Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-14 / 61. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. AAÁRC1US 14. www.ujszo.com RÖVIDEN Mától némileg drágulhat a benzin? Pozsony. A www.natankuj.sk internetes honlap tegnapi információi szerint a rotterdami olajtőzsdén az elmúlt héten legalább 30 dollárral emelkedett a benzin hordónkénti (159 liter) ára, ezért számításaik azt mutatják, mától 40-70 fillérrel drágulhat nálunk a motorbenzin literje. Az üzemanyagárakra szakosodó honlap szerint a gázolaj ára változatlan marad. Ezzel szemben Fél Krisztina, a Slovnaft kommunikációs igazgatója közölte: ha további lényeges árkilengések nem lesznek, akkor az elkövetkező napokban az olaj- forgalmazó nem emel árat. (ú, t) Kevesebb bűn a rendőrségnél Pozsony. Tavaly 55-tel kevesebb rendőr követett el bűncselekményt, mint egy évvel korábban. 2005-ben 207 eset kapcsán 195 személy ellen tettek vádemelési javaslatot, ezzel szemben 2004- ben még 282 bűntett elkövetésével 250 rendőrt gyanúsítottak, tájékoztatta lapunkat Silvia Miháliková rendőrségi szóvivő. A leggyakoribb vád, hogy visszaéltek hivatali jogkörükkel, noha ez az utóbbi időben csökkentő tendenciát mutat. 2003-ban 112, egy évvel később 99, tavaly pedig már csak 77 rendfenntartót gyanúsítottak visszaéléssel. A második leggyakoribb vád, hogy csúszópénzt fogadnak el, de a belső ellenőrzési osztály szerint e téren is javulás tapasztalható. A hatóságok 65 esetben lakossági beadvány nyomán kezdtek el vizsgálódni, s a statisztikák szerint a leggyakrabban a járőrök, a közlekedésrendészek, a határőrök és az idegenrendészek sértenek törvényt, (-sza) Ivan Gašparovič tegnap kikosarazta Martin Padot Nem tesz semmit az elnök Holnap összeül a parlament, de a tanácskozást most csak háromnaposra tervezik Konzervatív követelőzés ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ivan Gašparovič a választásokig már nem léptet elő rendőröket és katonákat, s nem nevez ki új nagyköveteket se. „Kötöttünk ilyen megállapodást az államfővel” - mondta lapunknak Berényi József külügyi államtitkár. Ugyanúgy, ahogyan megígérték az ellenzéknek, hogy már nem lesz több magánosítás, a kormány megegyezett a köztársasági elnökkel is, hogy nem lesz több előléptetési és kinevezési indítvány. Három új nagykövetre - köztük Mészáros Alajosra - azonban ez nem vonatkozik, az ő kinevezésükre Gašparovič már bólintott. Mészáros esetében már csak a svéd kormány válaszára várnak, s mihelyt ez megérkezik, az egyetemi oktató mehet Stockholmba. „Kérdéses még, mi lesz az angol nagyköveti poszttal, Londonban ugyanis régóta nincs embere Szlovákiának. De erről előbb tárgyalni kell az államfővel” - mondta lapunknak Berényi. Martin Pado belügyminiszter vagy nem tudott, vagy megfeledkezett a köztársasági elnökkel kötött megállapodásról, mert tegnap elment az elnöki palotába, s javaslatot tett néhány rendőr előléptetésére. Gašparovič kikosarazta, hozzátéve: nem szeretné, ha az új kormány az utolsó pillanatban kinevezett személyeket a jelenlegi kabinet biztosítékainak tartaná, s az új minisztePozsony. A júniusi parlamenti választásokon győztes pártnak vagy koalíciónak 1993 óta először nem kell gazdasági megszorító intézkedésekhez folyamodnia, ugyanis Szlovákia gazdasága dinamikus és kiegyensúlyozott fejlődést mutat - mondta tegnap Ivan Mikloš pénzügyminiszter, aki ismertette a 2007-2009-es időszak pénzügyi kerettervét. Az adókból befolyó nagyobb bevételek, ajavuló makromutatók lehetővé teszik, hogy már most készüljünk a nyugdíjreformjövőbeni finanszírozására. Erre azért van szükség, mert a Szlovák Gázművek privatizációjából befolyt és e célra elkülönített összeg várhatóan 2009-re elfogy. reknek az lesz majd az első dolguk, hogy megszabaduljanak a most előléptetettektől. Pado ezek után nem akarta elárulni, hány rendőrt javasolt. Ľubomír Piai, a Köztisztviselői Hivatal elnöke szerint is fennáll a veszély, hogy a választások után tisztogatások lesznek. A parlamentben van az intézményről szóló törvény módosító tervezete, melyhez olyan módosító indítványt terjesztettek elő, mely értelmében teljesen megszűnne a hivatal. Piai szerint ez nagy hiba lenne, hiszen a kormány eredetileg azt ígérte, profi államigazgatási hálózatot akar kiépíteni, ahová az embereket szakmai rátermettség, nem pedig politikai hovatartozás alapján fogják kinevezni. Visszautasította, hogy a hivatal túl drága és fölösleges, szerinte az államigazgatás mint olyan kerül rendkívül sokba. Példaként a különböző sajtóosztályokat hozta fel: az ő kommunikációs részlegén egy ember dolgozik, aki emellett más feladatokat is teljesít. Ezzel szemben a minisztériumokban túlburjánza- nak a sajtótitkárok: a védelmi minisztériumban 16, a környezetvédelmi tárcánál 13, a külügy- ben 11, a szociális ügyi minisztériumban pedig 8 van belőlük. Egy ilyen alkalmazott az adófizetőknek évente 560 ezer koronájukba kerül. Ha az állam spórolni akar, megszabadulhatna néhány fölösleges üdülőközponttól is, tette hozzá Piai. (s, t, sz-a) A nyugdíj-finanszírozással már most indokolt foglalkozni, mert napjainkban még hat munkavállaló esik egy nyugdíjasra, 2050-ben viszont már csak kettő. Az állami költségvetés Mikloš szerint olyan jó helyzetben van, hogy a privatizációs bevételek nélkül is fedezni tudja a kiadásokat, a váratlan többletbevételeket pedig az adósság csökkentésére érdemes fordítani. A pénzügyminiszter úgy látja, jövőre teljesítjük az összes maastrichti kritériumot, ami az euró 2009-es bevezetéséhez szükséges; ez azt jelenti, hogy az államháztartási hiányt a bruttó hazai össztermékhez (GDP) viszonyított 3 százalék alá szorítjuk, s ezzel párhuzamosan az éves infláció is 2,5% alá kerül, (shz) Pozsony. Nem vitaija meg a parlament az utolsó pillanatban előteijesztett ellentmondásos és populista javaslatokat, legalábbis a házbizottság előzetesen így egyezett meg. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Vagyis valószínűleg napirendre sem kerülnek például azok a kereszténydemokrata tervezetek, melyeket a KDH miniszterei a megbízatási időszak első három évében elmulasztottak benyújtani, s néhány hónappal a választások előtt hirtelen még megpróbálnak valamit felmutatni, miközben nagyon kényes témákról van szó. Ide tartozik a közoktatási törvény vagy a házasság védelméről szóló alkotmánytörvény, mely kimondatlanul ugyan, de a homoszexuálisokkal szemben akarja védeni a kereszténydemokraták szemében szentnek számító családot. A KDH cáfolja, hogy bármüyen megegye: zés született volna a házbizottságban, és követelik, a képviselők tárgyaljanak a beterjesztett törvény- tervezetekről. „Nincs szükség három hónapos tavaszi szünetre a törvényhozásban” - jelentette ki Pavol Hrušovský, a párt elnöke. Várható azonban, hogy a KDH egyes javaslatait nem veszik napirendre, mivel a többi párt vezetői szerint csak azokról a javaslatokról tárgyalnak majd, melyekről általános az egyetértés, például közÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az oktatói-nevelői munka hatékonyságát mindenekelőtt az elöregedett tankönyvek, a szakképesítést szerzett idegen- nyelv-tanárok aránylag alacsony létszáma és a rutinból előhúzott tanítás gátolja, derül ki az Állami Tanfelügyelet legfrissebb jelentéséből. A múlt tanévben 249 alapiskolában tartottak inspekciót. A vizsgálat megállapította, a tanítás színvonala legfeljebb az átlagot ÖSSZEFOGLALÓ Nagyszombat. Elölről kezdődik a Pápay-per, az új főtárgyalást ma nyitják meg. Daniela Šrá- melová, a Nagyszombati Kerületi Bíróság szóvivője elmondta, azért nem az eredeti tárgyalást folytatják, mert feloszlatták az előző bírói tanácsot. Időközben letelt a vádlottak vizsgálati fogsága is, mind szabadlábon védekezhet. Egyelőre nem fontolgatnak rendkívüli biztonsági intézkedéseket. Pápay Tibor bandáját 1999 márciusában végezték ki a dunaszerdahelyi Fontána bárban. Az elkövetők 113 lövést adtak le, tíz ember vesztette életét, köztük a Papa Joe-nak becézett bandafőnök is. Szlovákia történetében ez volt a legnagyobb tömegmészárlás. A gyilkosokat állítólag Sátor Lajos bérelte fel. 2000-ben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, de még nem sikerült elfogni. A Pápay-gyilkosságnak hét gyanúsítottja van, egyikük, Sza- maránszky Árpád már meghalt, tavaly autóbaleset áldozata lett. A Pápay-ügy 2003 szeptemberéérdekű anyagokról van szó. Ilyen az Iveta Radičová szociális ügyi miniszter által kidolgozott nyugdíjtörvény vagy az állami gyászról szóló norma. A KDH azonban mégis ragaszkodni fog hozzá, hogy a képviselők foglalkozzanak a javaslataival. A párt frakcióvezetője, Pavol Minárik szerint az élet nem állhat meg csak azért, mert közelednek az idő előtti választások, s amit még lehet, el kell fogadni, a törvényalkotási folyamatokat le kell zárni. Amiről ugyanis nem születik végleges döntés, elveszik a parlamenti süllyesztőben. Azzal a törvénytervezettel, amely az előterjesztett anyagok között szerepel, s a megbízatási időszak végéig egyáltalán nem tűzik napirendre, a házszabály értelmében az új törvényhozás csak akkor foglalkozik, ha valaki újonnan benyújtja, hiszen előfordulhat, olyan honatya dolgozta ki, akit nem választanak meg újra. Ez fennállhat például Ladislav Polka (független) éri el. Az oktatásban túlnyomó- részt a hagyományos modell uralkodik, vagyis döntő szereppel bír a magyarázaton és a kifejtésen alapuló tanítási módszer, valamint a tantermi oktatás. Az alapiskolákra jellemző a „rutinból tanítás”. Szintén negatívumnak minősül, hogy általában nem fektetnek kellő súlyt a diákok kifejezésbeli készségének fejlesztésére, az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazására. Nehézséget jelent, tői húzódik. 2004 áprilisában a Legfelsőbb Bíróság eleget tett Szamaránszky Árpád és R. Szilárd kérésének, amikor elfogultságra hivatkozva másik bírói tanácsot követeltek. A kijelölt új testület elnöke, Vladimír Tencer pedig - ugyancsak elfogultságra esetében, aki kijelentette: még a voksolásig mindenképpen kezdeményezi, hogy a téli gumik használata legyen kötelező. Ha a javaslat megvitatása megreked, valamüyen okból nem kerül sor a szavazásra, vagy el sem kezdenek róla tárgyalni, a témát az új parlament nem fogja automatikusan előhúzni, ez már a júniusban megválasztásra kerülő garnitúrán fog múlni. Legközelebb a honatyák holnap ülnek össze. Eredetileg ma kellett volna kezdődnie a tanácskozásnak, ám a házelnöki jogköröket gyakorló Bugár Béla most érkezik vissza az USA-ból. Bugár nélkül pedig az ellenzék nem akarta elkezdeni a plenáris vitát, hiszen az üléseket akkor csak Vüiam Veteška alelnök vezethette volna. A tanácskozást egyébként csak háromnaposra tervezik, s utána még egyszer találkoznak a honatyák, illetve elképzelhető, hogy tartanak majd még egy ünnepi záróülést. (sza, lpj) hogy a tankönyvek és a didaktikai segédeszközök többsége nem felel meg napjaink kívánalmainak. Évfolyamonkénti bontásban aránylag a legtöbb jó tanuló a negyedik, a legtöbb, gyengébb teljesítményt nyújtó diák pedig a kilencedik osztályba jár. A magyar nyelv és irodalom oktatása összhangban van a tantervben előírtakkal, állapította meg a vizsgálat, néhány iskolában azonban a magyaróra szinte csak a pedagógus monológjából áll. (cze) hivatkozva - önszántából mondott le, régebben ugyanis együtt vadászgatott az egyik áldozattal, Godány Zoltánnal. Az új testületnek pedig alaposan fel kellett készülnie a tárgyalásra, úgyhogy hosszú ideig csak tanulmányozták az iratkötegeket. (s, sza-) Ajándékprogramok Tiszta szoftver iskoláknak Pozsony. A Mécs László Társulás a magyarországi informatikai és hírközlési minisztérium jóvoltából tiszta szoftvert tartalmazó programcsomagot ajándékozott kilenc szlovákiai magyar középiskolának és a galántai regionális pedagógiai központnak. Az oktatási intézményeket a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének ajánlására választották ki. A programcsomag a magyar nyelvű informatikai oktatás céljaira szolgál. A Magyar Koalíció Pártjának székházában megtartott ajándékozási ünnepségen Sallay Teréz, a Mécs László Társulás programfelelőse elmondta, kiemelt jelentőséggel bír, hogy a szlovákiai magyar diákok mind nagyobb számban anyanyelvükön sajátítsák el a számítástechnikai ismereteket. Tavaly a Szövetség a Közös Célokért szervezet közreműködésével hét hazai magyar középiskola részesült a magyarországi szaktárca által biztosított támogatásban. A csomag szerverre telepíthető operációs rendszert, Office irodai csomagot és két tankönyvet tartalmaz, a mellékelt adománylevél pedig igazolja, hogy az iskola nevére bejegyzett, legitim szoftverről van szó. Pék László, a pedagógusszövetség elnöke elmondta, a magyar informatikai és hírközlési minisztérium által tiszta szoftverrel ellátott iskolák többsége gimnázium, azonban néhány szakmunkásképző és szaktanintézet is található közöttük. Tavalyelőtt 12, a múlt évben 21 úgynevezett eMagyar pont, vagyis Kárpát-medencei közösségi internet-hozzáférési hely létesült Szlovákiában, tájékoztatott Sallay Teréz. Idén a tervek szerint további 23 jönne létre. Az eMagyar pontokat általában civil szervezetek, ön- kormányzatok működtetik. Többségük könyvtárakban, iskolákban, különféle klubokban található, (-cz-e) Gyenge földmozgás Leesett a falról a feszület Nagykosztolány (Veľké Kosto- l'any). Megremegtek a falak tegnap reggel fél tízkor a Pöstyéni járásban található községben. Egy házban leesett a falról a feszület, az ijedt idős asszony azt hitte, itt a vüágvé- ge, és imádkozni kezdett. Anyagi károkat nem okozott a 3,2-es földmozgás. Peter Labák, a szlovák Tü- dományos Akadémia Geofizikai Intézetének szeizmológusa szerint a közeli Jaslovské Bohunice-i atomerőmű épsége nem forgott veszélyben. Az intézet arra kéri a helyi lakosságot, hogy tapasztalataikat jelentsék munkaidőben a 02/54 77 52 80-as vagy a 02/59 41 06 11-es telefonszámon, (s, t) Cégek büntethetősége Támogatják, visszavonják Pozsony. Egyelőre nem vonja vissza a cégek büntetőjogi felelősségét kimondó törvényjavaslatot a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), de nem akadályozza meg a hasonló értelmű kormányjavaslat elfogadását a parlament holnap kezdődő ülésén. „Ha a kabinet által beterjesztett tervezetről szavaznak korábban, akkor támogatni fogjuk, és elfogadása esetén visszavonjuk saját javaslatunkat” - jelentette ki Dániel Lipšic alelnök. A kormány és a KDH javaslata szinte hajszálra egyezik, ami nem csoda, hiszen a kormányjavaslat még Lipšic minisztersége idején készült el. (1-p-j) TIBOR NORBERT ERIK ZOLTÁN RÓBERT PAPÁY VARGA CSEH CSEH SÁRKÖZI PAVOL PETER ŠTEFAN TIBOR ZOLTÁN ABRHÁM ROSA CSÓKA KARDOS GODÁNY A tíz áldozat (Képarchívum’ Először nem indokolt a választás utáni megszorítás Öles léptekkel az euró felé ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Megemlékezés után szavazás Pozsony. Csak nehezen tudnak elszabadulni a parlamentből az MKP képviselői, akik különböző helyekre hivatalosak március 15- én. Ha elmennek is koszorúzni, a szavazásra vissza kell érniük. „Néhol helyettesítés lesz, például Bárdos Gyula helyett Berényi József megy Fülekre. Részt veszek a pozsonyi megemlékezésen, de ötre visszaérek a parlamentbe, s öttől szavazunk” - mondta Bugár Béla, az MKP elnöke. A parlament megbízott elnökeként hozzátette: próbálták az ülést egy héttel elhalasztani, de nem volt akarat. „Csak azt lehet megvalósítani, amiről az ellenzékkel meg tudunk egyezni” - jegyezte meg. (sz-a) Hogyan zárult az Állami Tanfelügyelet által tartott legutóbbi iskolai ellenőrzés Csak a tanár monológjából áll az óra Időközben letelt a vádlottak vizsgálati fogsága; mind szabadlábon védekezhet Mától elölről kezdődik a Pápay-per