Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)

2006-03-22 / 68. szám, szerda

32 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2006. MÁRCIUS 22. www.ujszo.com A faluközösség már többször tanújelét adta összetartásának, nem riadtak vissza a nehézségektől; nem maradnak el az elismerések sem Esterházy-emlékéremmel büszkélkedhet a község Búcs. Március 5-én, Buda­pesten, a Magyarok Házá­ban Búcs község nevében Szigeti János polgármester vehette át az idei Esterházy- emlékérmet - Nagy János szobrászművész alkotását. V. KRASZNICA MELITTA Az Esterházy János Emlékbizott­ság és a Rákóczi Szövetség a felvi­déki magyarság megerősítéséért és gróf Esterházy János szellemi örök­ségének szolgálatában folytatott tevékenysége elismeréséül immár 15 éve adományozza ezt a díjat, amelyet azonban most első ízben érdemelt ki egy település. Az idei év másik díjazottja a kassai Thália Színház volt. „Nagy megtiszteltetés ez a díj egy faluközösség számára - nyilat­kozta lapunknak a polgármester. - A hangosbemondón keresztül kö­szönetét is mondtam érte minden­kinek, aki hozzájárult kiérdemlésé- hez. Egyben meginvitáltam közsé­günk valamennyi polgárát, hogy jöjjön el a községházára, és tekintse meg ezt a valóban értékes kitünte­tést. Mert ez a díj mindannyiunké.” A díj odaítéléséhez minden bizony­nyal hozzájárult az a tény, hogy 2005 májusában a felvidéki telepü­lések között elsőként Búcson avat­tak köztéri szobrot Esterházy Já­nosnak. Nem ez azonban az egye­düli elsőség, amivel a község dicse­kedhet: a millecentenárium tiszte­letére a falu névadójának, Bulcsú vezérnek állítottak szobrot, amely mindeddig az egyedüli köztéri lo­vas szobor a Felvidéken., A község összetartó ereje már akkor megmu­tatkozott, hiszen az akkori kor­mányhatalom nem nézte jó szem­mel kezdeményezésünket, ahol le­hetett, akadályokat gördített a szo­borállítás elé. De nem hátráltunk - emlékezett vissza Szigeti János. - Tizenkét évvel ezelőtt egyébként, amikor is először választott polgár- mesterré a falu, képviselőtársaim­mal együtt a, jelek” lerakását tekin­tettük az egyik legfontosabb fel­adatunknak. Azt, hogy az utánunk jövő generációk tagjai is tudják, honnan indultak, hová nyúlnak vissza gyökereik és tudják, hol a he­lyük a világban.” E szellemiség je­gyében az 1848-as szabadságharc Szigeti János az Esterházy-emlékéremmel (Vas Gyula felvételei) Bulcsú vezér lovas szobrát még 1997-ben avatták fel Szlovákiában elsőként Búcson állítottak szobrot Esterházy Jánosnak 150. évfordulóján Petőfi Sándor mellszobrát állították fel a faluház udvarán; a testvértelepülés, Nesz­mély polgármesterének, Benkő Fe­rencnek és nejének ajándékát. Majd a kitelepítések és deportálá­sok 60. évfordulóján kopjafát avat­tak, tavaly pedig a már említett Es- terházy-emlékhelyet. „A Petőfi-szobor avatásához a község újkori történetének egy igen jelentős eseménye fűződik - mesélte a polgármester. - A köz­ponti hatalom a kétnyelvű bizo­nyítványok miatt leváltotta az alap­iskola igazgatóját, Varga Lajost, he­lyére pedig szlovák nemzetiségű igazgatót nevezett ki. Pontosabban csak nevezett volna, mivel a falu la­kossága ezt nem nézte ölbe tett kézzel: megakadályozta, hogy az új igazgató belépjen az iskola épü­letébe. A polgárok 10-15 fős cso­portja nap mint nap őrt állt az isko­la kapujában. Volt egy egyezmé­nyesjelünk, miszerint ha a hangos­bemondóban felhangzik a Kossuth- nóta, amelyiknek egyik sora ugye úgy hangzik:... mindnyájunknak el kell menni..., akkor kapát-kaszát eldobva sietni kell az iskolához, mert baj van. Egy alkalommal való­ban szükség is volt erre a riasztás­ra, és pár perc alatt több mint szá­zan gyűltek össze az iskola előtt.” Ezért a tettéért a község 1998-ban megkapta a magyar parlamenti képviselők által alapított Helytállá­sért Díjat; természetesen a szom­szédos Bátorkeszivel közösen, ahol hasonló módon védték iskolájukat és igazgatójukat, az ugyancsak le­váltott Novák Ferencet a helybéli­ek. Az elismerések sora 1999-ben a magyarságért folytatott tevékeny­ségért odaítélt Julianus-díjjal, majd 2005-ben a Magyar Egységért Díj­jal folytatódott. Búcs község a választások és népszavazások során is általában az újságok hasábjára került: míg az előbbiek esetében részvételi re­kordjaival, az utóbbiak esetében negatív részvételi arányával tűnik ki. „A búcsiak valószínűleg tisztá­ban vannak vele, mikor kell elmen- • ni voksolni, és mikor rángatnák őket feleslegesen az urnákhoz” - kommentálta a jelenséget Szigeti János. Azt is elmondta: a magyar- országi Neszmély községgel közö­sen egy „Európa-falu” tervezet megvalósításán dolgoznak, min­den lehetséges pályázati forrást ki­használnak. Tavasszal kezdik épí­teni a községi bérlakásokat, és idő­sek szociális otthonának létrehozá­sát is tervezik. Tavaly rekordidő alatt, mindössze 8,5 hónapon belül épült fel a község katolikus templo­ma, amire ugyancsak büszkék a helybéliek. A polgármester szerint a közösség összetartását bizonyítja, hogy a templomépítést kérvényező petíciót a református hívek közül is sokan aláírták. Jótékony célú nagyböjti énekes-gitáros áhítat A Párizsi mocsaraknál is közmunkásokat alkalmaznak, az a feladatuk, hogy figyeljék a költöző madarakat Érsekújvárod: Böjté Csaba atya védenceinek gyűjtenek Tartanak a vándormadarak érkezésétől SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. A Ferenc-rendi templomban a március 31-én kez­dődő és április 2-ig tartó nagyböjti lelki napok keretében Böjté Csaba atya erdélyi gondozottjainak gyűj­tenek adományokat a város lako­sai. Kovalcsik Cirill ferences atyá­tól, a szentendrei Ferences Gimná­zium tanárától azt is megtudtuk, hogy P. Bécser Róbert atya, az Orsolya-rendi Szent Angéla Általá­nos Iskola és Gimnázium igazgató­ja lesz a rendezvény lelki vezetője, és az április 2-i záró ünnepi misén fellép a szentendrei Ferences Gim­názium énekkara. A Ne félj, mert megváltottalak! címmel április 1-jére, 14.30-ra ter­vezett nagyböjti áhítat előadója az érsekújvári Pekarik Katica és az er­délyi Bokor Iván énekes-gitáros lesz, mindketten Dévai Nagy Ka­milla Krónikás Zenedéjének növen­dékei. Ajelenleg Pesterzsébeten élő Katica nemrég vehette át a Máltai Szeretetszolgálatban, és számos jó­tékonysági rendezvényen végzett munkájáért a Jeruzsálemi Szent Lázár Kórházi és Katonai Lovag­rend keresztjét. Böjté Csaba gyer­mekeinek karácsony idején már egy ünnepi koncert során 63 475 forintot sikerült összegyűjteniük, ez az összeg csupán csepp a tenger­ben, Katica elmondása szerint, to­vábbi segítségre van szükség. Az ér­sekújvári lány emellett a Máltai Szeretetszolgálat Játszótér prog­ramjába is bekapcsolódik, diákta­nárként a Zenedében dolgozik, és készül az őszi vizsgakoncertjére. ,.Köszönettel tartozom a Ferenc­Pekarik Katica nemrég vehette át a Jeruzsálemi Szent Lázár Kórházi és Katonai Lovagrend keresztjét. rend tagjainak, akik biztatnak, és segítenek” - árulta el Pekarik Kati­ca, aki egyetlen hazai meghívást sem utasít vissza. A nagyböjti na­pok szervezői remélik, hogy minél többen hozzájárulnak majd a gyűj­tés eredményességéhez. Pekarik Katica hangja a Ferenc- rendi templomban vasárnapon­ként gyakran felcsendül. SZÁZ ILDIKÓ Köbölkút. A Párizsi mocsarak 184 hektárt felölelő területe Nem­zeti Természeti Rezervátum, a pár- . kányi régióbeli település határában jelenleg a közmunkások figyelik a költöző madarak érkezését. Mihálik Gábor, Köbölkút polgár- mestere lapunknak elmondta, a munkahivatallal 135 közhasznú munkás foglalkoztatására kötöttek szerződést. Míg tavaly a kultúrhá- zat és a játszóteret újították fel a se­gítségükkel, idén áprilisban a gyorsmentőszolgálat helyi köz­pontját hozzák létre, az egykori adóhivatal székházából pedig ha­marosan könyvtár, a falu második kulturális központja válik. A köz­munkások egy része jelenleg a Pá­rizsi mocsarak területén dolgozik. A fagyok beálltával megkezdett nádvágást rendszerint februárban fejezik be, hogy a márciusban érke­ző vándormadarak elfoglalhassák fészkelő helyeiket. Jozef Medveď, a közhasznú munkákban részt vevők koordinátora elmondta, tizenheten dolgoznak az érintett terület tisztí­tásán, vágják a füvet, a sást, takarít­ják az ösvényeket. A madárvédelmi aktivisták naponta iskolázzák a he­lyieket, akiket a terület felügyeleté­vel bíztak meg. A koordinátorok nemcsak a munkakörükkel kapcso­latos napi feladatokról tájékoztat­ják a közmunkásokat, hanem olyan ismeretekre tesznek szert, amelyek továbbadásával maguk is nevelik a környezetüket. Nem kizárt ugyan­is, hogy a vándormadarak érkezé­sével a madárinfluenza ezt a terü­letet is érintem fogja. Jozef Med­veď és fia, Matej csaknem egy évti­zede ismert szervezője a nyári nemzetközi ornitológiái tábornak, néhány évvel ezelőtt pedig kiad­ványt jelentettek meg a mocsarak madárvüágáról. A madárvédők ed­dig 169 fajt figyeltek meg, közülük mintegy félszáz a Köbölkút környé­ki területen fészkel. Medveď fon­tosnak tartja a lakosság felvilágosí­tását, és a regionális állat-egészség­ügyi intézettel való együttműkö­dést. Az érsekújvári állat-egészség­ügyi központ dolgozóiról elisme­réssel szólt, azt mondta, kérésre fél órán belül a helyszínre érnek a szakemberek. Köbölkúton a han­gosbemondóban rendszeresen tá­jékoztatják a lakosokat arról, mi a teendő, ha elhullott madártetemet találnak. A közelmúltban volt két- három ilyen esetük, szerencsére az elpusztult állatoknál nem állapítot­tak meg madárinfluenzát. Jozef Medveď, a közhasznú munkákban részt vevők koordinátora (A szerző felvétele) A mellékletet szerkeszti: Klein Melinda Levélcím: Szülőföldünk, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 426, fax: 02/59 233 469, e-mail: regio@ujszo.com

Next

/
Thumbnails
Contents