Új szó, 2006. március (59. évfolyam, 50-75. szám)
2006-03-13 / 60. szám, hétfő
ATLETIKA Mutola hetedik vb-elsósége 17. oldal SPORTVIIAG FÉRFI KOSÁRLABDA Hengereltek a komáromiak 18. oldal 2006. március 13., hétfő 10. évfolyam, 11. szám Bundesliga: Róbert Vittek újabb mesterhármasa (A Nürnberg szlovák csatára 22 perc alatt háromszor is betalált a hálóba) 16. oldal 18. oldal Labdarúgó Corgoň Liga: sárdagasztásra ítélve (Teljes fordulóra még várni kell, mindhárom mérkőzésen hazai siker született) 19. oldal Borsodi Liga: gólparádé szurkolók nélkül (A címvédő debreceniek biztosan szerezték meg a három pontot a Hungária körúton) A címvédő Fernando Alonso (balra) a sokáig vezető Michael Schumachert előzi a Bahreini Nagydíjon (SITA/AP-felvétel) Bahreinben szó sem volt unalomról, a sivatagi pályán az utóbbi idők legjobb versenyét láthattuk Alonso volt a szemfülesebb Bravúrok sorozatát és fantasztikus versenyt hozott az első idei Forma-l-es nagydíj. Hosszú idő után újra dobogón állhatott Michael Schumacher. VÁLYI ISTVÁN Gond nélkül rajtolt el a mezőny a csúszós, poros bahreini pályán. Michael Schumacher megtartotta vezető helyét, mögötte Alonso, Mássá, Montoya, a rosszul rajtoló Button és Barrichello sorakozott fel. Kimi Räikkönen a 21. helyről vágott neki az 57 körös versenynek. A brazil Mássá rögtön a 7. körben meg- pördült, majd beállt kereket cserélni, de egy banális hiba miatt (elromlott az egyik pneupisztoly, amivel a kerékanyát lazítják meg) több mint egy percet vesztett a boxban. Jenson Button a 10. körben, a célegyenes végén leiskolázta az időközben előkerült Barrichellót, majd ugyanott Montoyát is megelőzte. Schumacher ellenőrzése alatt tartotta Alonsót, és sikerült annyi előnyt összeszednie, hogy a 15. körben abszolvált kerékcsere után is vissza tudott jönni a negyedik helyre. Alonso még négy körön át kint maradt a pályán, de nem tudott elég előnyt összeszedni, így csak a német mögé érkezett meg. Räikkönen, aki jól megtankolt autóval állt rajthoz, időközben már a 10., és a kerékcseréknek köszönhetően a 25. körben már a 3. helyen autózott. A versenytáv felénél a sorrend: M. Schumacher, Alonso, Räikkönen, Montoya, Button, Coulthard. A 30. körben Raikkö- nen is kiállt a boxba, és a 6. helyre jött vissza. Schumacher és Alonso között kiéleződött a helyzet, mikor a német 21 körrel a verseny vége előtt másodszor is kerekeket cserélt és tankolt. „These are the winning laps”, azaz: „Ezek a nyertes körök” - küldték a spanyolnak a boxutcá- ból az üzenetet, és kiderült, igazuk volt. A kerékcsere után pár centiméterrel Schumacher előtt sikerült visszatérnie a versenybe. Habár a hétszeres világbajnok még tett egy kísérletet arra, hogy megelőzze, ezt Alonso sikeresen hárította, és megnyerte a versenyt. Räikkönen hihetetlen módon a 3. helyen ért célba, a legnagyobb bravúrt azonban a 21 éves Nico Rosberg produkálta, aki élete első Forma-l-es versenyén szívet melengetőén agresszív és bravúros versenyzéssel 7.(!) lett. Öröm volt nézni. Hosszú idő után igazán izgalmas és eseménydús versenyt láthattunk, nagyon ígéretesnek ígérkezik az idei szezon. Verseny van, mint a régi szép időkben, melynek idén is nagy a tétje. Vélemények FERNANDO ALONSO (Renault, 1. hely): „Briliáns évkezdet! Tüd- tam, hogy a második boxkiállás dönti el a verseny sorsát, ezért mindent beleadtam az utolsó körökben. Csak így volt esélyem a sikerre, s szerencsére meg tudtam valósítani a taktikát.” MICHAEL SCHUMACHER (Ferrari, 2. hely): „Ha a múlt héten valaki azt mondja, második leszek, akkor gondolkodás nélkül elfogadom, ugyanis a teszteken nem voltunk igazán jók.” KIMI RÄIKKÖNEN (McLaren- Mercedes, 3. hely): „Az elmúlt hetekben sokan mondták, nem leszünk elég jók, mi sem voltunk biztosak a pozíciónkban. De most a versenyen kiderült, elég erősek vagyunk, ez örömmel tölt el.” Végeredmény BAHREINI NAGYDÍJ (308,238 km, 57 kör): 1. Alonso (spanyol, Renault) 1:29:46.205 ó; 2. M. Schumacher (német, Ferrari) + 1.250 mp; 3. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) +19.330; 4. Button (brit, Honda) +19.940; 5. Montoya (kolumbiai, McLaren- Mercedes) +37.000. A PONTVERSENYEK ÁLLÁSA: 1. Alonso 10 pont, 2. M. Schumacher 8, 3. Räikkönen 6,4. Button 5, 5. Montoya 4. CSAPATOK: 1. Renault 10, 2. McLaren-Mercedes 10, 3. Ferrari 8,4. Honda 5, 5. Williams 5, 6. Red Bull 1. Következik a világbajnokság második futama: Malajziai Nagydíj (március 19., Sepang), (mti, ns) Havas jeges pályákról jelentik: Malysz idénybeli első sikere, Björndalen feltámadt az olimpia után Benjamin Raich már megnyerte a Világkupát ÖSSZEÁLLÍTÁS Alpesi sí A kétszeres olimpiai bajnok osztrák Benjamin Raich egy nappal korábbi sikere után ugyan csupán negyedik lett a férfi alpesi sízők Japánban rendezett második műlesikló versenyén, de ezzel együtt is behozhatatlan előnyre tett szert az összetett pontversenyben, s így pályafutása során először az élen végzett. Férfi műlesiklás, Sigakogen: 1. Palander (finn) és Herbst (osztrák) 1:40,60; 3. Grandi (kanadai) 1:40,93. Az összetett Vk állása: 1. (és már győztes) Raich 1310, 2. Walchhofer (osztrák) 831, 3. Svin- dal (norvég) 810. Női műlesiklás, Levi, péntek: 1. Kostelic (horvát) 1:37,52; 2. Pär- son (svéd.) +1,47; 3. Zettel (osztrák) +2,65. A szlovák Zuzulová kiesett. Szombat: 1. Pärson 1:38,86; 2. Kostelic +0,29; 3. Hosp (osztrák); ... 18. Zuzulová +4,08. Az összetett állása: 1. Kostelic 1720,2. Pärson 1466, 3. Dorfmeister (osztrák) 1228,... 77. Zuzulová 47. Sílövés Pokljuka, férfi 12,5 km: 1. Bjöm- dalen (norvég) 33:45,9 (3), 2. Poi- rée (francia) +0,1 (1), 3. Bergman (svéd) + 1,2 (0);... 33. Marek Matiaško (szlovák) 4:31,4 (4). A Vk állása: 1. Poirée 557, 2. Björndalen 554, 3. Fischer 516, ... 49. Marek Matiaško 54. Női 10 km: 1. Bailly (francia) 31:44,8 (3); 2. Wilhelm (német) +16,5 (1); 3. Apel (német) + 17,4; ... 32. Mihoková (szlovák) 3:47,6 (4). A Vk állása: 1. Wilhelm 760,2. Bailly 587, 3. 01ofsson565, ... 46. Halinárová 47. 4x6 km-es vegyes váltó: 1. Oroszország II (Bogali, Csepikov, Malgina, Kruglov) 1:16:24,8 (1); 2. Norvégiái +53,7 (3); 3. Francia- országi + 1:58,2 (5);... 13. Szlovákia II +6:13,5 (2);... 25. Szlovákia I +14:42,9 (7). Sífutás Oslo, női 30 km: 1. Csepalova (orosz) 1:18:44,1; 2. Neumannová (cseh) +17,2; 3. Sachenbacher (német) +1:12,9. Férfi 50 km: 1. Södergren (svéd) 2:10:42,5; 2. Di Centa (olasz) +23,1; 3. Reichelt (német) +43,0; ... 13. Bajčičák (szlovák) +4:02,3. Északi összetett Oslo, szombat: 1. Tande (norvég) 37:25,9; 2. Chappuis (francia) +0:17,2; 3. Koivuranta (fűm) +0:32,8. Vasárnap: 1. Kircheisen (német) 18:55,1; 2. Moan (norvég) +3,7; 3. Koivuranta +5,1. A Vk élmezőnye: 1. Männinen (finn) 1320, 2. Moan 875, 3. Kircheisen 758. Síugrás Oslo. A lengyel Adam Malysz első sikerét aratta a síugró Világkupa mostani idényében. A cseh Ja- kub Janda 5. helyével óriási lépést tett a Világkupa megnyerése felé, ugyanis két versennyel a sorozat vége előtt 175 pont az előnye a címvédő finn Janne Ahonennel szemben. 1. Malysz (lengyel) 279 pont (130,5+124,5), 2. Morgenstern (osztrák) 276,9 (129+124), 3. Andreas Kofler (osztrákok) 275,5 (126+126,5). A Vk állása 20 verseny után: 1. Janda (cseh) 1149 pont, 2. Ahonen (finn) 974, 3. Küttel (svájci) 908. (sita, tasr, ú) Elhunyt Gyulai István Életének 63. évében elhunyt Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára. A korábbi, sokszoros magyar bajnok atlétát, egykori népszerű televízióst monte-carlói lakásán, álmában érte a halál. Temetéséről később intézkednek. A család egy héttel ezelőtt közleményben tudatta, hogy Gyulai István, aki 15 éve töltött be vezető pozíciót a nemzetközi atlétikai életben, kimerültségre hivatkozva határozatlan időre visszavonul, azaz szünetelteti tevékenységét a sportág nemzetközi szövetségének főtitkáraként. Gyulai István a Bp. Honvéd (1958-67) és a BEAC (1968-70) válogatott rövidtávfutója volt, 28-szor nyert bajnokságot, 1970 és 1991 között az MTV sportosztályán riporterként dolgozott, 1984-től a Nemzetközi Adétikai Szövetség (IAAF) tanácsának tagja, 1991-től főtitkára 1991 és 2001 között a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke, 2001-től tiszteletbeli elnök. A Magyar Sportújságírók Szövetsége örökös tiszteletbeli alelnöke, az International Sport főszerkesztője, a World Gymnastics tornamagazin alapító főszerkesztője. Kitüntetései: Esterházy Miksa- díj (2002), Magyar Örökség-díj (2003). (mti) Paralimpiai játékok: többre számítottak a szlovákok Chlebáková bronzérme S1TA-JELENTÉS Torino. Megszerezte első érmét Szlovákia a IX. paralimpiai játékokon: szombaton a mozgássérült női lesiklók versenyében Iveta Chlebáková állhatott a dobogó harmadik fokára. A 43 éves tanítónő már harmadik paralimpiai érmét gyűjtötte be, miután négy éve Salt Lake Cityben műlesiklásban és óriás-műlesiklásban volt harmadik. „Vártuk, hogy feláll a dobogóra, de a pénteki győztes edzésidő után még többre számítottunk” - jegyezte meg Peter Matiaško, a csoport vezetője. „Aranyat akartam, de péntekhez képest megváltoztak a körülmények. Ma olvadt, és ez alaposan lassította a lesiklást. Másfelől viszont örülök, hogy így végződött a verseny” - vélekedett a szlovák éremszerző hölgy, aki még a többi alpesisí- számban is dobogós eséllyel indul. Negyedik helyen ért célba Radomir Dudás (vezetője Maroš Hudík) a látáskárosultak férfi lesiklásában, bő két másodperccel lemaradva a győztes német Gradwohl mögött. A 35 éves szlovák sportoló négy éve már kétszer állt a dobogón: műlesiklásban ezüst-, és óriás-műlesiklásban bronzérmet szerzett. „Ennél többet vártam, még a győzelemre is gondoltam. Némi műszaki hiba is felmerült, de a jobb eredménytől vélhetően az fosztott meg, hogy nagyobb lett a távolság a vezetőm és köztem, s egy pillanatra megszakadt a kapcsolatunk” - idézte fel a történteket Radomir Dudáš. Nyolcadikként ért célba a férfi sílövők (ülők) 12,5 km-es távján a szlovák Vladimír Gajdičiar. Összesen tizenheten álltak rajthoz. A 38 éves mozgássérült versenyző közel négy perccel maradt le a győztes orosz Kiszelev mögött. Két hellyel előrébb, vagyis hatodikként zárt a látáskárosult sílövők 12,5 km-es viadalán a szlovák Marián Baláž (Michal Jurčo vezetővel). Közel háromperces hátránya volt a bronzérmes mögött. A csatár nyáron dönt, riogatja-e még a kapusokat Pálffy újra ütőt ragadna ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. A 33 éves Žigmund Pálffy januárban jelentette be jégkorong-pályafutása befejezését, de nem kizárt, hogy ismét ütőt ragad. „A nyáron mondom ki a döntő szót. Imádom a hokit, fél életemet a jégen töltöttem - jelentette ki Pálffy, aki visszatérő vállfájdalmai miatt vonult vissza az év elején. - A szabályok értelmében az NHL-be csak három év múlva térhetnék vissza, Európában ez a határidő egy év. Annyi bizonyos, hogy Szlovákiában nem akarok többet játszani!” A kiváló támadó még nem döntött, mivel foglalkozik majd, ha végleg szögre akasztja a korcsolyát, (sita) Žigmund Pálffy (ČTK-felvétel)