondta Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője. Hétvégén 5943 magyar szavaz 90 magyar külképviseleten. A vokso- kat tartalmazó lezárt urnát a külügyi futárok négy napon belül juttatják el Magyarországra; az Országos Választási Bizottság pénteken bontja föl, és szombaton válogatja szét a szavazatokat a helyi választási bizottságoknak. Rytkó Emília: nem is tudtak a láncszavazásról. A függőben maradt kerületek mindegyikében akad legalább egy olyan állampolgár, aki külföldön lesz, de élni kíván jogaival. Az ő voksaikat tartalmazó lezárt borítékot - hogy véletlenül se derülhessen ki politikai preferenciájuk - a lakóhelyük szerinti választókerület egy-egy szavazókörének többi szavazatába keverik bele. Minden körzetben lesz tehát egy-egy olyan szavazókor, ahol vasárnap este legfeljebb részeredményt lehet hirdetni, mert várják még a külföldi voksokat. Sőt, ahol a szavazókor választójogosultjainak, esetleg a külföldön szavazóknak a száma több, mint a két vezető jelölt közötti különbség, ott még részeredményt sem érdemes hirdetni. MDF-alapítók felhívása Az MDF alapítóinak egy csoportja arra hívta fel az MDF versenyben maradt képviselőit, hogy visszalépésükkel segítsék a nemzeti-polgári oldal esélyes jelöltjeit. A levél aláírói az MDF-es képviselőjelölteket visszalépésre, a párt szavazóit pedig a Fidesz jelöltjeinek támogatására hívják fel. A párt vezetése ettől függetlenül azt kéri a második fordulóba bejutott jelöltektől, ne lépjenek vissza. A tegnapi adatok alapján ennek ellenére húsz helyen léphet vissza MDF-es jelölt a versenyben maradt Fideszes javára. A többiek valószínűleg elindulnak a második fordulóban. Érdekesség, hogy a visszalépettek nagy része nem mondta meg, hogy az MSZP-s vagy a fideszes jelölt javára lépett vissza. A MIÉP elnöksége a tagság részére nem korlátozza a második fordulóban való részvételt; az elnökség tagjai azonban nem fognak szavazni. Csurka István, a MIÉP elnöke nem zárkózott volna el a Fidesz támogatásától a második fordulóban. Ezt azonban feltételekhez kötötték, amit a Fidesz nem teljesített, (mti, hirsz, ú) Olasz választások Mégis Prodi a győztes Róma. Az olasz legfőbb semmi- tőszék megerősítette a baloldali ellenzék győzelmét a parlamenti és szenátusi választásokon. Az eredményeket eddig azért nem lehetett kihirdetni, mert a Silvio Berlusconi kormányfő vezette Szabadságjogok háza (Cdl) koalíció vitatta a voksolás eredményét. Előbb csalással vádolták a Romano Prodi vezette Uniót, majd a szavazatok egy részének újraszámlálását követelték arra hivatkozva, hogy a képviselőházban az eredmények szerint csak 25 ezer szavazat döntött az ellenzék javára. A jobboldal esélyeit már az kérdésessé tette, hogy a belügyminisztérium a múlt héten 80 ezerről 5200- ra csökkentette az újraszámlálandó szavazólapok számát. Prodi már hétfőn megkezdte a tárgyalásokat leendő koalíciós kormánya összetételéről, a kormányalakítás azonban így is hetekig elhúzódhat, mert Ciampi államfő, akinek május 13- án lejár a mandátuma, már bejelentette, a kormányalakítási megbízást utódára bízza. (MTI) Moszkva megvárná, amíg az iráni urán az Atomenergia-ügynökség elé kerül Nem valószínű Teherán megtámadása MTl-HÍREK Teherán/Moszkva/Rijád/Ber- lin. Magas rangú iráni delegáció érkezett tegnap Moszkvába, hogy tárgyalásokat folytasson az iráni atomprogram körül kialakult helyzetről. Kevesebb mint huszonnégy órával azután érkezett az orosz fővárosba a Dzsavad Vaidi, az iráni legfelső nemzetbiztonsági tanács helyettes titkára által vezetett küldöttség, hogy Oroszország, az Egyesült Államok, Kína és az uniós trojka (Németország, Nagy-Britannia és Franciaország) külügyminiszterhelyettesei az esetleges ENSZ- szankciókat illetően konszenzus nélkül álltak fel a tárgyalóasztal mellől. Az egyezséget az hátráltatja, hogy többen, köztük Moszkva várni akar a büntetőintézkedések ügyével április 28-ig, addig, amíg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség igazgatótanácsa elé nem kerül az Iránról szóló újabb jelentés. Meg nem nevezett iráni diplomáciai források közlése szerint Vaidi azt tervezi, hogy találkozók sorát bonyolítja le Moszkvában, de nemcsak Oroszország, hanem az Európai Unió képviselőivel is. Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter az állami rádióban azt mondta, a küldöttség felvázolja Irán egyértelmű álláspontját, és megvitatja a lehetséges megoldásokat, amelyek elvezetnek egymás kölcsönös megértéséhez, amelynek alapja Irán nukleáris technológiához való jogának elismerése. Straw a katonai csapásról Elvetette a hivatalos látogatáson Szaúd-Arábiában tartózkodó brit külügyminiszter annak gondolatát, hogy az Egyesült Államok katonai csapást mérne Iránra. Való igaz, hogy Washington „nem mondott le egyeden opcióról sem, de a gyakorlatban George Bush amerikai elnök és Condoleezza Rice külügyminiszter is megmondta, hogy a diplomáciai megoldáson dolgoznak éppoly határozottan, mint az európaiak, Oroszország és Kína“ - jelentette ki Jack Straw Rijádban. A brit külügyminiszter, aki kedd este érkezett kétnapos látogatásra a sivatagi királyságba, előzőleg a BBC brit kereskedelmi adónak úgy nyilatkozott, Teheránnak - noha ezen mesterkedik - nem sikerül megosztania a nemzetközi közösséget az atomprogram ügyében. George Bush amerikai elnök arra a kérdésre, hogy Washington tervez-e atomcsapást iráni földalatti nukleáris létesítmények ellen, úgy felelt, hogy „valamennyi opció az asztalon van”. Hangsúlyozta azonban, hogy az Egyesült Államok diplomáciai úton keresi az iráni atomválság megoldását. Közben Shin Ebadi, a 2003-as Nobel-békedíjas iráni emberjogi harcos Berlinben, „Iran awakening” (Ébredő Irán) című önéletrajzi könyvének bemutatóján óvott egy esedeges amerikai katonai intervenciótól Irán ellen. „Dacára annak, hogy magunk is bíráljuk az iráni kormányt, semmi esetre sem fogadhatjuk el, hogy akár egyeden amerikai katona is iráni földre lépjen“ - jelentette ki a szemmel láthatóan felindult jogásznő a német fővárosban. Támadások Bagdadban Tanárokat fejeztek le Bagdad. Diákjaik előtt fejeztek le fegyveresek két általános iskolai tanárt Bagdad egyik síiták lakta negyedében. A vérengzés körülményeiről mindössze annyit lehet tudni, hogy két fegyveres csoport hatolt be a Bagdad északkeled részén fekvő, többségében síiták lakta Saab negyed két általános iskolájába, és a nebulók szeme láttára végezték ki az oktatókat. A minisztérium egyik illetékese később „a diákok megfélemlítését és az oktatás megzavarását“ nevezte a terrortámadás nyilvánvaló céljának. További tizenkét személy vesztette életét az iraki főváros különböző pontjain és Baakúbában elkövetett tegnapi merényletekben, miközben az amerikai hadsereg újabb katonája elvesztéséről számolt be. Ezzel 2374-re nőtt az kaki hadjárat kezdete, 2003 márciusa óta až arab országban életüket vesztett amerikai katonák és az amerikai hadsereghez tartozó szerződéses alkalmazottak száma a Pentagon adatainak összesítése alapján. (MTI)