Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-18 / 65. szám, szombat
12 Családikor ÚJ SZÓ 2006. MÁRCIUS 18. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK Nemes, nemtelen ÉDES ÁRPÁD Ige: „Babilónia királya lemé- szároltatta Cidkijjá fiait Riblában a szeme láttára, és lemészároltat- ta Babilónia királya Júda valamennyi nemesét is. Cidkijját pedig megvakíttatta, bilincsbe verette, és úgy vitte Babilonba.... A városban maradt népet és azokat, akik átpártoltak hozzá, a nép többi részével együtt fogságba vitte... Babilóniába. A nép nincstelen részét, akiknek semmijük sem volt, Júda földjén hagyta Nebuzaradán testőrparancsnok, és szőlőket és szántóföldeket adott nekik... ” (Jeremiás könyve 39, 6-10.) Pár éve film született olasz produkcióban Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című könyve alapján. A siker jó ízét kicsit levették a körülötte föllángoló viták, mert Molnár Ferenc örökösei nem akartak hozzájárulni ahhoz, hogy a producer Nemecsek anyjának szerelmi viszonyával próbálja fűszerezni a történetet. Mert ma már a hősiességről, a becsületről, a csapatszellemről szóló ifjúsági film sem eladható jól, ha nincs benne valami szex. Hisz az ifimagazinok vezető hírei is az aktuális sztárok üyen-olyan magánéleti pletykáival vannak tele. A nemes, nagy emberi értékeket kiszorítja a nemtelen, vagy éppen nemi értéktelenségek sora. Babiloni elv, ami jól bevált már a történelem során. Ha egy népet meg akarnak alázni, romlásba akarnak dönteni, akkor a nemeset, az értékeset kell kiölni belőle. Megvakítani vagy elvakítani, hogy ne is lássa, mi történik körülötte. A Krisztus előtti 6. század történései ezek, amiket olvasunk Jeremiás próféta könyvében. A próféta állandóan figyelmeztette, mint élő lelkiismeret, Izrael népét, hogy maradjon meg az Isten törvényében, az isteni értékrend mellett. Mert ha ezt elhagyják, Isten kiszolgáltatja őket az ellenségnek. Előbb csak kacérkodtak, hűüenkedtek a bálványaikkal, aminek az lett a következménye, hogy később parancsszóra kellett az arany bálványszobrok előtt leborulniuk. Aki pedig ezt megtagadta, az a tüzes kemencébe vettetést kockáztatta meg. Mivel Izrael fiai nem hallgattak a próféták által küldött isteni intelmekre, eljött Nabuko- donozor, és megölette Jeruzsálem nemeseit, köztük a király fiait is. Akik pedig még számítottak valamit a népből, azt deportáltat- ta Babilon földjére. A nincsteleneknek valami koncot adott, hogy ezek aztán szolgalelkűen engedelmeskedjenek neki. (Csak a margón jegyzem meg, hogy nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot e több mint 2500 éves történet és apáink, nagyapáink elbeszélése között, miként telepítették ki a II. vüágháború után az erős faluközösségekből a tanítót, a papot és mindenkit, aki számított, hogy aztán a megtört maradékkal és a behozott szolgalelkű- séggel a szövetkezetesítéstől a reszlovakizációig mindent el lehessen végeztetni.) A mai időkben ennek szellemi, úgy is mondhatnám, virtuális formájával találkozunk. Akkor Jeruzsálemet másfél éves ostromzár után vették be a babiloni csapatok. Ma már sok éve vesz körül minket ez a virtuális ostromzár. A nemest elnyomni igyekező korszellem a mai technikával media- lizált és internetesített világban az otthonainkban is követ minket. Eszközei évezredek óta jól beváltak. Az első az elvakítás. Jól példázza ezt a mostanában fölmerült húskérdés. A szépet mutató pulti neonfények és a jó kis vákuumcsomagolás mögött csak otthon derül ki, hogy bűzlik a pulykacomb. Sok szépen csomagolt eszméről és ígéretről, amit a legvakítóbb oldalai felől igyekeznek megvüágí- tani, végül kiderül, hogy bűzlik. Az egyik legvakítóbb csomagolóanyag ma is a pénz, a mammon. A második eszköz, kiölni az emberekből az erkölcsi tartást. Divattá tenni az erkölcstelenséget, ügyességnek, bátorságnak föltüntetni a tisztességtelenséget, a csalást. Aki ellenállna, azt, ha lehet, elűzni vagy a perifériára szorítani. „Aki mindvégig kitart, az üdvözíti” - ismerjük a szentírás végéről. Isten az ő hűséges gyermekeit mindig valamüyen módon megtartotta. Gondja volt Jeremiás prófétára, sőt még az idegen Ebed-Melekre is, aki a próféta javát munkálta. A kiegyezés idején 1867-ben a nemzet nagy fiai nem engedtek az 1848- as forradalom legfontosabb vívmányaiból. így március 15. környékén méltó utódokként mi se engedjünk a 48-ból! A szerző református lelkész Szülők könyve - értelmileg sérült kisgyermekek neveléséhez Nagy kérdés: kinek a problémája? A születés pillanatában senki nem sejti (Fazekas Zoltán felvétele) „Azután mindig úgy éreztem, mindenki minket néz, mert észrevették, hogy ő más. Pedig nem így volt.” „... egyébként nem értették, hogyan tudok mosolyogni, amikor ilyen a gyermekem.” BORBÉLY-JÁSZBERÉNYl-KEDL Nemcsak a szülőknek nagyon nehéz, kezdetben szinte leheteden gyermekük sérülésének tényét beépíteni tudatukba, mindennapi életükbe, közveden környezetük is megrendül, s elbizonytalanodik: mit mondjanak a szülőknek, magatartásukkal mit sugalljanak... Az üyen magatartás egyik végletét képviseli pl. az a kórházi szülészorvos, aki, amikor egy gyermek megszületése után kiderül, hogy sérült, lebeszéli a szülőket, hogy gyermeküket hazavigyék - e, jó” tanáccsal saját lelküsmeretét nyugtatva. Akármüyen irreálisnak tűnik Önnek, szülőnek, az orvos is átélhet bűntudatot, amikor fogyatékos gyermek születik: mintha az újszülött gyermek az ő „produktuma” is volna. Javaslata, a gyermek állami gondozásba adása, a gyermek eltűnését, a szülőkkel megélt közös „bűrí’-nek a megsemmisítését célozza, amely tett a szülőknek legfeljebb átmeneti „megoldást” jelenthet. Az ő „bűnük” a gyermek fel nem vállalásával a négyzetére emelődik, és idővel a maga tünetei Válaszutak nap mint nap által kerül majd újra elő. Igen nehéz folyamatok ezek. Nemcsak azokra a folyamatokra gondolunk itt, amikor a szülő „belül” szenved, hanem azokra is, amikor a gyermek közveden környezete együtt szenved, együtt hallgat vagy a szenvedést tagadja, mert a családtagok egymás előtt sem merik bevallani egyéni megrendülésüket. Nem sokkal könnyebb a helyzet, amikor a környezet - azok az emberek, akik a szülőket a mindennapi életben leginkább körülveszik (nagyszülők, rokonok, szomszédok, barátok, védőnő, szociális segítő) - tudomásul veszi a gyermek létét, kezdetben mélyen (Képarchívum) együttérez a szülőkkel, de azután magatartásával egyértelműen azt sugallja a szülőknek, hogy ezt a gyermeket nekik (a szülőknek) nagyon kell szeretni, ez az ő gyermekük, akár az önfeladásig vállalniuk kell létének következményeit. Ez a magatartás is magányossá teheti a szülőket. Ismerünk azonban energikus, életkedvüket nem elveszítő szülőket is. Fáradhatatlanul viszik gyermeküket oda, ahol segítséget remélnek; minden orvosi vagy gyógypedagógusi tanácsot komolyan véve küzdenek gyermekük fejlesztéséért, örülnek a kis teljesítményeknek, úgy érzik, kénytelenek átmenetileg „beszűkülni” sérült gyermekük fejlesztésére, de csak ritkán panaszkodnak. Velük jó találkozni, a segítő szakember szintén „megkönnyebbül”, amikor felismeri: ő sokkal jobban szorong, mint maga a szülő. Bármennyire jó tapasztalni azt, hogy a szülők a maguk erejét mozgósítva üyen teljesítményre képesek, üyen jól „funkcionáló” anyák, jól működő családok is „kimerülhetnek”, külső vagy belső esemény felboríthatja azt az egyensúlyt, amelyet megteremtettek. Ez pusztán azért van így, mert - tapasztalatunk szerint - másképpen fejlődő gyermek esetében naponta meg keü küzdeni a mindennapi családi élet kiegyensúlyozottságáért, a gyermek léte áüandó tudatosságot, gyakran extra munkát jelent - elsősorban az anyák számára. Ezt Önök tudják a legjobban. És még mivel jár? „Főleg az első 3 évben volt, hogy én megszűntem önáüó személynek lenni, és egy kisbabának a kiszolgáló rabszolgája lettem.” „Úgy érzem, az utóbbi két-há- rom évben nagyon sokat romlottak az idegeim. Az állandó stressz, a készenléti áüapot miatt...” „Diplomás koUégák meg is kérdezték: »Csak nem ittál a terhesség alatt, dohányoztál, gyógyszert szedtél?« S nem volt minden kérdésre válaszom.” „Mit várhatok, ha még a diplomások is ennyire tájékozatlanok?” Nemcsak érzelmi, hanem anyagi gondok is sújtják a családokat, amikor egy gyermek fogyatékossága kiderül. Nem mindenkit azonnal és nem egyenlő mértékben: a probléma jeüegén, a tennivalókon múlik az, hogy müyenek lesznek az anyagi következmények. Fordítva: léteznek kedvezmények, amelyeket az érintett családok igénybe vehetnek, de a mérleg idővel mégis inkább negatív lesz: a fokozott törődés, a speciális eszközök igénye negatív anyagi következményekkel jár. Egy általunk végzett kisebb terjedelmű vizsgálat keretén belül kiderült, hogy Magyarországon néha a gyermek sérülésének anyagi konzekvenciája az oka annak, hogy egy gyermeknek sohasem lesz testvére, e szülőknek sohasem lesz ép gyermekük. Elsősorban anyagi okok miatt nem vállalnak nagyobb családot - bár tudjuk, hogy ilyenkor a szülők a fogyatékosság megismétlődésétől is rettegnek. Anyák, akik dolgoznak, fokozott munkahelyi szorongásra, ambíciójuk elvesztésére vagy feladására panaszkodhatnak. A gyermekgondozási szabadság lejárta vagy félbeszakítása után félve mennek be a munkahelyükre: most mindenkinek meséljék el...? Megalázó lehet számukra az esetleges kivételezett bánásmód a munkahelyükön, de tudják, hogy arra mégis fokozottabban szükségük lehet. Szétforgácsolhatja az anyák erejét, ha gyermeküket állapota miatt nehezebb elhelyezni és megtartani közösségben. A tágabb környezet reakciói, például az utcai megjegyzések mindegyik szülőt nagyon megzavaiják. Amíg a gyermek otthon van, a szülő tagadhatja, hogy valami baja lenne. De az utcai, a jóindulatú reakciók is felkavarják, szembesítve azzal, hogy gyermeke miben és mennyire más, mint a többi, hogy a külvüág hogyan látja őket. Mi jöhet még? - gondolja üyenkor. Ki segíthet rajtunk, ha már ezt sem bírom...? (Medicina, 1998) Mikor Emma vacogott, a kutyust is úgy rázta a hideg, mint mikor az udvarról könyörgi be magát: „Anya, ő nem betegedett meg, csak az én kedvemért didereg!" Tavaszvárás helyett együttérzés és SZÁZ ILDIKÓ A tél minden bizonnyal utolsó hóemberének az építésekor Emma minden erejét összeszedve gyúrta egyik hólabdát a másik után, végül apai segédlettel egy üres festékes- vödröt nyomott a kissé csáléra sikeredett alkotásra. A kislány estére belázasodott, reggel pedig már felkelni sem bírt, csak fújta az orrát rendületlenül. Néhány napra rá, akkor már komoly arcüreggyulladással, átaludta a délelőttöt, és csap- zottan ébredt, szegényke. Emma egyetlen vigasza ezekben a napokban a kutyus, Marci volt, akit hiába csalogattak el a családtagok a kislány nappali lábadozóhelyétől, az öblös foteltől, hűségesen melengette a lázas kislányt. Amikor Emma vacogott, Marcit is úgy rázta a hideg, mint amikor az udvarról könyörgi be magát a reggeli séta után. A kislányt még az ebéd kedvéért sem hagyta el a kutyus, oda keüett tenni egy tálkát a fotel lábához, nehogy szomjan haljon. „Anya, a Tacsi-pacsi nem beteg, csak az én kedvemért didereg!” - nyugtázta bágyadtan a lányka, és visszaha- nyatiott a párnára. Az egyébként örökmozgó áüat üyenkor alvást színlelt, hogy a kislány nyugodtan pihenhessen tovább. Janikovszky Éva egyik meséjéből Emma már korábban megismert egy Tacsi-pacsit, és nagyokat mulatott az őzbama színű tacskó csíny- tevésein. Az ő kis négylábúja hathetesen, mondhatni teljesen véletlenül került hozzá. Márton napján érkezett, ezért is kapta később a önfeláldozó lábadozás Marci nevet, de a családtagok huncutkodáskor gyakran hívták a jeles meseíró ötlete nyomán Tacsi- pacsinak. Az egész úgy kezdődött, hogy a szomszédoknál, a köztiszteletben álló, törzskönyvezett tacskó házaspár néhány hónapja három szemrevaló kölyökkel örvendeztette meg a gazdikat. Emma .kölcsönbe kapta” Tacsi-pacsit, hogy játsz- szon vele. Néhány óra elteltével elválaszthatatlanok lettek, és a kislány sírva könyörgött, ne vegyék el tőle a barátját. Amikor másnap Emma bátyja hazatért az iskolából, és a nagyokat ugró jövevény fél pár papuccsal meg egy rágócsonttal kedveskedett neki, a gyerekek már együttes erővel próbálták meggyőzni a szülőket arról, hogy maradhasson. Az eb előbb nevet, majd oltást és kutyaigazolványt is kapott, meg éjszakára kutyaketrecet. Pártfogói, szó ami szó, igazán példásan gondozták. Ekkor jött Emma betegsége. Bár- müyen hihetetlennek tűnik, ezekben a nehéz napokban az alig pár hónapos Marci még nyögdécselni is megtanult, épp olyan elhalóan, ahogy Emma. Ä háziak meglepetésére, az egyébként rendkívül torkos állat némüeg visszafogta magát az evésben, csak a tejet lefetyelte oly mohón, mint korábban. Nem hiszem, hogy a kutyus viselkedéséről értesülhettek volna az odaát lakó tacskószülők. Annyi azonban biztos, hogy legutóbbi hazaruccanása- kor a tacsi-pacsi apuka elismerően oldalba biccentette a fiát. Marci és Emma együtt lábadoztak (Csuport István felvételei) < < < < < ( i i ( ( i